Átmenetiség a boszorkányhiedelmekben Mikszáth Kálmán művei alapján – III. Mediátorok
Egy különböző változatokban ránk maradt szepességi hiedelem szolgált alapjául Mikszáth Kálmán Kísértet Lublón című kisregényének[1], mely szerint a XVIII. század elején Lubló város jó népét rettegésben tartja a néhai Kaszperek Mihály hazajáró lelke, aki ellen a közösség tehetetlen. Különböző sikertelen kísérletek után végül arra jutnak, hogy a gonosz erővel szemben a gonosz erők egy pártfogoltját keresik fel, hátha találnak valami megoldást annak ártalmatlanná tételére, hátha rajta keresztül alkut lehetne kötni a „túlvilági hatalmakkal”. Tehát egy mediátorra, egy olyan közvetítő, közbenjáró, médiumi képességekkel rendelkező, azaz a túlvilági lényekkel bánni és kommunikálni tudó egyénre van itt szükség, aki szintén ennek a „démoni” világnak a képviselője.[2]
„- Van még egy gondolatom, nagyságos uram, erre a gonosz Kaszperekre nézve.
– No, nekem nincs egy se – sóhajtott fel a kormányzó. – Hát mi az a kegyelmed gondolata?
– Kutya harapását szőrével kell gyógyítani.
– Régi közmondás; hogyan érti?
– Boszorkány ellen boszorkányhoz kell fordulnunk, igaz-e?
– Ez bizony igaz lehet – szólt Kozanovich szórakozottan.”[3]
A boszorkány ellen boszorkánynak való felléptetése arra utal, hogy magának a hiedelemalaknak, a boszorkánynak a magyar néphitben „két arca” van. A boszorkányok egyaránt felléphetnek az adott közösség megsegítőjeként és károkozójaként is. A néphit szerint a boszorkánynak hatalmában áll egy rontást megkötni és feloldani is,[4] noha többnyire nem két, hanem egy boszorkánynak tartott személynek tulajdonítják a rontást és annak semmisé tételét is: azaz ahhoz fordulnak segítségért, akitől a bajt eredeztetik. Ilyenkor az asszony a néphit logikája szerint ellenszolgáltatás reményében lép színre megmentőként.[5] Ebben az esetben sem marad el a megajándékozás gesztusa, azonban Pirityi Panna, mint az adott ügyben feddhetetlennek tekintett boszorkány külső megsegítőként ötlik fel a lublóiak gondolataiban. Környezete nem csak ebben az esetben, hanem általában véve is segítő boszorkányként tartja számon, akit a múltja nem csupán megvédi a különböző rágalmaktól és bántalmazásoktól, hanem a tiszteletet is biztosítja számára. Pannát ugyanis „Bercsényi boszorkányaként” ismerik, akinek a mestereként a Bercsényi mellé szegődő, látnokként fellépő hektikás molnárt, a valóban létező történeti személyt nevezi meg a szerző.[6] Panna a „lublói átkot”, megkötést sajátosan, egy másik megkötéssel oldja fel: maga átkozza meg majd a kísértetet.
„A boszorkány olyasvalamit mondott a lublóiaknak, hogy bűvös füvek erejével és a Deliál ördög segítségével ő tartja fogva Kaszperek elkárhozott gonosz lelkét. Ott vezekli csínyjeit, bűneit a sárosi vár egyik bezárt tornyában, fehér lova farkához kötve. A paripa is együtt bűnhődik vele. Minden három évben leszakad a »Palkó« farkából egy szőrszál. Mikor az utolsó szőrszál is leszakad, akkor Kaszperek megint fölpattanhat a hátára… ”[7]
Az erdő szélén található gunyhóban lakó Pirityi Panna a tipikus falusi rontóboszorkányok helyett inkább hasonlít a magyar népmesegyűjtemények klasszikus „fehér boszorkányaira”, akikhez „a jó tett helyébe jót várj” elv kapcsolódik. Azaz, ha hozzájuk a mesehősök szépen és tisztelettel beszélnek, akkor azok megvendégelik őket, szállást biztosítanak a számukra, majd mágikus erejű tárgyakkal és jó tanáccsal látják el a hozzájuk betérőket. Ezek az öregasszonyok különböző jelekből előre látják a vendégeik jöttét és ismerik szándékaikat.[8] Ebben a képességben is van egyfajta látnoki jelleg, médiumként lép fel itt a boszorkány, amennyiben a természet, a környezet egyes jelenségeiben a mögöttes, a jövőre vonatkoztatható jelentést értelmezi, „lefordítja” az emberek nyelvére. Az már egy másik kérdés, hogy a vonatkozó jelenet nem bizonyítja ezt, hiszen minden „előrelátás” utólagos állítás:
„… megjelent az ajtóban az öreg ráncos képű anyóka, felgyűrt ingű, sovány karokkal, egy cseréptányért tartva a kezeiben:
– No, éppen jókor jöttetek – szólt hozzájuk szívélyesen. – Éppen most sütöttem meg nektek a lángost. Egyetek belőle, gyerecskéim. No, Kristóf kapitány, nyúlj hozzá, te vagy az öregebbik.
A lublói urak csodálkozva néztek össze.
– Tudtam, hogy eljöttök, mert a macska keresztül feküdött a küszöbömön. Hanem kerüljetek hát beljebb.
– Egy kis beszélni valónk volna veled.
– Tudom már, gyerecskéim. Értesültem róla. A domború oldalára van a kenyeretek fordítva.
– Bizony – mondá Hertely uram. – Csak te vághatsz még ki, anyó!
– Jó, jó, majd megbeszéljük ott, ahol három elvált virág összekerül. Várjatok előbb egy kicsit.
S azzal betuszkolván őket a szobába, hol szép fehér abrosszal van megterítve az asztal, rátette a lángossal telt tálat, s valahonnan a ládából kivett hozzá egy palack jóféle tokajit.”[9]
Hogy Pirityi Panna ezen képessége valódi képesség, vagy csak rájátszik a neki tulajdonított ”szerepre”, az nem eldönthető, ahogy a lángos sütés sem egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az asszony azért készítette azt, mert vendégeket várt. De ettől a jelenettől kezdve kettészálazódik a történet: a lublói kísértetnek lesz ugyanis egy hétköznapi, teljesen irracionális magyarázata – innen nézve, kifelé, a befogadó-olvasó számára pedig Pirityi Panna sem feltétlenül több, mint egy ravasz vénasszony. Egy másik, alternatív változat szerint elsősorban befelé a szövegvilág közege felé, a lublói közösség tagjainak nagy részére nagyhatalmú, megsegítő boszorkányként tűnik fel, aki különös túlvilági kapcsolatai révén megszabadítja Lublót. Ez a túlvilági kommunikációs készség, képesség, a holtak világával való közvetlen kapcsolat, és a démonvilág erőivel való szoros elkötelezettség, és azok egy bizonyos fokú kordában tartásának, megfékezésének képessége által Pirityi Pannát is sorolhatjuk a mediátori hiedelemkör jellegzetes alakjai közé.
Az, hogy Pirityi Panna nem csak a természet, környezet adta jelekre, hanem a „túlvilág hangjaira” is érzékeny, még ezen találkozáskor kiderül. Pontosabban ezt is Panna állítása erősíti csak meg:
„Erre az öreg Panna egy vasserpenyőn valami szeszt gyújtott meg a tűzhelynél, amely kék lánggal sziszegett, nyalakodott. Morgott felette egyet-kettőt s azután a vendégek mellé ült az asztalhoz és így szólt:
– Hát ide hallgassatok, gyerecskéim! (Mind a két gyerecske jól túljárt már a hatvanon.) Ha ti azt akarjátok, hogy Kaszperek ne járjon fel a másvilágról, legelőször is az okot kell eltávolítani, amelyért feljár. Hogy a madár ne járjon az eresz alá, a fészket kell elrontani. Ezt így súgja nekem a Libiál nevű ördög, aki nekem keresztapám és pátrónusom s akit én most ebben a serpenyőben, abban a lángban felidéztem. Hát kiért-kihez jár Kaszperek? Az asszonyhoz, a feleségéhez. Hát azt kell elpusztítani.”[10]
Pirityi Panna túlvilági kommunikációjának kifelé is meg kell, hogy legyen a látszatja, egyfajta rítus[11] keretei közt kell kibontakoznia a kapcsolat létrejöttének, ez hitelesíti annak valódi mivoltát. Itt is tetten érhető az egyfajta rítust képező gesztusok sora: tűzhely felett lángra lobbantott szesz és a mormolás ennek a létrejött, ám láthatatlan kapcsolatnak a színreviteléül szolgál, hogy az megfoghatóbb legyen a látnokhoz folyamodók számára.
A boszorkány tehát, aki maga is a gonoszt szolgálja – az Ördöggel kötött szövetség kapcsán maga vall a démoni keresztségről – és a Gonosz praktikáival él, itt mégiscsak jót cselekszik egy közösség számára. A boszorkány a túlvilági démon segítségével „felfedi” a valódi okát annak, hogy Kaszperek miért nem nyughatik. Kaszperek Mihály a népi hiedelmek és logika fényében a rosszul elhalt emberek közé tartozik hamistanúzása és rendezetlen pénzügyei miatt, ám hiába rendeződnek ezek a viszonyok, mert ennél is erősebb kötés tartja itt a földön: köti még egykori feleségéhez valami rendkívüli erejű szerelem. Kaszperekre a síron túlról visszajáró szerető kísértetének és az egykori halott kedves alakját öltő ördögi szeretőnek a hiedelemalakja is vonatkoztatható:[12] testi ereje nagyobb, mint élő korában, nagyon is fizikai-anyagi jellemzőkkel bír, s a másik fél szabad akarata semmivé lesz az övével szemben, nem beszélve a feleség által is megvallott testi kapcsolattól. Márpedig a haláluk után visszajáró holtakhoz ebben az esetben kapcsolódik az erotikum.
„-Nem akarunk mi bekukkantani szemtelen szemekkel a kegyelmed ágyasházának függönyei közé, sem arca pirulását élvezni, hanem arról akarunk meggyőződni, hogy fantom, egyszerű látomány-e azon alak, akiről szó van, vagy pedig olyan, mint egy igazi férfi, és férje-e ő kegyelmednek, még így a síron túl is: valóságosan-e és mindenben-e?
A menyecske elfordította a fejét a bíráktól és az egyháziaktól, mert ott ült a tanácsban a plébános is és a zaklicsyni kolostor két meghívott tagja, majd alig halhatóan mondá:
– Mindenben.
– (Oh a kujon! dünnyögte magában Herteley uram fejcsóválva.)
– Hit alatt vallja ezeket?
– Hit alatt – felelte felbátorodva.”[13]
Ezen párbeszédrészlet csak része özvegy Kaszperekné kihallgatásának, melyben maga is egyfajta médiumként lép fel: hiszen ő, aki mindennapjait a kísértettel tölti – és a vallomások tükrében ezek szerint az éjszakáit is – a leginkább megfigyelhette és megtapasztalhatta a kísértet természetét, szokásait, jellegzetességeit, foglalatosságait, ő tudhat arról, hogy mi célból jár a lublóiak „nyakára” és milyen esetleges rendezetlen ügyei lehetnek még. A lublóiak, akik hitelt adnak a kísértetnek, tekinthetnek így a kihallgatáson az asszonyra „médiumként”, noha nem hiedelemalakként, hanem olyan tanúként, akit közvetlen tapasztalat ért. Mégis Kaszperekné természetében van valami „boszorkányos”, ami a férfiakra gyakorolt érzékiségét illeti, ahogy nem feledkezhetünk meg a helyzetében rejlő abszurditásáról, ellentmondásosságáról. Hiszen egyrészt feleségként teljesíti „házastársi kötelességeit”, másrészt pedig egy olyan férfival van együtt, aki visszajáró halottként egyértelműen a démoni világ része, így azonban a démoni alakkal való együttléte a boszorkányosságra utal, mivel általában véve a démoni szerető párját vagy lassú sorvadás és halál sújtja, vagy még élettelibb és érzékibb lesz ettől a kapcsolattól. Akkor azonban a korabeli népi logika és a teológiai gondolkodás is arra a következtetésre jut, hogy ő maga is alvilági eredetű. Kaszperekné nem az a klasszikus értelemben vett népi médium, mint Pirityi Panna, de talán nem is tekinthetünk rá úgy, mint egyszerű tanúra, az események elszenvedőjére. Ez az apró elmozdítás Mikszáth műve, alakja a különböző forrásokban inkább úgy tűnik fel, mint aki áldozat, nincs nyoma a kicsapongásainak, afférjainak a szerző forrásai között.
“Kaszperek Mihály urammal ifjabb Matirko Bertalan »Egy szepességi népmondáról« szóló igen csinos értekezése ismertetett meg, mely a Liber Actorum és a nép szája után készült”.[14]
Állítja Mikszáth. Valójában azonban már jóval korábban, még 14-16 éves korában Jósika Miklós 1861-ben megjelent II. Rákóczi Ferenc című regényében találkozott ezzel a történettel, mely több ponton is összeegyeztethető a Mikszáth szöveggel,[15] amely részint a hiedelmek tekintetében valóban a korábbi feljegyzésekről is számot adó, Matirkó Bertalan által készített munka további információiból, valamint teljesen egyedi, sajátos elemekből is építkezik. Ahol Mikszáth ehhez a forráshoz képest jelentősen módosított a történeten, az pont a Kaszperek ellen segítségül hívott és felléptetett természetfeletti hatalom földi képviselőinek kiléte. Matirkó szerint a „gonosz lelket” lengyel és magyar püspökök egy nagy közös exorcizmus keretei közt beátkozták a szepesi vár tömlöcébe, ahol lova farkához kötve szenved addig, amíg mindegyik szál el nem szakad: a szakadásra pedig egyesével, nem három, hanem száz évente kerül sor.[16] Az egyházi, az isteni megoldással, s így a szakrális-démoni ellentétpárral szemben Mikszáth a népi hiedelmek világa felé fordul egy alternatív megoldást keresve, s megteremti a boszorkányhírben álló Pirityi Panna alakját.
Mikszáth nem csak a megmentő alakját helyezte át más regiszterbe, nem csak az istentől eredő hatalom képviselői helyett választott ördögi eredetűt, hanem a Kaszperekhez köthető hiedelemalakon is “csavart egyet”. A feljegyzett forrásokkal összeegyeztethető ugyan a szépirodalmi szövegben szereplő, Kaszperekhez köthető hiedelmek sora, ugyanakkor egy külön csoportját elhallgatja az író: azt, ami Kaszpereket olyan speciális hazajáró halottá teszi, ami által a különös események idejében tett tanúvallomások tükrében vámpírként reprezentálódik alakja.[17] A kísértet, a vámpír és a boszorkány hiedelemkörének hasonló képzetei teszik olyan különlegessé ezt a csúsztatást, hiszen ezen közös hiedelmek fényében valóban emlegethetővé válik boszorkányként és szerepelhet kísértetként vámpír helyett. Ami a forrásokban tetten érhető vámpírhitből fennmaradt, az a Kaszperekkel véghezvitt különböző „biztonsági intézkedések” egyike: holttestének a nyilvános megégetése. A holtak elégetése elsősorban a vámpírikus képzetekhez kötődtek,[18] amennyiben ezt a boszorkánynak tartott halott személy testével végezték el, azon népi rítus mögött is a vámpírizmus képzetkörét, hatását kell gyanítanunk. Akár boszorkányként, akár kísértetként, akár vámpírként tekintünk is Kaszperekre, a médiumi funkció tőle is elvitathatatlan. A történetnek a legenda hiedelmek felől való olvasata felől Kaszperek igazából „Isten ostoraként” is értelmezhető, aki ugyan a Pokolból való, de az isteni igazságszolgáltatás közvetítője: ahogy Mikszáth idejére a csintalan gyerekek ijesztgetése[19] és „megzabolázása” lett a funkciója a már mumussá[20] „szelídült” kísértetnek, úgy kísértetként saját és közössége bűneinek jelévé, bizonyítékává vált egykor. Miután Mikszáth a vámpírt „egyszerű” kísértetként léptette fel,[21] adott volt e hiedelemhez tartozó már említett „rosszul elhalt emberekhez” köthető nézetek bevonása is.[22] A kísértetlét pedig nem csupán puszta büntetést jelöl, ez a büntetés ugyanis túlvilági üzenetként, intésként is funkcionál. Kaszperek, mint hamis tanú, arra van „kényszerítve, hogy vissza-visszatérjen, mintegy elrettentő példaként szolgálva a közösség számára, ugyanakkor, mint „túlvilági adószedő” becsületességre ösztönöz a lublói polgárok körében, hiszen nem csak ő tartozott, neki is tartoztak. Többen megpróbálnak ügyeskedni, nem becsületesen fizetni, de végül mindenki arra kényszerül, hogy színt valljon nyilvánosan és helyesen cselekedjék. Nem csupán a tartozások ügyében jár sikerrel, ami a tisztességet illeti, Kaszperek holteste még ki se hűlt, mikor a sztaroszta a friss özvegyet zaklatni kezdi a szerelmével, a közös jövő tervével, azonban a „visszatért Kaszperek” látványa rögtön elrettenti mindettől. Miközben tehát a kísértet különböző csapásokat, károkat okoz a közösségnek és egyes tagjainak egyben „rendet teremt és tükröt is tart” nekik, kényszeríti a lublóiakat a helyes cselekvésre és tevékenykedése által fény derül egykor volt és a jelenben is meglévő bűnös hajlamokra, helytelen döntésekre és rossz szándékú cselekedetekre.
Mindennek fényében megállapítható, ha az átmenetiség fogalma felől közelítünk a néphit boszorkányra, s annak irodalmi reprezentációi felé, akkor mutatkozik meg talán a legtisztábban a hiedelem alak Janus-arcúsága. Rejtőzködés és kinyilatkoztatás, esendőség és fenyegető erő, ártó és segítő szándék, különc, különös és gonosz természet, egy tragédia kapcsán ártatlanul és jogosan vádolt alak egyaránt lehet. Mindegyik esetben azonban egy olyan lehetőség, amely magyarázatot ad a megmagyarázhatatlanra, ami kitölthette az egykor élt hagyományőrző, hit és hiedelmek által meghatározott életet élő közösség tagjainak az általuk értelmezett körülöttük és velük történő mindennapi és különös események vakfoltjait, megválaszolatlanul maradt kérdéseit.
JEGYZETEK
[1] MIKSZÁTH Kálmán, Kísértet Lublón = M. K., MKÖM, V., Bp., Akadémiai Kiadó, 1957.
[2] „A mediátorok a falusi mindennapi élet „mágikus” specialistái; mindazok, akik hivatásszerűen kommunikáltak a természetfeletti világgal. […] E szakemberek – amennyire a források látni engedik – a kora újkor Európájának még minden falusi, kisvárosi társadalmában tevékenykedtek, egyéni és közösségi, testi-lelki szükségletek ellátására: a mindennapi életnek mindazon szféráiban, amelyeket nem fedett le sem a falusiak számára alig létező hivatásos orvoslás, sem az egyháznak a mindennapi élet számos szükségletét „vallásos-mágiával” kielégítő benedikció-gyakorlata […] a látók működésének tanulmányozásában szinte csak boszorkányperek aktáira támaszkodhatunk.”
„… e mediátori rendszereket nem a boszorkányság előzményének, hanem vele együtt élő, sőt, vele szorosan összefonódott rendszereknek kell tekintenünk. ” PÓCS Éva, Élők és holtak, látók és boszorkányok: Mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban, Bp., Akadémiai K., 1997, 7, 9, 10.
[3] MIKSZÁTH, Kísértet…, i. m., 41.
[4] PÓCS Éva, Kötés és oldás a magyar néphitben, Etnographia, 1963/4, 565-612.
[5] PÓCS, Élők és holtak…, i. m., Bp., Akadémiai K., 1997, 125-132.
[6] Az itt megnevezett Boncz Márton pontos neve Koncz Márton, aki bercsényi boszorkánymestereként és jósaként volt közismert, a molnár alakjának komoly propagandisztikus szerepe volt, kémkedési feladatokat is ellátott, végül a németek fogták el és akasztották fel. Szerepel még a Két koldusdiákban is, valamint a Rákócziak látója című novella róla szól. MIKSZÁTH, Kísértet…, i. m., 236.
[7] MIKSZÁTH, Kísértet…, i. m., 63.
[8] Arany László, Gaál György, Kazinczy Gábor és Beke József, Erdélyi János valamint Kriza János korabeli népmesegyűjteményei is a boszorkányok kettős megítéléséről és szerepeltetéséről tanúskodnak, a mesékben előforduló boszorkányoknak közel kétharmada „fehér boszorkány”, igaz ugyan, hogy magában a szövegben, a nyelvi szinten ez gyakran nem konkretizálódik.
[9] MIKSZÁTH, Kísértet…, i. m., 42-43.
[10] MIKSZÁTH, Kísértet…, i. m., 43.
[11] TARJÁNYI Eszter, A szellem örvényében: A magyarországi mesmerizmus, szellemidézés, teozófia története és művészeti kapcsolatai, Bp., Universitas, 2002, 69-70.
[12] PÓCS, Hiedelemszövegek, Bp., Balassi, 2012, 60-62.
[13] MIKSZÁTH, Kísértet…, i. m., 31.
[14] MIKSZÁTH, Honnan vettem a Kaszpereket? = M. K., Kísértet…, i. m., 173.
[15] JÓSIKA Miklós, Rákóczi Ferenc, II, Bp., Franklin-Társulat, 204-223.
[16] MATIRKO Bertalan, Egy szepességi népmondáról, Etnographia, 1890/6, 261-272.
[17] Míg Matirkó is kísértetként említi, nem mondja ki, hogy vámpírról van szó, noha a legenda kapcsán kitér olyan forrásra is, ahol vámpírként emlegetik Kaszpereket. Magyary Kossa Gyula a legendát a magyarországi vámpírizmus kapcsán említi, egyértelműsíti, hogy a vámpírképzetek kötődtek hozzá a korabeli források tükrében. MAGYARY-KOSSA Gyula, Magyar Orvosi Emlékek, IV, Bp., Magyar Orvosi Kiadó Társulat, 1940, 88.
[18] Uo., 85-89.
[19] Mikszáth alkalmazta a regényének még megírása előtt gyermekeivel szemben: „A legenda, mely a Szepességben ma is él (de persze a Csernyiczky-féle rész nélkül), megtetszett nekem, elmondtam otthon a gyerekeknek, s azoknak kis szívében megfogant a borzadály és a félelem a hatalmas Kaszperektől, ki a ház tetejéről nézi saját elégettetését, ki visszájára ül fehér lován, a saját levágott fejét a hóna alatt hozva, s minden percben itt teremhet.
Elég is volt elkiáltani, ha a gyerekek összeverekedtek egymás közt, vagy rosszalkodtak: »Jön a Kaszperek, jön a Kaszperek!« Nagy csönd lett. Összekuporodtak, meglapultak s fénylő szemecskéiket behunyták. A Kaszperek mindig hatott.
Így volt ez vagy két esztendeig. Sok konfliktus, sok csetepaté történt azalatt a gyermekszobában, de Kaszperek mindig lecsitította. Szinte kezdtem már hálás lenni a derék lublói borkereskedő iránt – aki a nevelésben segítségemre van.
Ez a hála érlelte meg bennem a gondolatot, hogy leírom s átadom őt végre, aki se a földben, se a mennyben nem talált helyet, ha nem is a halhatatlanságnak, de legalább egy kiadónak – hiszen ott is el lehet temetkezni.” MIKSZÁTH, Honnan vettem…, i. m., 173-174.
[20] PÓCS, Néphit = Magyar Néprajz, VII, szerk. Dömötör Tekla, Hoppál Mihály, Barna Gábor, Bp., Akadémiai K., 1990, 576.
[21] A magyar néphittől annyiban tér el az eset, hogy a kivételek közé sorolható abban a tekintetben, hogy általában véve csak a hazajáró holtakat szokták megszemélyesíteni. A kísértet és a hazajáró holtak hiedelmeit természetesen ugyanúgy jellemzik átfedések a vámpírizmus hazajáró holtjain túl is. PÓCS, Néphit = i. m., 1990, 547-550.
[22] Uo., 548.
Korábbi részek:
II. BŰNBAKOK http://ujnautilus.info/mikszath
I. ÁTVÁLTOZÁS