Címke: vers

Hipnózis

 

El kellett utaznia ahhoz, hogy egy véget érni nem akaró júliusi napon rájöjjön: mások álmában létezik. Ő nem ilyen épületeket álmodott maga köré, nem ilyen pályaudvart, nem ilyen kerteket, itt csak a hegyek és a mezők ismerősek.

Vissza kellett utaznia ahhoz, hogy rájöjjön: a hazájában a legapróbb színes kavics fölött is alattomos, fekete pára gomolyog, és ő, aki már látta a nyarat és a telet, a legmélyebb kútból felszálló hajnalt és a lidércfényes  mocsár ezer változatát, ő, aki már farkasszemet nézett azon a meztelen mezőn a delelő Nappal, most nem biceghet oda a többiek mellé, nem imádkozhat gigantikus reflektorokhoz és nem tehet úgy, mintha nem látná, amikor a fényképezőgépével a kezében vakuzik, hogy mindaz, ami itt  körülveszi: Hipnózis.

Csak / az igazság / kap arcot / néha / villan / a sötét ködből.

 

(Illusztráció: Stanley Donwood: Fleet Street Apocalypse, London Views, 2015)

December

A hófüggöny mögött a kék ünnepélyessége.
A hömpölygő kék mögött a hó csipkedíszei.
Halni vagy születni készülsz? Indulsz vagy érkezel?
Akárhol, akárhogy. Lebegni látod a kékben a fehéret.

Ha jól viselkedem – mondták – kapok egy várost.
Társasjátékot, kirakóst? Csak fogadj szót,
igyekezz, tanulj! Légy jó! De mikor eleget tanultam,
rájöttem, nem kell szót fogadnom, igyekeznem.
Élnem sem kell, meghalnom sem. Se határa, se széle,
se vége. Hol lehetnék máshol, ha nem a közepében.

SZINDBÁD REMINISZCENCIÁK

 

/Krúdy Gyula emlékezetére/

egyszer az angyal
meglátogatott téged
nem voltál otthon

ahol mosoly van
ott semmi más nem fér el
az árnyékodban

nézem arcodat
nem hervadó nőszirom
közelítő télben

pohár boromban
bokád borostyánfénye
táncoló emlék

ó, asszony, asszony
kitartásod keresztje
vízre íratott

hold süt szobádba
miben reménykedhetsz még
megbotló árnyék

 

(Illusztráció: Catrin Welz-Stein: Moonlight)

Őszutó

 

Füstös némaságba fordulnak napjaink,
Ahogyan ropogóscsonkig égett az avar,
Majd lassan átszivárgott a pirosra
Csípett csipkebogyóorrokból kifújt párasóhajok
Lecsapódásától. Rothad a kert, feketén
Mozdul, iszapja szájának sarkán még ott
Csurog a nyár fényleve, hirtelenszürke
Egén félelmesen csillognak az angyalszárnyak
Pallosai. A vasak hidegek, lélekkiszálláshoz
Hajítok horgonyt a hánykolódó kacatok
Ólomtengerének lombhullámai közé.

(Illusztráció: Jacek Yerka: Autumn)

A festékjavító golyójának kotyogása

 

A méz egyetlen cseppje, mint elgondolt örökkévalóság.
Isten pillanatnyilag egy hanghoz köthető.
Akcentusa oltár.
Ő a különbözőség, mint kikezdhetetlen okosság.
Nem engedi, hogy bölcsességét lenyúlják.

A jelentéssűrűség kihátrál, mint egy eltűnt korosztály.
A reggel írja a verset. A mondatokat fények mossák.
És tavirózsák bolyhaiból bontja ki magát.
Egy ölbe tett kéz mozdul be rá.

Valahol az alázat a legnagyobb szabadság. Akár.
Már-már szolgálat, hogy másnap szedi szét az ész.
Beviszi a kávét álmában és másolja az ég.

Felöltözi a pillanatot. Ami a fű alól kinőtt.
S éjszakára a könyvet behálózzák az erők.
A magány megérkezik, hogy kinyissa az időt.

S a történelmet későbbre halasztják.
Mint úgyis elkövetkezőt.

 

(Illusztráció: Whooli Chen: illustrations for Apple Today Tab)

Szellemes versek…

 

Szellemes versek szerelmemnek születésnapjára:

 

30

Ha… ha…. HARRMINCC!!
– tüsszented ki rögtön.
És a huszonéved? – Az nincs.
Három x közt a börtön.
Mostantól amiket mondasz:
„ősz”, „kopasz”, „prosztata-panasz”.
Ami eddig állt, az mind lekonyul.
Nem tehetsz semmit – bealkonyul.

 

31

Huszonkilenc, harminc, HARMINCEGY!
Aki bújt, aki… nem megy!
Fogam lazul, lábam remeg.
Egyszál hajam lágyan lebeg.

Lágyan?!
Talán határozottan, vagy valami.
Vagy Valami.

 

(Illusztráció: Charley Harper: Luna Moths)