Albert komótosan megvakarta a hasát a pólója alatt, húzott egy kortyot a sörösdobozból, és élvezettel dőlt hátra a karosszékében a szombat délutáni napsütésben.
Ha az a veréb leszáll az ágra, Karcsi mégsem kapja meg a posztját. Elvégre őt illeti. Ha az a veréb leszáll bővebben…
Vers
Örökre folytatódjanak a dolgok.
Ne hulljon
semmi darabokra. Sehol egy
Fa. Ne
Legyen üvegpenge sem.
Kék sziklák
Védjék a völgyet, ahol
Alszom.
Sodródjanak a dolgok
Örökre, de ne
maradjanak el a tettek.
Semmi nem szökhet meg.
Senki ne szabjon gátat
Az álmoknak. Ne
törje meg semmi
Sehol egy Fa. Ne
legyen üvegpenge sem
Tanúja a tetteknek.
*********
Minden maradjon csak így, ne
Bolygasd meg, ne
Vesződj vele, éld a pillanatod,
Mindegyik örökkévaló.
Kakuk Tamás fordítása
Kép: P. Klee
Mások lakta részeid
Hazatérni, az nehéz,
levetni a nap szennyesét,
önmagad után kotorászni –
fiókok mélyén, könyvek
között. Majd a zuhany alatt
úgyis kiázik minden,
ami benned nem maradhat.
Mintha napközben hozzád tapadnának
mások, illatok, hajszálak,
idegen ujjak rajtad felejtett
nyomai, a rád száradt érintések.
Mintha sokan laknának rajtad,
olykor fészket is építenek
múlhatatlan szavaikkal benned.
Ha szó vagy tekintet akad beléd,
az kitörölhetetlen, lemoshatatlan,
nem fakul, mint egy folt,
folytonos jelenedbe költözik a múlt.
Hiába érsz haza utána százszor,
végleg megtapadt lelkeden,
mint az a szőke hajszál egy fekete kabáton.
Tévedések (Hevesi Judit Mostantól mindig című versére)
Eltévedni – ez én vagyok.
Az útkeresés, a járhatatlan ösvény,
a szótlanságra hallgatás, a ki sem mondott
szavak mögé ülő ragok.
És a tévedésem, a vonzás-törvény –
hát így maradtál itt – belém nyomott
egy utat, követve tenyered
vonalát.
Járkálva várok, míg a Moirák sorsom
fonalát
szövik szavaidból.
Időutak
Mire kimondanád,
már mindig késő –
elengedett kéz,
elhajított kő.
Az élet sugárútjain
száguldó érzések
folyton megelőznek.
Mire érezni kezdenéd
őket, rég elvesztek.
A jelen útjain nincs leállósáv,
ahol várhatnál a múltra,
csak örökké zúgó
forgalom, minden perc
zakatol.
És ha az idő mégis
lelassít, te éred utol.
Múltat sietsz a jövőből.
Mert csak arra gondolsz,
hány pillanat alatt telik
el egy évezred
az életből.
(Illusztráció: Jacek Yerka: My Valley (Pradolina))
Arra gondolok, hogy rádőlök a szélre
csak el ne álljon hirtelen
Tegnap korán feketült az ég –
ma észre sem veszem.
Szimbiózisban a körhintával –
nem jól mondom, de nem zavar.
Megkezd a hét. Gombolt kabátom
alatt is átjár a vihar.
A lámpagyújtó késik – odatalálok
sötétben, behunyt szemmel is.
Szavak nélkül követve azt
ki bennem benne hisz.
Arra gondolok, hogy rádőlök a szélre
Csak el ne álljon hirtelen –
‘hatvanhárom. Március.
Dúdolgat. Hallom. Bob Dylan.
(Illusztráció: Richard Jules: Blowing in the Wind)
∞ Hildur Guðnadóttir: Til baka (Saman, 2014)
Ha valaki jár a kertben, más.
A neve nélkül.
Az üres hely ágyásain piros, sárga, zöld paradicsom. Hallom.
Esőgyűjtő tál. Macskaház pókhálós bejárata. Pókház.
A nappali ablakfalain át nem látom a két helyet, ahol volt és ahol van. Nincs.
Mozdulatlan meleg.
Amikor teregetni megyek a kötélhez, csak a lábam elé nézek.
Egy nap alatt, ami. Amit láttam.
Frissen sült kovászos kenyér lett fehérszakállú, egy másik nap alatt.
Kis tapadós fekete lepke, minden lepke a nappali ablakfalain, belülről, napersze.
A bármilyen kérdésekre a válasz a bokám, az üres hely.
A tárva-nyitva kapu, a nem szalad ki senki.
Akiket nem ismerek, de ismerték, és már nem találkoznak vele.
Egyre kevesebb köd, vagy egyre több felhő.
Egyre kevesebb szavak szoba.
Ablakot nyitok. Befelé nézek.
Csendesre törlöm, törlöm. Ahol rendet raktam, tartom.
Erős vagyok, gondoltam, hazahoztam a könyveket, feldagadt bokám.
Éjszakai teregetés, bent.
Hajnalban a szemüvegkeretem töröm, szabad szem napjai nyílnak.
Indulás előtt kivonszolt szárítók.
Anyámnál konyharuha és víz, borogatás a bokámon, aztán lezúdul a kinti fent.
Ömlik, zúg, esősugár, szélvíz.
Konyharuhásan, mindenesen, vízesésen keresztül az otthoni eső előtt hazaérni a kinti ruhákhoz.
Kölcsönesernyő.
Ázik a konyharuha, esőborogatás, természetes gyógymód.
Eddig Nappal szárítottam ruhát, na most majd esővel.
Mint mikor felmostam esővel, felszárítottam széllel. Nappaliba eső esőkkor.
Esernyős biciklizés, napersze.
Majdnem száraz, éppen nedves ruhák a szobában.
Elázott ruháim, cipőm, csupa csónak meg medence.
A nappal a Nap nélkül.
Az első út a kertben, csak előre nézve, lépve. Piros, sárga paradicsom.
A két hely felé nem.
Ha lenne még valami, amit megláthatok, hogy ne.
2023. 08. 18. 10: 50: 44
Előtte levő előtti: Üres hely
Előtte levő: Üres hely kertje felhő
(Illusztráció: Jo Lillywhite: Coral Forest; Gill Bustamante: The Truth Seeker)
Mood: tengerpart
Voltak olyan napok is, amikor
csak a testnek léteztem.
Nemcsak testben, hanem neki,
hedonista gyönyörűségére.
A parton, quasi-barátokkal
lájtos beszélgetés
diétákról és böjtös dolgokról,
amelyek felfrissítenek,
hagyom a napnak és a szélnek,
hogy elvégezzék a dolgukat –
organikus megváltás, és mennyei.
Ebben a pillanatban,
minden ami vagyok
feloldhatom, van erőm hozzá.
Mi mást jelenthetnék
mint egy összességet, amelyik figyel
a szervei sistergésére,
és amely az isteni anyag,
meg a folyton mozgásban levő összetevői javára szolgál.
Virtuális győzelem
Engedni, hogy a játszma csapdájába essél
annyi,
mint hinni annak, aki megjelöli a pontokat a térképen,
akihez elküld – ahová – a területre.
Ki tette, hogy vibrálnak a hanghullámok a területen,
a vizek hullámai?
Az árnyék a vízben zihál,
(én nyugodtan álmodhatok a parton. Van időm.
Száz fényév
acélon és üvegen átlépve)
tíz percet vár, majd újrakezdi a játékot.
Fentről egyenletes, szórt fényt kapok,
ez ugyanakkor élénk is.
A kilátás laposabb, de mint valami maketteknek,
a dolgoknak nincs rendes alakjuk,
ha ugyanazt a fényt kapják minden irányból.
A medencében más nőkkel úszva
a boldogság után, ami ott benne van akis rézkazánokban, amelyek itt úsznak, valaki értem megmozdul,
értem erőfeszítést tesz,
és hátizmokat fejleszt,
és helyet csinál a karjával.
Száva Csanád fordításai
Deniz Otay (1993, Suceava) jogot tanult Kolozsváron. Versei megjelentek a Steaua-ban, a Poesis International-ban. Jelenleg Bukarestben él. Kötete Fotocrom Paradis címmel jelent meg az OMG kiadónál, 2020-ban. A könyv 2020-ban elnyerte a Sofia Nădejde-díjat, 2021-ben pedig az Eminescu-díjjal
jutalmazták.
