Apu, tudom, hogy látsz
így, a halál után
de mondd, hogy lehettem ilyen hülye?
Előbb a válás
most meg az, hogy itt vettem ki lakást,
ahol közel az állomás –
talán hogy halljam a zajt
és örüljek
hogy most már nem vonatok mellett dolgozom
csak itt élek.
Mint ahogy József Attila írja:
„Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.”
A kedvenc versed volt az Eszmélet.
Nagy, szögletes betűiddel, sötétkéken fogó tollal
odaírtál minden lap szélére a J.A. összesben valami fontosat –
na, én meg téged írlak minden napom margójára
mert nincs semmim, ami fogna a márványra.
„Tök jó”, hogy nekem van fenntartva az üres hely a sírtábládon!
25 éves korom óta csak ezt várom:
hogy odakerüljön a nevem
immár „né” nélkül, azt hiszem.
Pedig esküdni kellene újra
hűség, meg jóban-rosszban és a többi blabla…
de én úgy félek, Apu
engem sosem szeretnek az anyósok
nem kell több ilyen kapu(fa)
lehet, hogy csak azt a szeretetet irigylik, amivel
a fiaikat imádom –
nem tudom,
én már nem leszek többé feleség ezen a világon.
Szóval egyik rosszból ki és be a másikba:
így éldegélek, ebben az instant-mátrixban.
Hiányzik a régi szobám, a vadgesztenye fák
és a vállalt magány –
helyette lett állandó társ és a görcsös megfelelni akarás.
„Bárkivel találkozol, mindenki a saját harcát vívja, melyről nem sokat tudhatsz. Légy kedves. Mindig.” – hirdeti egy modern falvédő,
de hiába, mert csak úgy jönnek a lelki pofonok visszakézből.
Az emberek észre sem veszik
kit-hogyan-mikor-miért-bántanak meg, de nem is érdekli
őket, csak kivetíthessenek, levezethessenek feszültséget, bármit
a belső sérülésekről, amit okoznak, úgysem készíthető látlelet
miért számítanak akkor más, mint
saját maguk?
Mégis hiszem, a karma nagy úr –
de majd azt is visszakapom, ha azt kívánom, hogy visszakapja
mindenki, amit adott
tehát ezt sem kívánom, nix káröröm és ugribugri –
csak várom, ahogy hajnali háromkor ébresszen a vasúti hangosbemondó hangja
és tényleg örülök, hogy már nem ott dolgozom,
csak mellette éldegélek, mint egy eltaposott hangya.
képek: Stuart Patience
