Élet, halál, küzdelem

(Részlet a C. H. G. följegyzései munkacímű, készülő regényből)

−A magam részéről egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a polgári demokrácia volt az egyedül üdvözítő és emberhez méltó társadalmi berendezkedés – mondtam Tibinek valamikor 2031 novemberében. – Ugyanakkor abban még kevésbé hiszek, hogy az Új Közösségnek nevezett Valéria-rendszer a legbelső körön kívül bárkinek is hasznos lesz hosszú távon. És ne mondd, hogy leszarod!

− Jó, nem mondom – hagyta rám. A birtok szélén üldögéltünk fázósan, egy-egy pokrócba csavarva, Tibi kutyája körülöttünk sertepertélt.

− Miattad kicsit nagyobb a mozgásterem – folytattam. – Habár érted se rajonganak, az szembeötlő. Rám kimondottan ferde szemmel néznek. Ez a Jónás gyerek, hogy mást ne említsek, egyenesen gyűlölettel… Amúgy szerintem szellemi fogyatékos. Naphosszat a kését dobálja. Módfelett ügyesen, azt meg kell hagyni…

− Évek óta egyebet sem tesznek, csak gyakorolnak.

− A Tigrisek?

− Azok, Hunor, ne játszd a hülyét.

– Azok, naná – vontam meg a vállam. – Az a fantáziátlan nevű, ostoba banda…

Tibi a kutyája füle tövét vakargatva kifejezéstelen tekintettel bámult maga elé. Úgy vizslattam a vonásait, mintha először látnám. Újfent megállapítottam magamban, milyen fáradt, megtört emberré vált. Szívesen megszorítottam volna a kezét, jelezve, hogy vele vagyok. De nem mozdultam. Némán ültünk, moccanatlan.

– Évekig az összeomlásra és a hatalomátvételre készültek párhuzamosan – szólt nagy sokára Tibi. – Az előbbi összejött.

− Az utóbbi is, csak kicsiben – morogtam. – Itt, a te tulajdonodon. Valószínűleg azért rühellnek, mert eredetileg itt minden a tiéd.

− A tulajdon immár mit sem számít – legyintett Tibi. – Egy gatya, egy bicska igen, de egy birtok…

− Igen, ez evidens – vágtam a szavába.

Felém fordította a fejét, hosszan a szemembe nézett. Talán először a temetői találkozásunk óta.

− Mit szeretnél, Hunor?

− Nyugalmat, leginkább.

− Itt végső soron az van.

− Ideig-óráig. Valéria valamiféle rendi társadalmat próbál kiépíteni, csakhogy az így nem megy. A szakralitás és a ráció egyaránt hiányzik a rendszerből. A vezetők nem Isten rendeléséből vezetik a közösséget, viszont azt sem állíthatjuk, hogy racionális megegyezés volna a hatalmuk alapja. Honnan tudhatjuk, hogy ők a legrátermettebbek? A vitaesteken derült ki? De hát azt azok elemezték, akik a hierarchia csúcsán állnak, míg őket soha nem elemezte közülünk, a közösség tagjai közül senki. Voltaképpen mire épül a hatalmuk?

– A nyugalomra. Arra, hogy nem kell menekülni, rettegni a nap huszonnégy órájában. Az itt élő emberek elsődleges motivációja a kintihez képest összehasonlíthatatlanul nagyobb biztonság. Mindenki legfőképpen a biztonságra törekszik. Ez tartja össze az Új Közösséget és erre alapozza a hatalmát Valéria.

Be kellett látnom, hogy ebben igaza van.

– Valameddig elvegetálunk így, azt nem vitatom – mondtam. – Előbb-utóbb azonban történni fog valami, amitől kártyavárként omlik össze az Új Közösség. Számos tényező folytán dőlhet össze a rendszer. Vegyük mindjárt a biztonságot! Tigrisek ide vagy oda, a vak is látja, mennyire nem vagyunk erősek. Ha őszinték akarunk lenni, azt kell mondanunk, gyöngék vagyunk. Ez a hely nem könnyen védhető. Sőt. Nehezen. Jónás ennek ellenére szilárdan hiszi, hogy bárkit elijeszt innen, ha erre téved.

− Bárkit el is ijeszt, Hunor.

− Jó, értem – bólintottam. – De mi történik, ha nem bárki, hanem egy valaki támad ránk? És el fog érkezni az idő, amikor ez megtörténik.

− Falat akarnak építeni.

− Ahhoz végképp gyengék vagyunk – ráztam a fejem. – A fal hivalkodó, fölhívja a figyelmet a birtokra. Sokkal több esélyünk lenne, ha továbbra is láthatatlan embereket játszanánk.

− Tény, hogy napról napra óvatlanabbak vagyunk – jelentette ki Tibi. – Tegnapelőtt valaki puskával vadászott.

− Erről beszélek! Nem zárható ki, hogy a Tigrisek keményen küzdöttek, míg ideértek. Ugyanakkor azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy ellenállás nélkül jutottak idáig. Azok a nagymacskák pedig, akikről azt állítják, elestek a harcokban, igazából azért nem érkeztek meg hozzánk, mert egyszerűen megléptek, vagy más, jobb helyekre akadtak az út során. Esetleg Jónás nyíratta ki őket…

− Értenek a harchoz, láttam őket gyakorolni – csóválta a fejét Tibi. – Különben sem mi, vén szarok fogjuk a helyzetet megoldani.

− Viszont valakinek egyszer majd meg kell oldania. Valahogy! Mert a hamis biztonságérzet, amibe a pincelakók, helyesebben immár az Új Közösség ringatja magát, veszélyes! És ez csak az egyik gondunk… Bár neked mindegy, ugyebár.

− Nekem tökéletesen, Hunor!

− Nekem viszont családom van.

− Világéletedben szerencsés fickó voltál – emelkedett föl Tibi. – Én egy élőhalott feleséget és egy kutyát tudok fölmutatni. Ez nem vesztenivaló.

− Nem azt mondtad, Valéria megmentette Hannát?

Tibi gúnyosan elvigyorodott.

− Mindenre emlékszel? Mindig jó volt a memóriád…

Lehajolt, a pokrócot a vállára terítette, s ölbe vette az ebet. Szokásává vált babusgatni azt a jószágot. Többen kinevették a háta mögött.

− Igen, megmentette az életét. Csakhogy ez az élet attól még nem élet a lányunk nélkül. Nincs vesztenivalónk, Hunor, ezt próbáld megérteni.

Értem én, testvérem, gondoltam magamban, értem én. Kétségbeesetten néztem Tibi után. Jóllehet fogalmam sincs, pontosan mit vártam az efféle lopott beszélgetésektől, erősen megviselt a próbálkozásaim kudarca. Nehezen dolgoztam föl a tényt, hogy a gyerekkori jóbarát elveszett számomra. S én is elvesztem számára.

Úgy kullogtam vissza a pincébe, ahogy a tékozló fiú sunnyoghatott haza az atyai házba. Csak engem senki nem várt örömmel és ovációval. Kíra rezignált volt és fáradt. Eleonóra és Dávid arcára az együgyű boldogság rajzolt karikatúra-álarcot. A legtöbb ember nem akar küzdeni, gondoltam. Elfogad akármilyen sovány reménységet, akármilyen harsogó hazugságot, bármiféle megaláztatást, ha elkerülheti a küzdelmet.

– Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét? – fordultam Kírához.

– Nem vagyok Lucifer, Hunor, engem hiába kérdezel, nem fogom összetörni az illúzióidat.

– A cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga – folytattam.

– Különösen, ha a válaszod is megvan.

– Legalábbis Ádám válasza.

– Amiben élünk, az is az ember tragédiája. Szóval Ádám válaszai megteszik nekünk is.

 

 

(Illusztráció: Omar Delawer)

Diószegi Szabó Pál versei

Csókvirág

Mosoly-termő,
boldog erdő,
tőle telik meg szivem.

Szúrós, kemény,
tövis hegyén,
ritkán nyílott, azt hiszem.

Szirma, finom
ujjaimon,
leheletnyi lánggal ég…

Mert ma láttam,
megtaláltam,
s hozzá érni, tilt az Ég!

Napsütésem
vagy te – télen –
arcodon nyílt: Csókvirág!

Titka mégis
ritka, szép is…
Nem szabad gondolni: Rád!

Mint egy mese,
története
valótlan és mind való…

Nem te, nem én,
lovagregény
megírja majd miért: jó…

 

 Könnycseppeden…

Elköszönsz mindig, bár velem vagy,
ajtómnál mosolyt csak szemed hagy.

Hajad simítom, enyém füled,
hangtalan lennék tenélküled.

Időtlen vágy, ha mernél lenni,
tőlem ne tudnál… menni, menni…

Szemedben szemem csillag legyen,
iránytűd szívem… térképeden.

Lezúdul még viharnyi bánat,
szavam sző csak vitorla-vásznat.

Hajózna hozzád közel s látom:
csak könnycseppeden vitorlázom…

 

Boldogságunk…

Boldogságunk…
árva madárként,
várt a magasban!

Egymást kértük,
vágytuk… elérjük:
tűz-pirosabban!

Boldogságunk…
–titka hazugság! –
minden alakban

bújik hozzánk,
tűr, mosolyog ránk,
mind igazabban…

Boldogságunk?
Reggeli ágyunk…
rejti az ajtó…

Bennünk kondul
nappal a szívünk,
mint a harangszó!

 

Jó… nagyon…

Kerted tavaszom!
Illatom!
Érzem! Magamba
szívhatom…

Betűnyi vágyam
megterem.
Remény. Magokban
elvetem!

Arcod, ha ázik,
én vagyok;
esőm szivárvány
lesz… ragyog…

Zölded kezemben
színarany;
szíved virágom:
szirma van!

Érzem, ma még csak
illatát;
hozzád hajolva
mint hat át…

Hozzád, vigyázva,
szól dalom;
szíved virágom:
jó… nagyon!

 

 

 

Csaba Lilla költeményei

ÉLES

 

Sosem volt ilyen valóságos a mélység,
a test szoros szakadéka, szűkülő lázadása.
Mint tenger moraja vetült rá ingerületnyi
elapadt folyamába kiáltó tagadhatatlan tükre,
szemerkélő felszíne alatt éles realitása:
árny-gomolyagjain áthasadó, vérágnyi
pályákon karcoló, fojthatatlan beszélő,
hegesedő csendjeibe szakadó, kíméletlen,
nyomasztón bódult, riasztó kábulata –
lassú léptékű, parttalan medrében:
szédelgő, rebegő káromlás
félreeső rostokban vontatott keserű erőfeszítés –
tudatba szorult szorító Idegen
kialudt fényt kotró értelem
őrlő, morzsoló
anyagba-tébolyult:
korlátnyi,
kódolt ítélet.

 

ÉRINTETLEN

ahogy végiggurul súlyán a létnek
észrevétlen sziluettje a légnek
mellkasán szellőzve ütemnyi sóhaját
dús sebünk derének
semmivé omolva páráján a homályos
érzékelésnek
érintetlen újrarajzolja körvonalát
horzsolt hívségünk felszínének
hegesedő mélyén
felhőtlen zsenge tavasz
testén íródnak vonásainkra a napok

 

ZÁR

Ősszel a fák levetkőznek
hámlanak
ahogy nyelvedről íztelen
hullnak hamis hangjai a véletlennek
egy szünet két ütem között a tél
beszűkül testedbe a tér
léteden visszamarad a vétlen avar
a meztelen ágakon mint ölbe ejtett
sérült karon az önmagát markoló kéz
hallgat a tenyérnyi  vonalba karcolt kép:
határodhoz érkeztél.

 

 

A középkor és Dante – egy kicsit közelebbről (Nádasdy Ádám Dante-fordításának bemutatóján jártunk)

A XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Nádasdy Ádám költő, műfordító és nyelvész mutatta be nemrég befejezett Isteni színjáték-fordítását. A közönség sorai között vegyesen voltak laikus irodalomkedvelők, ismert írók, költők, szerkesztők és újságírók. Mindenki kíváncsi volt, milyen újabb érdekességeket tudhat meg magától a fordítótól, a szerkesztőjétől, Turi Tímeától és Szörényi László irodalomtörténésztől. A beszélgetés két felolvasással kezdődött, és közben mindvégig vetítve láthattuk azt a néhány illusztrációt, amit a fordításhoz készítettek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói.

68a4d483-75e0-46b8-be98-457b34eae6aaKiemelt kép eltávolítása

Elsőként az aktualitás témája merült fel, pontosabban az, hogy miért és hogyan lehet aktuális egy 700 évvel ezelőtt íródott mű. Erre a kérdésre Nádasdy Ádám rendkívül velősen először csak annyit válaszolt, hogy „egy klasszikus az klasszikus”, majd tovább fűzte gondolatmenetét: „egy klasszikus lényegében attól olyan érdekes, hogy olyan sokaknak érdekes volt”, és úgy kell aktualitást vinni ezekbe a szövegekbe, hogy másképp tekintünk rájuk, más nézőpontból olvassuk újra. Ez a fordítás pedig egy eszköz erre. A köznapi nyelv mellett a mű rímtelensége talán még inkább elősegíti a könnyebb olvasást, befogadást, érthetőséget. Nádasdy szerint a mai irodalmi ízlés lehetőséget és felhatalmazást adott számára, hogy így fordítson, ő pedig ezt ki is használta.
Szörényi László kifejtette, hogy megfigyelései alapján minden műfordítónak és irodalomtörténésznek az az alapvető kérdése Dante művével kapcsolatban, hogy minek kell tekinteni azt. Nagy olasz enciklopédiának, ami csodálatos összegző tudást ad az akkori világról és világfelfogásról? Részben igen, de nem szabad megelégedni ennyivel. Hisz Dante műve még ma is olvasott az akkor írt enciklopédiákkal ellentétben, nem fedi vastag por, vagy ha mégis, kötelességünk „leporolni” egy-egy újabb fordítással. Az olvasása közben megtapasztalható eufória ugyanis minden kor emberének kijár, és hiába tagadjuk: egy száz évvel ezelőtti fordítás valószínűleg nem lesz ránk akkora hatással, mint egy mai. A rengeteg benne olvasható enciklopédikus információ mellett tehát fontos, hogy legyen lehetőségünk nekünk is elveszni, beburkolózni a költészetbe és igazán átélni a művet. A könyvbemutató fénypontja volt talán, mikor maga Nádasdy Ádám olvasott fel olaszul a műből. Ezzel valószínűleg azt szerette volna érzékeltetni, hogy milyen érzés eredeti nyelven hallgatni egy ilyen remekművet.
Szó esett Nádasdy Shakespeare-fordításairól is, ami megelőlegezte azt is, hogyan fogjuk ezt az Isteni színjátékot a kezünkbe venni. Hisz a fordító nem bánt kesztyűs kézzel a drámaszövegekkel sem, saját bevallása szerint: „amennyire csak tudtam, tartózkodtam a régies szavaktól” – és ennek hatása nem is maradt el. Hasonlóan ehhez, az Isteni színjátékkal is az volt a célja, hogy közelebb hozza hozzánk a szöveget, hogy valamilyen értelemben kortárssá tegye Dantét, és hogy azt képzelhessük olvasás közben, írhatunk neki egy emailt, ha nem tetszett valamelyik cselekményszál. Babitsnak ez a nyelvi aktualizálás nem volt célja, sőt, ő külön érzékeltetni szerette volna, hogy milyen régen íródott a mű, tudatosítani akarta az olvasóban, hogy középkori történetről van szó, ne a szomszédban keresse Vergiliust és Beatricét. Nem csoda tehát, hogy volt igény egy ilyen fordításra, és véleményem szerint a diákok is bátrabban veszik majd kezükbe ezt a verziót.
A beszélgetés jelentős részét képezte a lábjegyzetekről való tanakodás. Mi a jobb, ha tele van jegyzetekkel és így mindent megérthetünk, vagy ha nagyon kevés van belőlük, és így csak a műélvezésre kell koncentrálnunk? Babits az utóbbit vallotta, ő maga nagyon kevés jegyzetet készített, ebben a fordításban azonban sokszor az oldal egyharmadát kiteszi egy-egy lábjegyzet. Nádasdy Ádám szerint azonban ezzel semmi gond nincs, hisz csak akkor tud igazán mélyen hatni a költészet, ha megértjük. Csak akkor tud úgy hatni ránk, mint a Biblia. És ez a cél.
A vidám hangulatú, sok-sok témára kitérő beszélgetés végezetével arra a megállapításra juthattunk el, hogy nem szabad eltekinteni az Isteni színjáték „korától”, de az sem kötelező, hogy porcelánként a vitrinben tartsuk, hisz lényegében egy olyan kérdést feszeget ez a több száz éves mű, ami még ma is minden embert foglalkoztat: mi lesz velünk a halál után? Ha nem szeretnénk megelégedni a biológiai magyarázatokkal és már kívülről fújjuk a Bibliát, kezünkbe vehetjük Dante művét, és elolvashatjuk, ő hogyan vélekedett erről. Sőt, mi több, úgy olvashatjuk, mintha csak egy mai író szájából hangzana: könnyen és gördülékenyen, beleveszve a költészetbe.

d39e325f-aa2c-4f6e-a3d1-8e9e36e745e9

A görög vázák üzenete

A mindennapi nő az ókori Attikában

„Whatever, in fact, is modern in our life we owe to the Greeks. 

Whatever is an anachronism is due to mediaevalism.”      (Oscar Wilde)1

Miért is névtelenek az ókori görögség nőalakjai, hogyan is láthatjuk, ismerhetjük meg őket, a belső szoba csendjében dolgozó, a férjeik háta mögött hol kényszerűségből, hol kötelességből megbúvó nőket és asszonyokat? – teheti fel joggal a kérdést a korszak iránt érdeklődő középiskolás diák vagy történelem szakos hallgató. Az antik világ nőalakjai nincsenek is annyira távol a ma emberétől, nincsenek „elrejtve”, háttérbe szorítva, hiszen számtalan alkotáson és alkotásban megjelennek. Gondoljunk csak a szobrászok márványból faragott mesterműveire, a Parthenon fenséges frízeire, a vázákra festett színes és változatos témájú képekre, illetve a szépirodalmi művek sokasága által szemünk elé kerülő hol képzeletbeli, hol valóságos nőalakokra: megannyi nő, akik mind-mind más feladatokat végeznek, más értékeket képviselnek és jelenítenek meg.

1

Az athéni Parthenon egyik fríze a klasszikus korból

Akár az irodalom remekeit, akár a kerámiákon megjelenített számtalan vázaképet tesszük meg vizsgálódásunk alapjául, azt láthatjuk, hogy a nő sosem tétlen, mindig mozog, dolgozik, más és más tevékenységet végez: hol gyermeket nevel, hol sző és fon, hol pedig kenyeret süt a családja számára. Mindezek ellenére a legtöbbször mégsem az ókori görög vagy szűkebb értelemben az attikai nők aktivitása kerül a középpontba, amikor róluk olvasunk: mondjuk ki, az antikvitással foglalkozó szakirodalom nagy részében, illetve a közoktatásban mind a mai napig használatban lévő, „élő” tankönyvekben a nő a legtöbbször passzív szerepben jelenik meg.2

Nézzük meg, miért nem állja meg a helyét a passzív nő sztereotípiája, ha a nőt, mint az oikos, a család gazdasági közösségének fő irányítóját állítjuk a középpontba.

Az ókori görög nő akár városlakó volt, akár vidéki parasztasszony, sohasem volt passzív, még ha mellőzöttsége bizonyos helyeken és időben, pl. a politikai életben vagy a házasság és az örökösödés bizonyos területein meg is mutatkozott.3 Az aktivitásnak, a munkára való hajlandóságnak számos forrása van, amelyet két nagy típusra oszthatunk: írott, illetve tárgyi forrásanyagra. Az írott források közül számtalan alkotást ismerünk, hiszen a kánon szerves részét képezik az ókori görög írók és költők művei. Ezek a művek mindhárom műnem kereteit jócskán kimerítik, vegyük csak első példaként Homérosz Íliászát és Odüsszeiáját, az arisztophanészi ókomédiát, ezen belül is az Arany János által női darabokként emlegetett Lüszisztratét, a Nők ünnepét és a Nőuralmat,vagy a tragikus triászAiszkhülosz, Szophoklész és Euripidészdrámáit.

2

Euripidész Médeiájának egyik ábrázolása (könyvborító)

A megemlített alkotások közül a Lüszisztratét emelném ki, amely a fikció erejéből merítve – ellentmond az otthonülő, a magát meghúzó sokgyermekes anya képének. A Lüszisztraté feleségei, háziasszonyai gondolkodnak és mernek tenni a jobb és békésebb jövő érdekében, nem bújnak a négy fal közé.

3

A Lüszisztraté c. komédia lényegét megragadó könyvborító

A tárgyi források szintén a bőség zavarát idézhetik elő, ezt a zavart azonban könnyedén feloldhatja Sian Lewis The Athenian Woman. An Iconographic Handbook című könyve, amely kiváló vezérfonalként szolgálhat a kutató számára, amikor a különböző források útvesztőiben igyekszik eligazodni.5

Lewis a tárgyi források világába kalauzolja az olvasót, egészen pontosan a nők bemutatásának képi lehetőségeit vizsgálja, illetve összeveti a képi forrásanyagot az írott forrásokkal. Kimondja: a név nélküli nők által ihletett tárgyi források, ezen belül is a vázaképek sokféle nőalakot és tevékenységet reprezentálnak, illetve szemünk elé tárják a kortalan athéni nő szépségét. A tárgyak vizsgálata azért is lehet az antik nő életmódjának és mindennapos munkavégzésének szempontjából meghatározó, mert kisebb teret engedhet az absztrakciónak, ám a forráskritika eszközével mindenképpen élni kell, a tárgyi forrásanyagot górcső alá kell vetni. Fontos azt észben tartanunk – mondja Lewis –, hogy a művész mindig a maga által megélt valóság egy darabját adja vissza a vázaképeken, ugyanez igaz a szobrokra, illetve a sírkövekre is, amelyeket gyakran vizsgál, amikor a családon belüli érzelmi kapcsolatokat kutatja. A férjhez menni készülő szűz leány és a férjes asszony vagy gazdaasszony közötti átmenetet hűen tükrözik az ún. koré szobrok,6 amelyek a vonzó, de a testiséget még nem ismerő, a szexualitást még meg nem élő nő képét tárják a szemünk elé. A keblét megmutató, nőies alkatú fiatal leány, parthenos finoman mutat rá a nő egyik legnemesebb feladatára, az anyaságra, valamint arra, hogy a nő magában hordozza a (jó esetben törvényes úton megvalósuló) reprodukció lehetőségét és a család, a nemzetség jó hírnevének és (föld)vagyonának továbbvitelét.

4

koré

A vázaképek közül azonban lehetetlen minden egyes ábrázolást részletes vizsgálat alá vonni, annyira nagy a ránk maradt vázák, edények és kerámiatöredékek mennyisége.Emiatt emelem most ki azt a három mondhatni legtipikusabb tevékenységet, amelyek rávilágíthatnak a nők családon belül betöltött aktív szerepére. A három tevékenység a következő: szövés-fonás, mosás és vízhordás, végül, de nem utolsósorban pedig a gyermeknevelés. Ha közelebbről megnézzük ezeket a munkaformákat, tevékenységeket, egyfajta hierarchiát is felfedezhetünk. A szövést és a fonást azért tehetjük képzeletbeli rangsorunk legalsó lépcsőfokára, mert a korszakban a női munkák egyik legalapvetőbbjének számított. Mint az ismeretes, a nők maguk készítették el ruhadarabjaikat: ők simították ki a gyapjú- vagy pamutszálakat, amelyekből később gombolyagot formáltak, a kész fonalból pedig az istos nevű szövőszéken szőtték meg az anyagot, amiből végül a ruhák elkészültek.

5

Fonás (kész gombolyag, illetve a gombolyag elkészítésének menete kerámiaorsóval)

A mosás és a vízhordás azért kerülhet magasabb szintre a tevékenységek hierarchiájában, mert elősegítette a nők kilépését az otthon zárt szférájából, valamint lehetőséget adott nekik arra, hogy a vallási rituálékon való részvételen kívül is kommunikálhassanak, kapcsolatot létesíthessenek más nőkkel. Az utolsó és egyben a legmagasabb szinten álló hivatás a gyermeknevelés, amely a nőiség kiteljesedése mellett a már korábban említett utódlást is szolgálta. A törvényes örökös pedig nemcsak a család, az oikos szempontjából bírt kiemelkedő jelentőséggel, hanem az állam, a polisz szempontjából is (törvényes örökös – teljes jogú polgár).

6

Női munkavégzés és kapcsolati háló (kapcsolat más nőkkel, gyermekkel)

A vázaképek részletesen bemutatják a szövés-fonás mesterségét, illetve utalnak az emberek közötti kapcsolatok minőségére, milyenségére. A fenti és a lenti képeken egyaránt jól látható, hogy a ruhák elkészítése sosem volt magányos feladat, hiszen a család nőtagjai, illetve a női rabszolgák mind részt vettek benne. A munka összekapcsolódott a gyermekneveléssel is, hiszen míg az anya dolgozott, a gyermeke a lábánál játszott. Csupa élet, csupa zsibongás lehetett a nők szférája az otthonon belül. A fonalak tárolására szolgált a kalathos nevű kosár.8

7

Kalathos

A lenti képen a ruházat elkészítésének teljes folyamata látható: feltekerik a fonalat, amiből a gombolyag készül, majd kosárba teszik. Ezalatt mások az istoson dolgoznak, vagy éppen a kész ruhaneműt hajtják össze.9

9

A szövés-fonás folyamata

A második tevékenység, a mosás kapcsán újra megmutatkozik a nő aktivitása, aki hajlott háttal, láthatóan nagyobb erőbefektetéssel mos (vagy éppen a munka befejeztével a kezét mossa), a vízhordás során pedig fején cipeli a vizet otthonáig.

8

Ruhát (vagy kezet) mosó nő

11

Vízhordás

Végezetül az anyaság ábrázolásainak bemutatása során arra fektetem a hangsúlyt, hogyan történt az érzelmek kifejezése, volt-e ennek valamilyen külön módja, ha egyáltalán létezett bármilyen kapocs anya és gyermeke, vagy a család egyéb tagjai és a kisgyermek között. Arisztophanész Acharnaebeliek című komédiája egészen pajzán kapcsolatot feltételez édesapa és leánya között, történelmi tanulmányaink során pedig arról hallhattunk, hogy az ókorban magas volt a gyermekhalandóság aránya, emiatt nem alakulhattak ki erős érzelmi szálak a szülők és kisgyermekeik között.

12

Anya és gyermeke

A fenti képen bemutatott ábrázolásmód úgy hiszem, nagyban ellentmond ennek a feltevésnek. Az anya nemcsak gyermekével szemben helyezkedik el, hanem még karját is kitárja felé, gyermeke pedig ugyanígy tesz. A korabeli találékonyságot mutatja az a vázaképen – pontosabban a vázaképről készült rajzon – látható etetőszék, amely megvédi a gyermeket a kieséstől, a sérülésektől, azonban a karjait és a lábait szabadon hagyja, hogy a gyermek mozoghasson, megerősödhessen. A vázaképeket egybevethetjük azokkal a sírkövekkel is, amelyek a kortalan athéni vagy attikai édesanyát jelenítik meg. Ezeken az ábrázolásokon anya és gyermek egységét figyelhetjük meg. Az anyai szerep a sírkövön a meghatározó momentum, azt sugallja, hogy az anya elérte célját és beteljesítette evilági feladatát azáltal, hogy gyermekét a világra hozta.

14Anya és gyermeke egy sírkövön

Mindent összevetve arra a következtetésre juthatunk, hogy az ókori görög nő sokkal inkább része volt korának és szélesebb kontextusba helyezve a történelemnek, mint azt eddig gondoltuk, még akkor is, ha a nők tevékenysége, családösszetartó és gazdaságirányító szerepe a férfiakon (kyriosukon) keresztül, ha úgy tetszik, közvetve érvényesült. A nő egyedi és kivételes személyiség volt, hiszen otthont biztosított egész családja számára, segítette azt a mindennapi megélhetésben, terheik leküzdésében. Mindennapos tevékenysége tette őt különlegessé, egyedivé: dolgos, mindenre odafigyelő gazdaasszonnyá, odaadó feleséggé és gyermekét óvó édesanyává.

Jegyzetek

Elhangzott Debrecenben, 2016. március 4-én a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium és Debreceni Egyetem által szervezett 2016. évi PhD-konferencián. 

http://www.hellenicaworld.com/Greece/Ancient/en/GreekLife.html (2016. 03. 11.)

2 Paul Cartledge Aristophanes and His Theatre of Absurd c. munkájának 4., The Women of Aristophanes c. fejezetében (Classical World Series. Bristol Classical Press, Bristol, 1990, 32-37.) a néma athéni nőkről („the silent women of Athens”) beszél, illetve arról, hogy a nőtörténeti vizsgálódások sokszor problematikusak, hiszen a nőt nem a férfihez, a férfiakhoz viszonyítva mutatják be, hanem épp ellenkezőleg, a férfiakkal szemben, a férfiaktól elkülönítve jelenítik meg. A nőtörténet, mint tudományág is falakba ütközhet, hiszen a korabeli antik nőkről a leggyakrabban férfiak írtak. Ennek megfelelően bizonyos szépirodalmi művekben, pl. Euripidész Médeiájában, Platón A köztársaság c. munkájában, illetve Arisztophanész bizonyos alkotásaiban az athéni nők nagyobb nyilvánosságot kapnak. Úgy gondolom, ezért is szolgálhatnak mérvadó forrásokként az irodalmi alkotások.

3 További vizsgálathoz ld. Sue Blundell Women in Ancient Greece c. kötetének 2., Women in Athenian Law and Society c. fejezetét (Harvard University Press, Cambridge, 1995, 113-129.).

4 Arany János véleményét, megjegyzéseit lásd levelében, amely a Bolonyai Gábor által szerkesztett Arisztophanész-kötetben olvasható (Arisztophanész: Arisztophanész vígjátékai. Osiris, Budapest, 2002.,12-16.).

5 Lewis, Sian: The Athenian Woman. An Iconographic Handbook. Routledge, London, 2002.

6 A koré kapcsán lásd a képet, majd vesd össze Deborah Tarn Steiner gondolatával: „Phrasikleia [ti. a koré egyik nevén nevezett ihletője] holds a lotus at its breast by way of symbol of its continued and eternally unplucked state. Like the words of the inscription, the rosettes below each breast, and the additional lotuses, alternately half-open and closed, that wreathe the maiden’s crown signal a blossoming into womanhood even as they affirm that this floraison has yet to occur. Together the different elements cohere in making the metonymic representation a visualization of the maiden in her social role, preserving her at the very threshold of the marriage to which she could once have aspired.” Online: http://www.hellenicaworld.com/Greece/Art/Ancient/en/Kore.html (2016. 03. 11.)

7  The Athenian Woman, 4-12.

http://www.szepmuveszeti.hu/kiallitasok/az-evszak-mutargya-240 (2016. 03. 11.)

9 Bővebben: http://www.hellenicaworld.com/Greece/Ancient/en/Fashion.html (2016. 03. 11.)

Felhasznált irodalom

Arisztophanész vígjátékai (Arisztophanész), szerk. Bolonyai Gábor, Osiris, Bp., 2002.

Blundell, Sue, Women in Ancient Greece, Harvard University Press, Cambridge, 1995.

Cartledge, Paul, Aristophanes and His Theatre of Absurd: Classical World Series, Bristol Classical Press, Bristol, 1990.

„Hellenica World” (2016. 03. 11.):

http://www.hellenicaworld.com/Greece/Ancient/en/Fashion.html

http://www.hellenicaworld.com/Greece/Ancient/en/GreekLife.html

http://www.hellenicaworld.com/Greece/Art/Ancient/en/Kore.html

Lewis, Sian, The Athenian Woman: An Iconographic Handbook, Routledge, London, 2002.

Kalathos-situla, az évszak műtárgya”, http://www.szepmuveszeti.hu/kiallitasok/az-evszak-mutargya-240 (2016. 03. 11.)

Úszómester néhány szezonra (új részlet)

18

A bakelit színű végtelenített szalagon,  hegymenetben bámulhatta a hosszú, nagyon hosszú kirakatot, az alagút mélyéből emelkedett, a kezek egymásutánja sorban, laza, de nem túl nagy térközökkel követik egymást, a mozgólépcső kapaszkodósávja kimerevíti a csuklók világos, karóra-feledő csíkját, a tartós kék erezetet az ujjtövek bütykeinél, az arannyal eljegyzett gyűrűsujjakat, a hamis köveket a foglalatokban, az ó-ezüst félszeg ívét a kisujjon, a rózsaszín hajnalba mártott műkarmokat, a gyerekkori vágást a mutatóujjon, a tériszonytól enyhén kifehéredő körömágyat, miközben szállunk a pályaudvar várócsarnoka felé, a  kézfejek fonákjai , a tenyerek titoktartóak, nem árulkodnak  sem sorsról, sem küzdelmes mesterségekről. Tetovált kézfejeket ragad magával a kora esti, tétován kivilágított pillanat, s ahogy a felszínhez közeledik eleven tárlatunk, úgy árnyékolódik a kinti gyér neonlámpáktól a természetes a természetiessel alkotva valami urbánus keveréket, a mellső végtagok, kezek, ujjak, alkarok, könyökök, csuklók, bütykök sora és távolodik egy alig észlelhető előcsarnoki és vágányok közötti félhomályba.  Bezár a végtelenített bazár, amely nem csupán a vegyes fénytől, hanem az erősbödő lárma, a peronon üzemelő pecsenye- és kolbászsütők és pattogatottkukorica-árudák és zugpoharazók lármájának, illatának világvárosi keveréke.

*

 Át kellett evickélniük a Dávid-földi meddőhányón, hogy kijussanak a falusi országútra. Barátnőjéhez igyekeztek. Átvette Nemistől a vállszíjas táskát mielőtt kapaszkodni kezdtek volna a kénbűzös hegyen. A szövetkezet krumpliföldjei mellett a lány elkérte a sportszatyrukat, amiben az ő női varázsszerei, vicikvacakjai is lapultak. Valamit keresgélt benne. Kiértek a virágokkal elborított domboldalra. – Gyönyörű – mondta. A fiú felemelte a fejét. Az út másik oldalán, a távolban kapáltak. A giccsek örökös tartozéka az alkonyat, az égi szellem-ösvény a lemenő napba szálló hattyúkkal, hogy a kapáló téeszparasztról el ne feledkezzünk. Mindezt közölte is a lánnyal, aki duzzogni kezdett ezen.
– Én is ide tartozom, ebbe a giccsbe – vágott vissza Nemis.
– Jó, jó. Nehogy megharagudj. Kimondtam, amit gondoltam – csillapította  Nemist.
– Én is kimondhatom? – De nem mondott semmit a lány, csak leszakított egy szál perjét és azt kezdte rágcsálni. Letelepedtek a fűre, a katángok közé.
– Teljesen akarlak – mondta kis idő múlva a lánynak, aki hosszú haját bontogatta. Csókolóztak. Az esti szél birkózott a nehéz, barna fürtökkel; kapkodva szedték a levegőt. Hagyta, előre engedte a lányt ölelkezésük csúcsáig. Rebbent egy madár, amikor felkiáltott, felsírt a lány az örömtől. A lányarc összerándult, vonásai szétestek, torkából sikollyal kevert hörgés tört elő. Piusz erre a pillanatra várt. Milyen ez a másik pólusa Nemisnek, mennyire újdonatúj kaotikus, csupasz és változékony. És váratlan. Mert váratlanul simult hozzá. A fiú a szürke szemekből szivárgó könnyeket nyaldosta.  A nőkből minden csepp nedvesség konyhasóval távozik, gondolta ízlelgetve a lány szeme alját. Meztelenek voltak, ruháik szanaszét a füvön.
– Ez az – sóhajtozott felülre kerülve a lány –, ezt nem lehet abbahagyni… Nem öltöztek még föl, mintha feledték volna, hová is indultak. Az idő mintha helyet cserélt volna a bárányfelhőkkel. Aztán cigarettát gyújtottak. Esztendők múlva az ország igazságszolgáltatásával került kapcsolatba fekvőhelyük. Miért pontosan ide épült a börtön, az a város fordulatos, ember által kivédhetetlen sorsával függ össze? Bányára már kevesen emlékeztek. Már valamelyik múzeum őrizte a naponta háromszor, mementóul valaha megszólaltatott gőzdudát. A fiú nem vette el a kezét társa szeméremdombjáról. Légzésük egyenletessé vált, a szürkület első fényei megjelentek az égen, a szűk völgy horizontján és a lány szemében.                                                                             Szedelőzködtek. Nemis a fiúra támaszkodva ment, valami döbbent érzéketlenséggel, ami mégis az érzékei teljességét uralta. Miközben kapkodták a lábukat a falu felé, szürke gyalogszederrel etették egymást. Születendő gyerekeikről beszéltek. Mit tudta utóduk, honnan tudhatta, hogy majdan, másik faluba tévedve e délutáni történés nem az érzékein, hanem az eszén is uralkodni fog. Még nem tudta, s ha tudta volna is, közönyösen fogadja a régi históriát. „Ugyan, a felmenők! A felmenők és dugásaik… Hagyjuk!” Éppen egy börtön alaprajzát képzelte és tervezte arra a helyre. Az elsőszülött lányuk.

 

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info