Címke: irodalom

Rasszizmus

avagy hogy kerül polszki a színpadra
Félhomályos kertekalji ösvény, szürkületnek megfelelő fényekkel. Jobboldalt egy rendőrségi Uaz orra lóg be a színpadra, az oldalán a feliratból annyi látszik, hogy REN.
Cigány (érkezik)
Rendőr (előlép az Uaz mellől): Pályinkás jó estét kívánok! Hovahova?
Cigány (nem reagál, csak megáll)
Rendőr: Háhá, rossz a lelkiismeretünk! Na meséljük el szépen, mi járatban erre, ilyenkor.
Cigány: Haladok A pontból B-be, ahogy azt más emberek is gyakran teszik.
Rendőr: Haladok A pontból B-be! Én úgy láttam, osonás inkább az a haladás.
Cigány: Elnézést, erről nem informáltak, hogy már a mozgáskoreográfia se mindegy.
Rendőr: Természetesen mindenki szabadon választhatja meg az előrehaladásával együtt járó mozgási stílust. (felemelt ujjal) Még. Sőt, megelőlegezem, hogy meglehet, hogy csak azért mész így, mert nálatok ez így automatizálódott már a törzsfejlődés során, hogy ti így mozogtok.
Cigány (színlelt riadalommal, körbenéz): Jézus atyám! kik?
Rendőr: Ti. Ti…. Hát ti, ti, ti. Ráutaló magatartás. És nekem kötelességem meggyőződni róla, hogy ez a ráutalás… megvalósítja-eaöö… fennforgást.
Cigány: Csak kijöttem a levegőre. Most van jó idő. Most van hűvös.
Rendőr: De miért itt, a kertek alatt? Máshol nincs hűvös?
Cigány: Mert itt a fák illatát is érzem közben.
Rendőr (csúnyán néz)
Cigány: Ez egy kitaposott ösvény. Vagyis: emberek járnak rajta, nagy gyakorisággal.
Rendőr: Méltatlankodunk? Meggondolnám, hogy beszélek a törvényes rend képviselőjével –
Cigány: Szerintem a törvényes rend képviselője most éppen ok nélkül egy olyan állampolgárt zaklat, aki tiszta, mint a patyolat.
Rendőr: Ezt meséld el azoknak, akik itt laknak, és tőled félnek! Jaj, értem már, te azt hitted, hogy én vagyok az, akinek baja van veletek?
Cigány (körbe nézeget, unja)
Rendőr: Ne nézegess! Tudod te azt jól, miről beszélek! Ráutaló, a fennálló körülményeket figyelembe nem vevő magatartásod indokolatlan feszültséget gerjeszt! Indokolatlan, mondom, pedig valójában egyáltalán nem érzem magam meggyőzve, hogy tényleg az is! Ha tényleg annyira tiszta a szándékod, miért nem lehet ennyi együttműködést, hogy nem osongatunk kertek alatt szürkületkor, amikor tudod, te is tudod és én is tudom, hogy a népek milyenek? He?
Cigány: Én csak azt tudom, hogy nekem is jogom van ott és úgy járkálgatni, ahogy és amikor mindenkinek.
Rendőr (ráordít): És az a zsák a válladon?!! Mit viszel benne, te sárgavérű!!
Cigány (rémülten odébb ugrik, oldalra kapja a fejét, nincs is zsák a vállán)
Rendőr (kacag): Na ezt most megetted! Nincs is zsák a válladon!
Cigány (visszanyeri az egyensúlyát, végigsimítja a ruháját): Barom.
Rendőr (még mindig kacag, de már nem annyira): Nana! Mondom, én meggondolnám azért, hogy beszélek a törvény és a rend…
Cigány: Baszd meg a törvényedet! Kiestem.
Rendőr: A ráutaló magatartás most bizonyosságot nyert.
Cigány: A szerepből! A szerepből estem ki, te barom!
Rendőr: Ezt mondom én is, !
Cigány: Idekavartad ezt a hülye zsákot, te hülye fasz, hirtelen tényleg azt hittem, hogy végszó.
Rendőr (az Uazhoz megy, rácsap a motorháztetőre): De megetted!
Cigány: Elbasztad, kész, ennyi volt.
Rendőr (a motorháztetőre csap): Játszunk! Nézzél már ki! Ezek még mindig azt hiszik, hogy játszunk! Nézd, hogy csillogtatják a szemüket, még most is, amikor azt mondom, hogy azt hiszik, hogy játszunk, még mindig ezek után is azt hiszik, hogy még mindig nekik játszunk, úgyhogy pofa be és játsszunk.
Cigány: A faszt. Ez már odavan. Elment az ihlet. Azt se tudom, melyik viccben vagyok.
Rendőr (a Cigány arcát simogatná, hogy valami vigasztalót mondjon, de undorodva lerázza a kezét): Böee. Kezd olvadni a cigánymázad, gusztustalan.
Cigány: Ja, meséld el nekik még ezt is, milyen trükkökkel dolgozunk! Itt van ez a verda, azt hiszik, igazi, pedig csak addig létezik, ameddig látszik, és túloldala sincs, csak ez a kibaszott jobb első fele e!
Rendőr: Befejezted?…
Cigány: Holnap már be se kenem magam, he, azt hittem, ez a vicc 2 perc, nem egy fél napig kell pácolnom a pofámat ez alatt a kurva reflektor alatt.
Rendőr: Miért, maguktól is gondolhatják, hogy nem cibálunk be egy igazi Uazt a színpadra.
Cigány: Nem gondolnak már semmit, mert te mindent elcseszel.
Rendőr: Mert te meg túlspiláztad ezeket a hülye állampolgári jogokat, ki a faszt érdekelnek? Ebben a témában kettő adok-kapok max., aztán haladunk tovább, nem így volt megbeszélve?
Cigány: (a száját rángatja)
Rendőr: Amúgy ha éppen tudni akarod, Debrecenben a Csirkefejben felraktak egy igazi kispolszkit a színpadra. Kilencvenben. Micsoda ötlet! És nem Spiró írta bele, az biztos, mert én olvastam is, nem csak láttam.
Cigány: Nem mondod! És hogy vitték be a művészbejárón?
Rendőr: Szétszedve. Hát nem? Volt egy haverom, azt is így szívatták meg. Felvitték szétszedve a Trabantját a hatodikra, fent a szobájában meg összerakták. Gondolták, amikor majd megy haza, biztos meglepődik.
Cigány: Igen, és? Meglepődött?
Rendőr: Ja, annyira, hogy azóta is ott van a Trabant a szobájában, mert azt mondta, ő most már le nem viszi, inkább vett egy másik Trabit (egyedül röhögcsél). Na de azért egy Uaz… hát az más.
Cigány: Na akkor most mi legyen.
Rendőr: Mivel mi legyen.
Cigány: Hát most, hogy megtudtuk, hogy vigyünk fel a hatodikra egy Trabantot, akár visszatérhetnénk a jelenetre.
Rendőr: Ja, ja, ja! Amúgy ez az egész vicc-dolog az én ötletem volt, nem tudom, mo…
Cigány (ideges mozdulatokkal simítgatja az arcáról a kulimászt)
Rendőr: Egyszer egy vicctopikba írtam be ezt a viccet. Egyből rám támadtak hárman, hogy rasszista köcsögök húzzanak hazafelé. De miért rasszista ez a vicc, könyörgöm. Tisztázni akartam, beírtam, kezdjük ott, tisztázzuk fogalmilag, mi a vicc maga egyáltalán. Miért nevetünk? Mindig valami fogyatékosságon, nem? De ez így csak még rosszabb volt, kimondtam: szóval szerintem a cigányok fogyatékosok?!! Az addig még béketűrő emberek is nekem jöttek, hogy offolok, mert ez vicc-humor, és nem metavicc-topik. Idősebb hölgytopikoló azt szegezte nekem, hogy csak azt áruljam már el, hogy ha kivesszük a viccből, hogy cigány, akkor mit találok viccesnek azon, hogy egy szegény sorsú embertársamnak ellopták a kertből az áramfejlesztőjét.
Cigány: Most már a poént is lelőtted, fasza! Mehetünk is, gyere menjünk. (indulna, de a rendőr tovább beszél)
Rendőr: Erre én hirtelen felindulásból búvalbaszottnak neveztem, mert ezzel a kérdésével árulta el tulajdonképpen, hogy ő és a humorérzék egymástól olyan távol eső fogalmak, mint… ööö, mint…
Cigány: (üvölt) Játsszuk már végig ezt a kurva viccet, aszt’ húzzunk innen a picsába!!
Rendőr: (üvölt) Na cigány, a ráutaló magatartásodért elő is állíthatlak, jobban jársz, ha itt helyben tisztázzuk ezt a honnan-hovát!!
Cigány: (innentől egyre jobban felpörögnek) Jaj, jól van, elmondom! Hát éppen a rendőrségre indultam! hát még engem raboltak ki!!!
Rendőr: Nananananaa, nekem neee, sárgavérű! Mi a rákot loptak volna el tőled, há’ neked semmid sincs!!
Cigány: Hát tévét, dévédét, automata mosógépet…
Rendőr: Na hagyjuk ezt, cigány, hagyjuk eeezt. Hozzátok nincs is bekötve az áram!
Cigány: Já jó hogy mondjá á biztos úr! Hát ázs ágregátort is ellopták!…

Astoria lenn

A cigarettacsikk levettetett a földre.
Egy női félcipő sarkát mardossa épp talán,
míg az aluljáró oszlopos egét elöntve
neonfény birodalmat teremt a magány.

Elkerülhetetlenül nem létezem most.
Elmúltam; már tizennégy perce várok itt.
Hallom már mindenek felett a villamost,
s a mozgólépcső mélységes kínjait.

Metaforák nehéz húgyszagában állok,
az ember, ki elragadtatott.
Ilyenkor értem, hogy a bolyongó világok
között félúton senki sem vagyok.

Otthon

„Anya, anya
ebben a sivatagban,
mért hagytál itt, ebben a sivatagban?”
P. J.

1

Miféle nyomás alatt szűkül össze
annyira bármily csöppnyi értelem,
hogy a nyeldeklő nyomorúság körbe-
tűnődik gyanútlanul, mindenen?
Mert csak a düh, az érzelmek zsebemben
eddig kockára hajtott tájai
áldozatot keresve húznak engem
bosszúvá tágítva határaim.
A gyilkos nem latolgat – olvasom.
De mégsem, hogy barátod ellen törjek.
Most felravatalozom otthonom,
bár tudom, a szabadság egyre szűkebb.
Számomra a bűnről beszélni
mindig is a legnagyobb nyomorúság;
hol ész dönget kapukat s reméli:
az ítélet enyhébb lesz, mint a vád.

2

Nyugodtan ülnöm tényleg nem lehet,
most jut eszembe, s látom,
milyen veszélyes ütközet jöhet
s benne egy mozdulásom,
akár valami csecsemőnek,
hisz nem tud szólni még,
szögein a veszélynek egyre
tudatlansággal ég
és csak tolulnak egyre feljebb
az értetlen közök,
amit nem jár be semmi ember,
nem tölt ki semmi rög,
és az utalást csak e lomha
kis pillanatban értem;
miféle álmot vártam én, ha
mi sosem voltunk ébren?

3

Mivel feltorlódik minden mögém,
leküzdhetetlen, hogy megértsem,
mi is zajlik, mi evődik be rég
a csakis engem megillető térbe.
Ott ül. És ezt mindig látni fogom,
hogyha nem leszek egyre bátrabb,
ő nem szégyenkezik megadni mindent
az én tulajdonomból, önmagának,
s valahogy mindig az az érzet
kerít be, hogy én vagyok a hibás.
Ha őt ölöm meg, vagy magammal végzek…
sem lesz csendes az elmúlás.
Valahol legbelül érzem az ízét
a húsának, amint jogom szétveti,
s talán ez jobb; csak ideiglenes lesz,
hogy anyám hiányom követeli.

Прощание (Viszlát)

Akakij Akakijevics reggeli közben arra az elhatározásra jutott, hogy elég, ma megmondja a szabónak, hogy ha nem fejezi be a kabátját, akkor… hát valami lesz.

Egész úton hergelte magát, s odaérve szinte kirántotta helyéről az üzlet ajtaját. A várakozó-szerű előszobában megtorpant, mert mégsem lehet valakit átgondolatlan, hebehurgya mondatokkal rendbe tenni. Leült az egyik székbe, megállapította, hogy a szabó még mindig dohányzik, és elkezdett kotorászni az asztalra rendezetlenül kitett könyvek között.

– Az ifjú W. új szenvedései? Hmm, ez biztos valaminek a második része, az a mihaszna meg persze nem tette ki az elejét!

Rántott hús olajos szaga pöckölte meg az orrát, mely a liftakna nyitott ablakából kúszott le a szabóhoz.

– Az orr. Micsoda bóvli cím! Gogol – Akakij Akakijevics tudatalattijában valami megmozdult; szokatlan, ismeretlen dolgot érzett és tudott, amit valójában nem érzett és nem tudott. Az 58. oldalon eszmélt magára.

– Mekkora egy balek ez a Kovaljov!

Miután az asztalon levő romana magazin címlaplánya rákacsintott, visszamenekült a megsárgult lapú, dohány szagú könyv történetébe.

– Jööheeet! – ordított ki kecses hangján a varrómester. A füst mindenfelé gomolygott a szobában, de Akakij Akakijevicset már nem zavarta, csak legyen végre készen a kabát.

A szabó két szótagnyi köszönés után elájult. Még megvártam, míg Akakij drága a tükörbe pillantva elkékül, majd jókedvűen kisurrantam az utcára, s letüdőztem az első szippantásnyi levegőjét a szabadságnak.

ORr
( Személyi asszisztens: Sz. Ritus N.)

Szerelem

És akkor megláta engem színről színre
– ezt bizton mondhatom -,
és elfordula ő tőlem nagy sietve,
hogy arcán a borzalom is.
Midőn én így árván magamban állék, és
merengtem bennem futó
lábának porának képével jajongva,
albérleti balkonomra szálla egy-két
hol lilának, hol lilának látszó pernye,
és kezemben Philip Morrisszal nézvén
látám, hogy semmi nem üle a szemközti
díszfa csenevész ágán.
És akkor meglátám őt én is színről színre
– ezt bizton nem mondhatom -,
és lábam pora már veré fel erkélyem
úgy sieték le a lépcsőházban a lépcsőfokokon.
Futván futék az én atyámhoz kérvén őt
új színeimmel: eresszem el bátran, most már
bátran eresztvén el.

Hogy is volt ez akkor Annával?

Ami emlékezetes, a többit jóformán elfeledtem:
a csattanós kapufa, a második félidő
első harmadában, az első félidő
annyi elpuskázott helyzete után –
kiszorított helyzetből, szinte nullszögből
találtam el a rövid pipát, izomból.
A labda elgurult a vonalon, egy pillanatra nagy volt a csend;
aztán szép lassan oldalra csorgott.

Még volt hátra vagy félóra, ez már
meglehetős lagymatagon telt –
csak brusztolás folyt, nem bírtunk egymással,
mindenki azt várta csak, találjon egy gólt, vagy legyen vége már.
A 70. perc tájékán cserélt,
de ettől mit sem változott a játék képe,
nekem, mondhatni, fel se tűnt.

Így aztán 0-0 lett a végeredmény.
Vagy 1-1, ez már jóformán lényegtelen.
Én kiestem akkor abból a csoportkörből,
ő idegenben lőtt góllal továbbjutott:
és ez számít. Minek már régi téteken, régi formákon rágódni
vagy barátságosat játszani: már minek?
Különben az összefoglaló fenn van a neten, újranézhető:
a vak is láthatja, hogy én voltam a jobb.

Egyébként talán még alkalom is lesz az újrajátszásra,
ez csupán sorsolás kérdése, helyezéseké,
akárhogy is: ilyen messzi bajnokságokból ritkán kerülnek össze.
Ha mégis, hát rég másik csapattal, edzővel, más ambíciókkal,
és akkorra mindez már csak statisztika.