Csurog az ég, bogarak rajzanak,
Fáradt április zokniban szürcsöli a
Feketét. Lobognak friss, üres tűzfalak,
Nyitott ablakokból szökik az éji sötét.
Kvikkel egy bágyadt bagoly a
Hegyen. Nézem az arcodat, és
A tegnap elkent rúzsát az ajkadon.
Olyan nagyon gyönyörű, a bőre hideg
Márványnak látszik, közelről érezni, ahogy
Langyos levegő fekszik el rajta.
A haja beleakadt a kezedbe, ahogy
Vékony tagjaiddal próbálod felölelni
Íveit. Az ő márványsága él, te jeges
Ábrándnak tűnsz mellette, mintha
Nem melegítene arcának nyugalma.
Ismerlek, semmit sem változott a
Levegővételed ritmusa, még mindig
Magamban hordozom. Szeretnék
Kettőtök közt lenni a  vékony, gyűrött
Éjszakai emlékek, csókok illatát hordozó
Kedves bókokból szőtt lepedő.
Lábaidra tekerednék, ne fázz. Elfordítom a
Fejem. Lemászom a párkányotokról,
Repülök bele a nyers tüzű reggel fényeibe,
És már nem akarlak gyötrődve
Kiszakítani magamból, hagyom, hogy
Miattad tudjak venni levegőt, nem
Vádolom magam, hogy nem tudlak
Elfelejteni, hogy maradsz, az emlékedben
Még kislány lehetek, aligmellű, belenyugszom,
Hogy az ember első szerelméhez élete végéig
Ír verseket.

(Illusztráció: Catrin Welz-Stein: Venus Collage)

a kolomp néha éjszaka is szól
óriás katedrális hajnali tündöklése
a hegyek ölelte völgy, a város
szénaillatú alpesi réteken
nagymise zeng itt mindörökké
kisvasút fűzi mágikus fonálra
a Hóheggyel a réteket, a várost
almaillatú kertekbe lopódzik
néhány borszeszlángú őszi kikerics
köröskörül fenyves, lombok alól érzed
az ősi zöld vér hűvös lüktetését

(Illusztráció: Kiril Stanchev: Cold Weather Is Leaving)

Tolltartó

törött hegyű ceruzacsonkok
beszáradt töltőtoll
megrepedt kupakkal
favonalzó
elmosódott centikkel
tintafoltos papírcetlin
néhány szám
gyűrött rajzon
gyerekarc
foszlásig kiradírozott szemekkel

Táj

szürke, kihalt táj
elvirágzott lótusz
a mozdulatlan vízen
a mocsár
a félhomály
a közöny
…………..állandóságában
élettelen gyökerekkel
felszínre tör
a reménytelenség

(Illusztráció: Edwin M Escobar: The Closed Window)

szívesebben kezdené vasárnappal
ilyenkor érzi a harangszót – nem temetésre hívás
kezdhetjük ha már a hétfőt lesajnálja a nagyvilág
és feloldódhat majd a köznapiban
mint vitamin a csapvízben
a keddet teszi a hét első napja helyébe
de így a kedd nyakában a hétfővel  mászik
belevágjunk a közepébe mondhatná ha tudja
mi van ma szerda
a péntek mindig beelőz
egy napot mint a nagycsütörtök
olyan ez a keresztben álló körforgás
a hétvégét egybevonja kivonja és levonja heteli
napnyugtával nem gyújt egy gyertyát

(Illusztráció: Olafur Eliasson: The Weather Project (2003))

Ezt a széket odább tolni,
vonat elé leguggolni,
óvatosan hegyre mászni,
zsákomat a völgybe rázni,
vén pókomnak méhet adni,
öregasszonyt cirógatni,
jóízű bablevest enni,
sár van, lábujjhegyen menni,
kalapom a sínre tenni,
a tavat csak megkerülni,
fenekén ruhástul ülni,
csengő habok közt pirulni,
napraforgók közt virulni –
vagy csak szépet sóhajtani,
csak egy legyet elhajtani,
poros könyvem letörülni, –
tükröm közepébe köpni,
elleneimmel békülni,
hosszú késsel mind megölni,
vizsgálni, a vér hogy csordul,
nézni, hogy egy kislány fordul –
vagy csak így megülni veszteg –
fölgyujtani Budapestet,
morzsámra madarat várni,
rossz kenyerem földhöz vágni,
jó szeretőm megríkatni,
kicsi hugát ölbe kapni
s ha világ a számadásom,
úgy itt hagyni, sose lásson – –

ó köttető, oldoztató,
most e verset megirató,
nevettető, zokogtató,
életem, te választató!

1926 nyara

Illusztráció: Folk Art Sunflower – Brenda Bryant