végre a párnára hagyatkoztam.
Illeszkedtem mindahhoz, ami
egyszer sem bontotta meg
a szobabelső élre vasalt falait.

Aztán az egymás mellé hajtogatott
sarkokat kezdtem kicsomagolni,
hogy elmondhassam neked, még mindig
ott a szögön a körömnyi hűség.

Aztán centinként próbáltalak levakarni
a fáról, fémről, műanyagról,
de te hol alumínium, hol pamut,
hol papír voltál a kitakarított szobában.

Aztán megint mesélni kezdtem neked,
önkéntelenül a szavaimba menekítettelek
az időnként előtörő felejtési kényszer
és a kihűlés elől.

Aztán bérletet váltottam
a négyzetrácsosra szabott éjszakába.

Képek: Laura Stevens