Kopott vászonabrosz az út.
Morzsákon vándorló válaszokra
bámulsz, éhed más felé visz.

Mint gyermekkézből elgurult
üveggolyóról az ágyat, lusta vagy
félretolni fantáziádról a valóságot.

Egy konyhaasztalon rajzolódik
négyzetrácsossá a bánat,
szárnyad vonalakba ütközik
– életfogytiglanig.

(kép: Marat Safin)

Helyem vagy

A raklapok szellősek,
mázsaszámra hordanak téged.
Kitöltöd a közöket,
éppen csak a levegő poros.

Egymásra halmozott mozdulataid
valahogy mindig
kettőnk között végződnek.
Az irányok termékenyek.

A máskor és máshol közterület.
Belépni tilos.
Már csak a rácsozott
fuldoklás miatt is.

Ottfelejtett felület
vagy a polcomon.
Letöröltelek.
Újra beleptél.

Gerincvelő.
Nem lépek.
A helyem vagy.

Készenlét

Megszokások és belesimulások
bolhapiaca lettem.
Rezzenéstelen
tekinteteknek csapódok folyton,
pedig csak idő és akarat kényszeríthet
tőled távol maradni.

Ismeretlen mozdulataid papírra
vésett lenyomatát
képtelen vagyok kisatírozni.
Ünnep van és rétegek vannak.
Légmentes a díszcsomagolás,
de érzem az illatod.

képek: Nikomi Nix Turner

Eltávolodás 

Először csak a széleket nem hajtották be,
utána már a lepedőt sem terítették le.
Elteltek úgy napok, hogy nem ürítették ki
testüket, hanem hagyták beszáradni.
Kezüket összefonták, de külön-külön,
és nem számolták az ablak alatt elhúzó
sudár vitorlás hajókat, sem a perceket.
Először csak a széleket, majd a lepedőt sem.
Végül összekulcsolt kezeik is leszáradtak.
Végtelen fonállá zsugorodott bennük az élnivágyás.
Egymás iránt pedig egyáltalán semmi
vágyat nem éreztek – kényszerből,
kelletlenül nézték egymást,
már-már mániákusan,
anélkül, hogy egy érintés célba ért volna.
Hajók vonultak el, testes nagy tankerek:
Berge Brioni, Berge Queen, Thor 1., Thorswave.
Mind megfeneklettek az emlékezés zátonyán,
és nem tudták végül, hogyan fejezzék be,
hogyan menekítsék ki az elátkozott legénységet.

Utolsó októberi éjszaka

Ennél csak hidegebb lesz ezután.
Finom fagy vonja be majd az üres üvegeket.
Dér borítja be a facsontvázakat.
És a nagy sárga házhoz vezető járdán
nyálkás hártya keletkezik
falevélből, sárből, jégből.
Most még az utolsó októberi éjszaka,
szalonban számtalan vendég.
Sült szalonka, finom mandulalikőr,
málnás créme brulée a menün.
Kacagógerleleves, sós perec
és finom jazzbevonat.
Egy szőke nő ócska verseket olvas fel.
Tenyerek kacagnak, csapkodnak, elrepülnek.
Ma este szabad még a csók,
holnaptól fagyokra kell számítani.
Ma még utolsó októberi éjszaka,
holnaptól olyan november következik
hogy a nyelvünk a vasra fagy.

képek: Adam Tan

az űr kék lepedőjére
kondenzcsíkot húz egy repülő
a kertben ülök és gondolkodom
hogy lehet kihímezni valamit
ami nincs

izzik valami a
halántékaink fölött
égnek nevezzük
éjszaka is

foszlik
időznek rajta madaraink
madarai a földnek
felhőink
felhői a földnek
csillagai
a kitudja minek
a kitudja hol

kép: Meghan Howland

Ma reggel a
buszon történt ez, épp lekapcsolták
az utcán a körtéket, és nekem meg
egyetlen koszos könyv sem volt
a kezemben, hogy megöntözzem
a szikkadt velőt, mint dögletes bazsarózsát
a kalickában, az üvegház szépen frissre
nyírt többi finnyás gazai között,
ezen a büdösben hintázó reggelen
Hamvas Béla, Michel Foucault
vagy Ady Endre zsibbasztó gondolataiban
megfürödni, na erre nem volt
alkalmam, és abban
a kialvatlan, pokoli, kopasz csöndben
a saját koponyám ütemét hallgattam
csak, ahogy az aszfalton reszkető
busz az üveghez veri és közben kiabált
hogy valami, valami, amikor semmi sem
zsibbasztott, semmi, és a napsugár
szűrő nélkül döfte át a halántékom,
ilyenkor izzasztó pokoli
csönd van, és mint mikor az éhezőnek
gyomra magát emészti fel,
nem tudtam, még mivel
tömjem a porzó tekervényt, és a fejem
motorban pattogó kavics hangját adta még,
de adja csak, engem nem zavar, én
mondom: heroin egyenlő Foucault egyenlő
történelmi érdeklődés egyenlő ölbe szorított
kiskutya, hát tényleg milyen profán az, hogy
pont az unalmat
nem lehet megsimogatni.

képek: Jiwoon Pak