Meghökkentőnek tűnhet az egyetlen világszínvonalú magyar hard-boiled-regény alkotóját, Tar Sándort Mág őrnagy „művészetével” összehasonlítani. Meghökkentő, ám egyetlen mű értékét sem csorbítja, ha szerzője „alantas” hagyományokat emel be az elbeszélésbe.
Ám kérdés, hogy ezek a popkultúrával való érintkezési pontok megkönnyítették-e a Szürke galamb kritikai fogadtatását? Tart a Szürke galamb előtt szociografikus hitelű novellistaként tartották számon, de ez a móriczi örökségből táplálkozó, ám közben a nemcsak az amerikai, hanem a magyar populáris irodalomból is merítő, a szocialista magyar krimik szexizmusát és sajátos társadalomképét is folytató, a társadalomábrázolást metafizikus elemekkel kombináló regény nem aratott osztatlan sikert.[10] Esetleg a rendszerváltás sajátos interpretációja miatt is? (Tar amolyan ördögi felszabadulásnak láttatja a rendszerváltást.) Vagy a krimilogika látszólagos megbicsaklása okán? Netalán a mű befogadásának nehézségei magát a Tar-dilemmát is szemléltetik? (Tar „határhelyzete” nemcsak a magyar realista hagyomány értelmezésével, hanem a „magyar krimi” hiányával – ahogy természetesen az ügynök-ügyével is összefügg.[11])
A Szürke galamb a „dolgozók világát” egy sajátos időintervallumban, a rendszerváltás után, egy titokzatos járvány apropóján mutatja be. A regénybeli Szűcs István énektanár negyven éve (!) vezeti az iskolai énekkart és most napokig egyetlen dalt próbál a pianínóján: “„Méhraj duruzsol fák között, fű alól, / fürjek dala szól tó partján, / sok száz búzakalász érik, hajlik, / táncol ragyogó fény karján…(…)…és itt az következik, jó föld a hazánk, szép dús a mezeje, épül gyá-ááár stb., de ez már nem megy.”[12] Az „idők változását” szemlélteti a piszkos négyszög Borbán ezredes irodája falán: „Az ezredes irodája az első emeleten volt, a valamikori állambiztonsági főnök helyén, az asztal mögötti falon Felix Dzerdzinszkij színezett portréja függött aranyozott keretben, ma csak egy piszkos négyszög sötét foltja jelezte az idők változását.[13]”
Ámde Tar akármilyen művészi folytatója is a „szocreál” krimiknek, szinte minden korábbi magyar bűnügyi regényből ismert tabut felszámol. Tar regénybeli városában élnek hajléktalanok, romák, homoszexuálisok, vannak korrupt, szadista, idegbeteg, sőt gyerekkorukban verseket író rendőrök (hol vagyunk már Németh százados káposztás cvekedlijétől!?), ahogy vannak szülők, akik gyűlölik a gyerekeiket, és gyerekek, akik gyűlölik a szüleiket. A „rendszer” omlott szét, és a helyén a titkosszolgálatok, alvilági bűnszövetkezetek maradtak: megbetegedett galambok és magyar börtönök mélyén kikísérletezett méregpárlatok.
A „dolgozók” közül (noha Tar szinte mindenkit a foglalkozásával jelöl) sokan már nem is dolgoznak. A rendszerváltás: tétlenség, bűn, szorongás, tanácstalanság, halál – és, igen, éhség. Hús, hús, hús. Hihetetlen, mennyit falnak ebben a „bűnregényben”! És nemcsak húsra, hanem „javakra” éheznek! A regény Adélka születésnapi lakmározásával kezdődik. A kislánynak, a járvány első áldozatának a torkán akad a rántott hús, aztán a születésnapi torta. Az egyik főhős, Néger örökké éhes. Mikor beviszik az elmeosztályra, Szűcs énektanár is fal: rántott húst rág a közös hűtőből.
Tar is a Mág-krimikből ismerős „esetleírásokkal” indítja a regényt: Adélka, a kislány, Lajos, a szobafestő, Kocsis, a mentős, Goda Albert műszaki csoportvezető… A „dolgozókkal” szemben válogatás nélkül elkövetett, úgynevezett „rendszerellenes” bűncselekmények Mágnál is szó szerint életellenesek: többnyire gyerekek és szűzlányok az áldozatai. Tar metafizikus gonosztevői, a „galambos ember” és Csiszár, a Nyúlszájú viszont nem körmönfont emigráns, hanem titokzatosabb, mert átlagosabb – de ezt is csak sejtjük, hiszen az őrnagyról lényegében nem tudjuk meg, hogy tulajdonképpen kicsoda. De az embereket/dolgozókat, vagyis a galambokat nem a héják mérgezik, hanem saját titkos vágyaik. A „galambos ember” tulajdonképpen a közösség ítéletét hajtja végre: azokkal végez, akik terhére vannak a hozzátartozóiknak.
Galamb – szentlélek, nőiesség, szelídség és persze békevágy. Érdekes, hogy a nőfigurákhoz és a passzív nőiséghez milyen démoni előítéletek tapadnak! Az érett nők többnyire szörnyetegek (Goda műszaki tanácsos, Szűcs énektanár felesége), a kislányok pedig áldozatok. Ilyen a járvány első betege, a születésnapját ünneplő „csúnya Adélka” és galambos ember első áldozata, saját megmérgezett, szintén rút kislánya. A szabadulás viszont, miként Molnár hadnagy megjegyzi, igazi „fiúk napja”, hiszen két kisfiút, Négert és Kisherceget mentenek ki a fogságból. A férfihősök melletti női „kiegészítők” és a mű végén a kötelező „egymásra találások” szintén a regény a popkultúrával kevéssé szerencsésen érintkező vonulatát erősítik.
De nemcsak a regény love story-s, patriarchális vonulata illeszkedik egy meglehetősen tradicionális, a „szocialista krimik” által is képviselt popkultúrához. Nemcsak Tar regényétől, hanem paradox módon a Mág-féle krimitől sem idegen a metafizikai gondolkodásmód. Korai műveiben Mág a bűnt olyannyira elválaszthatatlannak tekinti a származástól, az egyes bűncselekményfajtákat pedig a politikai rendszerektől, hogy a bűnöket valamiféle rendszerellenes összeesküvés részének láttatja. A történelemmel kapcsolatos paranoiája Mágot érzékennyé tehette volna a sors vagy végzet rehabilitására vagy egyáltalán a metafizikus elbeszélésekre – de erről szó sincs: Mág nem igazi író.
A Szürke galamb Borbán ezredese viszont kifejti Csiszárnak: „Tudja, a bűn világában minden csupa jelkép, metafora.”[14] Ez a felismerés itt a nyomozás mikéntjét is meghatározza. A „nyomozók” (köztük amatőrök is) nem logikus következtetésekkel operálva jutnak el a felismerésig, hanem különféle utakon-módokon megtanulják a „bűn nyelvét”. A felismerés ahhoz hasonlít, mint mikor valaki, aki idegen nyelvet tanul, egy váratlan pillanatban, sőt maga számára is váratlanul – a szókincs bármely részét elsajátítva – képes lesz hirtelen megszólalni.[15]
A bűn nyelve egyféle bibliai nyelv, ellen-nyelv, azaz a bibliai történet rút – vagy, ha tetszik, szépséges – kiforgatása. Ezek az ironikus utalások a Szürke galambban olykor alkalmi ötletekként hatnak (Lázár úr, a maffiózó, a jézusos versike a fogdában, az Apostoloknak hívott rendőrségi osztag), de összességükben mégis meghatározzák az elbeszélést. A megmentett fiúgyermekek, a kiömlő vér szimbolikája, a galamb és egyáltalán a saját gyermekét a szenvedéstől méreggel „megváltani” akaró „galambos ember” (a név önmagában is Jézus-paródia) a Tar más műveiben is jelen lévő motívumhálóra emlékeztetnek.[16]
A gyilkosok – akik inkább végrehajtók csak, és egyáltalán nem felelősek minden regénybeli gaztettért – akárcsak Mágnál, itt is a múltból lépnek elő. A „meghalni nem tudó bűn” a történelem, hiszen maga a múlt misztifikálódik az álarcos/álneves gyilkosokban. Csiszár a régi (szocialista) titkosszolgálatokból ittmaradt szörnyeteg, egy „lefedett múltú, átigazolt, elrejtett aktivista[17]”, míg a másféleképpen művelt, a mindig a maga igazsága szerint eljáró „galambos ember” – a naplófeljegyzései szerint[18] – egy archaikus világhoz, a szocializmusnál is régebbi múlthoz kapcsolódik. Ő, toronyházbeli lakásából pásztázva a várost, egyfajta ódivatú mindenhatónak képzeli magát – téves elbizakodottsággal.
Sem a metafizikus krimikre utaló elemek, sem a hagyományos hard-boiled elbeszélésekre utaló jegyek nem képesek ezt a rendszerváltás után játszódó társadalmi regényt teljesen meghatározni. A Szürke galamb nem „teljesen” hard-boiled-elbeszélés, hiszen a gyilkosok és a titkosszolgálatok játszmáinak egy része mindvégig homályban marad, a „bűn világához” tartozó, többnyire bibliai ihletésű metaforák pedig nem alkotnak koherens egészet. A két detektívregény-típus mintha csak egy szociografikus ihletésű társadalmi regény köntöse lenne.
De ez csak látszat. A magyar irodalmi kritika által számon tartott bűnügyi regények többsége valamiféle műfajötvözet, de ez paradox módon mégsem állítható a tényleg többféle műfajt is ötvöző Szürke galambról. Tar regényére nem igaz, hogy olvasható társadalmi regényként is, kemény krimiként vagy akár metafizikus krimiként is, hiszen nála a dokumentarista igényű társadalomábrázolás elemei szerveződnek a misztikus thrillerhez hasonló módon. A misztikus thriller és a társadalmi regény Tarnál ugyanaz.
A krimikben a „nagy detektívnek” adatik meg, hogy megfejtse a rejtélyeket – a klasszikus krimikben dedukció, a hard-boiled-elbeszélésekben „ráhangolódás”, intuíció segítségével. A Szürke galambban többen is a megfejtés birtokában vannak – de persze nem biztos, hogy ez a megfejtés ugyanaz. Az egyetlen „civil” megfejtő (aki se nem rendőr, se nem bűnöző, és nem is üldözött vagy áldozat) Szűcs István énektanár. A dalbéli jó föld a hazánk-passzust kimondani nem tudó, a rendszerváltással kapcsolatos elvárásaiban csalódott, a múlt folytathatatlanságát személyes életútjával[19] is példázó Szűcs anélkül kerül kórházba, hogy elkapná a „galambos” terjesztette vérzéses betegségeket. Őt a felismeréshez nem rendőrségi-alvilági információk vezetik, (személyesen a bűnügy egyetlen szereplőjét nem ismeri) – de a megfejtése azért ugyanarra az eseménysorra és helyre vonatkozik: „Ő most világosan látta, hogy odakint az emberek másként viselkednek, mert történt valami, ami elszabadította addig elfojtott érzelmeiket, vágyaikat, szenvedélyüknek, gyűlöletüknek hirtelen gátja szakadt és tárgya lett. Ha még néhány percig kitartóan hagyja magát gondolkodni, talán mindent megfejt, amin most egy sereg ember töpreng a városban, roppant összefüggésekre jöhetett volna rá, csakhogy nem érdekelte, mivel benne is átlényegült valami…[20]”
Létezik hát a bűncselekmények konkrét bűnügyektől eltávolodó megfejtése, sőt referenciája is. Hogy mi lehetett pontosan Szűcs énektanár megfejtése (amelyhez egyfajta révületben jutott), és hogy mik lehettek azok a „roppant összefüggések”, azt persze pontosan nem tudjuk, ám ez a megfejtés – annak alapján, amit Szűcsről tudunk –, csakis valamilyen politikai vagy társadalmi olvasat lehet. Ezek szerint a „negyven év” is elég, hogy megértsük, mi folyik a városban. Szűcs énektanár az eseményeket, ha akarná, sem tudná szabályos krimiként „olvasni”, mégis az ő szemszögéből villantja fel az elbeszélő a teljes megfejtés elvi lehetőségét.
A Tar-regényben amúgy épp a legmindennapibb „esetek” (egy elhagyott úton felbukkanó éjszakai csavargók, egy bűnöző elfogása egy kihalt lépcsőházban, egy részeges boncmester „ténykedése”, az a rettenetes gyűlölet házasfelek, szülők és gyerekek között) összességükben sokkal félelmetesebbek, mint a hírszerzők, profi gyilkosok és méregkeverők.[21] Ennek csak részben oka az „esetek” halmozásából és a szabad, függő beszéd mesteri alkalmazásából eredő, az elbeszélést belengő morbid irónia,[22] bár én úgy vélem, ez a bravúros tempóváltások nélkül nem is érvényesülhetne.
A regény hátborzongató hatása a szabályos krimielemek „elrontásából”, adódik. A Szürke galamb tényleg felszámol minden célelvűséget, és a nyomozás nem is állít helyre semmilyen rendet.[23] Emellett nem is minden rejtély lepleződik le, a kiderítetlen gyilkosságok mellett azt sem tudjuk meg – legalábbis a detektívregények logikája alapján –, hogy miért olyan gonosz ebben a városban mindenki. Mivel létezik valamilyen, a krimikhez hasonló megfejtés a regényben, (méregpárlatok, titkosszolgálatok, „galambos ember” etc.), ezért még abszurdabbak a mindennapi esetek.
Metafizikus elemek lépten-nyomon felbukkannak, és – ha már „galamb” – ide-oda szálldogálnak a szövegben, de nehéz volna pusztán ezek segítségével interpretálni a regényt. A regényben tükrözött társadalmi (familiáris, politikai) viszonyok összességükben annyira kriminálisak, hogy ezek rendőrért kiáltanak – a rendőrség ki is száll, a legjobb nyomozó ki is deríti a rejtélyt, de persze nem az összeset. Az összeshez Maigret/Mág/Molnár (fő)hadnagy is kevés lenne.
De a megfejtés, ha viszonylagos is, ettől még érvényes. A társadalmi regény nem megszünteti, hanem magába olvasztja a bűnügyi regényt.
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél: Tizennegyedik fejezet, melyben Gallusnak a művelt, de rossz útra tévelyedett fordítónak titokzatos üzelmeiről rántja le a leplet – in: Kosztolányi Dezső novellái II. Révai. Budapest. 1943. 234.
[2] A rablás, tolvajlás a fordítandó szöveget sokszor „zsákmánynak” tekintő nyugatos költők műfordítás-metaforája is. (Ld.: Polgár Anikó: Catullus noster. Catullus-olvasatok a XX. századi magyar költészetben. Kalligram. Pozsony. 2003.)
[3] A Gallus név nem magyaros. Gallusnak neveztek viszont egy Cicero-korabeli római jogtudóst, Gaius Aquilius Gallust (i.e 116 – 44), aki kidolgozta az actio de dolónak, a „megtévesztéssel okozott károsítás keresetének” a fogalmát. De Polgár Anikó szóbeli közlése szerint létezett egy (talán) fontosabb Gallus is. Az i. e. 69-26 között élt költőnek és műfordítónak, Cornélius Gallusnak a családneve is igen figyelemreméltó: Cornelius, vagyis Kornél.
[4] A bűnügyi regénynek ezt a Poe-i, dickensi vonalnál kevésbé számon tartott, dokumentarista előzményét, az emlékirat-író rendőrök és detektívek munkásságát Varga Bálint remek monográfiájából is ismerhetjük. (Magándetektívek. Agave. Budapest. 2005.)
[5] Tar Sándor kifejezése. A Szürke galamb nyomozója, Molnár mielőtt megpillantaná a gyilkos arcát, a múlt szellemalakjai között érzi magát: „…az volt az érzése, hogy ezen a baljós helyen már csak denevérek, zombik hiányoznak, halottaikból feltámadó, nyugtalan szellemárnyak, a meghalni nem tudó bűn.” (Tar Sándor. Szürke galamb. Magvető. Budapest. II. kiadás. 1996. 287. old.)
[6] Ezt – a hitelesség kedvéért – egy létező történelmi személy, Münnich Ferenc fejti ki (Mág Bertalan Gyilkosság a parókián – In: Uő. Banditák Budán. Zrínyi Katonai Kiadó. Budapest. 1980.)
[7] „mert a honi reakció külföldi támogatással mindenre képes, ami a rend és a közbiztonság romlását előidézhetné…” (Mág Bertalan: A százéves medalion – In: Uő. A játszma véget ér. Zrínyi katonai Kiadó. Budapest. 1981. 18.)
[8] A határon túli magyarok mindig gyanúsok, lásd az Ibusz-úton részt vevő csehszlovák „álturistákról” és a nálunk álnéven bujkáló szlovákiai „álpartizánokról” szóló mesét (A turista halála – In: Uő: Az áruló golyóstoll. Minerva. Budapest. 1975.)
[9] Mág Bertalan: Nyomon a Mág-csoport. Megtörtént bűncselekmények. Albatrosz könyvek. Budapest. 1969.
[10] Lásd: „Irodalmi kvartett”. Tar Sándor Szürke galamb című regényéről beszélget Angyalosi Gergely, Bán Zoltán András, Beck András, Radnóti Sándor – In: Beszélő. 1996/4. 88-94.
[11] Erről a legrészletesebb feldolgozás Simon Ádám tollából származik. (Az áruló – Ügynökügyek irodalmi színtéren I-IV. – In: http://ujnautilus.info/tar-sandor-az-arulo-ugynokugyek-irodalmi-szinteren-1-reszlet, http://ujnautilus.info/tar-sandor-az-arulo-ugynokugyek-2-reszlet, http://ujnautilus.info/tar-sandor-az-arulo-ugynokugyek-3-reszlet, http://ujnautilus.info/tar-sandor-az-arulo-ugynokugyek-4
(Beszervezésének okára maga Tar is többféle magyarázatot ad. De egy okot nem említ, és ezzel Tar kritikusai sem számolnak. Tar saját osztálya szempontjából esetleg nem tartotta „helyesnek” a rendszerváltást és a demokratikus ellenzék működését. Pedig a Szürke galamb világképe alapján ezt a motivációt sem zárhatjuk ki.)
[12] Tar Sándor. Szürke galamb. Magvető. Budapest. II. kiadás. 1996. 16. old.
[13] Tar Sándor. Szürke galamb. Magvető. Budapest. II. kiadás. 1996. 40. old.
[14] Tar Sándor: Szürke galamb. Magvető. Budapest. II. kiadás. 1996. 43. old.
[15] Szűcs énektanár expressis verbis a nyelvtanuláshoz hasonlítja a bűncselekmények megfejtését. (Tar Sándor:Szürke galamb. Magvető. Budapest. II. kiadás. 1996. 169. old.)
[16] Szilágyi Márton: De profundis… Tar Sándor novelláiról – In: Holmi. 1994/I., Uő: A Sátán fogságában. Tar Sándor novelláinak biblikus közege – In: ESŐ. 2005/IV. 16-20.
[17] Tar Sándor: Szürke galamb. Magvető. Budapest. II. kiadás. 1996. 259. old
[18] A „galambos” rusztikus, ódon zamatú bejegyzéseit Malvin őrmester olvasatában ismerjük meg. Néhány ezek közül stiláris remeklés, Tar az archaizálásnak is mestere. A „galambos” így ír az első áldozatról: „csúf, kövér leány, aki kelletős anyjának, de egész családjának nemcsak díszére nincsen, hanem egyenesen bosszantására van.” (Tar Sándor: Szürke galamb. Magvető. Budapest. II. kiadás. 1996. 246.)
[19] A felesége azért gyűlöli, mert nem született gyerekük.
[20] Tar Sándor. Szürke galamb. Magvető. Budapest. II. kiadás. 1996. 169.
[21] Így gondolja ezt a járványt nyomon követő OST-WEST rádió bemondója is: „Kirúgja az anyja alól a létrát. Nász közben ollóval agyonszurkálja a férjét. Kidobja a feleségét az erkélyről. Egy nő elbambul, és kocsival belehajt a villamosba. Egy csapat gyalogos piros jelzésnél átgázol a forgalmon. Kötőtűvel átszúrja a kisfia agyát. Alvilági nagymenők rejtélyes halála. Ennek leharapják a mellét. Amarra rázárják a fagyasztót. Mennyi-mennyi hír!…” (Tar Sándor.Szürke galamb. Magvető. Budapest. II. kiadás. 1996. 229.)
[22] Benyovszky Krisztián: Egyenruhás madárjósok. Tar Sándor Szürke galamb című regényéről – In: Kalligram. 2003/II. 93-104.
[23] Dömötör Edit: Nyomozás és olvashatóság. Tar Sándor: Szürke galamb – In: Alföld. 2007/VII. 70-84.
(Megjelent: „A meghalni nem tudó bűn”. Hard-boiled-hagyomány a magyar irodalomban – In: Lepipálva. Tanulmányok a krimiről. Ed by Benyovszky Krisztán, H. Nagy. Péter. Lilium Aurum. Dunaszerdahely. 2009. 83- 106., Bánki Éva: A bűn nyelvét megtanulni. Tanulmányok a kemény krimiről. Napkút. Budapest. 2014. 29-48.)
