Egyensúly

Sanyi bá már egy éve élt tolószékhez kötve, pedig azon kívül, hogy szerette a jó bort, és időnként alaposan felöntött a garatra, semmi komoly baja nem volt. Egy napon azonban, senki sem tudja, miért, eldöntötte magában, hogy márpedig ő nem fog járni. Csöpi néni, a felesége, – magas, sovány asszony, folyton sopánkodott és a kezeit tördelte, meg vijjogó hangon kántálta, hogy „Sándorom!” – hívhatott hozzá akármilyen orvost, végül mind ugyanazt mondták: nincs az öregnek az égvilágon semmi baja, csak nem akar járni, és kész. Délutánonként, amikor iskola után lent játszottam a ház előtt, gyakran láttam Sanyi bát, amint tolószékével egészen közel merészkedik a párkányhoz, és sápadt arcával, szürke szemeivel kíváncsian kémleli az ablakon túli világot. Ha netán túl hosszúra nyúlt a bámészkodás, azt Csöpi néni azonnal a többi lakó tudtára adta, ahogy rákezdte: – Sándorom, gyere már el az ablaktól, még kiesel nekem rajta, aztán mit csinálok veled? Sanyi bá ilyenkor rögvest visszahúzódott, mint az árnyék és csak a következő napon bújt elő megint. Ahogy teltek az évek, Csöpi néni egyre jobban belefogyott a szolgálatba, az arca hamuszínűvé vált, alakja áttetsző lett, de a hangja, mint a sziréna, csak vijjogott tovább. Az öreggel nehezen viselték egymást, talán soha nem is volt boldog a házasságuk, csak úgy megtörtént, ahogy annyi minden más is megtörténik az életben. Reggelente, amikor Csöpi néni a boltba ment, a ház lakói viszolygással vegyes szánalommal figyelték és találgatták, vajon melyikük bírja tovább. Ha a fiuk látogatóba jött hozzájuk vidékről, akkor még rosszabb volt, mert a két öreg vérszemet kapott, és mindenáron megpróbálta egymást túllicitálni. Sanyi bá rekedt, mély hangja ilyenkor úgy dördült bele az éjszakába, hogy remegtek a ház falai. – Meglátod, egyszer felvonszolom magam a tetőre, fel én, és leugrom, le bizony! – Nosza, rajta! – vágta rá az asszony. – Legalább mindenki megtudná, hogy csak játszod itt a nyomorékot! – Nem kellett volna anyádat elvennem, – fordult a fiúhoz Sanyi bá – már fiatal lánynak is olyan volt, hogy ha csak ránéztem, megsavanyodott a szám íze. De aztán jöttél te, hát vállalni kellett, nem akartam, hogy úgy maradjon, egyedül. A fiú hangját soha nem lehetett hallani, csak a két öreg viaskodása törte meg a ház csendjét, végigkúszva a falakon futó csövekben, mint egy sunyi kígyó. Egy fakó késő őszi napon aztán meghalt Csöpi néni. Végül ő ment fel a tetőre és vetette magát a mélybe. A betonra zuhant, azonnal szörnyet halt. Láttam, ahogy letakarták a fekete zacskóval. A járdán minden csupa vér, a halottat körbeállók arcán iszonyat. Én még nézni akartam tovább, de anyám elvonszolt onnan. – Ne bámészkodj már, nem neked való ez – mondta. Sanyi bá eltemette a feleségét, ám ahogy sejteni lehetett, nem sokat bánkódott miatta. – Még ki sem hűlt szegény öregasszony, ez máris kivirult, mint a tubarózsa – így anyám. És tényleg. Az öreg két héttel a temetés után kipattant a tolószékből, mint egy labda és meg sem állt a környék legszebb özvegyasszonyáig. Az iskolából hazafelé jövet sokszor láttam, ahogy a ház előtt ülnek az egyik padon és búgnak, mint a gerlék. Tavaszodott már, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy különösen fényes tollú, jól megtermett szarka csipegeti az eleséget Sanyi bá ablakpárkányáról. Az öreg olyannyira magához édesgette a madarat, hogy egészen szelíd lett. Egyszer még azt is láttam, ahogy a tenyeréből evett. A szomszédok a csodájára jártak a dolognak, már csak azért is, mert senki sem úgy ismerte Sanyi bát, mint aki képes így törődni bárkivel, főleg nem egy állattal. A madár annyira hozzánőtt a gazdájához, hogy még a vállára is ült. Ha nem a saját szememmel látom, én sem hiszem el. Vasárnaponként Sanyi bá kiöltözött, és jobb karján a szép özvegyasszonnyal, bal vállán a madárral büszkén sétálgatott a lakótelepen. Különös látványt nyújtottak így hárman, de kétség kívül volt bennük valami időn túli harmónia.
Pár hónappal később feltűnt, hogy nem látom az öreget. Gondoltam, talán elutaztak a szép özvegyasszonnyal vidékre, kúráltatni magukat, a madár meg, gazda híján, elszokott a környékről. Egy napon azonban, ahogy egymás után szeltem a lépcsőket, felérve arra az emeletre, ahol Sanyi bá lakott, förtelmes bűz csapta meg az orromat. Közelebb mentem az öreg lakásának az ajtajához, de a büdösség nem szűnt meg, sőt, olyan intenzívvé vált, hogy megtántorodtam tőle. Hamarosan a többi lakó is megérezte a borzalmas szagot, és kihívták a rendőrséget. A kopogásra és a csengetésre senki sem reagált, a rendőrök betörték hát az ajtót. A szobába belépve szörnyű látvány tárult eléjük. Az öreg ott hevert az ágyán, a két szeme kivájva, körülötte rengeteg vér. A büdösség mindent elárasztott, a rendőrök öklendeztek, ki kellett nyitni az összes ablakot. Soha nem találták meg a tettest, semmilyen nyom nem maradt utána, csak egy szép, fényes madártoll hevert az ágyon.
Egy szarka tolla volt, azt mondják…

 (Illusztráció: Lori McNee)


peremvidék

a szürkület meredek sziklafalként
emelkedik a táj fölé

a madarak csicsergése elhalkul egy balladai
homályban

s pókhálók szitaként szűrik meg az utolsó
előtti napfényeket – bennük legyek vannak megrekedve
ahogy bennünk az egymástól lopott szavak
mint összenőtt szemöldökök

a távolban elvétve még őzek rohangálnak
vágtatnak a káosz elől
ekkor ők a panoráma anyajegyei
előrevetítik a meztelen éjszakát

ég és föld kapcsolata egyre intenzívebb
az egész közöttük zajlik – innét nem térhetek vissza

itt lenni olyan mint egy meredek fal üregében kuporogni
homokszemcséket számlálva

„Boszorkány ellen boszorkányhoz kell fordulnunk”

Átmenetiség a boszorkányhiedelmekben Mikszáth Kálmán művei alapján – III. Mediátorok

Egy különböző változatokban ránk maradt szepességi hiedelem szolgált alapjául Mikszáth Kálmán Kísértet Lublón című kisregényének[1], mely szerint a XVIII. század elején Lubló város jó népét rettegésben tartja a néhai Kaszperek Mihály hazajáró lelke, aki ellen a közösség tehetetlen. Különböző sikertelen kísérletek után végül arra jutnak, hogy a gonosz erővel szemben a gonosz erők egy pártfogoltját keresik fel, hátha találnak valami megoldást annak ártalmatlanná tételére, hátha rajta keresztül alkut lehetne kötni a „túlvilági hatalmakkal”. Tehát egy mediátorra, egy olyan közvetítő, közbenjáró, médiumi képességekkel rendelkező, azaz a túlvilági lényekkel bánni és kommunikálni tudó egyénre van itt szükség, aki szintén ennek a „démoni” világnak a képviselője.[2]

 „- Van még egy gondolatom, nagyságos uram, erre a gonosz Kaszperekre nézve.

– No, nekem nincs egy se – sóhajtott fel a kormányzó. – Hát mi az a kegyelmed gondolata?

– Kutya harapását szőrével kell gyógyítani.

– Régi közmondás; hogyan érti?

– Boszorkány ellen boszorkányhoz kell fordulnunk, igaz-e?

– Ez bizony igaz lehet – szólt Kozanovich szórakozottan.”[3]

A boszorkány ellen boszorkánynak való felléptetése arra utal, hogy magának a hiedelemalaknak, a boszorkánynak a magyar néphitben „két arca” van. A boszorkányok egyaránt felléphetnek az adott közösség megsegítőjeként és károkozójaként is. A néphit szerint a boszorkánynak hatalmában áll egy rontást megkötni és feloldani is,[4] noha többnyire nem két, hanem egy boszorkánynak tartott személynek tulajdonítják a rontást és annak semmisé tételét is: azaz ahhoz fordulnak segítségért, akitől a bajt eredeztetik. Ilyenkor az asszony a néphit logikája szerint ellenszolgáltatás reményében lép színre megmentőként.[5] Ebben az esetben sem marad el a megajándékozás gesztusa, azonban Pirityi Panna, mint az adott ügyben feddhetetlennek tekintett boszorkány külső megsegítőként ötlik fel a lublóiak gondolataiban. Környezete nem csak ebben az esetben, hanem általában véve is segítő boszorkányként tartja számon, akit a múltja nem csupán megvédi a különböző rágalmaktól és bántalmazásoktól, hanem a tiszteletet is biztosítja számára. Pannát ugyanis „Bercsényi boszorkányaként” ismerik, akinek a mestereként a Bercsényi mellé szegődő, látnokként fellépő hektikás molnárt, a valóban létező történeti személyt nevezi meg a szerző.[6] Panna a „lublói átkot”, megkötést sajátosan, egy másik megkötéssel oldja fel: maga átkozza meg majd a kísértetet.

A boszorkány olyasvalamit mondott a lublóiaknak, hogy bűvös füvek erejével és a Deliál ördög segítségével ő tartja fogva Kaszperek elkárhozott gonosz lelkét. Ott vezekli csínyjeit, bűneit a sárosi vár egyik bezárt tornyában, fehér lova farkához kötve. A paripa is együtt bűnhődik vele. Minden három évben leszakad a »Palkó« farkából egy szőrszál. Mikor az utolsó szőrszál is leszakad, akkor Kaszperek megint fölpattanhat a hátára… ”[7]

Az erdő szélén található gunyhóban lakó Pirityi Panna a tipikus falusi rontóboszorkányok helyett inkább hasonlít a magyar népmesegyűjtemények klasszikus „fehér boszorkányaira”, akikhez „a jó tett helyébe jót várj” elv kapcsolódik. Azaz, ha hozzájuk a mesehősök szépen és tisztelettel beszélnek, akkor azok megvendégelik őket, szállást biztosítanak a számukra, majd mágikus erejű tárgyakkal és jó tanáccsal látják el a hozzájuk betérőket. Ezek az öregasszonyok különböző jelekből előre látják a vendégeik jöttét és ismerik szándékaikat.[8] Ebben a képességben is van egyfajta látnoki jelleg, médiumként lép fel itt a boszorkány, amennyiben a természet, a környezet egyes jelenségeiben a mögöttes, a jövőre vonatkoztatható jelentést értelmezi, „lefordítja” az emberek nyelvére. Az már egy másik kérdés, hogy a vonatkozó jelenet nem bizonyítja ezt, hiszen minden „előrelátás” utólagos állítás:

„… megjelent az ajtóban az öreg ráncos képű anyóka, felgyűrt ingű, sovány karokkal, egy cseréptányért tartva a kezeiben:

– No, éppen jókor jöttetek – szólt hozzájuk szívélyesen. – Éppen most sütöttem meg nektek a lángost. Egyetek belőle, gyerecskéim. No, Kristóf kapitány, nyúlj hozzá, te vagy az öregebbik.

A lublói urak csodálkozva néztek össze.

– Tudtam, hogy eljöttök, mert a macska keresztül feküdött a küszöbömön. Hanem kerüljetek hát beljebb.

– Egy kis beszélni valónk volna veled.

– Tudom már, gyerecskéim. Értesültem róla. A domború oldalára van a kenyeretek fordítva.

– Bizony – mondá Hertely uram. – Csak te vághatsz még ki, anyó!

– Jó, jó, majd megbeszéljük ott, ahol három elvált virág összekerül. Várjatok előbb egy kicsit.

S azzal betuszkolván őket a szobába, hol szép fehér abrosszal van megterítve az asztal, rátette a lángossal telt tálat, s valahonnan a ládából kivett hozzá egy palack jóféle tokajit.”[9]

Hogy Pirityi Panna ezen képessége valódi képesség, vagy csak rájátszik a neki tulajdonított ”szerepre”, az nem eldönthető, ahogy a lángos sütés sem egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az asszony azért készítette azt, mert vendégeket várt. De ettől a jelenettől kezdve kettészálazódik a történet: a lublói kísértetnek lesz ugyanis egy hétköznapi, teljesen irracionális magyarázata – innen nézve, kifelé, a befogadó-olvasó számára pedig Pirityi Panna sem feltétlenül több, mint egy ravasz vénasszony. Egy másik, alternatív változat szerint elsősorban befelé a szövegvilág közege felé, a lublói közösség tagjainak nagy részére nagyhatalmú, megsegítő boszorkányként tűnik fel, aki különös túlvilági kapcsolatai révén megszabadítja Lublót. Ez a túlvilági kommunikációs készség, képesség, a holtak világával való közvetlen kapcsolat, és a démonvilág erőivel való szoros elkötelezettség, és azok egy bizonyos fokú kordában tartásának, megfékezésének képessége által Pirityi Pannát is sorolhatjuk a mediátori hiedelemkör jellegzetes alakjai közé.

Az, hogy Pirityi Panna nem csak a természet, környezet adta jelekre, hanem a „túlvilág hangjaira” is érzékeny, még ezen találkozáskor kiderül. Pontosabban ezt is Panna állítása erősíti csak meg:

„Erre az öreg Panna egy vasserpenyőn valami szeszt gyújtott meg a tűzhelynél, amely kék lánggal sziszegett, nyalakodott. Morgott felette egyet-kettőt s azután a vendégek mellé ült az asztalhoz és így szólt:

– Hát ide hallgassatok, gyerecskéim! (Mind a két gyerecske jól túljárt már a hatvanon.) Ha ti azt akarjátok, hogy Kaszperek ne járjon fel a másvilágról, legelőször is az okot kell eltávolítani, amelyért feljár. Hogy a madár ne járjon az eresz alá, a fészket kell elrontani. Ezt így súgja nekem a Libiál nevű ördög, aki nekem keresztapám és pátrónusom s akit én most ebben a serpenyőben, abban a lángban felidéztem. Hát kiért-kihez jár Kaszperek? Az asszonyhoz, a feleségéhez. Hát azt kell elpusztítani.”[10]

Pirityi Panna túlvilági kommunikációjának kifelé is meg kell, hogy legyen a látszatja, egyfajta rítus[11] keretei közt kell kibontakoznia a kapcsolat létrejöttének, ez hitelesíti annak valódi mivoltát. Itt is tetten érhető az egyfajta rítust képező gesztusok sora: tűzhely felett lángra lobbantott szesz és a mormolás ennek a létrejött, ám láthatatlan kapcsolatnak a színreviteléül szolgál, hogy az megfoghatóbb legyen a látnokhoz folyamodók számára.

A boszorkány tehát, aki maga is a gonoszt szolgálja – az Ördöggel kötött szövetség kapcsán maga vall a démoni keresztségről – és a Gonosz praktikáival él, itt mégiscsak jót cselekszik egy közösség számára. A boszorkány a túlvilági démon segítségével „felfedi” a valódi okát annak, hogy Kaszperek miért nem nyughatik. Kaszperek Mihály a népi hiedelmek és logika fényében a rosszul elhalt emberek közé tartozik hamistanúzása és rendezetlen pénzügyei miatt, ám hiába rendeződnek ezek a viszonyok, mert ennél is erősebb kötés tartja itt a földön: köti még egykori feleségéhez valami rendkívüli erejű szerelem. Kaszperekre a síron túlról visszajáró szerető kísértetének és az egykori halott kedves alakját öltő ördögi szeretőnek a hiedelemalakja is vonatkoztatható:[12] testi ereje nagyobb, mint élő korában, nagyon is fizikai-anyagi jellemzőkkel bír, s a másik fél szabad akarata semmivé lesz az övével szemben, nem beszélve a feleség által is megvallott testi kapcsolattól. Márpedig a haláluk után visszajáró holtakhoz ebben az esetben kapcsolódik az erotikum.

„-Nem akarunk mi bekukkantani szemtelen szemekkel a kegyelmed ágyasházának függönyei közé, sem arca pirulását élvezni, hanem arról akarunk meggyőződni, hogy fantom, egyszerű látomány-e azon alak, akiről szó van, vagy pedig olyan, mint egy igazi férfi, és férje-e ő kegyelmednek, még így a síron túl is: valóságosan-e és mindenben-e?

A menyecske elfordította a fejét a bíráktól és az egyháziaktól, mert ott ült a tanácsban a plébános is és a zaklicsyni kolostor két meghívott tagja, majd alig halhatóan mondá:

– Mindenben.

– (Oh a kujon! dünnyögte magában Herteley uram fejcsóválva.)

– Hit alatt vallja ezeket?

– Hit alatt – felelte felbátorodva.”[13]

Ezen párbeszédrészlet csak része özvegy Kaszperekné kihallgatásának, melyben maga is egyfajta médiumként lép fel: hiszen ő, aki mindennapjait a kísértettel tölti – és a vallomások tükrében ezek szerint az éjszakáit is – a leginkább megfigyelhette és megtapasztalhatta a kísértet természetét, szokásait, jellegzetességeit, foglalatosságait, ő tudhat arról, hogy mi célból jár a lublóiak „nyakára” és milyen esetleges rendezetlen ügyei lehetnek még. A lublóiak, akik hitelt adnak a kísértetnek, tekinthetnek így a kihallgatáson az asszonyra „médiumként”, noha nem hiedelemalakként, hanem olyan tanúként, akit közvetlen tapasztalat ért. Mégis Kaszperekné természetében van valami „boszorkányos”, ami a férfiakra gyakorolt érzékiségét illeti, ahogy nem feledkezhetünk meg a helyzetében rejlő abszurditásáról, ellentmondásosságáról. Hiszen egyrészt feleségként teljesíti „házastársi kötelességeit”, másrészt pedig egy olyan férfival van együtt, aki visszajáró halottként egyértelműen a démoni világ része, így azonban a démoni alakkal való együttléte a boszorkányosságra utal, mivel általában véve a démoni szerető párját vagy lassú sorvadás és halál sújtja, vagy még élettelibb és érzékibb lesz ettől a kapcsolattól. Akkor azonban a korabeli népi logika és a teológiai gondolkodás is arra a következtetésre jut, hogy ő maga is alvilági eredetű. Kaszperekné nem az a klasszikus értelemben vett népi médium, mint Pirityi Panna, de talán nem is tekinthetünk rá úgy, mint egyszerű tanúra, az események elszenvedőjére. Ez az apró elmozdítás Mikszáth műve, alakja a különböző forrásokban inkább úgy tűnik fel, mint aki áldozat, nincs nyoma a kicsapongásainak, afférjainak a szerző forrásai között.

“Kaszperek Mihály urammal ifjabb Matirko Bertalan »Egy szepességi népmondáról« szóló igen csinos értekezése ismertetett meg, mely a Liber Actorum és a nép szája után készült”.[14]

Állítja Mikszáth. Valójában azonban már jóval korábban, még 14-16 éves korában Jósika Miklós 1861-ben megjelent II. Rákóczi Ferenc című regényében találkozott ezzel a történettel, mely több ponton is összeegyeztethető a Mikszáth szöveggel,[15] amely részint a hiedelmek tekintetében valóban a korábbi feljegyzésekről is számot adó, Matirkó Bertalan által készített munka további információiból, valamint teljesen egyedi, sajátos elemekből is építkezik. Ahol Mikszáth ehhez a forráshoz képest jelentősen módosított a történeten, az pont a Kaszperek ellen segítségül hívott és felléptetett természetfeletti hatalom földi képviselőinek kiléte. Matirkó szerint a „gonosz lelket” lengyel és magyar püspökök egy nagy közös exorcizmus keretei közt beátkozták a szepesi vár tömlöcébe, ahol lova farkához kötve szenved addig, amíg mindegyik szál el nem szakad: a szakadásra pedig egyesével, nem három, hanem száz évente kerül sor.[16] Az egyházi, az isteni megoldással, s így a szakrális-démoni ellentétpárral szemben Mikszáth a népi hiedelmek világa felé fordul egy alternatív megoldást keresve, s megteremti a boszorkányhírben álló Pirityi Panna alakját.

Mikszáth nem csak a megmentő alakját helyezte át más regiszterbe, nem csak az istentől eredő hatalom képviselői helyett választott ördögi eredetűt, hanem a Kaszperekhez köthető hiedelemalakon is “csavart egyet”. A feljegyzett forrásokkal összeegyeztethető ugyan a szépirodalmi szövegben szereplő, Kaszperekhez köthető hiedelmek sora, ugyanakkor egy külön csoportját elhallgatja az író: azt, ami Kaszpereket olyan speciális hazajáró halottá teszi, ami által a különös események idejében tett tanúvallomások tükrében vámpírként reprezentálódik alakja.[17] A kísértet, a vámpír és a boszorkány hiedelemkörének hasonló képzetei teszik olyan különlegessé ezt a csúsztatást, hiszen ezen közös hiedelmek fényében valóban emlegethetővé válik boszorkányként és szerepelhet kísértetként vámpír helyett. Ami a forrásokban tetten érhető vámpírhitből fennmaradt, az a Kaszperekkel véghezvitt különböző „biztonsági intézkedések” egyike: holttestének a nyilvános megégetése. A holtak elégetése elsősorban a vámpírikus képzetekhez kötődtek,[18] amennyiben ezt a boszorkánynak tartott halott személy testével végezték el, azon népi rítus mögött is a vámpírizmus képzetkörét, hatását kell gyanítanunk. Akár boszorkányként, akár kísértetként, akár vámpírként tekintünk is Kaszperekre, a médiumi funkció tőle is elvitathatatlan. A történetnek a legenda hiedelmek felől való olvasata felől Kaszperek igazából „Isten ostoraként” is értelmezhető, aki ugyan a Pokolból való, de az isteni igazságszolgáltatás közvetítője: ahogy Mikszáth idejére a csintalan gyerekek ijesztgetése[19] és „megzabolázása” lett a funkciója a már mumussá[20] „szelídült” kísértetnek, úgy kísértetként saját és közössége bűneinek jelévé, bizonyítékává vált egykor. Miután Mikszáth a vámpírt „egyszerű” kísértetként léptette fel,[21] adott volt e hiedelemhez tartozó már említett „rosszul elhalt emberekhez” köthető nézetek bevonása is.[22] A kísértetlét pedig nem csupán puszta büntetést jelöl, ez a büntetés ugyanis túlvilági üzenetként, intésként is funkcionál. Kaszperek, mint hamis tanú, arra van „kényszerítve, hogy vissza-visszatérjen, mintegy elrettentő példaként szolgálva a közösség számára, ugyanakkor, mint „túlvilági adószedő” becsületességre ösztönöz a lublói polgárok körében, hiszen nem csak ő tartozott, neki is tartoztak. Többen megpróbálnak ügyeskedni, nem becsületesen fizetni, de végül mindenki arra kényszerül, hogy színt valljon nyilvánosan és helyesen cselekedjék. Nem csupán a tartozások ügyében jár sikerrel, ami a tisztességet illeti, Kaszperek holteste még ki se hűlt, mikor a sztaroszta a friss özvegyet zaklatni kezdi a szerelmével, a közös jövő tervével, azonban a „visszatért Kaszperek” látványa rögtön elrettenti mindettől. Miközben tehát a kísértet különböző csapásokat, károkat okoz a közösségnek és egyes tagjainak egyben „rendet teremt és tükröt is tart” nekik, kényszeríti a lublóiakat a helyes cselekvésre és tevékenykedése által fény derül egykor volt és a jelenben is meglévő bűnös hajlamokra, helytelen döntésekre és rossz szándékú cselekedetekre.

Mindennek fényében megállapítható, ha az átmenetiség fogalma felől közelítünk a néphit boszorkányra, s annak irodalmi reprezentációi felé, akkor mutatkozik meg talán a legtisztábban a hiedelem alak Janus-arcúsága. Rejtőzködés és kinyilatkoztatás, esendőség és fenyegető erő, ártó és segítő szándék, különc, különös és gonosz természet, egy tragédia kapcsán ártatlanul és jogosan vádolt alak egyaránt lehet. Mindegyik esetben azonban egy olyan lehetőség, amely magyarázatot ad a megmagyarázhatatlanra, ami kitölthette az egykor élt hagyományőrző, hit és hiedelmek által meghatározott életet élő közösség tagjainak az általuk értelmezett körülöttük és velük történő mindennapi és különös események vakfoltjait, megválaszolatlanul maradt kérdéseit.

JEGYZETEK

[1] MIKSZÁTH Kálmán, Kísértet Lublón = M. K., MKÖM, V., Bp., Akadémiai Kiadó, 1957.

[2] „A mediátorok a falusi mindennapi élet „mágikus” specialistái; mindazok, akik hivatásszerűen kommunikáltak a természetfeletti világgal. […] E szakemberek – amennyire a források látni engedik – a kora újkor Európájának még minden falusi, kisvárosi társadalmában tevékenykedtek, egyéni és közösségi, testi-lelki szükségletek ellátására: a mindennapi életnek mindazon szféráiban, amelyeket nem fedett le sem a falusiak számára alig létező hivatásos orvoslás, sem az egyháznak a mindennapi élet számos szükségletét „vallásos-mágiával” kielégítő benedikció-gyakorlata […] a látók működésének tanulmányozásában szinte csak boszorkányperek aktáira támaszkodhatunk.”

„… e mediátori rendszereket nem a boszorkányság előzményének, hanem vele együtt élő, sőt, vele szorosan összefonódott rendszereknek kell tekintenünk. ” PÓCS Éva, Élők és holtak, látók és boszorkányok: Mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban, Bp., Akadémiai K., 1997, 7, 9, 10.

[3] MIKSZÁTH, Kísértet…, i. m., 41.

[4] PÓCS Éva, Kötés és oldás a magyar néphitben, Etnographia, 1963/4, 565-612.

[5] PÓCS, Élők és holtak…, i. m.,  Bp., Akadémiai K., 1997, 125-132.

[6] Az itt megnevezett Boncz Márton pontos neve Koncz Márton, aki bercsényi boszorkánymestereként és jósaként volt közismert, a molnár alakjának komoly propagandisztikus szerepe volt, kémkedési feladatokat is ellátott, végül a németek fogták el és akasztották fel. Szerepel még a Két koldusdiákban is, valamint a Rákócziak látója című novella róla szól. MIKSZÁTH, Kísértet…, i. m., 236.

[7] MIKSZÁTH, Kísértet…, i. m., 63.

[8] Arany László, Gaál György, Kazinczy Gábor és Beke József, Erdélyi János valamint Kriza János korabeli népmesegyűjteményei is a boszorkányok kettős megítéléséről és szerepeltetéséről tanúskodnak, a mesékben előforduló boszorkányoknak közel kétharmada „fehér boszorkány”, igaz ugyan, hogy magában a szövegben, a nyelvi szinten ez gyakran nem konkretizálódik.

[9] MIKSZÁTH, Kísértet…, i. m., 42-43.

[10] MIKSZÁTH, Kísértet…, i. m., 43.

[11] TARJÁNYI Eszter, A szellem örvényében: A magyarországi mesmerizmus, szellemidézés, teozófia története és művészeti kapcsolatai, Bp., Universitas, 2002, 69-70.

[12] PÓCS, Hiedelemszövegek, Bp., Balassi, 2012, 60-62.

[13] MIKSZÁTH, Kísértet…, i. m., 31.

[14] MIKSZÁTH, Honnan vettem a Kaszpereket? = M. K., Kísértet…, i. m., 173.

[15] JÓSIKA Miklós, Rákóczi Ferenc, II, Bp., Franklin-Társulat, 204-223.

[16] MATIRKO Bertalan, Egy szepességi népmondáról, Etnographia, 1890/6, 261-272.

[17] Míg Matirkó is kísértetként említi, nem mondja ki, hogy vámpírról van szó, noha a legenda kapcsán kitér olyan forrásra is, ahol vámpírként emlegetik Kaszpereket. Magyary Kossa Gyula a legendát a magyarországi vámpírizmus kapcsán említi, egyértelműsíti, hogy a vámpírképzetek kötődtek hozzá a korabeli források tükrében. MAGYARY-KOSSA Gyula, Magyar Orvosi EmlékekIV, Bp., Magyar Orvosi Kiadó Társulat, 1940, 88.

[18] Uo., 85-89.

[19] Mikszáth alkalmazta a regényének még megírása előtt gyermekeivel szemben: „A legenda, mely a Szepességben ma is él (de persze a Csernyiczky-féle rész nélkül), megtetszett nekem, elmondtam otthon a gyerekeknek, s azoknak kis szívében megfogant a borzadály és a félelem a hatalmas Kaszperektől, ki a ház tetejéről nézi saját elégettetését, ki visszájára ül fehér lován, a saját levágott fejét a hóna alatt hozva, s minden percben itt teremhet.

Elég is volt elkiáltani, ha a gyerekek összeverekedtek egymás közt, vagy rosszalkodtak: »Jön a Kaszperek, jön a Kaszperek!« Nagy csönd lett. Összekuporodtak, meglapultak s fénylő szemecskéiket behunyták. A Kaszperek mindig hatott.

Így volt ez vagy két esztendeig. Sok konfliktus, sok csetepaté történt azalatt a gyermekszobában, de Kaszperek mindig lecsitította. Szinte kezdtem már hálás lenni a derék lublói borkereskedő iránt – aki a nevelésben segítségemre van.

Ez a hála érlelte meg bennem a gondolatot, hogy leírom s átadom őt végre, aki se a földben, se a mennyben nem talált helyet, ha nem is a halhatatlanságnak, de legalább egy kiadónak – hiszen ott is el lehet temetkezni.” MIKSZÁTH, Honnan vettem…, i. m., 173-174.

[20] PÓCS, Néphit = Magyar Néprajz, VII, szerk. Dömötör Tekla, Hoppál Mihály, Barna Gábor, Bp., Akadémiai K., 1990, 576.

[21] A magyar néphittől annyiban tér el az eset, hogy a kivételek közé sorolható abban a tekintetben, hogy általában véve csak a hazajáró holtakat szokták megszemélyesíteni. A kísértet és a hazajáró holtak hiedelmeit természetesen ugyanúgy jellemzik átfedések a vámpírizmus hazajáró holtjain túl is. PÓCS, Néphit = i. m., 1990, 547-550.

[22] Uo., 548.

Korábbi részek:

II. BŰNBAKOK http://ujnautilus.info/mikszath

I. ÁTVÁLTOZÁS 

A kísértetekkel viaskodó leány

Bor, édes

És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel,
és kezdének szólni más nyelveken,
a mint a Lélek adta nékik szólniok.”

„Teleitták magukat édes borral”, mondták a járókelők Jeruzsálemben az apostolokról, mikor meghallották, hogy sokféle nyelven beszélnek.
De miért is édes borral?
Mért nem másfélével?
Hisz annyiféle bor van. Ismerjük az alföldi borok szomorúan karcos, húzd rá cigány-ízét, a testes vörösborok diadalittas elégedettségét, az édesbús, könnyű aromát a portugál borokban, a gyümölcsös chilei borokat, amiktől – tudom, szentségtörés – úgy érzed, egy tál kompótot szopogatsz. És ismerünk másféléket is, a kólával felöntött borzalmas buliitalt, a pályaudvari vécék környékéről ismerős tablettás borok szagát, azt a „könnyű kis fehéret”, amit verandás házakban a piskóta mellé szolgálnak fel, és emlékezhetünk azokra a pohárba dermedt, már-már halálra vált borokra is, amit halott barátaink hálószobájában, az ágyuk mellett találunk.
A Biblia amúgy csak ritkán avat be bennünket az ízekbe, a formákba és a színekbe. Szinte sohasem beszél száraz vagy édes borokról, nagyon takarékos az érzéki benyomásokra utaló leírásokkal és jelzőkkel. Nem tudjuk, hogyan fűszerezték a bárányt az utolsó vacsorán, ahogy fogalmunk sincs, Eszter vagy Sára mikor, milyen színű ruhát viselt, és persze azt sem tudjuk, hogy is készítette el Rebekka azt a „szép kecskegidát”, aminek ellenállhatatlan íze hozzájárult ahhoz, hogy megtévesszék az öreg Izsákot.
Ez a sajátos, a görög mitológiai hagyománytól annyira különböző íz- és színtelenség is hozzájárul ahhoz, hogy a Bibliát akárhol a magadénak érezd. Olvashatod hóesésben, olvashatod a sivatagban. Akár egy jégből építette, kékesen szikrázó Jeruzsálemet vagy akár egy autósztrádákkal szabdalt Egyiptomot is elképzelhetsz magadnak. Hiszen Egyiptom is Jeruzsálem is érzésekből, jóslatokból, mondatokból, nem érzéki benyomásokból épített táj. A Biblia a legkevésbé sem kultúra: itt, Brazíliában az oltárképeken sokszor mulatt gyerekszentek ücsörögnek bodorított, szőke angyalokkal, indiános arcélű szűzanyák dajkálják a hercig, patyolatfehér jézusokat.
Az érzékelést behatároló „édes” jelzőnek tehát lehet valamiféle szellemi tartalma az Apostolok cselekedeteiben. A szentlélek kegyelméből részesült tanítványok nem tűnhettek boldogtalannak a járókelők szemében. Az édes a szerelem jelzője (no és persze a gyerekek legkedvesebb íze), a járókelők benyomása alapján az apostolok valamilyen csacska vagy mámoros önfeledtséget sugározhattak magukból, összhangban azzal, hogy Jézus milyen gyakran beszél a hívekkel való találkozásról, mint mennyegzői lakomáról.
De az öröm nemcsak spirituális érték, hanem társadalmi megszokás is, és ilyen értelemben nem túlzás boldog vagy boldogtalan közösségekről beszélni. Mennyi édesség kell, hogy örülj a szomszédod sikerének, hogy dalra fakadj, hogy kedved legyen görkorcsolyázni, zoomumbázni, örülni annak, hogy a melletted levő ágyon épp eszméletre tért valaki.
Öröm mindenhol létezik, de nem egyformán árad a levegőből.
És ha ott élsz, velük nevetsz, akkor sem tudod igazán megérteni.
Természetesen te is hozzászoksz a napfényhez, az emberek örökös jókedvéhez, ahogy a túlságosan vajas vagy túlságosan édeskés, a mindig túlságosan valamilyen pattogatott kukoricához – egy idő múlva már szereted, de érteni nem érted. És hogy tudnád elmondani ezen a mindig szinte bugyborékoló nyelven, hogy fáj a fejed, hogy eleged van, hogy már túlságosan… Mintha a szabad ég alatt megrészegült madarakat figyelnéd, miközben azért mégiscsak novemberi esőről, a tavasszal összetöpörödött avar öregasszonyosan felkavaró szagáról vagy a pincék hidegéről álmodsz. Neked kell egy kis boldogtalanság, hogy el tudd viselni ezt a boldogságot.
Amitől ugyanúgy függsz, ahogy mások.

De a pünkösdi csoda önmagában is a felvilágosodás emberképének cáfolatául szolgál: egy kis jóakarat vagy egy első osztályú nyelvtanfolyam (az apostolok megáldattak a „nyelveken szólás” adományával) még nem elég ahhoz, hogy bárkivel valóban szót érts. Vagy hogy otthon érezd magad köztük. Nem a pünkösdkor extratolmáccsá lett, immár minden nyelven kitűnően értő apostolok térítették meg Európát, hanem az a férfi, aki nemcsak a segédigék, hanem a gondolatok, szokások, eszmék világában is otthonosan mozgott, egy majdnem-görög és ezzel együtt zsidó apostol: Szent Pál. Hisz nincs az a módszer, ami a Google Translate automatikusságával  megszüntethetné az egyik embert  a másiktól elválasztó távolságot – és abban sem lehetünk biztosak, hogy maga a szentlélek otthonosan érezné magát egy ennyire uniformizált valóságban. Ahol az utazásnak, a tanulásnak, és ezért a tanításnak sem lenne értelme.
De vágyni vágyunk rá, hogy a másikat egy szempillantásnyi idő alatt értsük. Hogy ne kelljen mit kijavítani, helyesbíteni, újraírni… Hogy a másik úgy szakadjon ránk, mint a napsütés vagy a zene.
Talán ez mindenfajta ünnep igazi értelme.
Bor, édes.

“Minden alapanyag” – Kortárs irodalmi est Tóth Krisztinával

Tipikus koranyári este: a Kálvin téren a megszokott sokaság.
Többen türelmetlenül tolonganak a nemrég megnyílt Premier Kultcafé előtt. A nemsokára megjelenő új verseskötetének apropóján Tóth Krisztinával hirdettek meg egy beszélgetést.
Az est moderátora Nagy Gabriella, a Litera főszerkesztője volt.

 

13228036_1179959685381518_339667441_n

A kávézó beltere barátságos, meleg színei nyugalmat árasztanak. Jól esik belépni a siető tömegből, rögtön kávé illata lengi körül a betévedőt. A régebben moziként funkcionáló épület termeit – kisebb átalakítást leszámítva – megőrizték. Elegáns barna székek, a vászonra kivetítve Szilágyi Lenke fotója, a készülő könyv borítója.

,,Szálltam erre, mint repülő –
ha majd az leszek, integess!
Folyton elébem kerülő,
találgathatom, ki lehetsz.
Amikor ott vagy valahol,
minden a hangodon beszél.”
(Repülő)

A borítón újra előkerül a repülő! – mondja Tóth Krisztina.
Ez a motívum megidézi egy korábbi versét, a Repülőt, amely a Magas labda című kötetben jelent meg 2009-ben (ez volt a legutóbbi verseskötete az utóbbi időben leginkább prózát publikáló Tóth Krisztinának). Mint bevallja, a halálversként aposztrofált írás közel áll hozzá, mint ahogy az az asszociációs folyamat is, amit az új kötet-cím, Világadapter elindít. Megpróbált erre a kimeríthetetlennek látszó asszociációs sorra rájátszani azzal, hogy egy olyasmit állít a középpontba, amely a legtöbb ember birtokában van, mégsem tudja, hogy rendelkezik vele.
Nagy Gabriella rögtön párhuzamba is állítja a motívumot a költői léttel, hiszen a költő az, aki folyton teremt, újraalkot, kapcsolatot létesít kultúrák között.
Újra versek? – merül fel a kérdés benne is.
Tóth Krisztina ekkor bepillantást enged a költői dolgozószobájába. Számára igenis fontos az ihlet, amely lehet egy szószerkezet, egy mondat, amely hirtelen megragad bennünket és fontossá válik. Ámde a rohanó világgal együtt az irodalom is felgyorsult és állandó munkát igényel, amely lehetetlen a számos hétköznapi teendő mellett, így idővel a szenvedélyesen dédelgetett ihletfoszlány ,,csinálássá válik”. Minden szerzőnek meglenne a maga tempója (önmagát nagyon lassúnak tartja), amely már nem él szimbiózisban az egyre pattogóbb világgal.
Ez a ,,beakadás” bárhol megtörténhet, amely egyszeriben összerántja a hetek óta széteső szöveget is. Elmeséli, hogy egy nem működő kávéfőző, hogyan tette a verset egésszé, miképp alakította munkáját egy unalmas német férfi nyaralásról szóló monológja, amely mind-mind visszaköszön művészetében.

,,Ordított rólam, hogy idegen vagyok
és hullafáradt. A kávégépen rossz gombot
nyomogattam, hátrahőköltem, kicsapott
a gőz, sehol nem volt egy tiszta asztal.”
(Turista)

– Minden lehet alapanyag – állítja Tóth Krisztina .
De hogy megfigyelővé váljunk, maga is valamiféle adottság. Szóba kerül egy korábbi élménye, mikor látta, hogy egy ablakban ülő kisfiú figyeli az udvaron játszó társait, ahogyan fociznak. Amíg a többiek jól érzik magukat szaladgálás közben, az a gyerek magányosan és csendesen figyel: ő lesz később a költő. Tóth Krisztina önmagát is ilyen személyiségnek látja.
Nem az alanyiság fontos, állítja, ő önmagát totálisan kizárja verseiből: egyedül a szemei által észlelt élmények ívelnek ki a versekből. – Én eltűnök egyszer, mint ember. A szerző maradjon a háttérben!
És hangsúlyozza, milyen fontos minden egyes pillanat megélése, miközben külső nézőpontból is látni kell az eseményeket.
A kötet záródarabja a korábban már publikált Hosszúalvó. A vers olyan élményekből született, mint a pár évvel ezelőtti Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófa, ahol pelikánok mellett élőlények tucatjai pusztultak el az emberi gondatlanság miatt. A szakemberek megoldásként az emberi hajat javasolták, amely kiváló olajszívó-képességgel rendelkezik. A tonnaszámra zuhanó hajzuhatagok felidézték számára a lágereket, az apokalipszist, a végítéletet, amelyet sajátos lenyomatként örökített meg a versében.

13183199_1179959675381519_1147227451_n

A ciklusokra bontott kötetben helyet kap számos alkalmi vers és parafrázis, amely Tóth Krisztina bevallottan kedves megszólalási formája. Előkerülhetnek így  sorsdöntő tanárok, olvasásélmények, irodalmi hatások, miközben a sorok közül kikukucskál a parafrazáló énje is. Szembetalálkozunk itt identitásképző verssorokkal, melyek megnyugtatnak bennünket, ha külföldi utazásaink alatt felidézzük Ezek a fejünkben élő idézetek határozzák meg a kulturális hovatartozást.
A beszélgetés vége felé szóba kerül a költeményeiben megbújó humor is, amely a rengeteg hiánnyal, elmúlással, szorongással megtöltött versekben elrejtőzik, de mindvégig kitapintható.Mert az élet összes megpróbáltatása azért szükséges, hogy a végén megszülethessen a vers maga.

(Tóth Krisztina Világadapter című kötete a 87. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Magvető gondozásában.)

 

 

Tao Lin: Egy fiatal hörcsög

 

a hörcsög kinyitja lassan a száját majd nagyon lassan bezárja
hajnali 4
hajnali 3
a hűtő előtt áll
a mogyoróvaj kissé elkenődik
a narancslé mögött fel-alá rohangál a hörcsög
közelkép a hörcsög pofájáról
délután 2
egy hatalmas medve a kocsikat átugárván rohan keresztül a parkolón
egy hörcsög szalad át a parkolón fel az utcalámpán az ég felé
öt hörcsög néz onnan le rád
egy vörös hörcsög
a főnök közeledik feléd mérgesen hogy menj tovább
de nem a te főnököd
közelkép a parkolóról
esztelen parkoló
hajnali 5
a mogyoróvaj egy kissé elkenődik
a hörcsög kissé elkenődik

 

                        Nagypál István fordítása

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info