A bácsi, aki becsöngetett,
nem kérdezte, ki van itthon.
Csak átsuhant. A kertkaput
becsapta maga után.
Azóta se láttam.
Néha arra ébredek,
hogy idegenek gereblyéznek bennem.
Dióhéjakat szórnak.
Gödröt ásnak.
Piros foltokat hagynak a vállamon.
fotók: Slevin Aaron
Költőnők A harminchat költőóriás gyűjteményből 3.
Kisi hercegnő
Szemelvények gyűjteménye
(Vegyes témájú dalok első kötet, 451.)
A Nonomija szentélyben az Isze szentély leendő főpapnője számára, a Fém és Majom együttállásának napján rendezett ünnepségen költötte „Fenyők közt fújó széllel egybeolvad az esti citerahang” témában: Kisi hercegnő
Citerahangra
bércek fenyvesei közt
zúgó szél felel.
Vajh melyik húrok közül
csendült fel e muzsika?
Szemelvények gyűjteménye (Szerelem negyedik kötet, 879.)
Amikor egyszer a Tenrjaku évei alatt őfelsége a Sókaden csarnok előtt vonult el, hogy egy másik hölgyet meglátogasson, ezt a verset költötte: Kisi hercegnő
Elnézem, amint
árnya távolodik, s von
vízre vonalat.
Számba nem vesznek engem:
ugyan mitévő legyek?
Szemelvények gyűjteménye
(Vegyes témájú dalok: gratulációk, 1204.)
Egy esős napon a Harmadik kerületi palotába látogatott: Kisi hercegnő
Csak a becsurgó
eső, más nem vigyázza
hajdani lakom:
bozótos vad mezőként
látnom milyen szomorú!
Fittler Áron fordítása
Az ápolónőd bőre fehér,
átlátszódnak rajta az erek,
mint a filmekben szereplő bombák piros és kék drótjai.
Azt mondja, ad neked egy kezet, amit szoríthatsz,
ha fáj az oltás,
és én megkérdezem, beletehetem-e majd a számba,
zsebbe, tóba,
lerághatom-e a körmeit.
De nem válaszol. Ad egy vattát,
szorítsd a sebre,
mint felhőt a napra a szél.
Majd a szüleidhez lép,
anyád arca már olyan ráncos,
mint a tányér szélére ragasztott rágók.
Azt akarja tudni, mi a bajod. De nem kérdezi.
A rendelőben nincsenek lámpaburák.
Minden villanykörte olyan csupasz,
mintha az igazságon nem lehetne szépíteni.
kép: Masaad Amoodi
a diófa felső ágán dobbantok
pernyék súlytalanságával taszítom el
magamat a párkánytól.
Föléje emelkedem a városnak,
verőfénytelen, sziporkát
nem szóró nappala fölé, s kioltom.
Ami marad, az a szél-kavarta hulladék
néma inerciája, ringlispílje,
miként térfogat hízik térfogatba –
s hiányképződményét pótolja.
Akár a kötőszövetesedés,
úgy zsugorodik, és mégis nő;
az anyagok másképp hasonulnak
egymáshoz – önmagukhoz.
Álomvesztetten, pizsamásan
csoszogok az ablakhoz, üvegén
jégvirágok közt sarki róka,
elolvad, ha rálehelek – rálehelek –,
ne lakjon bérmentve ott, hol
nincs helye, itt biztosan nincs;
helyére ráírok valamit az ujjammal,
amit majd akkor látni,
ha mézgás szememből ki-
dörzsölöm a maradék reggelt,
ha még mindig azt hiszem,
hogy a Sotheby’s-be kell mennem –
de mire felöltöztem már vasárnap van,
s hirtelen bosszús leszek minden
ablakra fagyott állatra.
kép: Francesca Woodman
John Engmannak
Legutóbbi hobbim, azzal üzletelek a sötéttel,
hogy betöltöm a tinta fekete tengert.
Néhány éjszaka órákra elterül, leszakítom
a matrac gombját, hallom,
ahogy lepattan, folyamatosan egyre
kisebb terekre osztom a világot,
hogy elérjem ezt a visszhangos pontot,
míg legutolsó éjjelen nem ért földet
a gomb. Egy pókhálóban találtam rá
hajnalban. Túl nagy
epekőnek. A bogár hasonlóan
zavarodottan néz,
akár egy vad hegedűművész,
érdemtelen veszedelmeknek
néz elébe. Megérintette fejét
a mérgezett tisztelgés,
mielőtt visszatért volna ehhez a ragacsos
játékba, ami ellenáll
a sötétség elleni harcban.
Nagypál István fordítása
(Mary Karr 1955-ben született, Texasban nőtt fel. Pushcart és PEN/Martha Albrand díjas költő, memoáríró. Legismertebb könyve az 1995-ben megjelent The Lair’s Club. 2009-es Lit c. memoárjából a HBO televíziós csatorna készített sorozatot. Jelenleg a New York-i Syracuse Egyetemen tanít angol irodalmat. )
/Vámbéry Ármin megszokott ablaka mellett a Sevenben/
1.
Szemem a
véletlen
ablakához hajított
kő. Csörömpöl.
Nincs menekvés,
az élet törött hegyű,
kicsorbult élű
kés.
Ringatja,
egekig vallatja
koporsóm
a süppedő föld.
Bolyongok,
akár a megállapodott,
múló
égitestek.
A tudás feledtet,
Atyám,
nem akarok
a rabja lenni.
2.
Amrita Sher-Gil I.
Utcámban
eltéved a fény,
a szél remegve
belékarol.
Amrita Sher-Gil II.
Középre állok.
Hitem fehér
galambként verdes,
elrepül.
3.
In memoriam
Üres gödör,
ne éld bele magad,
tekintettel az anyagra,
elszállok magamtól.
(Háziállat a halál,
finnyás macska,
inkább az egérre hajt,
mint a virslire.)
4.
A tökéletesség
rész és egész,
Vámbéry
a Sevenben.
A békesség
mint habzó sör,
az alátét mohón
beissza.
–Árminka megint,
gyertyával
keresi a
villanykapcsolót.
kép: Alejandro Cegarra
