A mindennapi nő az ókori Attikában

^{„Whatever, in fact, is modern in our life we owe to the Greeks.} 

^{Whatever is an anachronism is due to mediaevalism.”}      _{(Oscar Wilde)¹}

Miért is névtelenek az ókori görögség nőalakjai, hogyan is láthatjuk, ismerhetjük meg őket, a belső szoba csendjében dolgozó, a férjeik háta mögött hol kényszerűségből, hol kötelességből megbúvó nőket és asszonyokat? – teheti fel joggal a kérdést a korszak iránt érdeklődő középiskolás diák vagy történelem szakos hallgató. Az antik világ nőalakjai nincsenek is annyira távol a ma emberétől, nincsenek „elrejtve”, háttérbe szorítva, hiszen számtalan alkotáson és alkotásban megjelennek. Gondoljunk csak a szobrászok márványból faragott mesterműveire, a Parthenon fenséges frízeire, a vázákra festett színes és változatos témájú képekre, illetve a szépirodalmi művek sokasága által szemünk elé kerülő hol képzeletbeli, hol valóságos nőalakokra: megannyi nő, akik mind-mind más feladatokat végeznek, más értékeket képviselnek és jelenítenek meg.

_{Az athéni Parthenon egyik fríze a klasszikus korból}

Akár az irodalom remekeit, akár a kerámiákon megjelenített számtalan vázaképet tesszük meg vizsgálódásunk alapjául, azt láthatjuk, hogy a nő sosem tétlen, mindig mozog, dolgozik, más és más tevékenységet végez: hol gyermeket nevel, hol sző és fon, hol pedig kenyeret süt a családja számára. Mindezek ellenére a legtöbbször mégsem az ókori görög vagy szűkebb értelemben az attikai nők aktivitása kerül a középpontba, amikor róluk olvasunk: mondjuk ki, az antikvitással foglalkozó szakirodalom nagy részében, illetve a közoktatásban mind a mai napig használatban lévő, „élő” tankönyvekben a nő a legtöbbször passzív szerepben jelenik meg.²

Nézzük meg, miért nem állja meg a helyét a passzív nő sztereotípiája, ha a nőt, mint az oikos, a család gazdasági közösségének fő irányítóját állítjuk a középpontba.

Az ókori görög nő akár városlakó volt, akár vidéki parasztasszony, sohasem volt passzív, még ha mellőzöttsége bizonyos helyeken és időben, pl. a politikai életben vagy a házasság és az örökösödés bizonyos területein meg is mutatkozott.³ Az aktivitásnak, a munkára való hajlandóságnak számos forrása van, amelyet két nagy típusra oszthatunk: írott, illetve tárgyi forrásanyagra. Az írott források közül számtalan alkotást ismerünk, hiszen a kánon szerves részét képezik az ókori görög írók és költők művei. Ezek a művek mindhárom műnem kereteit jócskán kimerítik, vegyük csak első példaként Homérosz Íliászát és Odüsszeiáját, az arisztophanészi ókomédiát, ezen belül is az Arany János által női darabokként emlegetett Lüszisztratét, a Nők ünnepét és a Nőuralmat,⁴ vagy a tragikus triász – Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész – drámáit.

_{Euripidész Médeiájának egyik ábrázolása (könyvborító)}

A megemlített alkotások közül a Lüszisztratét emelném ki, amely – a fikció erejéből merítve – ellentmond az otthonülő, a magát meghúzó sokgyermekes anya képének. A Lüszisztraté feleségei, háziasszonyai gondolkodnak és mernek tenni a jobb és békésebb jövő érdekében, nem bújnak a négy fal közé.

_{A Lüszisztraté c. komédia lényegét megragadó könyvborító}

A tárgyi források szintén a bőség zavarát idézhetik elő, ezt a zavart azonban könnyedén feloldhatja Sian Lewis The Athenian Woman. An Iconographic Handbook című könyve, amely kiváló vezérfonalként szolgálhat a kutató számára, amikor a különböző források útvesztőiben igyekszik eligazodni.⁵

Lewis a tárgyi források világába kalauzolja az olvasót, egészen pontosan a nők bemutatásának képi lehetőségeit vizsgálja, illetve összeveti a képi forrásanyagot az írott forrásokkal. Kimondja: a név nélküli nők által ihletett tárgyi források, ezen belül is a vázaképek sokféle nőalakot és tevékenységet reprezentálnak, illetve szemünk elé tárják a kortalan athéni nő szépségét. A tárgyak vizsgálata azért is lehet az antik nő életmódjának és mindennapos munkavégzésének szempontjából meghatározó, mert kisebb teret engedhet az absztrakciónak, ám a forráskritika eszközével mindenképpen élni kell, a tárgyi forrásanyagot górcső alá kell vetni. Fontos azt észben tartanunk – mondja Lewis –, hogy a művész mindig a maga által megélt valóság egy darabját adja vissza a vázaképeken, ugyanez igaz a szobrokra, illetve a sírkövekre is, amelyeket gyakran vizsgál, amikor a családon belüli érzelmi kapcsolatokat kutatja. A férjhez menni készülő szűz leány és a férjes asszony vagy gazdaasszony közötti átmenetet hűen tükrözik az ún. koré szobrok,⁶ amelyek a vonzó, de a testiséget még nem ismerő, a szexualitást még meg nem élő nő képét tárják a szemünk elé. A keblét megmutató, nőies alkatú fiatal leány, parthenos finoman mutat rá a nő egyik legnemesebb feladatára, az anyaságra, valamint arra, hogy a nő magában hordozza a (jó esetben törvényes úton megvalósuló) reprodukció lehetőségét és a család, a nemzetség jó hírnevének és (föld)vagyonának továbbvitelét.

_koré

A vázaképek közül azonban lehetetlen minden egyes ábrázolást részletes vizsgálat alá vonni, annyira nagy a ránk maradt vázák, edények és kerámiatöredékek mennyisége.⁷ Emiatt emelem most ki azt a három mondhatni legtipikusabb tevékenységet, amelyek rávilágíthatnak a nők családon belül betöltött aktív szerepére. A három tevékenység a következő: szövés-fonás, mosás és vízhordás, végül, de nem utolsósorban pedig a gyermeknevelés. Ha közelebbről megnézzük ezeket a munkaformákat, tevékenységeket, egyfajta hierarchiát is felfedezhetünk. A szövést és a fonást azért tehetjük képzeletbeli rangsorunk legalsó lépcsőfokára, mert a korszakban a női munkák egyik legalapvetőbbjének számított. Mint az ismeretes, a nők maguk készítették el ruhadarabjaikat: ők simították ki a gyapjú- vagy pamutszálakat, amelyekből később gombolyagot formáltak, a kész fonalból pedig az istos nevű szövőszéken szőtték meg az anyagot, amiből végül a ruhák elkészültek.

_{Fonás (kész gombolyag, illetve a gombolyag elkészítésének menete kerámiaorsóval)}

A mosás és a vízhordás azért kerülhet magasabb szintre a tevékenységek hierarchiájában, mert elősegítette a nők kilépését az otthon zárt szférájából, valamint lehetőséget adott nekik arra, hogy a vallási rituálékon való részvételen kívül is kommunikálhassanak, kapcsolatot létesíthessenek más nőkkel. Az utolsó és egyben a legmagasabb szinten álló hivatás a gyermeknevelés, amely a nőiség kiteljesedése mellett a már korábban említett utódlást is szolgálta. A törvényes örökös pedig nemcsak a család, az oikos szempontjából bírt kiemelkedő jelentőséggel, hanem az állam, a polisz szempontjából is (törvényes örökös – teljes jogú polgár).

_{Női munkavégzés és kapcsolati háló (kapcsolat más nőkkel, gyermekkel)}

A vázaképek részletesen bemutatják a szövés-fonás mesterségét, illetve utalnak az emberek közötti kapcsolatok minőségére, milyenségére. A fenti és a lenti képeken egyaránt jól látható, hogy a ruhák elkészítése sosem volt magányos feladat, hiszen a család nőtagjai, illetve a női rabszolgák mind részt vettek benne. A munka összekapcsolódott a gyermekneveléssel is, hiszen míg az anya dolgozott, a gyermeke a lábánál játszott. Csupa élet, csupa zsibongás lehetett a nők szférája az otthonon belül. A fonalak tárolására szolgált a kalathos nevű kosár.⁸

_Kalathos

A lenti képen a ruházat elkészítésének teljes folyamata látható: feltekerik a fonalat, amiből a gombolyag készül, majd kosárba teszik. Ezalatt mások az istoson dolgoznak, vagy éppen a kész ruhaneműt hajtják össze.⁹

_{A szövés-fonás folyamata}

A második tevékenység, a mosás kapcsán újra megmutatkozik a nő aktivitása, aki hajlott háttal, láthatóan nagyobb erőbefektetéssel mos (vagy éppen a munka befejeztével a kezét mossa), a vízhordás során pedig fején cipeli a vizet otthonáig.

_{Ruhát (vagy kezet) mosó nő}

_Vízhordás

Végezetül az anyaság ábrázolásainak bemutatása során arra fektetem a hangsúlyt, hogyan történt az érzelmek kifejezése, volt-e ennek valamilyen külön módja, ha egyáltalán létezett bármilyen kapocs anya és gyermeke, vagy a család egyéb tagjai és a kisgyermek között. Arisztophanész Acharnaebeliek című komédiája egészen pajzán kapcsolatot feltételez édesapa és leánya között, történelmi tanulmányaink során pedig arról hallhattunk, hogy az ókorban magas volt a gyermekhalandóság aránya, emiatt nem alakulhattak ki erős érzelmi szálak a szülők és kisgyermekeik között.

_{Anya és gyermeke}

A fenti képen bemutatott ábrázolásmód úgy hiszem, nagyban ellentmond ennek a feltevésnek. Az anya nemcsak gyermekével szemben helyezkedik el, hanem még karját is kitárja felé, gyermeke pedig ugyanígy tesz. A korabeli találékonyságot mutatja az a vázaképen – pontosabban a vázaképről készült rajzon – látható etetőszék, amely megvédi a gyermeket a kieséstől, a sérülésektől, azonban a karjait és a lábait szabadon hagyja, hogy a gyermek mozoghasson, megerősödhessen. A vázaképeket egybevethetjük azokkal a sírkövekkel is, amelyek a kortalan athéni vagy attikai édesanyát jelenítik meg. Ezeken az ábrázolásokon anya és gyermek egységét figyelhetjük meg. Az anyai szerep a sírkövön a meghatározó momentum, azt sugallja, hogy az anya elérte célját és beteljesítette evilági feladatát azáltal, hogy gyermekét a világra hozta.

_{Anya és gyermeke egy sírkövön}

Mindent összevetve arra a következtetésre juthatunk, hogy az ókori görög nő sokkal inkább része volt korának és szélesebb kontextusba helyezve a történelemnek, mint azt eddig gondoltuk, még akkor is, ha a nők tevékenysége, családösszetartó és gazdaságirányító szerepe a férfiakon (kyriosukon) keresztül, ha úgy tetszik, közvetve érvényesült. A nő egyedi és kivételes személyiség volt, hiszen otthont biztosított egész családja számára, segítette azt a mindennapi megélhetésben, terheik leküzdésében. Mindennapos tevékenysége tette őt különlegessé, egyedivé: dolgos, mindenre odafigyelő gazdaasszonnyá, odaadó feleséggé és gyermekét óvó édesanyává.

Jegyzetek

Elhangzott Debrecenben, 2016. március 4-én a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium és Debreceni Egyetem által szervezett 2016. évi PhD-konferencián. 

_{1 http://www.hellenicaworld.com/Greece/Ancient/en/GreekLife.html (2016. 03. 11.)}

_{2 Paul Cartledge Aristophanes and His Theatre of Absurd c. munkájának 4., The Women of Aristophanes c. fejezetében (Classical World Series. Bristol Classical Press, Bristol, 1990, 32-37.) a néma athéni nőkről („the silent women of Athens”) beszél, illetve arról, hogy a nőtörténeti vizsgálódások sokszor problematikusak, hiszen a nőt nem a férfihez, a férfiakhoz viszonyítva mutatják be, hanem épp ellenkezőleg, a férfiakkal szemben, a férfiaktól elkülönítve jelenítik meg. A nőtörténet, mint tudományág is falakba ütközhet, hiszen a korabeli antik nőkről a leggyakrabban férfiak írtak. Ennek megfelelően bizonyos szépirodalmi művekben, pl. Euripidész Médeiájában, Platón A köztársaság c. munkájában, illetve Arisztophanész bizonyos alkotásaiban az athéni nők nagyobb nyilvánosságot kapnak. Úgy gondolom, ezért is szolgálhatnak mérvadó forrásokként az irodalmi alkotások.}

_{3 További vizsgálathoz ld. Sue Blundell Women in Ancient Greece c. kötetének 2., Women in Athenian Law and Society c. fejezetét (Harvard University Press, Cambridge, 1995, 113-129.).}

_{4 Arany János véleményét, megjegyzéseit lásd levelében, amely a Bolonyai Gábor által szerkesztett Arisztophanész-kötetben olvasható (Arisztophanész: Arisztophanész vígjátékai. Osiris, Budapest, 2002.,12-16.).}

_{5 Lewis, Sian: The Athenian Woman. An Iconographic Handbook. Routledge, London, 2002.}

_{6 A koré kapcsán lásd a képet, majd vesd össze Deborah Tarn Steiner gondolatával: „Phrasikleia [ti. a koré egyik nevén nevezett ihletője] holds a lotus at its breast by way of symbol of its continued and eternally unplucked state. Like the words of the inscription, the rosettes below each breast, and the additional lotuses, alternately half-open and closed, that wreathe the maiden’s crown signal a blossoming into womanhood even as they affirm that this floraison has yet to occur. Together the different elements cohere in making the metonymic representation a visualization of the maiden in her social role, preserving her at the very threshold of the marriage to which she could once have aspired.” Online: http://www.hellenicaworld.com/Greece/Art/Ancient/en/Kore.html (2016. 03. 11.)}

_{7  The Athenian Woman, 4-12.}

_{8 http://www.szepmuveszeti.hu/kiallitasok/az-evszak-mutargya-240 (2016. 03. 11.)}

_{9 Bővebben: http://www.hellenicaworld.com/Greece/Ancient/en/Fashion.html (2016. 03. 11.)}

Felhasznált irodalom

Arisztophanész vígjátékai (Arisztophanész), szerk. Bolonyai Gábor, Osiris, Bp., 2002.

Blundell, Sue, Women in Ancient Greece, Harvard University Press, Cambridge, 1995.

Cartledge, Paul, Aristophanes and His Theatre of Absurd: Classical World Series, Bristol Classical Press, Bristol, 1990.

„Hellenica World” (2016. 03. 11.):

http://www.hellenicaworld.com/Greece/Ancient/en/Fashion.html

http://www.hellenicaworld.com/Greece/Ancient/en/GreekLife.html

http://www.hellenicaworld.com/Greece/Art/Ancient/en/Kore.html

Lewis, Sian, The Athenian Woman: An Iconographic Handbook, Routledge, London, 2002.

„Kalathos-situla, az évszak műtárgya”, http://www.szepmuveszeti.hu/kiallitasok/az-evszak-mutargya-240 (2016. 03. 11.)