Bennem a létra, anya, tudod, melyik,
a hátamban, nézd, beültettük a hús alá,
ha kihúzom magam, látszanak a szárak,
a vállaimon sátrakká feszül a bőr.
A vállak sátrai, így hívom őket, pedig
ki nem állhatom a birtokos szerkezeteket,
önzők, mint a gazda, aki bekeríti házát,
most már tudom, hogy igazad volt
a kerítéssel kapcsolatban. A gerinced
vagyok, így mutatkozik be, de szerintem
inkább hiányzó bordám, önmagát állítja,
mint egy kordon, kijelöli a részt, ami
nem az enyém többé a mozdulataimban.
A létra lassú kereszt, anya, estére megnő
bennem, nézd, megfeszülök rajta, mint akik
karót nyeltek, bárcsak fölmászhatnék,
mondom, a bordák törött fokain, hogy
miután fölértem hozzád, elhajítsam.