máriavers

 

Pont olyan, mint egy

üreges szobor semmitmondása

vagy mások világfájdalma

valami mellékszereplő a nem tudom miben

idegen kamaszok szerelme

 

Mária, az Isten édesanyja…

 

de amikor Isten neve előtt ott a névelő

akkor is el kell mondani

valamit, amit nő nem érthet

és férfinak mesélni szégyen

PAUL CELAN versei: Kántás Balázs fordításai

Durchs Schüttelsieb shick ich den Traum,

du fängst ihn auf, in Seelen-

tellern

und setzt ihn der Speise zu,

die wir Ineinanderknieten

verschmähen

müssen.

 

A hideglelésszűrőn át küldöm álmomat,

elkapod, s lélek-

tányérokban

tálalod fel magadnak,

amit mi, egymásba térdelők

meg kell, hogy

vessünk. 

 

 

 

Schläfenhitze, beim

auch drüben erschlüsselten Schmerz

gedungen (er gibt ja nichts frei):

dein

Kissen, dass du

frisch überzieht

mit halb-

begnadigtem

Tuch. 

 

Halántékhőség, odafent

a kulcsra zárt fájdalomnál,

(semmit nem ereszt el):

hozzá-

csapódik párnád, melyre

frissen húztál

félig kegyelmet

kapott

huzatot. 

 

 

 

 

Du suchst Zuflucht

beim unauflöslichen

Erbstern – sie wird dir

gewährt. Jetzt

überlebst du dein zweites

Leben.

 

Menedék után

kutatsz a megbonthatatlan

örökcsillagnál – neked

folytatódik. Most
éled túl második

életedet.

 

 

 

Das leise Gemerk,

feucht noch von Augen:

dein Weg

knüpft sich hinein.

 

A csendes jel,

szemtől nedvesen:

utad, amint

önmagába lép. 

 

 

 

Sie füttern dir Planzenschutz ein:

das soll deine Hände

beleben,

 

knote die Keimfrohen los,

bewimpere sie

mit Turmstacheln,

 

Nimmergeglaubt

macht flügge.

 

Beléd fecskendezik a növényvédő szert:

ezt kell kezednek

életre keltenie,

 

oldozd el a magzatvidámakat,

szempillájuk helyén

toronytövis fakad,

 

mit soha nem hittek el,

életre kel.

 

 

 

 

Cicamicám

 

Lukács Zoltán okleveles építészmérnök számára ez a nap is úgy kezdődött, mint az elmúlt tíz évben bármelyik: hat harminckor bekapcsolt az ágyával szemben lévő televízió, és válogatott ízléstelen programkavalkádjával üvöltött bele a férfi arcába. Ez hatott, és Zoltán már fel is pattant, gondosan átugrálva az előző napok-hetek során elhányt ruhákat, de a sunyi pamutzokni kifogott rajta, és csak kicsi hiányzott, hogy metszőfogait nem verte bele a küszöbbe, akkorát esett. Mikor magához tért a fájdalomtól, feltett magának egy kávét, majd lassú, robotikus mozdulatokkal felhajtotta. Jó pár év gyakorlata után már tudott uralkodni arcvonásain, így nem grimaszolt, amikor a fekete, keserű, forró lé lefolyt a torkán. Mikor túl volt rajta, elindult a fürdőszobába, és csekély tíz perc alatt már készen is volt, és üdén, jól fésülten lépett ki a harmadik emeleti lakás ajtaján. Gondosan ellenőrizte a biztonsági zárat, kétszer is, ugyanis évek óta egyre elhatalmasodó zárparában szenvedett, melynek folyományaképp legalább negyedórával hamarabb el kellett indulnia otthonról, hogy legyen elég ideje a meghatározott kis rítusai szerint megbizonyosodni róla: tökéletesen bezárta-e az ajtót.

 

Amikor már vagy a negyedik csíkot vájta a kulcs segítségével a kézfejébe, csak hogy biztos legyen benne később, a metrón is, hogy tényleg, de igazán bezárta a lakást, hirtelen a szeme sarkából egy sötét árnyat látott elsuhanni a lépcsőházban. Megfordult, felkapta a fejét, és egy csillogó zöld szempár meredt rá kíváncsian. Zoltán ijedten hátraugrott, és sikeresen beverte a könyökét a kilincsbe. Felüvöltött a fájdalomtól, mire a szempár tulajdonosa, egy cirmos macska rémülten hátraugrott és elmenekült. Zoltán egy darabig nézett utána, aztán eszébe jutott, hogy ideje lenne munkába indulni.

 

Késő este, nyolc után, mikor a villamoson zötykölődött hazafelé, pillantása megakadt egy „A macskák viszkaszt vennének!” reklámon. Mekkora baromság, gondolta, majd a reggeli macskára gondolt. Vajon mi lehet vele? Ha állatot tartanék, sosem vennék neki ilyen drága vacakot. Bőven elég a kajamaradék is. Tovább nem nagyon filozofálhatott a macskatartás örömein, mert egy agresszív néni, aki kétségbeesetten szeretett volna utat törni magának a tömegben, magával sodorta. Ezután Zoltán kissé szédülten végigtámolygott a sok ember között, és besétált az első boltba, hogy gondoskodjon a vacsoráról. Bedobott pár doboz salátát, némi zsemlét és virslit a kosarába, aztán ismét belefutott a macskaeledel-reklámba. Ha megint ott találom, befogadom, döntötte el, és leemelt egy konzervet a polcról, gondosan ügyelve arra, hogy a legolcsóbbat válassza.

 

Benyitott a lépcsőházba, és még saját magának sem engedte bevallani, de egyre a sarkokat pásztázta, ott van-e valahol a macsek. De sehol nem találta. Csalódott sóhaj kíséretében szállt be a liftbe. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor a lakás előtti lábtörlőn megpillantotta az állatot. A macska Zoltán jöttére felemelte a fejét és halkan nyávogott egyet. Mintha csak rá várt volna.

 

– Szia, cica – mondta zavartan a férfi, és kikerülte, hogy kinyithassa az ajtót. Most invitáljam be, vagy mi? töprengett, de a macska megoldotta a kérdést: kecsesen besétált előtte. Zoltán nem tudta, mit tegyen, így egy tálkában feltálalta a konzervet a cirmosnak, majd úgy döntött, ideje felkészülnie arra az eshetőségre is, ha az állat állandó lakója lesz otthonának, ezért elővett egy kimustrált tálcát, és szórt rá némi homokot, amit a közeli játszótérről lopott. Kezdetnek jó lesz.

 

A macska, akit nemes egyszerűséggel csak Cicamicának keresztelt el, láthatóan megbecsülte Zoltán nagylelkűségét, és roppant udvariasan a homokos tálca közepére ürített, hogy megmutassa, tudja az illemet, majd nekilátott a konzervnek, és ráadásként belefetyelt egy tányér tejet is. Végül elfeküdt a heverőn és dorombolni kezdett. Zoltán óvatos mozdulatokkal közelített hozzá, majd tétován az állat fejére tette a kezét. A dorombolás erősödött. A férfi végre elmosolyodott. Cicamicám!

 

Másnap frissen pattant ki az ágyból, és elégedetten szemlélte a még alvó Cicamicát. Résnyire nyitva hagyta az erkélyajtót, ha napközben Cicamicának friss levegőre lenne szüksége, majd gyorsan elosont a munkahelyére. Hosszú évek óta ez volt az első nap, amikor nem vacakolt a zárellenőrzéssel.

 

Aznap alig bírt a munkájára koncentrálni, egyre csak arra gondolt, ha hazaér, ott várja majd egy éhes, doromboló szőrgolyó. Olvatag tekintettel bámulta a monitort. Szerelmes, állapította meg róla Gabika, az elvirágzás ellen elkeseredetten küzdő ötvenes titkárnő, és rémülten rángatta push-up melltartóját: eddig, az anyján kívül ő volt az egyetlen nő Zoltán életében (ő töltötte ki a teáját, és szervezte az ügyeit), most pedig rettegett, hogy ezt a pozíciót is elveszítheti. De hiába: Zoltán csak mosolygott átszellemülten, ügyet sem vetve Gabika próbálkozásaira és híresen jó kapucsinójára. Gabika tátott szájjal bámulta, hogy Zoltán pontban ötkor felállt és elköszönt, felrúgva a hosszú évek rutinját, amikor rendre hétig-nyolcig túlórázott.

 

Hazatérve meglepő dolog fogadta: a lakás csillogott-villogott a tisztaságtól, a hatalmas hűtő pedig végre tele volt étellel és nem csak egy üveg százéves szilvalekvár és pár doboz sör árválkodott benne. Az asztalon pedig új terítő, tányérok, evőeszközök és még gőzölgő étel. Zoltán elismerően szippantott bele a levegőbe, aztán kiverte a víz. Valaki járt itt! Uramisten, mit lophattak el! Ekkor jutott eszébe, hogy reggel nem folytatta le a szokásos zárellenőrző ceremóniáját. Tudtam, tudtam, hogy ha csak egyszer is kihagyom… közben gyorsan körülnézett, mit lophattak el. Szerencsére minden a helyén volt. De ez furcsa, akkor is furcsa. Ám a rendőrséget nem hívhatja fel azzal, hogy valaki betört a lakásába, kitakarított és még vacsorát is főzött. Kiröhögnék. Tehát egyedül kell kiderítenie az igazságot. Cicamicára tévedt a tekintete, de az állatka lustán hevert az egyik fotelben, és Zoltán közeledtére hevesen dorombolni kezdett. A férfi megsimogatta a macska fejét, majd, mivel nem volt mit tennie, gondosan végigkóstolta a vacsorát, hogy nem mérgezett-e. Mivel életben maradt, most már jóízűen nekilátott az ételnek. Másnap reggel azonban a szokott negyedóra helyett fél órán át ellenőrizte különféle szertartások keretében a zárat.

 

Hazatérve ismét a szokott rend és tisztaság és gőzölgő vacsora fogadta. Zoltán sápadtan lapátolta be az ételt, és remegett az idegességtől, hogy kicsúszott a markából tulajdon lakásának irányítása. Cicamica pedig csak dorombolt a fotelben.

 

A dolog még kétszer ismétlődött meg. Harmadszorra Zoltán úgy döntött, ha esik, ha szakad, kideríti, ki is a titokzatos takarító és főző fantom, aki az otthonában garázdálkodik. Reggel úgy tett, mintha a szokásos módon menne a munkába, a látszat kedvéért még a zárral is szórakozott egy keveset, aztán elbújt a pincében lévő biciklitárolóban és várt. Amikor úgy érezte, a fantom már behatolt a lakásba, felnyargalt a lépcsőn és hatalmas harci kiáltás közepette berontott a lakásba. Érkezését egy női sikoly fogadta. A sikoly tulajdonosa, egy fiatal, barna hajú nő egy szál topban és bugyiban mosogatott éppen, és ijedtében beverte a fejét a konyhaszekrénybe, és elájult. Zoltán így, a tervezett kárörvendő leleplező mosoly helyett azzal kezdett el foglalatoskodni, hogy magához térítse a lányt.

 

– Mégis, ki maga? És mit keres itt? – érdeklődött, mikor a lány végre kinyitotta a szemét. Jé, pont olyan zöld, mint Cicamicáé, állapította meg Zoltán.

– Csak gondoltam, segítek. Ha már voltál olyan jó, és magadhoz vettél, gondoskodtál rólam… – magyarázta a lány.

– Mi van? – Zoltán úgy érezte, megőrül. Mi a franc folyik itt körülötte az utóbbi napokban?

– De hiszen tudod… – folytatta a lány értetlenül. – Én vagyok a macska, akit magadhoz vettél!

– Micsoda?

– Esküszöm!

– Ennyire még nem ment el az eszem.

– Akkor ne higgy nekem, a te dolgod – a lány felpattant és duzzogva folytatta a mosogatást.

– Most mit csinálsz?

– Gondoltam, még elmosogatok, mielőtt elmegyek.

– Jó, várj – mondta Zoltán hirtelen, mert igencsak vonzónak találta a barna macskalányt. – Tegyük fel, hogy hiszek neked. De azért neked is el kell ismerned, hogy eléggé bizarr történet, nem?

– Rendben, maradok – mosolyodott el a lány. – Viszont egy valamit meg kell ígérned.

– Mit?

– Veled maradok, de soha nem szabad emlékeztetned arra, hogy voltaképpen macska vagyok, különben örökre el kell hagyjalak téged.

– Megígérem – mondta ünnepélyesen Zoltán. – Hm… én Zoltán vagyok. De téged hogy szólítsalak?

– Cicamica?

– Valami emberibb név?

– Ez a nevem, te adtad.

– Jó, legyél Cicam Ilona. Ilona. Mit szólsz hozzá?

– Szépen hangzik.

– Holnap elmegyünk az okmányirodába és megcsináltatjuk az irataidat. Aztán kérünk egy időpontot az anyakönyvvezetőnél és elveszlek feleségül.

– Rendben.

 

Zoltán sosem szerette a totojázást, így a magánéletében sem. Itt egy rendes, csinos lány, jó mellekkel, és rendben tartja a lakást, elveszem feleségül, döntötte el, és hamarosan (némi kenőpénz fejében persze) el is készültek az okmányok, aztán megtartották az esküvőt, két, az utcáról behívott tanúval. Utána elmentek egy gyorsétterembe, és az élet ugyanúgy folytatódott tovább, mint korábban, csak éppen Zoltán bejelentette Gabikának, hogy megnősült, és ezért nem lesz ideje annyit túlórázni, és egy hét szabadságot is szeretne kivenni, hogy elmehessenek nászútra. Egyiptomba. Zoltán valahol olvasta, hogy az egyiptomiaknak mekkora macskakultuszuk volt, és gondolta, Ilona szívesen meglátogatná ősei földjét. Gabika csak hápogott meglepetten és majdnem lenyelte a szájfény applikátorát, mert Zoltán közlése épp szépítkezés közben érte. Elveszítettem, gondolta keserűen, és bánatűzésként belevetette magát egy pletykaújságba. Vajon milyen lehet a felesége? És hol ismerte meg? Hiszen eddig Gabika gyakorlatilag főnöke minden lépéséről tudott. A kíváncsiság nem hagyta nyugodni. Éppen ezért felajánlotta, hogy megszervezi az egyiptomi utazást, és volt rá gondja, hogy főnöke irodában tartott személyes okmányai között is alapos kutatást végezzen.

 

Cicam Ilona, micsoda hülye név! Hm, itt valami nem stimmel, én érzem! Dohogta felháborodottan, különösen, amikor megtalálta Ica fotóit a közösségi oldalakon, és konstatálta, hogy „vetélytársa” szép és fiatal. És jók a mellei is. Viszont gyanús volt, hogy Ica profilját alig pár napja hozták létre. Gabika a női újságok ezotéria rovatából tudta, hogy a női megérzésre hallgatni kell, és úgy döntött, nyomozásba kezd.

 

Közben Zoltán és Cicamicája megjárták Egyiptomot, és Ilona nem győzött álmélkodni a rengeteg macskaábrázoláson: éjszakánként boldogan dorombolt férjének. Zoltán csak egy valamit nem tudott megérteni: hogy Ilona ember alakban miért nem szereti a konzerv macskaeledelt, amiből annak idején olyan jókat falatozott. Eleinte ugyanis így próbált kedveskedni feleségének, sőt, a lehető legdrágább, márkás, aszpikos lazacos konzerveket vásárolta meg, és gondosan, zöldség és gyümölcsdekorációval tálalta Ilonának. A nő azonban az első pár falat után elzöldült arccal rohant a vécébe, és hosszú percekig öklendezett.

 

– Mi a baj szívem?

– Nem tudom, ez a vacsora…

– Pedig a legdrágábbat vettem, direkt a te kedvedért.

– Zoltán, te macskaeledelt adtál nekem?

– Ne haragudj… Ó, de hülye vagyok… A világért se gondold, hogy…

– Rendben. Viszont jobban örülnék egy grillezett lazacnak salátaágyon.

 

Szerencsére a házaséletük kifogástalanul alakult a nászút után is: Zoltán nappal dolgozott, Ica közben háziasszonykodott, meg eljárt különféle tanfolyamokra, éjszakánként pedig fergetegeseket szexeltek.

 

Gabika mindeközben csak őrlődött a munka, a nyomozás és a klimax okozta hőhullámok között, és roppant mód bosszantotta, hogy még semmilyen terhelő adatot nem talált Ilona ellen, pedig már az összes törvényes módon utánajárt a dolognak. Úgy döntött, tizenöt átrobotolt év után végre kivesz egy hét szabadságot, és ezt az időt Zoltán lakásának megfigyelésével tölti majd. Csak rábukkan valami nyomra.

 

Így is tett: gondosan álcázta magát, hol tisztítószerekkel házaló ügynökként, hol kutyát sétáltató nyugdíjasként bukkant fel. Ügynökként még azt is megtette, hogy becsöngetett Ilonához, hadd lássa személyesen is a nőt. Ilona szexi Hello Kitty-s topban és sortban nyitott ajtót, kezében egy porronggyal.

 

– Igen?

– Elnézést a zavarásért hölgyem, hallott már a (síp) cég szenzációs tisztítószereiről?

– Nem.

– Megengedi, hogy bemutassam Önnek?

– Tessék, fáradjon be – mondta kelletlenül Ilona, és betessékelte az elszánt tekintetű ügynöknőt. Leültette a heverőre és várakozón nézett rá. Gabikának ekkor jutott eszébe, hogy elfelejtett magával hozni bármiféle mintát is, ezért kínosan feszengeni kezdett. Ilona egyre szúrósabban nézett rá, és közben rágyújtott egy cigarettára. – Nos, mit akar?

– Ööö, én, izééé… – hebegte zavartan Gabika, és szeme egy cirmos macskára esett, aki a fotel mélyéből figyelte őt. – Milyen aranyos jószág…

– Ezért jött? – Ilona Gabika arcába fújta a füstöt. – Mert nekem sajnos dolgom van…

Gabika összefüggéstelenül motyogva-hajbókolva-mentegetőzve távozott.

 

E kínos találkozáson kívül semmi kézzelfogható bizonyítékkal nem rendelkezett, mindössze annyit állapított meg, hogy Zoltán felesége egy önző, gonosz dög. Viszont a macskája szép. Ezt szóvá is tette Zoltánnak.

 

– Láttam a facebookon a feleséged cicáját. Nagyon édes.

– Tessék?

– Azt a tündéri kis cirmost.

 

Zoltán nem tudott mit kezdeni titkárnője megjegyzésével, hiszen ő csak egy macskáról tudott, az pedig Ilona volt. Á, nyilván feltett magáról egy képet macska alakban. De ki fotózta le? Hm, ez érdekes. Hogy megnyugodjon, megnézte Ilona adatlapját, és jé, valóban ott pózolt a felesége, ölében a cirmos macskával, akiről ezidáig azt hitte, szintén Ilona. Mi a fene?

 

Otthon szóvá is tette a dolgot Ilonának, aki válaszul elnevette magát, és közölte, hogy a képen látható macska valójában az ikertestvére, Vanessza. Zoltán nem igazán tudott különbséget tenni Vanessza és Ilona macskaalakja között, de csak bólogatott bután, és megsimogatta az új állatkát.

 

– Vanessza most nálunk fog lakni egy darabig, ugyanis a férje csúnyán elbánt vele, és haza sem mehet a szüleinkhez – magyarázta Ilona. – Ugye, nővérkém…

– Miau – reagálta le Vanessza röviden és velősen.

 

A házaspár napjai így teltek egy darabig, ám Zoltán kezdte egyre kevésbé tolerálni macska-sógornője jelenlétét, ugyanis Vanessza láthatólag nem ismerte az illemet és minden szívbaj nélkül lepisálta a heverőt, az ágyba ürített, és nem volt már a lakásban egy olyan hely sem, ahol Zoltán ne találkozott volna macskaszőrrel: a fürdőkád, a hűtő és a mikro is tele volt vele, ám amikor a férfi még a söröspohár alján is szőrszálakat talált, kiborult a bili: artikulálatlan hangon elkezdett üvölteni.

 

– Mi a baj szívem? – kérdezte Ilona ijedten. – Kérlek, halkabban, mert megrémíted szegény Vanesszát.

– Leszarom szegény Vanesszát! Tele van a tököm vele! Mindent tönkretesz! Küldd el innen, vagy kivágom, mint…

– … macskát szarni? – kérdezte élesen Ilona, és dühös láng villant a szemében. – NA, ennyit rólad. Egy seggfej vagy!

 – Tessék?!

– Egy seggfej vagy! Még egy védtelen, bántalmazott macskát sem tűrsz meg magad mellett. Hát milyen ember vagy te? Ember egyáltalán?

– Mi van? – Zoltán elképedésében csak hápogni tudott. Mi történt az ő kicsi feleségével? De Ilona csak folytatta tovább, és káromkodott, egyre ocsmányabb hangnemben. És itt a kedves férj már nem bírta tovább cérnával:

– Aljas, sunyi macska, az vagy te, mindig is tudtam! Egy alattomos kis behízelgő rohadék. Csak dorombolsz és hanyatt veted magad, ha el akarsz érni valamit… Undorító. Mélyen megvetlek. És magamat is. Inkább lehugyoznám a kezem, mint hogy hozzád érjek!

 

Ilona szeme ismét villant egyet.

 

– Jól van – mondta hűvösen. – Sértegess. Látom, elfelejtetted, mit ígértél.

– Mi van? – Zoltánt szemmel láthatóan meglepte felesége viselkedése.

– Emlékezz: ha emlékeztetsz rá, hogy valójában macska vagyok, örökre elveszítesz – felelte Ilona haragosan. – Ostoba pöcs!

 

Ezzel magára hagyta a férjét, és becsapta maga mögött az ajtót. Zoltán csak állt ott, ledermedve, Vanessza pedig panaszosan nyávogott egy narancssárga, tükröcskékkel kivarrt díszpárnán.

 

Másnap Zoltán ámokfutásba kezdett: a Vanesszáról készített fotókkal teleplakátolta a környéket, alatta az alábbi felirattal: „Eltűnt a feleségem, Ilona, jelenleg valószínűleg macska alakban jár. Kérem, aki látja, hívja az alábbi számot: ….” Otthon pedig egyre Vanesszához beszélt, mert meg volt róla győződve, hogy a macska tudja, hol bujkálhat az ikertestvére. Vanessza azonban csak nyávogott panaszosan. Zoltán pedig, akit ingerelt sógornője értetlensége, csak üvöltött, üvöltött, még akkor is, amikor már berekedt.

 

– Te büdös ribanc, azonnal árul el, hol van Ilona, vagy kitépem a beled és letömöm a torkodon! – és hasonlókat. Már a szomszédok is többször kopogtattak, hogy nem hallják az üvöltözéstől a Barátok köztöt, de Zoltánt nem érdekelte semmi. Csak egyet akart: visszaszerezni Ilonát. És mivel nem járt sikerrel, dühében tönkreverte a berendezést.

 

Harmadnap megérkezett a rendőrség és a mentők. Felmérték a károkat, és Zoltánt egy csinos kényszerzubbonyban el is szállították a legközelebbi elmegyógyintézetbe. Megállapították róla, hogy beszámíthatatlan, ön- és közveszélyes, és tartós gyógykezelést igényel. Ebben fontos szerepet játszottak Zoltán plakátjai, de azok a videofelvételek is, amelyeket Zoltán felesége, C. Ilona nyújtott be a rendőrségen, egy nappal korábban, amikor is feljelentést tett a férje ellen. A videofelvételeket azok a mini kamerák szolgáltatták, amelyeket az asszony hetekkel korábban elhelyezett a lakás különböző pontjain, mert, saját bevallása szerint úgy érezte, baj lesz. És nézzék meg, milyen erőszakosan gesztikulál a felvételeken (sajnos hang nem volt). Aztán a szegény cicát is agyonterrorizálja… Komolyan, félek tőle, jelentette ki Ilona szipogva a vallomástétel végén. Ugye, számíthatok a segítségükre, uraim?

 

Ezekben a napokban Zoltánt csak egy valaki kereste fel: a hűséges Gabika, aki egy csokor gerberával és egy háló naranccsal állított be hozzá. Remegett a félelemtől, hogy egykori főnökéből mikor tör majd ki a gyilkos vadállat. Ám Zoltán csak ült, és bámult maga elé megtört tekintettel.

 

– Cicamicám, cicamicám, merre vagy? – kérdezte egyre. Gabika még udvariasságból szobrozott néhány percig, aztán eliszkolt. Az elmegyógyintézetből kilépve felsóhajtott.

– Te jó ég. Ki hitte volna, hogy Zoltánka egy közveszélyes őrült? Vajon mit tűrhetett mellette az a kis asszonyka? Nem csoda, hogy olyan ingerült volt… Akit naponta testileg-lelkileg bántalmaznak, hogy is lehetne… És még azt hittem róla, hogy… Istenem, mekkorát tévedtem!

 

A férfit gyámság alá helyezték, így ezentúl minden vagyonával Ilona rendelkezett. Gyorsan el is adta a lakást meg az értéktárgyakat, majd felpakolta csekélyke holmiját és a rengeteg pénzt, aztán a macskáját szólította:

 

– Cirmi! Gyere már! Itt végeztünk

 

Bosch, bagoly-értelmezések

 

Hyeronimus Bosch „A gyönyörök kertje” című képének megnevezés nem a festőtől ered, művészettörténeti találgatások szülték. A szárnyasoltár nehezen illeszthető a klasszikusnak nevezhető korabeli világképbe, vallási felfogásba. Sem a festő életéről, személyiségéről, világnézetéről, sem Az ezeréves birodalom megrendelőiről nem tudunk eleget ahhoz, hogy bizonyosat állíthassunk a kép szimbolikájáról, jelentéséről.1 Problematikus kérdés a Bosch-féle bagoly-ábrázolások értelmezése, ezzel foglalkozom most „A gyönyörök kertje” vonatkozásában.

A bagoly a korabeli szimbolikában – túl azon, hogy továbbra is hordozta az ókorban rárakódott bölcsesség- és haláltudat-attribútumokat – a keresztény-kultúrkörben Krisztus-szimbólummá lett. Figyeljük meg, hogy az általunk vizsgált képen csak az „Éden”-szárnyon, a középső „A gyönyörök kertje” táblán jelenik meg, a „Pokol”-ban azonban nincs jelen. Az Édenben egyszer, az Élet forrásának közepében láthatjuk, majd a középső táblán (ami a tájháttérben érzékelhetően egyenes folytatása az Édennek, míg a Pokoltól árnyalataiban és az események díszleteiben teljesen eltér) összesen három baglyot találunk. Felmerül a kérdés, hogy ha a Megváltó Egy, hogyan jelenhet meg ugyanabban a térben háromszor, vagy ha közös térnek vesszük az első és második táblát, rögtön négyszer? Mi szükség van Krisztus szimbolikus ábrázolására ott, ahol egy fiatal, teremtő isten képében színről-színre megjeleníti őt a festő, az Édenben személyesen oszt áldást Ádám és Éva között, mint összekötő kapocs?

A bagoly nem Krisztust, hanem a krisztusi jelenlétet hivatott szimbolizálni. Nem konkrétan az ő megtestesüléseként kell értelmeznünk, inkább úgy, hogy ahol a bagoly jelen van, ott Krisztus figyelme, igéje van jelen: „A gyönyörök kertje” viszonylatában pedig kijelenthetjük, hogy ahol a bagoly jelen van, ott a Krisztus által megszentelt isteni akarat van jelen. Hogy hogyan kell ezt pontosan értenünk, azt más Bosch-képek segítségével tudom megmutatni.

Ha nem akarunk messzire menni, adja magát, hogy A szénásszekér és A tékozló fiú képek segítségével dolgozzunk a problémán. A szénásszekér az Éden kiteljesedését, a másik a bűnbeesés végét ábrázolja, a tékozló fiú hazatérése és A szénásszekér külső táblájának vándora közötti párhuzamot pedig nem kell sokat bizonygatnunk: mintha ugyanazt a figurát látnánk, ahogy kanyarog a szülői ház felé, de míg A szénásszekéren fiatalon birkózik az őt környékező bűnök vicsorgó kutyáival, hazaérve az otthon kapujához már megtépázott és megtört öregemberként látjuk viszont.

A Vándor tábláján ugyan a bagoly nincs jelen, de a szénásszekéren trónoló, zsinórmértéket tartó krisztus-szimbólum mégis visszaköszön a vándor kabátjából előbukkanó, függőleges zsinór képében: vékony cérnaszál, krisztusi útmutatás a keskeny úton. A bagoly aztán mind a bal tábla bűnbeesés és kiűzetés jeleneteiből mind a jobb tábla Poklából is hiányzik. A tékozló fiú tábláján ismét viszontlátjuk a fa lombkoronáján, feszülten figyelve a hazatérőt. Az említett ábrázolások helye és jellege azt mutatja, hogy Bosch a krisztusi figyelő jelenlét ábrázolására használta a baglyot. Az egyértelműen negatív helyek és események tábláin nem jelenik meg, a bűnbeesés messzire űzi, a pokolban még eltorzult hibrid formájában sem találkozunk vele egyik triptichonon sem. Jelen van viszont az édeni teremtésnél, ahol Isten bemutatja Ádámnak másik felét: az Élet kútjából figyeli a jelenetet. A szénásszekér evilágot ábrázoló középső tábláján is megjelenik, zsinórmértéket tartva figyelmeztetésül a dorbézolóknak és mohón gyűjtögetőknek. Az ugyanitt található, ugyancsak a bálából kiálló vesszőn látható korsó, mint reneszánsz vanitas-szimbólum és a bagoly együttes kontextusa aztán kifejezetten a földi létben rejlő választást sugallja: a hívságok korsója ez a krisztusi mérték szerinti élet lehetőségével szemben.

Összehasonlítva „A gyönyörök kertjé”-nek baglyaival pedig nem csak választást, hanem a jelenetek közötti minőségeket is jelzi a madár elhelyezkedése. A bagoly minden egyéb jelenetben érinthetetlen, távoli az ember számára, kívül helyezkedik, mint megfigyelő,2 vagy mint idea, ahogy távoli origója az Éden-jelenetnek. Ahol szó szerint kézzel foghatóan jelen van, az „A gyönyörök kertjé”-nek világa. E tekintetben tehát nem vehetjük Az ezeréves birodalom középső tábláját bűnös bujálkodás színhelyének, ott ugyanis Krisztus a bosch-i felfogás szerint nem lehetne jelen. Tekinthetjük viszont egyfajta istendícséretnek, a teremtés beteljesülésének, ahol minden teremtett egyenrangúként él és részesül az Isten által adott javakból és örömökből, sokasodik az Éden egyenes folytatásaként, ahogy Krisztus is sokasodik a hívő szeretetben, így lesz a középső táblán egyszerre több bagoly. Külön felhívnám a figyelmet „Az egyet nem értő pár” c. jelenetként számon tartott részletre, ahol egy dupla testű szerzet fejeként trónol a bagoly. Szerintem a megnevezés téves: amennyiben elfogadjuk, hogy a bagoly krisztus-szimbolikája az ókori szimbólumokra íródott rá, felmerülhet, hogy a többkarú, többlábú lényt inkább egyfajta ősi egységben létező tökéletes androgünként kellene értelmeznünk, amelynek feje, legfőbb része, akarata és, mindenek előtt szelleme maga Krisztus: a beteljesedés.

Az említett bagoly-értelmezéseket többek között Wilhelm Fraenger (1989) kutatásai is alátámasztják. Szerinte „A gyönyörök kertjé”-t a bűn színhelyeként értelmezni tévedés. Feltételezi továbbá, hogy Bosch egy korabeli keresztény szekta, vélhetően valamilyen adamita közösség számára készíthette Az ezeréves birodalom triptichont (Fraenger 1989), e szekta szellemiségébe pedig beleírható az Istent kereső testi-szellemi közösségvállalás a tagokkal, mint az ádámi ártatlanság, édenkeresés metódusa. Nem A szénásszekér bujálkodása ez tehát, ami egyenesen a Pokolba vezet (jellemző, hogy Boschnál a poklokban bujálkodókat nem is találunk), hanem az emberpár teremtésekor elmondott áldás beteljesítése: ahogy a triptichon Éden-jelenetében Ádám és Éva között maga az Úr jelenti az összeköttetést.

 

Jegyzetek

1    A Bosch-kutatók szerint nagy segítséget jelenthetne a szimbólumok leleplezésében, ha több „kanonizált” Bosch-triptichont ismernénk, különösen nagy segítséget nyújthatna a reformáció képrombolásának áldozatul esett, a Szent Jeromos székesegyház számára készült A teremtés hat napja c. oltár, amely tematikájában vélhetően illeszkedett Az ezeréves birodalom és A szénásszekér triptichonokhoz is. Mivel az előbbi szárnyasoltár külső grisaille-ja a kutatók szerint a világ teremtésének harmadik napját ábrázolja a bal sarokban az Úrral, és a termékeny esőkkel öntözött földdel, mint a szférákba zárt lapos koronggal.

2    Ld. pl.: Kánai menyegző.

 

Felhasznált irodalom

Fraenger, Wilhelm (1989) Hieronimus Bosch. Budapest: Corvina.

Terror-romantika (Bestseller és kritika I.)

Tűnhet mégoly elfogadhatónak is a tétel, miszerint a „populáris irodalom” mozgatórugói másképpen járnak, mint a „magas irodaloméi”, s eszerint megítélése is más alapokon kell, hogy álljon, az előbbi egy termékének olvasása közben mégis nyilvánvalóvá válik, mennyire lehetetlen a felfüggesztése az utóbbi felől érkező befogadás némely elvárásának – még akkor is, ha a két szféra közötti „váltás” a legtöbb esetben gördülékenyen történik. Réti László Célpont Párizsban című regénye esetében is tudjuk, a krimi sajátos világában miképpen kell mozognunk, adottak a megszokott orientáló panelek – terroristák, elhárítók, kémek, fiatalkori szerelem, célpont, Párizsban –, mégis, mindvégig zavaró a szöveg megformáltságának hiánya, elkopott nyelvének ügyetlensége. Erről – mint az olvasatra mindvégig árnyékot vető mozzanatról nem lehet hallgatni –, ugyanakkor mégis hallgatni kell, amennyiben komolyan vesszük a mozgatórugók járását.

 

terror-romantikaA megítélés mércéjét ugyanis elsősorban a műfajban döntő súllyal bíró alkotóelemeknek kell(ene) megszabniuk. Ilyen például a cselekményszövés – amely a krimi esetében a rögzült panelek kibillentésén és azok feszültségteli fordulatokat hozó elrendezésén alapul. Réti cselekményének kiindulási pontjai nem sok jót ígérnek, az arab terroristák mára talán unalmassá váltak. A két szír férfi, akik rejtélyes céllal érkeznek Párizsba, egyiptomi üzletemberként Victor Jacquard biztonsági szolgáltatásait kívánják igénybe venni, a francia elhárítás, illetve egy izraeli kémsejt pedig mindent megtesz, hogy kiderítse a szírek tervezett napi programját, hogy lecsaphassanak rájuk. Számos szál fut párhuzamosan, illetve szövődik össze, a terroristák Párizsig tartó útjukat, a párizsi nyomozást és előkészületeket kíséri végig a szöveg, azonban ezek közül nem mindegyik érkezik meg valahová, sőt van, amelynek egyszerűen vége szakad, mintegy elfelejtődik.

 

Ezekkel a kiindulási pontokkal kíván valamit kezdeni Réti, ami – sikerétől függetlenül – esetenként érdekessé teszi a könyvet. Az első meglepetése a regénynek a szerelmi szál vastagsága, illetve Jacquard és a régi szerelem, Chantal, viszonyán kívül e két karakter családi válsága. Azonban közhelyhalom lesz az amúgy gyakori és jellemző nehézségekből, az elhidegülésből, a mindennapi ügyek intézésének huzavonáiból, a magányból. Kérdés, a problémák leegyszerűsítése, közhellyé-torzítása mennyiben számon kérhető a populáris kultúrán, azonban azáltal, hogy ezek újra és újra visszatérnek, szinte párhuzamosan a két, egymáshoz egyre közelebb sodródó karakter otthoni vitái során, elhatalmasodnak a cselekményen. A regény cselekményszövését összességében sokkal inkább a szerelmi szál határozza meg, mintsem a terroristák bosszúja. Sokszor ezek a Réti által mindvégig előtérben tartott szerelmi vívódások és vágyakozások nemcsak megszakítják a terror-szálat, de hiteltelenné tesznek teljes részeket (amikor a gyereke elrablása miatt kétségbeesett Chantal Jacquard-ról álmodozik, majd lefekszik vele), vagy egyenesen groteszkbe fordítják azt. Ez utóbbi történik a regény végén, amikor két nő – a régi szerelem, Chantal, és a feleség, Veronique – féltékenységi csetepatéja zajlik, miközben utóbbi az időzített robbanógépezettel megrakott mellényt próbálja letépni magáról.

 

Egy másik meglepő mozzanatot jól megvilágít az iménti groteszk jelenet – hiszen a két nő „összecsapása” közben a krimik „magányos hős” archetípusának hitt vagy hihető Jacquard a földön fekszik eszméletlenül. A hőstípus fölülírása és visszataszító karakterré való transzformálása ügyes húzás, és meglepő is, más kérdés, hogy az út, amelyen eljut eddig, nagyban csökkenti ennek erejét, helyenként megintcsak a komikum vagy az abszurd felé sodorva a cselekményt, illetve a karaktert.

 

Ugyancsak érdekes kérdés lehetne, miképpen ábrázolja a szír terroristákat, illetve az izraeli kémsejtet Réti, hiszen mindegyikhez közel kerülünk a regényben. Utóbbi sokkal árnyaltabb a kémnő önmarcangolásai és a sejttől való elszakadási kísérlete miatt („Ki akarok szállni!”), ám mégsem lép túl egyik sem a megszokott paneleken: mindkét fél mint mindenre elszánt, Allahért vagy a nyugati világ védelméért küzdő, kegyetlenségtől sem visszariadó csoport jelenik meg, megtűzdelve néhol az ellenük való kiszólással és előítéletekkel. Itt újra megjelenik a már említett probléma, hogy vajon mennyire várható el a populáris kultúrától a műfajai alapjául szolgáló egyszerűsítéseinek felrúgása. Réti több-kevesebb sikerrel egyensúlyoz: a terroristák bestiálisak, ám egy meggyilkolt testvérért állnak bosszút, a kémek pedig mindent megtesznek titkos útjaikon, szintén a bestiálisig jutva el időnként.

 

Réti László főállásban rendőr, egészen pontosan Zugló rendőrkapitánya, ami a fülszöveg szerint a regény „hitelességét garantálja”. Ezt nehéz lenne megítélni összességében, ami azonban feltűnik – és köszönhető talán a szerző képzettségének –, az a technikai részletekben való gyakori elveszés, legyen szó egy hajó felrobbantásáról rezgőhívásra állított mobiltelefon segítségével, egy tengerparti terrortámadás részletes leírásáról vagy egy autó városi követésének technikájáról. Ez mindenképpen érdekes sajátja a regénynek, még akkor is, ha időnként túl nagy hangsúlyt kap. Azonban a terroristák Párizsig tartó útja a közben végrehajtott akciókra, ezek technikájára redukálódik, ami – a regény párizsi karaktereinek szerelmi ügyei, és az itt zajló fordulatok fényében – gyengíti e karaktereket. Problematikus számon kérni a terroristák árnyalt lélekrajzát a regényen, illetve a bosszúállás szándéka miatt az iszlám fundamentalisták hitéhez sem kell közelebb vinnie a szövegnek, helyenként mégis hiányzik a terrorista-panel ki nem építettsége, vagy legalább egy „emberi” párbeszéd a két szír között, még ha egy újabb, a Közel-Keleten átkígyózó szerelmi szál már nem is fért volna bele.

 

 Réti László, Célpont Párizsban, Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2012.

 

A recenzió a Bestseller és kritika című kritikai műhelybeszélgetés keretében készült, melynek célját a hazai populáris irodalom áttekintése, illetve a köré épülő diskurzus lehetőségeinek és határainak megvitatása képezte.

Oda-vissza

Ez is királyok földje. Megszegetlen

vörös-kék fényekkel teli messzeség.

 

 

Nagyanyám spenótot szed benne. Negyvenöt

Lépés a körtefa-sor, huszonöt lépés a kerítés.

Nagyanyámnak a huszonöt lépés is sok. A szomszéd

fiú – minden pénzt megérdemel – tavasszal jön

a kertet felásni. Régi kert ez, korhadt, öreg,

a földjét ugyanolyan öreg indák fojtogatják,

mint nagyanyám térdeit.

 

 

És most, olvasó, azt hiszed, jön a mégis!

Hogy szeretem a nagymamát, hogy szeretem

ezt a drága kis kertet, hogy hogy tipegtem-topogtam

benne, mikor gyerekkoromban negyvenöt lépés után

megláttam végre a végtelent.

 

 

Hát nem! Mindig utáltam ezt a káposzataszagú

kis kertet, ami telis tele van hasznos magvakkal,

az öregkor folyondáros, már-már rögeszmés

aggódásával…

 

 

De egyszer elsodor engem egy hullám az Adrián,

ki az öbölből a prüszkölő tenger felé. Míg kapálóztam,

minden sejtemmel éreztem azt az életet a haláltól

elválasztó negyvenöt lépést, amit a nagymama oly

makacsul tesz meg minden reggel a körtefáktól

az ágyasokig. Egyszer majd alulmaradok,

ahogy alulmarad ő is.

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info