Néha még előfordul, hogy azt hiszem, nemsokára visszatérnek a szupererőim: a repülés, a láthatatlanság, az idő visszafordítása, vagy hogy rugalmasak a csontjaim, hogy átmehetek a falakon, a te szerelmed –
26 évesen, a Romániában várható élettartam felénél, december elején, a Greenben, annak a meredek lépcsőnek a tetején megpróbáltalak megcsókolni, te eltoltál magadtól, és majdnem leestem –
Utoljára a múzeumban értél hozzám, odatapasztottad, de csak egy pillanatra, hogy a barátnőd ne vegye észre, a füledet a karomhoz, és olyan jó volt, mintha akkor értél volna hozzám először –
Mintha a nyáron értél volna hozzám, amikor valamit megint elszúrtam, és leültél mellém, vigasztalni próbáltál, pedig nem is tudtad, mennyire rajongok érted, olyan jó volt, mintha akkor értél volna hozzám –
Amikor szükségem volt rá, a múzeumban, de igazából a nyáron, nehéz ezt elmagyarázni, és majd a következő alkalommal is így lesz, talán már holnap, amikor odatapasztod a füledet a karomhoz, olyan lesz, mintha most tennéd –
amikor az utcán kereslek
mert szükségem van rá.
Pont ezer lejem hiányzik ahhoz, hogy bemenjek valami meleg helyre, de szégyellek kéregetni, és soha nincs szerencsém, hogy pénzt találjak az utcán, nincs telefonom, nincs telefonkártyám, hogy felhívhassalak, nem vagyok elég szerencsés ahhoz sem, hogy véletlenül összefussunk, mert te otthon vagy vele,
szeretlek, de most
nem akarlak tovább keresni az utcán.
Ez a Bukarest teljesen megfeketíti a körmömet, minden reggel levágom a kedvedért, mert megtörténhet, hogy találkozunk. Érted borotválkozom, érted használok dezodort, érted kérek kölcsön pénzt rendesebb ruhákra –
Bárhol elalszom, csak egy városban lehessek veled, mert nincs saját helyem, de lesz saját helyem érted, megölöm magamban a lúzert érted, és pénzt fogok keresni –
Megtanulok vagányabb lenni, mint ő, megtanulom kívülről az összes dalszöveget, minden számot és minden albumot azoktól az együttesektől, amiket szeretsz, vagy megölellek, amikor sírsz –
A trolibuszokból, amik nem feléd visznek, nincs semmi hasznom. A trolibuszokból, amik feléd visznek, nincs semmi hasznom.
Majd egy éjszaka rácsapok arra a fekete autóra a tömbházad előtt, hogy beinduljon a riasztó, te meg idegesen felébredj, és felkelj mellőle az ágyból –
Az utóbbi időben csak folyosókon láthatlak, mikor cigizel, és te hármat is elszívsz, egyiket a másik után, és örömemet lelem ebben a morbid étvágyban. Majd egyszer mindketten tüdőrákot kapunk, és annyira szeretném, ha ugyanabba a terápiás csoportba kerülnénk, úgy,
mint Bohnam Carter és Norton,
vagy Tori Amos és Kafka.  

András Orsolya fordítása