Guiraldo esete az Ördöggel X. Bölcs Alfonz és Gonzalo de Berceo szerint

Szent Jakab sírjának felfedezésétől kezdve zarándokok milliói kezdték el látogatni Santiago de Compostelát, Galicia azon csücskét, ahol a legenda szerinti sír található. Az éppen akkor virágkorát élő Navarrai Királyság lelkesen támogatta az út fenntartását, megteremtve ezzel a vallási turizmus alapjait. A frankofón területről érkezők – akik nem voltak kevesen, mint azt X. Bölcs Alfonz cantigáiban 1 is olvashatjuk – magukkal hozták nyelvi sajátosságukat, amely feltehetően gyökeret eresztett és integrálódott a portugál nyelvben. És természetesen ennek a pezsgő kulturális érintkezésnek a bizonyítékai azok az irodalmi művek is, melyek megemlítik az El Caminót.

 

Az El Caminót bemutató szerzők közül választottam ki kettőt: X. Bölcs Alfonz kasztíliai királyt és Gonzalo de Berceót, az első ismert spanyol költőt és a mester de clerecía 2 műfaj első alakját. Mindkét alkotó a hispániai irodalom nagy alakja, kortársak, akik két különböző műfajban, de olykor hasonló témájú verseket írtak. Bölcs Alfonz Cantigas de Santa María című kötetének huszonhatos számú cantigája és Berceo El romero de Santiago című műve, a Los Milagros de Nuestra Señora kötetéből ugyanazt az El Caminón történt esetet dolgozzák fel, persze mindketten a saját szemszögükből.

 

A történet igen egyszerű. Egy zarándok, társaival egyetemben elindul, hogy végigjárja az El Caminót, ám útközben bűnbe esik: szexuális kapcsolatot létesít egy hölggyel, aki nem a felesége, és mindezek után gyónás és büntetés nélkül folytatja a zarándoklatot. Az ördög, ezen vétkén felbuzdulva, megjelenik neki Szent Jakab képében és azt tanácsolja neki, hogy legyen öngyilkos: a jámbor zarándok engedelmeskedve eltávolítva hímtagját és elvágva a saját torkát. (Ezzel – úgymond – jóváteheti bűnét). Mikor az öngyilkosság miatt el akarják vinni a zarándok lelkét a démonok, találkoznak az igazi Szent Jakabbal, aki látván a történteket arra kötelezi az ördögöt, hogy járuljanak Szűz Mária elé, aki majd igazságos ítéletet hoz a zarándok felől. A Szűz természetesen a „jó” javára döntött és utasította a démonokat, hogy vigyék vissza a lelkét a testébe, mert hazugsággal vették rá, hogy ölje meg magát. A történet vége happy end, hiszen Guiraldo, a zarándok feltámad, és életének hátralévő részét Isten szolgálatának szenteli.

 

A legszembetűnőbb különbség, hogy mind a két szöveg lírai költemény, de a műfajuk különböző. Bölcs Alfonz művét nem olvasásra, hanem éneklésre szánták. Akkoriban nagy hangsúlyt fektettek a csodák és hőstettek terjesztésére, melyeket különféle vándor dalnokok adtak elő a hallgatóságnak. Ahhoz, hogy a szöveg adaptációja kifogástalan legyen, nagymértékű zeneiség is szükségeltetik. Bölcs Alfonz költeményében a versszakok szótagszáma sorról-sorra igyekszik követni ugyanazt a mintát, és refrén is megkönnyíti a költemény előadását. Ezzel ellentétben Gonzalo de Berceo műve nem énekelt, nem vándor énekeseknek szánt vers.  Terjedelmét tekintve jóval hosszabb, nem olyan zenei, inkább a cuaderna vía megőrzésére törekszik. Ezt megőrizendő és az olvasást könnyítő vizuális tagolást alkalmaz a költő, a cezúrát, amely szeparálja a szótagokkal képzett egységeket minden egyes sorban.

 

A két mű struktúrája igen érdekes. Nemcsak a stílusuk és a befogadásmódjuk különbözik, hanem másként is tagolják a történetet. Az anomáliák egyes helyeken szembetűnőek, máshol nem annyira jelentősek. Mind a két szerző megtartja a szövegszerkesztés alapegységét a bevezetést, kifejtést és befejezést. A kifejtésen belül négy alegységet különböztethetünk meg a következő vázlat szerint:

 

  1. 1.      Bevezetés: a körülmények ismertetése és maga a bujaság vétke
  2. 2.      Kifejtés:
    1. a.      Az Ördög Szent Jakab képében becsapja a zarándokot
    2. b.      A zarándok holttestét felfedezik a társai és a démonok elviszik a lelket
    3. c.      Szent Jakab megállítja a démonokat és párbeszédet folytat az Ördöggel
    4. d.      Szent Jakab és az Ördög Szűz Mária előtt, az isteni ítéletet várva
  3. Befejezés: Guiraldo feltámad és jó útra tér

 

A különböző egységek más-más sor és versszakszámmal jelennek meg a művekben. Mindkét szerző egyetlen részre fektet igazán nagy hangsúlyt, Szent Jakab és az ördög párbeszédére. Ez az egész történet kardinális pontja, hiszen ez dönti el a lélek későbbi sorsát. Bölcs Alfonz négy versszakot, így huszonnégy sort szentel ennek a jelenetnek, míg Gonzalo de Berceo harminckét sort és nyolc versszakot szán a dialógus bemutatására. Az utóbbi szerző többet hagy erre a jelenetre csakúgy, mint a befejezésre is, ahol a különbség igen nagy. Bölcs Alfonz egy versszakkal (hat sorral) lezárja a Szűz döntéshozatala utáni időszakot, ezzel ellentétben Gonzalo de Berceo negyven sorban és tíz versszakban írja le, mi is történt a feltámadás után. Az utóbbit két részre is oszthatjuk. Az első, hogy mi történt közvetlen az újjáéledés után, a második pedig, hogy később mi történt és, hogyan alakult a zarándok további élete. A bevezetésen kívül, ahol a különbség négy sor Bölcs Alfonz javára minden egyes részben Gonzalo de Berceo az, aki nagyjából triplázza a sorszámokat, hogy kifejtse a történteket. 3

 

Mindkét költeményben szerepet kap a direkt narratív stílus, mely teret enged a szereplők felszólalásának. Megjelenik a dialógus a versen belül, bár nem gondolatjelekkel, mint a prózai művekben, hanem idézetekként. Az első ilyen a kifejtés első részében tűnik fel, mégpedig az ördöggel, aki direkt módon közli az olvasóval, hogy ki ő, miért jelent meg a zarándoknak és, hogy mit kell tennie, hogy bűnét jóvátegye. A különbség a két mű között, hogy Bölcs Alfonz csak a gonoszt szólaltatja meg, és a zarándok csak szó nélkül engedelmeskedik. Ám Gonzalo de Berceo ügyel arra, hogy valódi dialógus legyen: párbeszéd a zarándok és az ördög között. Guirald kérdőre vonja az ál-Szent Jakabot, hogy ki ő és miért van itt. A végén persze ő is engedelmeskedik és öngyilkos lesz. A következő párbeszéd valóban dialógusként jelenik meg mindkét műben, nagyjából ugyanabban a formában. Ezt a rész a fentebbi vázlatban a kifejtés c. pontjaként szerepel, ahol Szent Jakab és az ördög beszélnek, hogy valójában kié is a zarándok lelke, és hogy csalással nem mehet a pokolra. A struktúra ugyanaz: három rész, ahol a szent kezd és zár, és az ördögnek csak egy kisebb köztes rész jut. A továbbiakban a szereplők explicit megszólaltatásának technikáját csak Gonzalo de Berceo művében találjuk meg. Amikor Mária ítéletet hirdet, Bölcs Alfonz indirekt módon írja le, míg Gonzalo de Berceo egész versszakot és direkt idézetet szerkeszt a Szűz szavaira. Később a befejezésben, találkozunk még néhány idézettel, melyek a nép szavait hivatottak kifejezni és az eset csodálatára irányulnak. Ezek persze Bölcs Alfonz költeményében nem jelennek meg.

 

Gonzalo de Berceo epikus költészete nagyobb részletgazdagságot és valósághűséget tesz lehetővé, mint Bölcs Alfonz költeményei. A XXVI. cantigában egyáltalán nem fontos, hogy a zarándok kicsoda. Gonzalo de Berceo viszont nevesíti ezt a szereplőt is. Ő használja a szövegben már megjelenő Guiraldo tulajdonnevet, míg Bölcs Alfonz köznevekkel, gyűjtőnevekkel nevezi meg a zarándokot (mint zarándok, vagy ember). Emellett néven szólítja azt a személyt is – persze precíz leírást adva róla –, aki ezt a történetet megélte és lejegyezte, így biztosítván nagyobb hitelességet a műnek. Ezek a részletek talán éppen a költemény tanító jellege miatt fontosak, hiszen ha az olvasó részleteket, konkrétumokat kap, akkor sokkal inkább hajlik afelé, hogy elhiggye azt. Ilyen részleteket és epikus eszközöket kívánnak reprezentálni a következő példák.

 

„Don Ugo, omne bueno,       de Gruñiego abat,
varón religïoso,          de muy grand santidat,
contava est miraclo    que cuntió en verdat
;
metiolo en escripto,    fizo grand onestat.”

 

Ebben a részletben a valódi történet első lejegyzőjének bemutatását találjuk pontos információkkal a minél nagyobb hitelesség kedvéért.

 

„Crediolo el astroso,  loco e desessado,
sacó su cuchellijo,      que tenié amolado,
cortó sus genitales      el fol malventurado,
dessende degollose,    murió descomulgado.”

 

Itt azt láthatjuk, ahogyan a cezúrával kettéválasztott sorok két része más és más színezetet kap. Olyan hatást kelt, mint a színházi narráció, amikor az egyik szereplő kommentálja a történteket, a sorok első felében, és hozzá fűzi a közönségnek a saját véleményét, úgymond kiegészítő információt, a sorok másik felében.

 

Ezek a jellegzetességek az énekelt versek esetében nem fontosak és nem fordulnak elő: így nagyobb hangsúlyt kap a vallási háttér és a zarándokon kívüli személyek. Emellett megjelenik a mű első két sorában leírt tételmondat, ami egyfajta morális tanulságként is szolgál, s ennek később, minden versszak után ismétlődő részlete alkotja a refrént, amely az epikus költészetbe nem fér bele, sőt, szinte haszontalan.

 

Érdekes különbség, hogy a szereplők megjelenése és azok előtérbe állítása teljesen más interpretációt ébreszt az olvasókban. Gyakorlatilag ugyanazokkal a személyekkel dolgoznak: Isten, Szűz Mária, Szent Jakab, az ördög, a démonok, a zarándok és társai. Gonzalo de Berceo esetében jelenik még meg a már említett feljegyző személye, akitől származik a történet. 4 Ha megnézzük a két szerző többi költeményét, láthatjuk, hogy a főszerepben Mária és csodatételei állnak. Minden dicsőség az ő érdeme és ő a hívőinek fő védelmezője. 5 Ámde ebben az esetben nem ez az első benyomásunk, hisz nem Mária az, aki cselekszik. A leghangsúlyosabb szerepet az ördög és Szent Jakab személye kapja, míg Mária csak egy epizódszereplő, aki kulcsfontosságú ugyan, de nem ő áll a költemény középpontjában. Bölcs Alfonz esetében egyértelműen az az érzésünk támad, hogy maga a zarándok, akivel ez az egész történik, egyáltalán nem fontos. Ennek az is nyomatékot ad, hogy csak Szent Jakab és Mária ő kap párbeszédes szerepet, és épphogy szó esik a feltámadt zarándok utóéletéről. Gyakorlatilag Szent Jakab diadala a fő történés. Ám Gonzalo de Berceo már nem így gondolkodik. Nála is előtérben áll az ördög és Szent Jakab, mint központi szereplők, de szót kap a zarándok és a költő sokkal több hangsúlyt fektet annak cselekedeteire és utóéletére. Így sokkal inkább érezzük azt, hogy a főszereplő valójában a csalás áldozatává vált, csakhogynem ártatlan Guiraldo. Ez a nézőpontot is meghatározza. Bölcs Alfonz művében úgy érezhetjük, hogy a történetet a szentek szemszögéből, felülről mesélik el nekünk, szinte észre sem véve, vagy a felhők miatt nem látva, hogy mi is történik a földön a zarándok áldozattal. Gonzalo de Berceo szög egyenest az ellenkezőjét mutatja be. Mivel sokkal nagyobb hangsúlyt kap Guiraldo személye, hagyja beszélni, leírja és részletezi annak utóéletét, úgy érezzük, hogy a földről, a zarándok társadalmi szintjéről, az ő szemszögéből látjuk a történteket.

 

A költemények többségében Mária aktívan cselekszik és vakokat, bénákat gyógyít. Ebben a történettípusban viszont, mint az isteni ítélőszék bírójaként tűnik fel. Érdemes megemlíteni emellett a Szűz feudális jellemzőinek a kidomborítását. A feudális úr feladata az, hogy megvédje alattvalóit az ilyen támadásoktól. Tehát Máriának kötelessége hű szolgája megmentése. Ezen a ponton kapcsolódik össze Szent Jakab és a Szűz személye. Szent Jakab mintegy segítő jobbként vonul a történetbe ezzel segítve a tőle feljebb lévők munkáját.

 

A „Yago” kifejezés, mint a Jakab gúnyneveként tűnik fel az Ördög szájából, a 19-20. versszakban. Mi már a becenevek világában élünk, de ez akkoriban tiszteletlenség és társadalmi státusz kicsinyítését sejtette. Ez egy bizonyíték arra, hogy az író használta a köznyelv fordulatait és meghatározott céllal írta bele a művébe, ezzel is nyomatékosítva az ördög velejéig romlott és tiszteletlen jellemét. A másik eset kicsivel lejjebb a 22., 24. versszakban jelenik meg. Itt Szent Jakab az ördöghöz beszélve és a csalást megemlítve használja a „te” személyes névmást, amely indokolatlan grammatikai szempontból, mivel a spanyol ragozott igealakok magukban hordozzák a személyt is. Ebben az esetben is az ördög bűnösségének és tiszteletlenségének a megerősítése a cél. Ugyanez történik a XXIV. versszakban, amikor Szent Jakab nézőpontot vált és az én szócskát használja hasonlóképpen nyomatékot adva annak, hogy ő hozza a jó döntéseket és az övé a babérkoszorú a győzelem után, melyet a gonosz felett arat majd.

 

A két mű érdekesen feszegeti a halandó és hallhatatlan világ közötti viszonyt is. Azt hinnénk, hogy a dogmatikusabb felfogás Berceo teremt nagyobb távolságot a fizikai és a szellemi világ között. Ám mégis Alfonz költeménye a patetikusabb és magasztosabb hangvételű. Ez valószínűleg a kevés párbeszéd miatt és a refrénben ismétlődő isteni igazságnak tudható be. Mivel Berceo tanító céllal írta magát a művét és, ezért több figyelmet szentel az emberközelibb ábrázolásra. Gonzalo de Berceo költői eszközei szinte kézzelfogható viszonyt teremt a két világ között, és több mindent árul el arról, hogy a halál után mi történhet velünk. A halandó ember egyik legnagyobb kérdése a halál utáni lét és annak milyensége. Ez a fajta középkori narráció olyan képet ad a hallgatóságnak, amely megnyugtatja őket és kiszámíthatóbbá teszi a jövőt, illetve reményt ad az esetleges túlélésre. Persze ezt a könyörületet ki kell vívni, így arra sarkallja a szöveg közönségét, hogy igyekezzenek a dogmák és az egyház szabályai szerint élni, hiszen úgy semmi bántódásuk nem eshet, és az üdvözülésük is garanciát nyer.



 

Lábjegyzet:

  1. [1] A galego-portugál költészet tipikus műfaja a középkorban. Énekelt versek, melyeket a trubadúrok költöttek és a vándor dalnokok énekeltek, akik olykor lehettek egy és ugyan az a személy. Metrikai vázlata, négysoros versszakonként, lehetett: abbacca, abbaccb, ababcca, ababccb
  2. A Középkor irodalmi műfaja, melyet egyházi képzettségű személyek űztek (nem feltétlenül papok). Jellegzetessége a cuaderna vía, azaz a sorok és versszakok metrikája. (1ª A14 (7+7),2ª A14 (7+7),3ª A14 (7+7),4ª A14 (7+7) Vizuális tagolása is érdekes, mert a megfelelő szótagszámok megtartására ketté osztja a versszakokat, ezzel úgymond üres járatokat képezve a sorok két rész között.
  3. A vázlat számai és betűi szerint: 2/a Bölcs Alfonz 18 sor, 3 versszak és Gonzalo de Berceo 28 sor, 7 versszak; 2/b Bölcs Alfonz 6 sor, 1 versszak és Gonzalo de Berceo 16 sor, 4 versszak; 2/d Bölcs Alfonz 6 sor, 1 versszak és Gonzalo de Berceo 16 sor, 4 versszak.
  4. Ennek van valós alapja, vagy nagy valószínűséggel lehet, mivel a szerző minden, a kötetében található csoda megírásánál latin nyelvű szövegeket használt kiindulási pontként és ezeket írta át.
  5. Ezek a csodák kísértetiesen hasonlítanak azokra a csodákra melyeket Krisztus életében hajtott végre.