Régi közhely, miszerint a pénz, a jólét ritkán boldogít. Bizonyíték erre az a háborút követő néhány év, amit kisfiúként éltem át egy romániai faluban. Helyesebben most romániai, mert akkor, a második bécsi döntés révén, Magyarországhoz tartozott.

Kajántót ugyanaz jellemezte, mint a többi falut akkoriban: düledező kunyhók, elhanyagolt szántóföldek, hiányzott a villany, út, pénz. A parasztok mezítláb jártak, egyik-másik rongyokban. Rádió, mozi nem létezett. Ezt pótolták a fonók, a tengerihántás és egyéb népi „rendezvény”, ahol szájról szájra szállt a dal, a fiatalok mókáztak, az idősebbek meséltek, és… Folytassam? Boldog voltam, így mezítláb és szegényen. Bolond Irén bővebben… →

Az Elbphilharmonie-ba siettem próbára, amikor apám hívott. Lipcséből kapott üzenetet, valaki talált egy viola da gambát az örökölt háza padlásán. Háromszáz évre saccolják a korát. A lábam nem vitt tovább, leültem egy padra és apámra figyeltem. Odaküldte a hangszer-restaurátor barátját, aki szerint jóval nehezebb a hangszer, mint a korabeli gambák voltak. Elviszi a műhelyébe és szétszedi. Nincs túl jó állapotban, de ha sikerül…

Nem! – kiáltottam fel. – Várjon, odamegyek. Foszlányok bővebben… →

                       az első nap

(1.A zseniálisan háromszínű zászlók széltében, hosszában, az ígéretek)

fölött, az átkozott utálatosságok fölött, a helyzetünk kedvező, mondogatták. Kiszökött, hozzá nőtt, ismerte, illeszkednek egymás mellé. Az ebéd után közös asztaltársaságot az utolsó pillanatban elfújta, a hajában BABÉRLEVÉL, ő dönt a jövő felett. Ez nem katekizmus, válaszolja az ügyész kérdéseire. Elsősorban a lázadás, a félelem halmazállapota. A kimondhatatlan, a bemutatni nem akaró. Úgy hírlik, teljesen mindegy, (ki rúgja) nélkülözhetetlen cselekvés, történelmileg nélkülözve. MegHALtak, belehervadtak a fagyos októberbe. A térben a tánc, másnap nem jártak a villamosok, EMBERTÁRSAI létrehozták a forradalmat. Köszönet azoknak, akik az elsajátítás igényével. Oratórium forradalomra bővebben… →

Leszakadt az ég. Lilla és Csende kontúrtalan alakja haladt előre az esőben. A betonra érkező kövér cseppek fullasztó páraként emelkedtek a levegőbe.

– Fussunk be a kúriába – unszolta Lilla barátnőjét.

– De be van zárva a kapuja – visszakozott Csende.

– Csak félsz a pókhálóktól, meg a horrorháztól.

– Ne nevezd így – borzongott meg a vékony lány.

– Te találtad ki. Pókon meg denevéren kívül nincs ott más. Hogy akarsz így biológus lenni?

– Még nem tudom biztosan, hogy az legyek-e.

Lilla kisöpörte az arcába tapadt lila tincseit.

– Nincs mitől félned, üres a ház, a Balcsin nincsenek csövesek. Menjünk már, így is bőrig áztunk! Ködrévész bővebben… →

Az újságíró kíváncsian nyitott a szűk szuterénbe. Nyirkos hideg és szívszorító nyomor fogadta. A falak füstösek és repedezettek voltak. Közvetlenül az ajtó mellett rozsdás vaskályha bóbiskolt, pár lépésre tőle ágy, amolyan priccsféle recsegett a nyomorék öreg alatt.

– Ballay Zénó vagyok – mutatkozott be a publicista – a helybeli lap egyik riportere. Szeretnék Béla bácsiról, így hívják, ugye, szóval szeretnék írni egy cikket – tért egyenesen a tárgyra. – Mondja el, hogy él, miben szenved hiányt…!

Egy pillanatra torkára forrt a szó, pedig az öreg meg se mukkant, éppen csak hogy felült, s a hírlapíró szemébe nézett. Béla bácsi tarisznyája bővebben… →

A feleségemmel lassan harmincöt éve élünk együtt. Elmondhatom, hogy bensőségesen kiismertük egymást. Közös felfogást alakítottunk ki az életről, beletörődtünk a másik egykor még bosszantónak tűnő szokásaiba. Ha egyikünket például hányinger vagy hasmenés gyötörte egy háromnapos pörkölt elfogyasztása után, az undor volt az utolsó, ami a másik fejében megfordulhatott. Röviden szólva megszoktuk egymást. Ezért sem érintett annyira hirtelenül, amikor a feleségemnek egyik napról a másikra szarvai nőttek. Szarvak bővebben… →