A dolgok és az én
A nyelv és a világ
A nyelvében megalkotódó személyiség
A személyes viszony, ami önmagát kimondja.
Mint a szóban az illat, virágban a méz.
Az igehirdetés szakrális bolondja.
Lezáratlan történet. Egy új tapasztalat egén.
Csillámló szubjektumok. Az utcákon történő lét.
Szövete, folyók és tavak aranya.
A sebekre tekert, idilli géz.
Az idő és a nyelv. A beszéd, ami teremt.
Az oszthatatlan egyediség.
Ami árnyékként az értelmezés függönyén mereng.
A praxis. A mátrix. A tiszta ész.
A szeretetben nincsen félelem.
A hatás a közmegegyezés helyébe lép.
Formáját juttatja érvényre az értelem.
Imahárfa
Szenzitív artikuláció: klasszifikálja ön-lényét
A zeneiskola gyantaillatában
Rácsukja az ajtót egy félmeztelen gordonkára.
S ott a folyosón ír egy szonettet.
A szóródásról, a képződésről.
Halmazállapot, íz és tapintás révén
Lesz felület, szín és pöttyös ananász.
Szétcsavarozható ősállapot-megértés.
Alakzat és érzéki tapasztalat.
Fenomenológia-virradat. Új lap.
Nadrágtartók, kockás nyakkendők,
Zsilettek, melltartók. Szattyánbőr szaga.
Léthelyzet-rekvizitumok.
Gránátalmás álmodozás. Éjszakai ábránd.
Jácintba oltott fréziák vörös szirmai.
Szoprán hegedűszóló. Narratíva-esszenciák.
Érzés-sűrítmények a lélek legalján.
Valahol a múlt alatt, ahol egy súgólyuk ordít.
Nézzetek fel a rézkígyóra!
Ő az írás hús-vér teste.
Vas István – atlasz
30 éve távozott közülünk
A fénybe emelt tárgy.
A teljesség, az abszolútum hibátlan erudíciója.
Formába tört érzések. Ellesett nyelv.
A klasszicizmus, mint belső világ.
Az alexandriai könyvtár, Gesamtkunstwerk.
Akaratlan alliterációk. Galaktika. Gének. Világ.
Álló pillanat. A legkékebb szöveghely.
Messzeség fátyla alól kibújt rejtjel.
Kitapogatta a sötétben a hűs kontextus réseit –
Ujjai behatoltak a halhatatlanság szövetébe.
Igéket szőtt a pillanatba s az évbe.
Tudta, hogy a lehelet testté lesz.
Nem rendítette meg a kezdet, s a vég se.
Mintha sejtette volna, hogy narratíva a lélek.
S a boldog pesszimizmus egy érv lett.
(Illusztráció: Olesya Dybovik: The music of wind Painting)
