Valami elveszett

Bezárva, csak egy apró kulcslyukon lélegzett.
Hideg volt.
Durva széllel lebbent a koszlott
csipke a mázolt ablak előtt,
pergett a gitt, és a kövek között,
hajszálerekből ácsolt lassú porladással
foszlott a varrat
a fogvesztett, fekete kabáton.
Látod a síneket?
Így válunk el, egyre beljebb.

2022. 02. 11.

 

Öntudat

Standardizált porleves.
Miből, mennyit, hogyan,
de íztelen, alig úszik
némi erő, hiába fő,
s rakódik tányér szélére
a zsír, a szín,
mű illat terjed,
mint izzadtságszag,
ha maskarát ölt a farsangi fánk,
mikor krémesnek hiszi magát.

2022. 02. 11.

 

Zászló

Partokhoz verődve, ütődve,
ronccsá tört hajónkról
álmodunk,
kísért a frázisokban megkövült idő.
De hiába,
nem változik semmi.
Az elmondhatót kagylóba zárja,
rejti az „ön”, mert jön a szél,
és befúj az ablakon,
kihűlt szobát terel,
és a függönyt, mint zászlót,
lebbenti, merre kell.
Más világ ez.
Kérkedőn, büszkén
tetteti a békét, s hajlik,
mint a frissen tört orgonaág.

2022. 02. 08.

 

(Illusztráció: Anja Psag)