5 | A HAJNAL KRÓNIKÁJA

miután a pára fölszáll a vad bozótok közül és a mezők sarjai megismerik az esőt s a folyók üveghúrjait  a lélekvezető előbb megáldja és megszenteli a hetedik napot majd pihenni tér és a teremtett világ feláldozhatóságának kiváltságával álmodik | elsőszülöttek halálát idézi és megteremti a nyolcadik napot melynek neve ismeretlen és amely időtlenül forgó civilizációs spirállá formálódik végül is | a névtelen nap hajnalán midőn a teremtettek már gyanútlanok és álmuk hatodik ciklusában izomtónusuk megszűnik a lélekvezető testet ölt  | lelép a földre és tűzvihart támaszt szilíciumfelhőket hizlalót melyek nyomában vírusos köd és várandós kígyók rajzanak | a kígyók az alvók hajlataiba rakják tojásaikat a köd pedig tágulni kezd mígnem a légkör helyébe lép | a teremtettek álmának kútmélyén ekkor léket kap a remény a tojásokból pedig kikelnek a fosztogatók | az árvaságtól megtébolyodottak a betegségektől hazugok a poszthumán területfoglalók és az eminens nyugtalansággal érkezők hiénahada akik előbb felosztják maguk között majd kizsákmányolják a hattyúnak születetteket és az egylényegűség súlypontjában egymásra ébredők háremét

képek: Randy Scott Slavin

Gyalog átmenni egy hídon.
A habokba köptem, hogy egyszer leutazzak
a Fekete-tengerig,
aztán egy trolibusz bőrébe kapaszkodni,
ahol a bordák mentén
az eső
beesik.
Néha elmosolyodom, vagy megköszönök valamit,
mert a fejemben játszódó
valószínűtlen szcenáriókban logikusan ez következne.
Nyúzni a cipőtalpat, hogy foszlása mentén
legyen panorámám.
Nyálad ízének emléke
a kávésbögrémen és a telefonon.
Ijesztő szillogizmusa a szerelemnek:
nemcsak, hanem, is.
Tébláboló kutyák az idő kerekénél, akiket
póráz híján a hangjukra fűznek föl gazdáik.
Szegény fűmagok fázós kucorgása, vagy
a hajhagymák tülekedése, egyre megy.
Végül úgyis mindkettőt
belepi a hó.

kép: Andie wilkinson

b. a.-nak

amikor anyai nagyanyám
egy gyergyói öregotthonban
békében vagy hangtalan
grimaszok közepette
elfelejtette
összes unokája
és gyermeke nevét
felőlünk csak úgy érdeklődött
hogy a fiúcska? hát a leányka?
– eleinte mindig
szünetet tartva kettőnk között
hogy azért anyám is érezhesse
csak a nyelve felejt.
később
amikor már a nemek
sem kötötték meg
történelemből kiszakadó
emlékezetét
csak a kicsiről
és a nagyobbikról faggatta
anyámat néha
azzal az idegenséggel
amit családja bukaresti
cselédévei hordtak szavaira.
amikor anyám
a halálhírt hozta
még befejeztem
egy meccs lábteniszt
később
bűntudatból azt hiszem
megkérdeztem
hátha kedve volna
egy kis Beatles-höz.
most
hogy a szégyen
amit kimondhatatlanul testi
halála fölött érezhettünk volna
ismét megvonja
arcának jegyeit
jólesik arra gondolnom
hogy valakinek
egy csoda folytán
ami a sclerosis multiplex
több lehettem
mint a puszta nevem
ez a kéretelen örökség.
akkor télen
már szinte teljesen kopasz volt
ő
a nagyanyám
és amikor hónapok múlva
magányát meglátogattuk
féltünk arcon csókolni
ő pedig inkább
a banánról kérdezett
hogy vittünk-e neki

képek: Serra Victoria Bothwell Fels

egy régi épületbe költöztél.
másnap elkezdtem felújítani.
kastélyt akartam neked építeni,
köréd építeni,
ahonnan nem tudsz kimenekülni.
az ajtókat, ablakokat befalaztam.
az udvarba kutyákat költöztettem.
szabadon szaladgálnak
a drótsövénnyel elkerített telken.
remélem, lassan megszokod a magányt.
esténként egy parányi résen keresztül
verseket olvasok fel neked.
a válaszodat nem hallom.
minden nap más verssel leplek meg.
a tegnapi rólad szólt,
a mai rólam,
a holnapi meg majd kettőnkről.
a hangomból táplálkozol.
néha nehezemre esik
túlkiabálni a kutyák ugatását.

kép: Ariko Inaoka