Október hercege

2024. augusztus 13. kedd Lovas Sz. Judit Hozzászólás most!

Október hercege[1]

„Galambdúcodban,
mint kísértettanyádon
ó, szegény fiú!”

/A Gazda

A Pokolban most úgy kezelnének, mint
egy rabszolgát, mert azt idomítani
ugye meritum, érdem aszerint,
hogy a lázadását le kell e törni,
vagy szelíd szóval engedelmességre
tanítható. Mint itthon te, Gazdám.
A gyárban viszont nincs ellenkezésre,
de szófogadásra is csak ritkán
alkalom. Elmondják, mi a feladat,
de nem utasítanak. Bukóra
álló ablakokon dől már be a nap.
Mikor hajnalban jöttem, az ég lila
…………volt még, a fény mögött nyíltak a kertek,
…………rózsa, varjúháj, boglárkák – testvérek:

Azael, Botis, Mephistophilis,
Camuel, Carnesiel, Vassago,
Gamigin, Ose, Bathin, Antquelis,
Eligos, Uzza, Ukobach, Camio,
Paimon, Rasiel, Dantalion,
Sabnack, Naberius, Leraikha,
Zagan, Volac, Kairoxanondalon,
Gaap, Balam, Alloces, Vapula,
Andromalius, Vine, Andras, Beleth,
Malphas, Gemory, Raum, Lix Tetrax,
Sitri, Phocalor, Vepar, Aleureth,
Ashtaroth, Rhüx Fthenlót, Orobas, Marax,
…………Sallos, Asmoday, Shax, Aim, Ariel,
…………Amon, Belial, Seir, Samael,

Salatheel, Wych, Rheibet, Dai,
Athorebalo, Hemochon, Ka, Sothu,
Diathanna Thorun, Anlala Lai,
Abraxas, Sabraim, Isak, Ebeu,
Uvula, Yah, Arogorobrao,
Pethasa, Athor, Saphatoraél,
Kotha, Assalonai, Dan, Sabao,
Iae, Ieó, Ege, Leroél,
Balbnabaoth, Hem, Soleviel, Ma,
Yager, Yagat, Yammat, Tuwahel, Amym,
Veishak, Hael, Thammy, Oseny, Aha,
Damamiach, Sanul, Daniel, Ehym,
…………Horro, Meo, Dy, Jeha, Zywolech
…………Lavaterium, Lepaca, Melech …[2]

Vékony szirmuk az új bőr a hátamon,
de ők úgy rebbennek mint kísértetek,
az alkóvba bújok éjszakáidon,
a szégyen elől, hogy megidézhettek.
Mikor hazaérek, mégis magányos
vagy, elrontott engedelmesség, panasz
az arcom. A dühöm, mint te, másnapos,
mondd, hogy lehetnék számodra vigasz?
Tétlen rettenet, ahogy leveszem
esténként a bőröd és fel az enyém.
A fény mögé kúszó másikat nem
látja senki, hogy ki vagy te, ki én.
…………Gyűrötten, mint az útszélre dobott
…………csikket, ejts le úgy, mint lélekdarabod.

Ahogy a köztéri szobor ámultan
legelteti rajtunk szemét az úton,
a portára érve olyan szokatlan,
hogy a magányunkat be-/ lecsekkolom.
Lekozmált árnyékok a köszönések,
visszhangzik, mint templomban, a helló,
csá, meg belül az összetört mindened,
mert senki nem fog fegyelmezni. Alvó
szerszámokkal feleselek, közben én
akarnék már fenemód aludni.
Még fogalmam sincs, hogy a nehezén
hogy jutok túl, mivel egy ébredezni
…………kezdő jószág az ölem. Menjek hát el
…………úgy, Gazdám, mint az eszed? Hideg fejjel

próbálok dolgozni másfél óránként
gondolva egyet, mindig valamit
a galambdúcainkról[3], úgy, hogy az ént,
annak színes mozaikdarabjait
szorgosan órák alatt összelopom
kirakva őket, mint pár tűszúrásnyi
rajzszöget a bimbó-holdudvaron.
Fejedelmi rangod el kell rejteni –
hogy szárnyal a szárnyal az ideg. Csillan
ezer szálon, mint kint a levelek
amiket nem hallok, csak nyugalomban
két motorzúgás közt. Emlékeztetnek
…………ránk, nem fogva fel, hogyhogy néha be kell
…………törni arcunk a színes repedéssel?

[1] „Barbiel (más néven: Barakiel, Barbuel, Baruel) egy bukott angyal, akit leírnak jó angyalként is. Bukott angyalként Barbiel az erények és az angyalok rendjének egykori hercege. A Pokolban Zaphiel alatt szolgál a hét választófejedelem egyikeként. Jó angyalként Barbiel október uralkodója, amikor viszont Barakiellel azonosítják, február uralkodója.” GUILEY, Rosemary Ellen, The Encyclopedia of Demons and Demonology, (a szerző fordítása) Visionary Living Inc. 2009, 42(24). o.

[2] Forrás: 1 LÉVI, Eliphas, Lemegeton avagy Salamon kis kulcsai, (ford.: Nádassy László) Hermit Kiadó, 2010 2 Mózes VI.-VII. könyve – Salamon Testamentuma, (ford.: Szebényi Árpád – Dr. Horváth Endre), Hermit Kiadó, 2017 3 GUILEY, Rosemary Ellen, The Encyclopedia of Demons and Demonology, Visionary Living Inc. 2009

[3] A démon megidézéséhez a pecsétet fiatal galamb vérével, (vagy pillangó vérével) rajzoljuk fel a pergamenre, in: Mózes VI.-VII. könyve – Salamon Testamentuma, (ford.: Szebényi Árpád – Dr. Horváth Endre), Hermit Kiadó, 2017, 80–85. o.

(Illusztráció: Andy Nash: Purple Sky)

Bejegyzések

Álvaro Cunqueiro: Az ezüsthercegnő és a fuvolás

2024. augusztus 12. hétfő Jánossy Gergely Hozzászólás most!

Az igazat megvallva, azt gondoltam, temetni hoztak valakit Mirandába. A menet élén egy fuvolás lépdelt talpig feketébe öltözve, akit egy ministráns követett, buzgón lóbálva füstölőjét. Volt velük még egy alak, ibolyaszín csuklyás köpenyben lovagolt, és egy jókora feszületet emelt a magasba. A kapunál megállt a díszes menet, és a kaszáló kőkerítésének tövében pihentek meg. A muzsikus nagyon szomorú dalba kezdett, a ministráns pedig lódított még egy utolsót a füstölőn, ezzel sűrű tömjénfüstbe burkolta mindhármukat. A lovas levette süvegét: a tonzúrája szerint minorita szerzetes lehetett, és mint később a fülembe jutott, Lancaster hercegének udvarában volt oltárszolga. Gazdám nógatására én ekkor szélesre tártam a kaput, és ezalatt ő is ibolyaszín ruhát öltött magára, süvegét fejébe tette, és fodros sálat kötött a nyakába. Ezeket a fura öltözékeket még Montpellierből hozta, abból az alkalomból, hogy ott mindkét medicina doktorává avatták. Dona Ginebra a középső erkélyen állt napernyője árnyékában, mert hát a nap igencsak égetett ezen a szeptemberi délutánon. Fájlaltam, hogy engem senki se értesített, és a díszes menet elnyűtt facipőben, harisnyában, foltos ingben-gatyában lepett meg. Marcelina asszonyság és Manueliña rózsából, gyékényből és rozmaringból szőnyeget készített. Ők bezzeg szép ruhában feszítettek! A kapu kitárult, és két egyforma kese lovon beléptetett két igen nyalka lovag oldalukon kardjukkal, és utánuk még egy, aki csak málhanyeregben ült, mégis ő volt mind közül a legdíszesebb, látszott rajta, hogy ő a legelőkelőbb a menetben. Ez a fényes öltözetű lovag a málhájához kötve tartott maga előtt egy kis arannyal berakott faládikát, míves zárszerkezettel. Ő is ibolyaszín ruhában volt. A kardot viselők leszálltak a lóról, és kezükbe vették a ládikát, majd leszállt az uraság is. Öreg nagydarab nemesember volt, szép szakállal. Rögtön össze is ölelkezett a gazdámmal, de előtte lekapta duplakarimájú kalapját, és az erkély felé fordulva Dona Ginebrát is üdvözölte egy fényes bókkal. Merlin úr a kabátujjából előhúzott egy pergament, és átnyújtotta a lovagnak, az pedig megparancsolta, hogy a ládikát tegyék gazdám és tanítóm, Merlin uraság lába elé. Ezután felszálltak lovaikra, a szerzetes ezúttal maga mögé ültette a ministránst, ne kelljen gyalog mennie neki se. Mély reverenciával búcsút intettek gazdámnak és Ginebra asszonynak, aki az erkélyről követte figyelemmel az eseményeket, majd elindultak a Quintasi úton. És látom ám, hogy a fuvolás velünk maradt. Kissé lomha, kövérkés fickó volt. Nemcsak a haja volt vörös, hanem sűrű bajsza is. Legfeltűnőbb mégis óriás kardja volt, amit övre függesztve viselt olyanformán, hogy járás közben folyton a fenekét verdeste. Bal oldalán félrőfnyi rész és a markolat lógott ki, jobbfelé meg vagy kétrőfnyi a festett kardhüvelyből. Kezet csókolt gazdámnak, aki rögvest parancsolt is nekem:

– Hé, Felipe, fogd meg Flótás mester úti ládáját és eredj vele a fogadóterembe. Te meg, Flótás barátocskám, akaszd fel kardodat a fegyvertárba, mert ezzel ugyan bajosan közlekednél. De tisztelj meg azzal, hogy az én lándzsám mellé helyezed!

Én bizony alig tudtam a vigyornak parancsolni az arcomon, csakhogy gazdám végig nagyon komolyan beszélt. Málészájú ember volt valójában ez a Flótás mester. Először szétszedte és kifújta a fuvoláját, beletette egy kék daróczsákba, és leoldozta övéről félelmetes méretű kardját. Ezután elvezettem a fegyvertárba, ahol felakasztotta fegyverét Don Merlin úr lándzsája, a nápolyi puskák, francia pisztolyok és karabélyok mellé. Előhúzott a nadrágja zsebéből egy kockás kendőt, hogy letörölje homlokáról az izzadságot. Bajuszát megpödörte, süvegét leporolta, és még a kakastollat is kiegyenesítette rajta. Hogy ilyen szépen rendbe szedte magát, elindult kifelé, a faládikát pedig rám bízta, hogy vigyem utána. Nemcsak az esze járása volt lassú, de mintha meg is kukult volna ez a fickó. Azt is észrevettem ám, hogy gazdám viszont cseppet sem volt nyugodt, sőt izgalmában szinte toporgott a ládikó mellett, és idegesen legyezgette magát a süvegével. A ládikó semmiképp sem lehetett nehezebb, mint huszonkét galego font, esetleg huszonhárom és fél a Medina del Campói mérték szerint – mert külföldön azzal mértek annak idején. Felemeltük a ládikót az asztal tetejére, és ekkor Merlin úr meggyújtotta a petróleumlámpást. Hogy elbűvölt mindig ez a lámpás! A burának mind a négy oldalára Don Quijote egy-egy kalandját festették, sárgarézszínű festékkel. A szélmalmokat, a gályarabokat, a borostömlőket, no meg az oroszlánt, aki odajárult Kasztília királya elé. Le se tudtam venni róla a szemem, amíg a lámpás égett.

– Most pedig – mondta nekem gazdám nagyon komolyan –, fordítsd rá háromszor a kapu kulcsát, és szólj Xosénak, hogy engedje ki a kutyákat. Ti meg menjetek ki Flótás mesterrel a konyhába és vacsorázzatok meg, hiszen már kilenc óra van. Az új padláson ágyazz meg magatoknak. Későre jár, holnap találkozunk!

Flótás mester most is némán jött mögöttem, csak a konyhában dörmögött valamit az asszonyok felé. Marcelina asszonyság egy sült szalonnás pompost tett elénk, no meg egy kancsó San Fizi bort. Habár Flótás mester nyelve még ekkorra sem oldódott meg, legalább jóízűen tömte bendőjét. Repetázott a pomposból, majd vágott még magának a húsból is, ezután annak a galego disznónak a fél fülét is gyomrába küldte, ami a kútba volt leeresztve hűsölni. Olyan gyorsan megrágta ez a fene ánglius, mintha ott se lett volna, és a legvégén még húzott is egy jókorát a boroskancsóból. Úgy evett, mint a gazdám, ő is előbb meglazította az övet a derekán, majd a támlás padon kényelmesen hátradőlve tömte a hasát. Egyszer csak amúgy kedveskedve megveregette a vállamat, de olyan erővel, hogy ijedtemben kiköptem az almát, amit éppen majszoltam. Nem is ez volt a legnagyobb meglepetés, hanem, hogy megszólított, mégpedig olyan cérnavékony hangon, mely úgy hangzott, mintha kisegér cincogna. Hogy nevettünk ezen akkor!

– Hála a magasságosnak, hogy eljött a vacsora is, és szállásom is van! Kukurikú! – ez utóbbi a három kappannak szólt, akik csendesen kapirgáltak a ketrecükben. Ekkorra már mester is könnyezve nevetett.

– Eddig azon okból nem szóltam hozzátok, – kezdett bele, most már rendes, bajuszához méltó hangon – mert ajkam száraz volt. És azért sem, mert elfelejtettem a ti nyelveteket, meg aztán nem is szólítottatok kellő tisztelettel. Meg azért is vártam a szólással, hogy szóhoz engedjelek titeket, meg hogy egy kicsinyég mulathassak is rajtatok. Sok keserves úton töltött nap áll mögöttem, és a bánat miatt már azt sem tudom, hogy fuvolám emlékszik-e még a tánc fürge ritmusára. Mind eme szerencsétlenség Marduffe-ben kezdődött, harminc mérföldnyire Anglia udvarától, de ma már nincs időnk, hogy mindent elbeszéljek. Holnap majd megtudtok mindent, már ha a Jóisten is úgy akarja, hiszen az én Istenem a tiétek is.

Mindezeket a mi nyelvünkön és nagy lelki nyugalommal mondta. Feltápászkodott az asztaltól, elindult kifelé, és én is mentem vele, hogy megmutassam az ágyat és a reterátot.

– Mindig is kedveltem a szalonnás pompost! – fordult vissza Flótás mester az ajtóból, és egy széles mosollyal elbúcsúzott Marcelina asszonyságtól.

Reggel, mikor Flótás mester még javában horkolt, lementem az udvarra, hogy munkához lássak. Sejtettem én, hogy gazdám sem fog hajnalban kelni, hiszen már este sem akaródzott lefeküdnie. Gyertyafénynél Raimundus Lullus és Cornelius vastag köteteit böngészte, és Gabir Arabicus értekezését hagyta könyves állványán. Ott volt kinyitva, ahol az emberi testet hasonlítja össze az egyszerű testekkel valami Dioszkuridész táblázata alapján. Jók voltak nekem ezek a tudós könyvek és híres nevek arra, hogy később, ha művelt társalkodás folyt körülöttem, megemlítve őket engem is jeles tudósnak tartsanak. Merlin úr, azon kívül, hogy olvasott, a kemencét is befűtve tartotta, merthogy amikor seperni kezdtem a hamut, még találtam közte égő parazsat.

– Ne seperj most, fiam, inkább ülj le – szólt rám a gazdám – és figyelj jól! Most aztán van miért törnöm a fejemet. Nem végezhetek fércmunkát, mert tartozom ennyivel az agg nemesúrnak, aki a ládikát hozta. A ládikában egy igazi angol hercegnő van, a Marduffe-i kastély örököse, született Tear hercegnő, ez galegóul annyit tesz: könnycsepp. Negyven darabkára tört szét, és még a legnagyobb darabka is akkora csak, mint egy gyűszű. Én mondom, nem egyszerű mulatság az ilyen hercegnők összeillesztése, azt sem tudom, hol kezdjem el egymáshoz illesztgetni a darabkáit. A fejénél vagy a lábánál induljunk vajon, már megbocsáss? Ezüstből készült ez a szépséges leányzó, a csontjait meg kristályüvegből öntötték. Marduffe ura egy szempillantás alatt beleszeretett ebbe a kecses kis teremtésbe.

Oldalak: 1 2

Bejegyzések

Újrahasznált tárgyaink

2024. augusztus 11. vasárnap Jurik Bianka Hozzászólás most!

Jelentéktelen tárgy sosincsen, mindig valamelyiknek, valamikor, valahol hasznát fogjuk venni. Olyan nincs, hogy azért teszünk el valamit, hogy csak úgy legyen és kész, ez nem lehet létének, elkészülésének értelme, nem lehet csupán ennyi a nagy létkérdés.

Műanyagdoboz

Kezdjük is mindjárt a balkáni népeknél sorakozó műanyagdoboz-tengerrel. Ugye veled is előfordult már, hogy a mamánál magányos óráidban a fagyasztóláda felé settenkedve az ízlelőbimbóid serénykedtek a hűsítő fagylalt gondolatára? Akárcsak a Narnia-történetben szinte elvesztél a fagyasztó sarkvidéki lankáin és a gleccserek mélyén megtaláltad a hőn áhított kincset: a dobozba zárt falatnyi mennyországot: a csokifagyit. Gyakorta viccelődünk is mamával, aki tényleg bagaméri, hogy Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri. Vagyis mérném én is, bagaméri leszármazottként, ha nem a tavalyi ballagásomról hozott, bográcsolt, cupákos csirkepörkölt állna benne megdermedve, mint katiban a gyerek, tetején a fagyasztva illattalan pirospaprikás zsírral. Ám a doboz tőlünk származik, kérjük vissza, amint elfogyott a pörkölt, lehetőleg kimosva. Mert mi lesz, ha nem lesz miben küldeni? Majd papírdobozba csomagoljuk a továbbításra szánt maradékot, vagy, hogy gondolják ezek a nyugati népek? Fejlődünk, környezettudatosak leszünk, de hisz mi már azok vagyunk, kérjük vissza a műanyagdobozainkat! Újra felhasználjuk! Karácsonyra a töltött káposztát küldenénk benne a nagybácsimnak, hisz ő olyan magányos karácsony másnapján!
Válogassuk csak szét mennyiféle-fajta műanyagdobozunk van itthon! Van az előbb említett álcadoboz, ami rendszerint fagylaltos, tejfölös vagy vajas külsővel rendelkezik. Van a háztartásiban vagy a százforintos boltban vásárolt doboz-doboz, ami külsőre és belsőre is tényleg doboz, jellemzően átlátszó alj, színes tető, az ebben rejtőző maradékkal, vagy csupán a főzés után hűtőben tárolt áruval. Ez nem átverés, ebben az van, amit látunk, itt nincs reménykedés, nincs álmodozás, csak a kőkemény valóság, a kőkemény maradék.
Persze, ne feledkezzünk meg azokról a doboznak nevezett valamikről sem, amelyekben nyáron vehetünk epret, vagy valamilyen bogyós gyümölcsöt, akár a piacon, akár a hipermarketben. Az szintén nem a kukába kerül, hanem a hűtő aljában sorakoznak benne a következő nyárig a szezonnak megfelelő zöldségek és gyümölcsök. Ám az is lehet, hogy a spájzban, vagy a kamrában elbújva találunk benne egy-két fonnyadt lila- vagy vöröshagymát, rosszabb esetben pedig egy penészes matrica-szerű pacát, amelynek származását semmilyen történész vagy régész nem mondja meg.
Több háztartásban láttam olyat, mint ami nálunk, állatokat tartó családnál ez felmerülhet, hogy valamiben az állatoknak szánt maradékot, igen ez a nagybetűs MARADÉK, a MARADÉK maradékát tárolni kell. De ezek sem nagy mennyiségek kezdetben természetesen. Mit is csinál ekkor a vidék embere? A joghurtos műanyagpohárba elraktározza a csirkecomb-csontot, a levágott krumpli héjat és a többit. Ezek később mind egy szálig egy nagyobb joghurtos, majd egy még nagyobb műanyag edényben aszalódnak, bomlanak és érlelődnek össze, míg végül az állat vájlingjába kerülnek. Hosszú folyamat ez, amelyben minden apró kis műanyag részecskének megvan a maga szerepe. Fontosak még azok a műanyagdoboz-tetők is, melyeken nagyanyáink csíráztatják a sufniban a magvakat vagy éppen karójelölőként szolgálnak. Utóbbi, azt hiszem, magyarázatra szorul, ezért elmesélem igencsak tanulságos történetemet. Tízéves körül lehettem, mikor a baby boomer generáció kertjében játszottunk x generációjú rokonommal, mikor is megijesztett, én pedig gyomorszájjal megkóstoltam egy karót. Fémes íze volt, némi hányingerrel keveredve. Ekkor jött a mindent megváltó ötlet, hogy műanyagdobozokkal, kistejfölössel, joghurtossal tessék eltakarni, vagyis jól láthatóbbá tenni ezeket.

A műanyag-probléma világszerte elterjedt, valakik kézen fogva tüntetnek az egész ellen, de mi magyarok újrahasznosítunk, vagyis újra használunk minden egyes műanyagdobozt, míg az tönkre nem megy.

Bejegyzések

Paul Celan költeményei IX.

2024. augusztus 9. péntek Bánfai Zsolt Hozzászólás most!

JELSZÓ, SIBBOLET
(Schibboleth)

Köveimmel együtt,
rácsok mögött
a hatalmasra sírottakkal,

a piac
közepére vonszoltak,
oda,
hol feltekeredik a zászló,
melynek hűséget sosem esküdtem.

Színek,
az éjszaka kettős színei:
Bécs és Madrid
sötétlő ikervörösére
emlékeztetnek.

Engedd félárbocra zászlódat,
jöjjön el az emlékezés.
Félárbocra
most és mindörökké.

És te, szív:
engedd, hogy itt is megismerjenek,
itt, a piac közepén.
Kiáltsd ki a jelszót

a haza idegenségébe:
Február. No parasan.

Egyszarvú:
te tudsz a kövekről,
tudsz a vizekről,
gyere,
elvezetlek
Estremadura
hangjaihoz.

MANDORLA

A mandulában – mi van a mandulában?
Semmi.
A semmi van a mandulában.
Ott van, és csak van.

És ki lakik a semmiben? A király.
A király lakik benne, a király.
Csak lakik, és lakik ott.

Zsidótincs, nem fogsz megőszülni.

És a szemed – hová mered a szem?
Szemed a mandulát bámulja.
Szemed, szemben a semmivel.
A királyra lát.
Ennyi, csak ennyi a kép.

Embertincs, nem őszülsz meg.
Üres mandula, királykék.

SZEMEK
(Augen)

Szemek:
csillogók az esőtől, mely csak ömlött,
mikor Isten megparancsolta, hogy igyak.

A szem:
arany, mely kezeimbe csengette az éjt,
midőn csalánt szedtem
és a szólamok árnyát irtottam.

A szem:
az est, mely felcsillant felettem,
mikor feltépve az ajtót,
álmaim jegétől áttelelve
az örökkévaló fátylain áttörtem.

Bánfai Zsolt fordításai

Bejegyzések

fenyőfák várai, templomai

2024. augusztus 9. péntek Hajós Eszter 2 hozzászólás

∞ ანსამბლი „სათანაო”: 9. რაჭა /3. ლამარია აზარიაშვილი 3:01 &
5. ნინო გიორგობიანი 5:53/ (ფესტივალი ნანინა, 2023)
[Ensemble Sathanao: 9. Racha /3. Lamaria Azariashvili 3:01 &
5. Nino Giorgobiani 5:53/ (Festival Nanina, 2023)]

A fehér virágoknál guggolt. Mező. Folyó a közelben, nézte a vizében az eget. Az ég vizében nem látta a folyót.

A halak, megcsillan a pikkelyük, ahogy úsznak. Harmatcseppek a szirmokon. Valamikor hópehely ül a virágok kelyhében.

Melyik irányba, házak, fák. A fenyőkhöz indult a fehér virágos mezőn, háta mögött a folyó. A fehér virág és a lila testvére, ahogy egymás mellett.

Az édes angyal* védi a gyerekeket, amikor keresztülmennek valamin. Például hídon?

Házak és fák tükörképe, ahogy a vízben egymásra mosódnak. Ház ága, fa ablaka, ahogy a halak és hullámok.

Amikor az erdeifenyők** közé ért, éjszaka lett, világos nappal. Éjszakai madarak éneke. Nekik akkor is éjszaka van, ha süt a Nap.

Két várárok veszi körül a vár helyét. Egyikben a cethal a csíkkal az oldalán, másikban csíkos csukák?

Szemben a távolban a templom. Megvárták, amíg leég a teteje, szép egyenesen állt a láng. A fenyők a hegyről is nézték. Minden ház fából körülötte.

Már egyikben sincs víz. Híd épült az árkok fölé. Lehet, a víz helyén átmenni akkor se könnyű, ha nincs víz.

A templom az új tetejével, nézi a vár helyét. Fából volt a vár, most fenyőfák várai, templomai, ahogy nőnek, nőnek.

A folyó vize a távolban, tükröződik benne a templom, a hegy. Amikor cethal volt, a vízből látta a Napot.

Ha legalább rozoga lenne, mozogna. Mozdulatlan hidak a mozdulatlan tájban. Ha elindulna a híd a talpa alatt.

Lehet, ment is már egy kicsit a föld, amíg guggolt. A fehér virág kelyhéből kicseppent az a nagy csepp.

Amikor a savanyú cseresznyék*** és bogyók a napfényben. Érnek, ha éri őket a fény. Énekel a Nap a szirmoknak, leveleknek.

Zöld levélen fehér lepke, nem mozdult a szárnya.

Ahogy a hídról lenézett, és a Nap, ahogy az égről. Már a hegyek mögött, csak a fénye járt hullámon, kérgen.

Például hídon, egyik hídon, másikon, gyökerek, madárszárny suhogása. Új dal, ahogy visszaemlékezett, végülis járni is csak ennyi.

Aztán a kert, kővé vált folyók, hullámaik fehér rajza szalad a kövekben. Híd van a kővízen is, figyelte, hova lép.

Virágoznak a fenyőfák, nézte, ahogy a napsugarak. Ahol a cirbolyacédrusok, mindig rájuk gondol. Vajon hol?

2024. 06. 15. 22: 47: 43

* édes angyal: Ihana enkeli (finn) ‘lovely angel’
** erdeifenyő: mänty (finn) ‘Pinus sylvestris’
*** savanyú cseresznye: hapankirsikka (finn) ‘sour cherry’ = ‘meggy’