Úszómester néhány szezonra (új részlet)

18

A bakelit színű végtelenített szalagon,  hegymenetben bámulhatta a hosszú, nagyon hosszú kirakatot, az alagút mélyéből emelkedett, a kezek egymásutánja sorban, laza, de nem túl nagy térközökkel követik egymást, a mozgólépcső kapaszkodósávja kimerevíti a csuklók világos, karóra-feledő csíkját, a tartós kék erezetet az ujjtövek bütykeinél, az arannyal eljegyzett gyűrűsujjakat, a hamis köveket a foglalatokban, az ó-ezüst félszeg ívét a kisujjon, a rózsaszín hajnalba mártott műkarmokat, a gyerekkori vágást a mutatóujjon, a tériszonytól enyhén kifehéredő körömágyat, miközben szállunk a pályaudvar várócsarnoka felé, a  kézfejek fonákjai , a tenyerek titoktartóak, nem árulkodnak  sem sorsról, sem küzdelmes mesterségekről. Tetovált kézfejeket ragad magával a kora esti, tétován kivilágított pillanat, s ahogy a felszínhez közeledik eleven tárlatunk, úgy árnyékolódik a kinti gyér neonlámpáktól a természetes a természetiessel alkotva valami urbánus keveréket, a mellső végtagok, kezek, ujjak, alkarok, könyökök, csuklók, bütykök sora és távolodik egy alig észlelhető előcsarnoki és vágányok közötti félhomályba.  Bezár a végtelenített bazár, amely nem csupán a vegyes fénytől, hanem az erősbödő lárma, a peronon üzemelő pecsenye- és kolbászsütők és pattogatottkukorica-árudák és zugpoharazók lármájának, illatának világvárosi keveréke.

*

 Át kellett evickélniük a Dávid-földi meddőhányón, hogy kijussanak a falusi országútra. Barátnőjéhez igyekeztek. Átvette Nemistől a vállszíjas táskát mielőtt kapaszkodni kezdtek volna a kénbűzös hegyen. A szövetkezet krumpliföldjei mellett a lány elkérte a sportszatyrukat, amiben az ő női varázsszerei, vicikvacakjai is lapultak. Valamit keresgélt benne. Kiértek a virágokkal elborított domboldalra. – Gyönyörű – mondta. A fiú felemelte a fejét. Az út másik oldalán, a távolban kapáltak. A giccsek örökös tartozéka az alkonyat, az égi szellem-ösvény a lemenő napba szálló hattyúkkal, hogy a kapáló téeszparasztról el ne feledkezzünk. Mindezt közölte is a lánnyal, aki duzzogni kezdett ezen.
– Én is ide tartozom, ebbe a giccsbe – vágott vissza Nemis.
– Jó, jó. Nehogy megharagudj. Kimondtam, amit gondoltam – csillapította  Nemist.
– Én is kimondhatom? – De nem mondott semmit a lány, csak leszakított egy szál perjét és azt kezdte rágcsálni. Letelepedtek a fűre, a katángok közé.
– Teljesen akarlak – mondta kis idő múlva a lánynak, aki hosszú haját bontogatta. Csókolóztak. Az esti szél birkózott a nehéz, barna fürtökkel; kapkodva szedték a levegőt. Hagyta, előre engedte a lányt ölelkezésük csúcsáig. Rebbent egy madár, amikor felkiáltott, felsírt a lány az örömtől. A lányarc összerándult, vonásai szétestek, torkából sikollyal kevert hörgés tört elő. Piusz erre a pillanatra várt. Milyen ez a másik pólusa Nemisnek, mennyire újdonatúj kaotikus, csupasz és változékony. És váratlan. Mert váratlanul simult hozzá. A fiú a szürke szemekből szivárgó könnyeket nyaldosta.  A nőkből minden csepp nedvesség konyhasóval távozik, gondolta ízlelgetve a lány szeme alját. Meztelenek voltak, ruháik szanaszét a füvön.
– Ez az – sóhajtozott felülre kerülve a lány –, ezt nem lehet abbahagyni… Nem öltöztek még föl, mintha feledték volna, hová is indultak. Az idő mintha helyet cserélt volna a bárányfelhőkkel. Aztán cigarettát gyújtottak. Esztendők múlva az ország igazságszolgáltatásával került kapcsolatba fekvőhelyük. Miért pontosan ide épült a börtön, az a város fordulatos, ember által kivédhetetlen sorsával függ össze? Bányára már kevesen emlékeztek. Már valamelyik múzeum őrizte a naponta háromszor, mementóul valaha megszólaltatott gőzdudát. A fiú nem vette el a kezét társa szeméremdombjáról. Légzésük egyenletessé vált, a szürkület első fényei megjelentek az égen, a szűk völgy horizontján és a lány szemében.                                                                             Szedelőzködtek. Nemis a fiúra támaszkodva ment, valami döbbent érzéketlenséggel, ami mégis az érzékei teljességét uralta. Miközben kapkodták a lábukat a falu felé, szürke gyalogszederrel etették egymást. Születendő gyerekeikről beszéltek. Mit tudta utóduk, honnan tudhatta, hogy majdan, másik faluba tévedve e délutáni történés nem az érzékein, hanem az eszén is uralkodni fog. Még nem tudta, s ha tudta volna is, közönyösen fogadja a régi históriát. „Ugyan, a felmenők! A felmenők és dugásaik… Hagyjuk!” Éppen egy börtön alaprajzát képzelte és tervezte arra a helyre. Az elsőszülött lányuk.

 

Vélemény, hozzászólás?