Újrakezdés

Sistereg a napfény, ahogy a vízhez ér
Félszegen mártja bele sugarát a hideg tó
Sötét felszínébe

Feszülés. Feszülten hallgatom a víz susogását,
az egyetlen, ami megtöri a csendet

Kacsák menekülnek a tél utáni száraz nádakba
A gyenge nap apró pontokat próbál némán kivetni magából

Fürkészem a tájat, mintha süket lenne az egész világ

Zizzen a hullám, ahogy átszövi a világosság
Újrakelti a levegőt mely lassan
Vánszorog

Tompa zsibbadás remeg a térben, az elsétáló maszkok nem szólnak,
Csak lassan folynak el az utcán
Riadtan szorul el a szívünk
A nap erőlködik, hogy újra elfoglalja helyét

Újrakezdhetné?

Nyár

Megrengetett ez a nyári éjszaka

Játékos szellő cikáz karom körül
Az éj
Mélyen szállt alá, nehéz,
Szempilláival suhintja a földet
Óva pislantgat végig pislákoló fényein

A pihék táncra kelnek a puhaizmaimon
A bőröm bágyadtan hullámzik, elnehezedik, felenged, lüktet
egy nagy fehér öreg matrac
Amin sok kis részecske ugrál

Az éjszaka redői között kifelé tekintgető nagymamák lapulnak
A kutyaugatásban, a vonításban
A levegő ízében
véres hiány

A párában
Az éjjeli zördülő motorhangban
A szerelők, nagypapák
A száradó ruhák ráncában az erkélyekben
Kedves arcok,
Rongyos karjaikban reszkető szeretettel néznek
Fagyiárusok, művészek, ácsok,
orvosok, nyugdíjasok, jogászok
A sok kis égő kockában
Az utca fagyottságában
A csendben, min közösen osztozunk
Ott rejtőzik mindenki.

(Illusztráció: Iris Scott: Sage and Time)

Fa vagyok

Emberi testet,
s tán emberibb sorsot nyertem el,
mint a tölgyek, s juharok,
de nem emberi az,
amit Nektek adhatok.

A Nap felé,
a tiszta Éghez vágyom.
Meditációm, mint ágakat:
szilárdan tartani.
Kérlelő szeleknek engedni táncot,
s néha néhány gallyat, s ágat
a jövő vándorok tüzének levetni.

Ó, csak terebélyesedni,
rostot rosthoz illeszteni,
nyugodtan, míg év évre ül.
Szeretetben erősödni,
mint a gyermek,
ha anyja mellén elterül.

Mit adhatok?
Árnyat az érkezőnek,
álmodónak levelimen játszó Napsugárt,
suttogó szóhoz: közelséget,
szegénynek méltóságot, ha ellazul,
méltánylást az elhagyottnak,
hogy kincsként lássa magát igazul.
Fészket, ágat múzsa madárnak,
kinek dala a Szívekig hatol.

Adok idős testemből ágakat,
mitől ki vacog, felhevül,
s megmutathatom az évszakok rendjét,
hisz Éber figyelmem a Jelenbe merül.
Áraszthatom az erdő Szeretetét,
adhatom nektek tartásom vadgyümölcsét,
véremet, ha megsértetek,
s ha kérgem alatt penge ajkú csókkal kérni tudtok:
szomjat oltó nektárt is kaptok.

Adhatom dalát
levelek, s szelek
tánc-ütemének,
mi a Lélekig simít.
Patak zenéjével társ e dal,
mi görcsöt, s kötődés szülte
szenvedést gyógyít.

Ó, de embertestvér,
tudd meg – ki csábítsz!
Városokba, kis lyukakból nőni ki,
lélegzeted visszalélegezni,
kvótaszámnak gyűjteménybe –
ostobáktól metszve élni,
tarra vágva, betápozva,
marhaszarba megágyazva,
nektek, – arcok, – nem adhatok,
csak szörnyű karmot,
sebhelyt hagyok,
magasodom, rád haragszom,
borús Égben
átkom szórom:
pusztulj el, te zsarnok és rab.
Nem játszom őrt álmaidnak.

Nem!

Erdőben növő szikár naspolya,
kőris,
meg nem is.
Ez vagyok.
S ha nem tetszem, hát hagyj csak ott!
Nem növök én utatok mellett,
hová szemetet, és szart kivertek,
nem növök!
Nem növök!
Nem.

Élek mélyén az erdőségnek,
hová csak azok érnek,
kik tündér ösvény hívó hangján
elindulnak, mit se tudván.
Ott leszek
csak egy a sokból,
kicsi szag a nagy illatból.
Ott leszek, s hordom büszkén:
az ébredő sas nemzetségét.
Az ébredő sas nemzetségét!

Kavicsok közt kavics vagyok

Apró kavics vagyok,
lavinaként omló hegyoldal
pici része.

A múlt harcosának
egy csepp serkenő vére.

Az új világnak bókoló zászló
egy szem csattanása.

Árvíz hozta kis kavics vagyok,
távoli, Szent erdő mélyéről.
Műanyag keretes ablakoknak
törés hírét hozó.

Káosz,
s több, mint hit a Rendben.
Zuhanás, zúzódások, tobzódás,
s egy pillanatnyi Fény, és Tisztaság.

Megnevezhetetlen Erő görget,
zuhanás, zúzódások, tobzódás,
Fénylő pici részek között,

S bár hiszem, haladunk valamerre,
a cél elbúvik szemeim mögött,
S pici részek dőlnek zúzódott szívemre,
szemeim előtt.

2020. Skorpió

(Illusztráció: Julie Heffernan: Self Portrait as Fireworks)

ősöreg tölgy, te őrt állasz fenyegető klímaváltozás
és terjeszkedő kőbánya szorításában
rostjaidban még diluviális üzenetek futnak az idők
mélyéből
bogarakat és madarakat dajkáló banyafa ágaidon
zöld vértől lüktető lombkorona: egyelőre megküzd
Kálijuga korunk felgyűlő mocskával…

(Illusztráció: Mark Tisdale: Enduring Angel Oak – South Carolina Landscape)

A győzteseknek

Babits Mihály emlékére

Hétköznapok gyűlnek
csendes udvarokban
szobák hűvösén
ahol a pillanat delejez és
szekszárdi vöröset tölt pohárba az idő
A hírhozó üzenete ma érkezett
nem a vas Spártából
Pán istentől jött az égi szó

Athén ne félj
tied a győztes tiarája!

Erőd a szépség
a szikla szabdalta part fehérben izzik
kékség övezte habot zúz időmérték ütemére
a tág tér
Belül összetolulnak a sokféle ritmusok
méz csorog
leoninusokba gyűlik akkor és most
versbe öntik a csirkeház piros taraját

Pasziánszot rak egy aiol kéz
a távozó kórus dór dallamára

Reggeli litánia

Add hogy legyen mestere meditációmnak
középpontja ne legyen az üres origó

Nemes Nagy szobormagánya elkerüljön
lássa reggelenként a Felkelő Izzítót

Térey békéltető látása simítsa bennem össze
a szembenálló tévelygéseket
vagy szikrázzon össze amit tűz arkhéja lobogtat

Petri szétbomló sírása mögött
merüljenek fel az örök franciák

Csoóri Ipolyra nyíló szeme
eljuttasson tengerekig

Ne zárjon be szabadvers és kötött forma
homályos verssorokba

Báthori Csaba magánya zengjen fel
ne pihenjen naplója Kufstein-várában

Drága Iancu Laura titka
visszhangozzon Tihany levendulabokraiban

Halmai Tamás madarai legyenek
Brassai-képek halai
vagy szemek mik távolba látnak

A tájak adjanak képeket
Duna tükrén prizmák vigyázzák a látást

Add meg napodnak napjain
vérrel
fénnyel
égi kékkel
világítsanak be
könyveid

(Illusztráció: Geninne: The Fish & The Bird, 2010)

mert bírságolni jó

„olyan jó, hogy itt büntetlenül büntetgethet bárki”
(Lőrincz Kata)

az ellenőrök több embert megbírságoltak
a BKV járművein hétfőn,
amikor elvileg ingyenes volt a tömegközlekedés

a bírságolók több embert ellenőriztek
a BKV járművein hétfőn,
amikor elvileg ingyenes volt a tömegközlekedés

több ember ellenőrizte a bírságolókat
a BKV járművein hétfőn,
amikor elvileg ingyenes volt a tömegközlekedés

a BKV járműveit több ember és ellenőr
megbírságolta hétfőn,
amikor elvileg ingyenes volt a tömegközlekedés

a BKV ellenőreit több ember
megbírságolta a járműveken hétfőn,
amikor elvileg ingyenes volt a tömegközlekedés

a BKV járművein hétfőn elvileg
ingyenes volt a bírságolás,
amikor több ember és ellenőr közlekedett

ma nem permanens

ma valahogy nem permanens
viszont nem is forradalom
tarló és kalapács
mit ácsolsz bátor bodobács
fátyolfelhős éjszaka pátyol
nem az orrom vére eredt el
hanem a cseppfolyós
szubsztancia
az eső

feneketlen táska mélyén
tűnnek el könyveim
a fekete lyuk főbejáratánál
valaki fákat tenne keresztbe
de sajnos csak fogpiszkáló
áll éppen rendelkezésre
köhögés ásítás nyújtózkodás
van olyan életszakasz
aminek nincs kezdete se vége

felhőn ülök felbődülök
nem ma nem permanens
és nem is forradalom
utca lettél petőfi sándor
és látom minden este
a bezárt főposta előtt
a tértivevényes csillagokat
de fáj a lábam és nem tudok
a fekete lyukba lemenni

a hegy tetején álldogált
egy szakállas figura
valaki két fát tett keresztbe
a másik hozta a szögeket
meg a kalapácsot
fogát piszkálta a harmadik
a negyedik megírta a szöveget
de a főpostát bezárják
ha megfeszülsz is petőfi sándor

azt mondta az a szakállas pofa
polgári lesz
de nem lesz permanens
és nem lesz forradalom
nem lesz ott csak a szűk család
ne legyen idegen tanú
a keresztúton megkeresztelik
a fát a szöget a kalapácsot
megkeresztelik a forradalmat
nevet adnak
a tértivevényes csillagoknak

hadd nevessen

kollázs a Világárnyék c. antológiából

befagyott kút jegét töri Krúdy Gyula
itták a bort apuval
aztán telefonált a feleségének
hogy töltse tele borral a vázát
mert vihar után örvények jönnek
törvények elhülyült makogásból

a kurva anyjukat
itt már borban fürödni sem lehet rendesen
elhallgatnak a borban
a tücskök a hegedűk és a hegedűtokok
a meteorológiai feljegyzések szerint
minden elsötétül

uram temetőm istenem
nem ad bort hitelbe senki sem
a kocsma minket is leokád
Krúdy Gyula most telefonált
spricceljenek szódát a borba
hadd lélegezzen hadd nevessen

(Illusztráció: Eckart Hahn: Black Hole, 2011)

EXODUS

csak izzadt tenyér, összegyűrt jóslat,
csak a halánték bizonyossága s a rá-
gyűjtött célkörök: figyelj! csak
csöpp-ízű félelem: nem osztozol itt
senkivel. reád árvul az arcod, kolompok
mezője.

a halottak beléd költöztek végleg:
való bakái a nemlétnek. bábuvá épül
a homok, ahogy romokká szépülnek
romok. romlás pofoz a rosszra-jóra,
fölépülsz: moccanatlan
óra jár.

AZILUM

Késsel
cinkosok néma ereim. Éjfélkor
a Dunához térdelek,
arcomra pacskolom a Holdat,
nehogy összetévesszenek
valami ártatlannal.
Hová cipelnek éjszaka kései, utak,
hová még lejjebb? az ország útjai alá,
gyökerek alá
az idő vázaihoz,
szerelmes kövekig, hová?
Fölvet
hétfői hajnal,
csattog iratos zászló,
szárba szökken a rozs is,
hiába: nyár van, a sínek sem
tépődnek fel zokogó
vonatok előtt.
Az ismerős szélben
cédulák szállnak,
ismerős szélben libben a rozs:
papírcsákós szentek szaladnak
utánam: megállni! megállni!
Hazám, vívhatatlan nyaradban megállni:
hangjaiddal sötétül egybe a szívem.
A folyó sebeihez gyárak szegődnek,
nagybetűs falakhoz csehók
s a gépekhez részegség szomorú harlekinjei,
sárga estéket viselnek arcukon, csontig
hűlünk erős nyaradban.
Mélyeidből előkotornak
szavakra leső büdöskirályok, mintha
magam elloptam volna!
havat kiabálnak szemgödreimbe,
huhhogatják füleim dobját, menekülök
hozzád halánték két csontját
mutogatva
és elérek hozzád fénnyel, ahogyan
sín a gerinchez, mint
hallgató vérhez a kés.

BALANSZ

………….a sáros
deszkák alól, csillekerekek csorba dögei alól,
torzók alól,
………….ahogy a köteles idő, mint a virág kinyílik,
tonnás vasak alól,
arccal lezuhant gyárfalak alól,
………….ahogy a formák önmaguk fölé szöknek,
homlokfény alól,
………….ahogy a hasíthatatlan álmok tömbjei megmaradnak,
a nyolcórás műszakok ferde síkjai alól,
………….ahogy a felfordított kő hűvös fészkében
………….ezüst bogárkák rohangálnak
nézz fel most.

orra buktál, hülye. tetszhalott
bodobács lesi szemed, az óriási, dermedt golyót.
………….mit van itt jogod feladni:
………….vagdalózást, halántékpüfölő szerelmet?
a fegyvert letetted,
a festett tojásokat elhajigáltad,
fogaid között vérbuborék,
forintos nyalókától piros az állad,
kocsmába tévedtél húsvét után, s a kedvestől
hajnali gangon szöksz
szemetes szélben.
………….nézz fel, mondd,
mi az, amit itt föladhatsz?

FORRADALMAS DÉLUTÁN

negyvenszáz és füstölő nélkül
létezem
darazsak osztják az estét
üdvözlégy Filkó mondom
ha tökkel találkozom
s tessék
pohár alatt vörös kokárda nő
az abroszon

levélmérleg billenti a kort
libera antali űz
libera hó
szabadíts alkonyi zöld
sikkasztok akár egy
trikolort

(Illusztráció: Fábián István: szemszögek; digicica 1-4. /kézirajz és digitális megoldások/)