dohányfüstös lépcsőház hallgatózó szomszédok rohanok lefelé a negyedikről nézel kicsit mielőtt utánam indulsz de nem fogsz elkapni nem engedem át akarom ugrani a lépcsőfokokat a fordulóban megcsúszok vérezni kezd a térdem és sajogni a szám. erőt veszek magamon mert bőrömön már érzem a kezed szorítását orromban a fröccszagot kivágom magam előtt a bejárati ajtót kint vagyok de nem tudok megnyugodni egyre jobban szorul a szívem a hidegben számra fagy a kicsorduló nyál rohanok mint egy állat nem tudom hová csak menni menni menni innen el mert aki marad megérdemli a sorsát de harcosnak kell lenni örök harcosnak mondta sokszor anyám nem engedni hogy megtörjenek csókot adni annak aki jó ütést annak aki bánt. futok a házak között azt képzelem összezárnak mögöttem a tömbök meg fogok menekülni az ablakokban karácsonyi fényfüzérek villognak imádkozni kezdek menet közben a földet bámulom elhagyott dohány és üres fecskendők hevernek mindenhol fogyni kezd a levegőm eltölt a pánik folynak a könnyeim hunyorognom kell. két ismerős állít meg látom rajtuk hogy megrémisztettem őket kérdezik mi van velem mondom apám megint ketten maradtunk és leitta magát összenéznek megfogják a vállam megsimítják az arcom mondják semmi baj Anna apád már két éve meghalt semmi baj.

(Illusztráció: Serge Horta: Sheer Urbanism)