Gólem
az óriás lábánál
ültem
ujjai között
csak szemeknek tűntek karjaim.
halántékom
üres oltárfalán kivirágzott a fagy
de hidegrázós kis imádatom
csak feszengett
és ő közömbösen eltaposta
szemcse lettem
a pecsét lenyomatában.
a könnyek jege feltöredezett
arcomon
sírva szolgáltam uramat
a világ széle felé
tűz mardosta a fagy nyelvét
Haiku
ne sértsd a fényt, vak
szeméből hamis éj fut
fekete képbe
Kézikönyv
pontosan
egymillió-négyszázezer
könyv és értekezés szól
az anyáknak és a bábáknak.
a világra jövés
minden részletére van magyarázat
és nincs egyetlen útmutató sem,
semmilyen kézikönyv
a meghalásról
egy sor sincs
vagy egy szó legalább
se egy jel
se egy árnyék
Dream maradt
és a holtakat szülő
merengésben
a rockzenész ujjai
elcsúsznak a gitáron,
mint az akasztott ember nyakán,
amin annyi hurok szorult.
valaki áramot táncol
a pillanat öngyilkos lesz józanságában
egy üveg van az ágya fejénél
egy cigaretta hamvad ebbe a dalba,
nyugodtan és beletörődve elmerülök
a holnap csak veletek kezdődik
én benne maradok ebben a dallamban
Napló
az árvaház
megtelik angyaltollakkal.
fojtogató lebegés
egy mindig erőltetett
vidámság rutinja felett
jön a felvigyázó bácsi
és számolja: egy toll, kettő, ezer
jön a szakácsnő
és lecsíp az adagokból:
mínusz egy szendvics, mínusz egy leves
aztán belép
az igazgatónő, mint egy fekete vihar
mint a tömörített rémület.
mind írjuk, térden állva, szófogadóan:
mínusz – mínusz – mínusz
amíg az angyalkák tollai
szemtelenül szállnak a mosodában
Diagnózis
kőkoporsó van a nyelőcsövében –
ezt tudták megállapítani.
gyógyszerek és orvosok
egyaránt beleroskadtak
ebbe az értelmetlen időhúzásba.
a szemébe néztem.
mit láthattam volna,
mikor a fájdalma máshol volt?
már véreset beszélt,
a sebei
szemcsésen és forrón virágoztak.
ne halj meg, mondtam neki,
ne halj meg!
miért ne halnék meg?
hörögte szinte felszabadultan
még adtak egy injekciót
aztán
már csak arra vártam, hogy feltámadjon.
Azonosítás
egyik tömbház
a folyón túl,
az a lemállott falú
az a graffitiba bugyolált:
ez a pontos címem.
ha nem telik el a nap,
hogy jöhetne akkor az éjjel?
elbotlok, de van támpontom:
a hídon rosszul leszek,
alattam a víz mocska,
előttem a világ fogoly szennye,
egy temető,
csak felettem nincs, nem maradt semmi
András Orsolya fordításai