Dúdoljak bár
a kútból föltekintő csillagok,
a nyári kerten remegő levegő,
a lassulva forgó vízcseppek,
élők és holtak, földiek s égiek nyelvein,
hogy meghallgass, aligha kérhetem:
hullámzó fényeimbe feledkezetten
feled a folyvást születő idő,
amiképpen imbolygó magad is,
hogy magatudatlan, kimondatlan folytatódj,
emelkedj bennem,  ahogy a tenger, a kövek, a fák,
egy, a földből újra és újra kizuhanó hold,
vagy épp a kráterre felsétáló nap,
az a szemközti, az az örökkön elérhetetlen ház,
feledhetetlen, idilli együttállásunk,
egy mindig egyetlen pillanatra
összeálló csillagmiriád,
mielőtt meghasadnék benned
az angyaltrombiták mérgező illatával,
mielőtt bíborszárnyú reggeleddel
énekelni nem kezded még ismeretlen,
halálosan gyönyörű dallamunk.

(Illusztráció: A Hattyú és a Lant csillagkép)

– édesanyámnak –

Kinéz délután fél hat felé az ablakon, kimegy a kapuig, vár.
Még mindig eggyel többnek terítene.
A küszöbön ülve dohányzik és beszél a diófa felé:
A ruháid maradtak,
a bútoraid,
kopott nyugták és szakadozott szerződések,
egy zárójelentés,
az anyakönyveid,
a rozsdás biciklid,
a kutyád,
a rózsaszín póni-sereg,
de a jegyző nem írta fel a lányod,
és nem ítélték senkinek a hiányod, miért engem kínzol vele?
1 cigaretta + 1 cigaretta = a diófa nem válaszol – tudja, hogy nem hozzá beszél.
Szipog kettőt, hármat.
Vörös orra alatt próbálja mosolyra kényszeríteni ajkait.
Elkezd mesélni valamit:
Emlékeztek, mikor… – mindig így kezdi el.
Előveszi az albumot, nézegeti, aztán felnéz a falra.
Sír és nevet egyszerre.
Ez ijesztőnek is hathatna, ha a néző nem tudná, hogy képekbe mumifikálja az emlékeit.
Odamegyünk hozzá, végigsimítjuk az arcát.
Mosolyog és ráhagyja.
Mikor mindenki alszik, éjfél után nyílik az ajtó:
1 cigaretta + 1 cigaretta + 1 cigaretta = de még mindig nem jött haza.
Vár.
Meg akarnám érinteni.
1 cigaretta + 1 cigaretta = a diófa nem tud erre mondani semmit.
1 cigaretta + 1 cigaretta = a diófa nem beszél, a kapu nem nyílik.
Négy órával az ébresztője előtt ledől az ágyra. Abszolút feketébe öltözteti a sötétség.
1 szipogás + 1 nagy sóhaj + 1 szipogás = lassan elaltatja a lehetetlen felismerése.

(Illusztráció: Agata Wierzbicka)

Követtelek
mint villamosnak az a
kocsija
ami mindig az első
után futott

finoman hajoltam meg
ha fordultál
én visszatartottalak
a baj elől
mert ez így működik

utánad sietek

(Illusztráció: Cynthia Tedy)

Németh Krisztának

Egy ember hatvanöt liternyi könnyet sír az élete során, ám egy alkalommal legfeljebb 28 csepp könnyet tud ejteni – mondja a Kőrösi Zoli. 28 csepp. Ez szíven ütött.

egy ember 65 liternyi
tengervizet termel életen át, ha elszorul –
de egyszerre csak 28 csepp fér
ki belőle.
ezt egy kedves író mondta, már halott,
kisírta előre, rosszul elosztva mind a 65 litert –
28 cseppenként a maga
tengerét.
egy ember nem tudja egyszerre kisírni magából,
„életen át” helyett egyszerre a tengert,
mert egyszerre csak 28 csepp fér
ki belőle –

ezt egy kedves író mondta, már halott,
abban bízom, még jobban tudja
a mindenkire mért cseppek
pontos számát –

mert szeretném, ha a
nagy különbözésben, én, te, ő –
lenne egy ilyen mindenkire
vonatkozó tenger.
egy ember 65 liternyi
tengervizet áldoz életen át, ha elszorul –
de egyszerre csak 28 csepp fér
ki belőle.

ezt egy kedves író áldozta, már halott,
előre elsírta, rosszul beosztva, másokért –
28 cseppenként, mind a
65 litert.

egy férfi. aki a tengert.

Pfliegel Bálint képe.

Megjelent itt: Hegyi Zoltán Imre, shizoo, Bp., Cérdus Művészeti Alapítvány, 2017, 22–23.

Mert testben élni maga a halál. (Borbély Szilárd)

bűn itt még miből lehet?
a teremtett világ szó
mely mögül kifogyott
a lehelet

az eszmélés ájulatában
úgy vagy elérhetetlen
mint testben a lélegzetből kint
rekedt Lélegzet

az élet beálltával
összeeső tüdőmből
úgy vesz magához Isten
mint szent jegyet

Balla Csenge fényképe

(Illusztráció: a szerző saját alkotása)

élő webkamerás adásokat nézegettek, legtöbbször a földet
szerették látni, azt gondolták, ilyenkor valaki csinál róluk egy
közös képet. egyszer miközben szeretkeztek, az egyik szatellit
átfordult a föld felé, és ők még a szobából is érezték az égő
érzést a tarkójukon, hogy valaki figyeli őket. aztán felöltöztek,
kinyitották az ablakokat, és kiintegettek a világűr felé, hogy
néhány eltévedt űrhajós sisakján megpillantsák magukat.

(Illusztráció: Eloïse Héritier: Illustration for Le Col de Claudine)