Kevesen írtak arról, hogy a játék meg a fény, hogy ezt a kettőt össze lehet cserélni. (Somfai letartóztatását követő éjszakán összegyűltek tanácskozni.) Borostás arcú kisgyerekek az elmúlt órákban tüzet gyújtottak, füstöltek. A táj csücskében megszületett az, ami szolgálatnak számít. A forma keretében még lakatlannak látszott, de egy késő délután megtört az ezüst tajték. Tért nyer a világosság, tele megbánással. Mivel azonban a távolság a földtől az égig fel nem fogható, igyekszünk a mesterséges fénybe jutni. (Ahol létezni titkosan személyes.)

Jegyzetet készítettem és láttam a remegő fűzfákat. Automatikusan közöl adatokat a gép, megszokott módon fogy az üzemanyag, a hajam tele falevéllel. Borsózik tőle a hátam, megalomániás kép, kis helyen elfér, testszaga van, a bezárt ajtók sérülést okoznak a növényeknek, könnyeznek a virágok, végezetül egy végtelen láncolati sor, lények, alig tudom őket az autóba betuszkolni. Jegyzetek bővebben… →

Megindul a nyálam, ahogy a fogaim közt a számba csordul az alma leve. Kiakadt állkapcsom tompán sajog, korog a gyomrom, pedig tegnap alaposan bevacsoráztam. Szellő kerekedik, kigyúlnak a fények. Jó lenne, ha meg tudnék fordulni, hogy lássam, ott áll-e mögöttem a nő, aki talán szeretett egykor, de hiába is erőlködnék ekkora testtel. Csoda-e? Hiszen még itt is csak zabálok. Homlokomon végigpereg az első izzadságcsepp, ami voltaképp érthető, erősen koncentrálnom kell, hogy kitaláljam, hogyan kerültem ide, és hogyan fogok kijutni innét. De csak arra bírok gondolni, milyen ironikus, hogy ott kezdek olvadni, ahol a legkevesebb a zsírom. Egy újabb csepp a hátam közepét csiklandozza. Vajon elpárolog-e, mielőtt el tudna rejtőzni a farpofáim között? Olyan ismerős a helyzet valahonnan, nem de-ja-vu ez, inkább csak a primér érzelmeim bukkannak rá ugyanarra a hullámhosszra, amivel az egész elkezdődött.

Ugyanígy izzadtam aznap is, mikor először találkoztam a nővel, aki most alighanem a pucér fenekemmel néz farkasszemet. Akkor az volt a kérdés, levegyem-e a zakómat, vagy se. Ha magamon hagyom, megfővök a saját levemben a vacsora végére, ha leveszem, nyomban láthatóvá válik a gerincem mentén lefutó és a hónom alatt felgyűlt verejték. Az első megoldás mellett döntöttem, és egy tízes csomag papír zsebkendőt elhasználtam, mire Schrader Katalin megérkezett. Mindenestül bővebben… →

Günter barna foltos keze megállt az ódon kilincsen, felpillantott a csigalépcsőn, ahol a lámpa fénye ütemesen le-fel futott. Működik, nyugtázta, s kilépett az esti szürkületbe. A nap már lebukott a tenger alá, de foltjait még nem rántotta magával a mélybe. Günter gyermekkorában elhitte a nagyapja történeteit a nagy víz mélyén lakó napfaló szörnyről, aki minden este magával rántja a mélybe a nappali világosságról és melegről gondoskodó fényes istennőt. Úgy képzelte akkoriban, hogy a nap ezekben az esti küzdelmekben kiszakít önmagából néhány darabot, amelyet jelként hagy hátra az égen, hogy testvéreinek, a holdnak és a csillagoknak üzenjen. A kendő bővebben… →