A radírnyi füstbábok egyenként távoznak a betegből,
a szájon át lebegnek el, karjaikkal utolsót intenek.
Szörnyen hosszan tart a vonulás, ezren tülekednek
a kijárat felé, hisztériájuk nem ismer határt. Így száll
ki végül a lélek, apránként, bábos adagokban. Senki
nem egyszerre hal meg, erre jól emlékszem.
Lenyűgöz ez a hadsor, ahogy az elme egyen-lépésben
menetel. A sorvégi rohamtempó, saját riadt figyelmem.
A test szinte észre sem veszi és megadta magát:
szája vörös ecsetvonás, mire mind az ezrek elhagyják.
