Mihai Eminescu: Az égen feltűnő csillagig

Az égen feltűnő csillagig
Olyan hosszú-hosszú az út,
Hogy várnunk kell egy évezredig,
Míg végre nálunk is kigyúlt.

Lehet, hogy rég kihunyt útközben,
A kék távolban, épp ottan,
És sugara csak mostan szökken
Szemünk elé, hisz fellobban.

A holt csillag leszentült képe
Lassan égbe emelkedik.
Nem láttuk, de biztos volt léte,
Most látjuk, s már nem létezik.

Ugyancsak, amikor a vágyunk
Elvész egy sötét éjszakán,
Majd el fog jönni miutánunk
kihunyt szerelmünk – igazán.

*

A vers eredeti címe és megjelenési helye: La steaua, in: Integrala Eminescu. Gunivas, Bukarest, 2020.

https://1749.hu/szepirodalom/vers/mihai-eminescu-az-egen-feltuno-csillagig.html

A ballade-ciklusból

Lóri és Peti a Túlvilág-fesztiválon
(Kabai Lóri és Veres Peti emlékének)

„Basszus! Mióta dekkolok a krimó
előtt?” (már káromkodom, mint valami
hanyagolt szöszi slammerkirálynő)
– de Peti és Lóri? Semerre semmi…
Pedig Lórinak felolvastam volna
a nagy „korszakalkotó költeményt”,
Petitől bulicímek „kilátása”
lett volna a „bónusz” és nyeremény!…

Már fogy a piám és fázni kezdek
(be kellene menni inni valamit)
– de a „megmentők” csak nem érkeznek…
(danoljak magamban, az megmelegít?)
De mindhiába várok, nem jön üzi,
se messengeren, se sms-ben – sehogy!
Hova tűntek? Vagy csak divat késni?
Pedig: fixnek tűnt felolvasás s buli…

Kezd sötétedni, már csupán a remény
pislákol: valaki felbukkan egyszer…
Végre befut valami sms-küldemény:
„Üdv! A Túlvilág-fesztre ugrottunk el.
Pokol, Paradicsom s Purgatórium
galcsik exkluzív bulijaira!
Nincs kedvünk visszamenni földi porunk
depis, ellaposodott zsúrjaira.”

Ajánlás

Jó Herceg, nincs egy VIP-belépőd „túlsó”
nagy bulikra, mivel becsúszhatok?
Itt hagytak lent a pácban az „átugró”
körmönfont-csalafinta huncutok!…

(2022 október vége)
_______________________________________________________

A berúgott walesi bárdok balladája
(Beke Albertnek)
„Kiittuk magunkat a kánonból!”
– igazgatta szemüvegét Andris
az „ifjúköltős” tábori búsongón.
Dermedten szorítá poharait
a slepp: nem jut majd nekünk „répaföld”?
Eláztatja „igazolványunk” a fröccs?
Akkor hogyan leszünk majd mi „menők”?
Mi mondható ki és mi az erkölcs?

Az ítészek csak „nagy témákról” írnak
– rögvest bajba kerülsz a kis példányszám
s a „pangó” eladási listák miatt!…
(marad legföljebb kis írás „onlájn”?)
Közben kötettervek sem haladnak:
„posztmó isten” és „völkisch isten” között
a zsákutcában már elakadnak…
Kimondható-e valami sorok között?

„Elrejtős” hosszú tanulmány működik?
Ha lehozzák és olvassa valaki?
(Már ha valaha még észreveszik
– olcsóbb „meló” rizlinget kortyolgatni!)
A hódolt bárdok otthon vagy buliban
rúgnak be, neked már inkább kiskocsma
maradt – iszogathatsz a sufniban!…
Berúgva emlékszel még az Igazra?

Ajánlás

Jó Herceg! Gondold át részeges bárdok
súlyosodó és szomorú helyzetét!…
Hisz vélelmük súlya s szponzorálásuk
örökösen megoldatlan kérdés…
2022 szeptemberében
______________________________________________________

 

Hódolat Adriána Artemiszovnának

Ülök a kocsmában és gondolok Rád…
Szabálytalan és kecses vagy, mint egy
különös és ismeretlen vadvirág!
(hogy egy ráncos lovag ábrándja, necces)
De nem tudlak sose elfeledni!
Hiába a sok bor és zakuszka…
Nem tudok így újra létrejönni.
Kellene egy fölemelő knyázina*

Gondolatban veled sétálok majd
erdőben, hegyek közt és temetőben…
(tán már csak sírok közt lep meg hangulat?)
– vagy „beviszel” majd s tévelygek „erdődben”?
Merre jutok ki buja bozótodból?
Ha valaha kijutok még majdan…
Beléd bonyolódtam már rég valahol!
Van-e remény, hogy Hercegnőmre találjak?

Zombiként járok kocsmáról-kocsmára
nincs, ki megtartson magának tisztán
(ez a „vonat” is elment már, sehova)
Elmúlok ölelés nélkül, Királylány…
Gavril Milovanov, vidéki lovag
pia mellett üldögélve ábrándoz
épp rólad vagy amivé tán válhatsz!…
Leszel Hercegnő-idea, ábrándhoz?

Ajánlás

A Legelvarázsoltabb Hercegnőnek
derekas erőfeszítéssel eme
rémisztőn szomorú és keservesebb,
imposztorian komor tűnődéske!

*knyázina: hercegnő (orosz)
2022 áprilisában

„Gavril Milovanov lovag”

(Utóbbi ballade a „Gavril Milovanov vallomásai Adriána Artemiszovnának” c. készülő szerepvers-ciklusból való.)

Illusztráció: Francis Bacon

valóság volt

 

halott lélek
holott élek
bárgyún nézem az egészet

te már fogod
én még nézem
rábólintok nem is értem

szíven szúrtak
megint vérzek
csak a kegyelemtől félek

meg is ettem
ha megfőztem
a romokon elidőztem

jobbra megyek
balra nézek
sok hülyén még nevetgélek

álmot láttam
és vért hánytam
valóság volt és imádtam

 

(Illusztráció: Andrea Capanna: Rovine Urbane 13 (Urban Ruins 13))

Elképzelni vastagcsontú halakat

Mozgásokból álló fejlődés. Lemegy, feljön, egyszerű válaszokat ad. Elképzelni vastagcsontú halakat, úsznak kövéren a fáradtságtól, aztán leülnek és beszélgetnek. Halakat lát a falon, aktuális szerkezeteket. Közvetlen folyamatok, kortárs kísértés, ötletek sokszorosítva. Eltévedtek, farigcsált mutatóujjukat mutatják, bombasztikus lehetőség korszerűen. Félrehúzódnak, lefekszenek, apró szerszámaikat rendezgetik. A bálványimádást tervezgetik Európában. Mogorva legyintéssel, piszmogva cigarettáznak. A filmszerűen született képek körül akarnak szaglászni. Arra törekszenek, ami a világ szövött sarkaiban elérhető. Azelőtt tizennyolc méteres ámbráscet, most használhatatlan mozdulatok a vízparton. Vándorolnak nyugaton és északon. (A megnyilvánulástól gyúrnak.) Hideg, repedt víztömbök Kaliforniában, elkóborolt cetek. Ráeszméltek, tettek, fizettek, elrejtőztek. A halak le(cs)úsztak a mélybe, és tiltakoztak. Mozdulatlanok, úttalanok, lebegnek, a hátúszójukat csapkodják. Kulcsfigurává válnak az élet babái. (Bábái.) Az út minden fordulónál megtört, hegedűhang karcol a kanyarokban. A halak köröket rajzolnak, és nem szeretik. (HA ELŐVILLAN, ELTŰNIK.) Elhelyezik egymást, egymásban, egymáshoz. Zsebében macska zörög. Seb tekeredik a nyakára. Partra vetett égbolt. (A mozgásokból álló fejlődést soron kívül új, nyugalmat keltő játék követi. Az alkalomhoz illő magas rangú hal.)

Elképzelni vastagcsontú halakat bővebben…

irodalmi félreolvasások 32., 33.

 

irodalmi félreolvasások 32.

vasárnap felkelés magyar irodalomból
(felelés)
*

könyvbeutaló
(könyvbemutató)
*

Az öreg adathalász és a tenger
(Az öreg halász)
*

a főhős sok vakondtúrás után a helyes útra lép
(vonakodás)
*

Erdős Renée először írt regényt a női orról
(orgazmusról)
*

fókuszban a vers
(versenyhorgászat)
*

Erdős Virág köpenyei
(könyvei)
*

reumafeldolgozás az irodalmon keresztül
(traumafeldolgozás)
*

börtönt kapott Móricz Zsigmond
(a Móricz Zsigmond körtéri pizzást megkéselő férfi)
*

A Nyugat tarhonya
(alkonya)
*

Vények és tanúk
(Tények)
*

az irodalom legyeket mozgathat
(hegyeket)

 

irodalmi félreolvasások 33.

az éjjel rászartak a fákra
mint kis lepkék a döglegyek
(az éjjel rászálltak a fákra
mint kis lepkék a levelek)
*

A végzet uszonya
(asszonya)
*

magyar irodalommal foglalkozó külföldi idomárok
(irodalmárok)
*

Tapló és visszaemlékezés
(Napló)
*

összetört irodalmi közösség
(összetartó)
*

28,5 millió forintért kelt el Tom Hanks kisprózája
(kispolskija)
*

körülnéz az örömlányok között
(irományok)
*

színdarabokat erősítettek katonai járműveikre
(fadarabokat)
*

Ginzeng az ének
(Zeng)
*

Csehov Cseresznyéskertjéből érkezik a házikolbász Budára
(Európa cseresznyéskertjéből)
*

megválasztják a legjobb Jókait Balatonfüreden
(Jókai-bablevest)
*

költői dili
(idill)

 

(Illusztráció: Paul Fearn: White Tails)

Vakító fény (részlet a Largo Camino című novellaregényből)

A rémület, hogy ezentúl minden döntést apa nélkül kell meghoznom, váratlanul tekeredik rám, az átnedvesedett pamuting kitartóan tapad a bőrömre. Hiába számolok négyszer nyolcig, beszív, benn tart, kifúj, szünet, beszív, benn tart, kifúj, szünet. Tehetetlenül bámulok ki az ablakon, száguld velem a vonat, a mellkasomban zakatol.
Andris sürget, egyedül szervezi a temetést, Dave még Hamburgban, válaszoljak végre. Összeraknék-e installációt apa fotóihoz a családi megemlékezésre. Péter legalább a szertartásra eljönne, kérdezi, ugye lehet.
Az én gyászom az ő gyásza is, hajtogatta a terapeuta alig három éve.
Most aztán rohadtul nem. A harag keserű párája kaparja a torkomat.
A Santa Marián csendes zónába kértem a jegyet, Bécstől asztalt is kapok, ételdarabkákkal, ragacsos kólafoltokkal. Előkaparom a táskámból a fertőtlenítős flakont, alaposan megtisztítom az ülést. Megírom Andrisnak, mikor érkezünk a Keletibe. Örülnék, ha inkább Lilu jönne, biztonságosan vezet, de az öcsémet sem akarom megbántani. Ha az eredeti tervek szerint egy héttel korábban indulok, akkor apa mellett én vagyok ott az utolsó éjjel. Elképzelni sem tudom, mit élt át Andris, és mihez kezdtem volna én, a karomban vonagló csontsovány apámmal. Émelygés fog el. Iszom egy korty vizet. Négy percünk maradt az indulásig.
Húsz év körüli srác esik be a fotocellás ajtón, a csomagtartóba préseli méretes hátizsákját, leül velem szemben. Izgatottnak tűnik, az üzeneteit böngészi, később gesztikulálva telefonál, angolul beszél, erős akcentussal. Illik hozzá a fekete farmer, fekete ing. Mindene fekete, a haja is. Az arca borostás, szeme körül kékes karikák. Fürkészve sandít felém.
Kiválasztok egy filmet, aminek semmi köze a nyomorúságos életemhez.  Felveszem a fülest és egy ideig nézem, később inkább csak hallgatom az Évszakokat. A szorongás mintha oldódna, vagy mégsem?
Hirtelen eszembe jut a vacsora, a Sfinxben. Péter a harmadik Nr 42. után évődve csúsztatta a kezét a blúzom alá, összetapadva táncoltunk valami gagyi zenére. Zártkörű rendezvény, az ő cégének a bulija. Dühös lett, ha valaki néhány percnél tovább foglalkozott velem, pedig egyértelmű volt, várandós vagyok. Nem bókot kaptam, gratulációt. Ingerülten megfogta a karomat, induljunk, sziszegte. Nem sokkal előtte tudta meg, az egyik beszerzője többször meglopta. Beültem mellé az új terepjáróba, amire annyira büszke volt, különösen a legfrissebb törésteszt eredményekre. Aznap este jelentősen rontotta a statisztikát. A baleset után kezdett igazán inni. Hajnalban járt haza, vagy az irodában aludt. Undorodtam tőle, magamtól még inkább. Két hónappal később elváltunk.
A harmincötödik születésnapom után kezdődött, mint egy nyavalyás átok. Anya betegsége, a baleset, és most apa.
Elég ebből, normális élet után ácsingózom. Barátokkal, szerelemmel, reggelire bundáskenyérrel. Szürke, eseménytelen hétköznapokat, csak ennyit kérek.
A folyamatos gyász cinikussá és gyanakvóvá torzít. Folyton lesben állsz, agyad megállás nélkül szkenneli az információkat, ugrásra készen vársz, hogy időben megléphess a következő csapás elől.
Apró mozdulatokkal kezdek újabb légzőgyakorlatba, nem akarom, hogy a fiú megneszelje nyűglődésemet. Gondterheltnek tűnik. Elcsípek néhány mondatfoszlányt. Beregsurányba tart.
Már Tatabányát is elhagytuk, a mozdony egyenletesen húz. Érzem, ahogy lassan elnehezedik a szemhéjam.

A lányok a gyerekszobában sivalkodnak. Ebédig nézhettek mesét, kiabálok be a csukott ajtón. A fürdőszobába lopódzom. A test kétségbeesetten sóvárog. Elszabadult ménes iramlik a feszülő erekben. Bimbók ágaskodnak, vaksin, türelmetlenül.
Aprólékosan szemügyre veszem megfakult testemet. Talán még formába hozható. Megmérem a lábamon nevelt szőrszálak hosszát. A kifejlett, erős példányok elérik akár a tizenhét millimétert is. Előkotrom a fiókból Péter régi borotváját. Jóval élesebb, mint az enyém. Módszeresen haladok hónaljtól bokáig.
Hétre beszéltük meg. A férfi azt ígérte, vigyázni fog. Megtette a megfelelő óvintézkedéseket, így fogalmazott. A kölyköknek másodszor indítom el a filmet. A vérnyúl a kedvenc. Melléjük vackolok, van még idő.
A-vonalú ruhát választok, lilát, kiemeli a zöld szemeket. Néhány csepp virágos illat a fül mögé. Csengetnek. A szomszéd lány az, vaskos könyvvel a kezében. Sonkás tészta a hűtőben, édességet ne kapjanak lefekvés előtt.
Gyalog indulok. Alig fél óra az út, a kétszintes ház előtt toporgok, talán mégsem kellene bemenni. A földszinti ablakon meglebben a függöny, a férfi integet, a kapu nyílik, a belső ajtók is érzékelik, ahogy közeledem. Bútorozatlan terembe lépek, gyertyák körös-körül. Középen hatalmas asztal, két teríték, két szék egymással szemben. A férfi mosolyogva lép be egy másik ajtón. Plafonig futó üvegfal választ el tőle.
Látod, nem kell aggódnod, tökéletes biztonságban vagyunk – mutat körbe, hellyel kínál. Tisztán hallom a hangját, talán a kelleténél is hangosabban. Megpillantom a hangszórókat a falba süllyesztve. A fogások az asztal közepén sorakoznak. Evés közben a napi hírekről beszélgetünk. Semmi személyes vonatkozás. A férfi borral kínál, nekem kell töltenem. Amint befejezzük a vacsorát, az asztalon heverő dobozra mutat, megkér, hogy a kék ajtón menjek egy másik szobába, nyissam ki a csomagot. Részletes használati utasítást találok, pontosan követem az instrukciókat. Az overál éppen a méretem, az áttetsző műanyag egyre kellemesebben simul rám ahogy átveszi a testem melegét. A hasítékok is megfelelőek. A combok között és a melleknél. A búra következik, oxigénpalackkal. A leírásnak megfelelően belépek a zöld ajtón. A férfi kézen fog, kör alakú franciaágyhoz vezet. Óvatosan a párnák alá helyezi mindkét tartályt, közelebb húzódik. Nem tudom mennyi idő telik el. Kibírhatatlan szomjúság gyötör. Átöleli a vállamat, a fürdőszobáig kísér. Az ajtó becsukódik, megrázkódik körülöttem a berendezés, mintha süllyednék. Valamiféle garázsban szabadulok az álcázott liftből. Hánynom kell. Meztelenre vetkőzöm, a ruhámat előkészítette valaki a cipővel együtt. Négykézláb mászom közelebb, tántorogva rángatom magamra a tapadós anyagot.
 sarokban különböző méretű overálok hevernek. Tábla jelzi, ha nem lenne egyértelmű, használt. Eszelős mozdulattal dobom oda a sajátomat. A búra apró szilánkokra robban.
Felkapom a táskámat, öklendezve kapaszkodom a nehéz fémajtóba. Az utcán találom magam, vakító fénnyel közeledik egy teherautó. Háztól házig osonok a zuhogó esőben, a közeli buszmegálló padjára kuporodom. Haza kell jutnom, a lányok!

Valaki a karomat rázza, a fiú áll mellettem, rémült arccal hajol egészen közel.
Mindig ugyanaz! Hónapok óta ugyanaz az elcseszett álom – dadogom.
Gyűrött papírzsebkendőt húz elő a zsebéből. Képtelen és kínos helyzetbe szorulok.
Mi történt?
Túl gyorsan hajtott, kisodródtunk. A szalagkorlátnak csapódtunk. Vakító fények, csak erre emlékszem. Meg sem születhettek! A szőnyegen birkózunk, Francinak és Lilinek hívom őket álmomban, talán négyévesek – az asztalra borulok, fulladozva kapkodok levegő után.
Nem akarok a szemébe nézni, a szégyentől lángol a bőröm. Hallom, ahogy leveszi a hátizsákot, kotorászik egy darabig, pár másodperccel később finoman megböki a vállamat. Ezüst színű laposüveget tesz az asztalra, két fémpohárral.
­Idd ezt meg! – mutat az egyikre. Most tűnik csak fel, hogy magyarul beszél hozzám.
Az anyám és a húgom harapja el a mondat végét. – Az öcsémért megyek a határra – folytatja rekedtes hangon. – Átjutott. Még csak tizenhét. Dima vagyok – nyújtja a kezét.
Erősen szorítja meg az enyémet.
Rubi – nyögöm.
Lehajtom az egyik felest. Újabb adagot tölt.
Veszteségeink láthatatlan szállal kötnek össze.

 

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info