A kiragadott szurdokot borító szamártövis és babérkelepce pusztulásra képtelen, vagy megelevenedni. Fölnyúló hézagokat, barlangot alátámasztó árnyék, sziklák zúgolódnak, mész szitál. Hegyaljába hosszan, sápadtan derengő házak közé, hibátlan cikkcakknak ellenállva visz az út. Sötétből kimért lépteikért imbolygó alakok sűrűsödnek.
Ledobja hátizsákját, térképét, kiengedi a vizet, kulacsát hidegbe nyomja, iszik, feje tetejére, tarkójára is önt.
Vártalak, mondja neki a kút mellett gubbasztó. Kalapos, ölében sétabot, könyékig hajtott ingből motoz; hogy nem vette észre. Ennyi ránc a világon nincs: kanyargók, szelik, kerülik egymást, összerándulnak és szétfutnak, amint Káró felé fordul, újak tünedeznek elő, szeme fehér foltjainak biztosítva menedéket. Feltápászkodik, a fiú nem mozdul. Semmi szín alatt nem érne hozzá; ki tudja, meddig tart egy labirintus.

El kellene mondanom neked valamit, fiam.

Ez év szeptember másodikán lesz, hogy harmadik napja úton vagyunk. Balszerencsék sorozatától sújtott vállalkozás. Persze, jobban belegondolva semmi köze ehhez a szerencsének, de vállalkozásnak is csak megszorításokkal tartható, amennyiben tervszerűen rejtegeti indokát: szökésemet.

Már az indulásra nem várt, metsző hideg érkezett, elszántságomat rögtön próbára téve. Sosem látott kabátban vacogtam, elfelejtődött, rég beforrt helyek sebesedtek tapintatlanul újjá. Fájt mozdulni. Segítségemre siető fiúcska vezetett föl a rámpán. Nem véletlen, könyökléshez szokott, dér borzolta korlátot markolok, míg az öböl karjaiból kivergődünk. Se csérek, se dankák rikoltozása, csak szűnni nem akaró moraj. Óriás felhőbábokat cibálnak, kiabál fülembe a fiú; különösebb erőlködés nélkül kezdek okádni. A legénység mindent megtesz, ami az adott körülmények között bármelyik nem akármilyen legénységtől elvárható, azaz egy emberként lóg, rohan, mászik, csomókat old és köt, vitorlát ereszt, húz, kapitányi parancsnak megfelelően, dél-délkeleti irányt tart, nem tudom biztosan, ahogy hangjukat, lábuk dobogását is elkapkodja a szél. Az sem világos, meddig állok mozdulatlanul, percekig, órákig.
Akárha évszakokon kelnénk át, forró párafüggönybe gabalyodunk. A motor hörögve leáll. Se a lötty, amelyet segítőm hord rendületlenül, se a víz nem marad bennem. Kiterülök a fedélzeten, fejem alá gyűröm kabátom; milyen gyenge is vagyok. Mellettem dohányoznak, kortyolnak, falatoznak, beszélgetnek. Nincs köztük olyan, aki ne hallott volna régi, elátkozott utazásokon elhagyott, mindenfelé keringő történetekből. Lengedező foszlányok. A suttogás, ha nem elég hangos a hajó, megkörnyékez, van, akit őrületbe kerget. Elalszom, semmit se hallhatok.

Reggelre eltűnik a fiú. Tűvé teszik utána a bárkát, hiába. Az egymást követő őrszemek égre-földre esküdöznek, hogy nem láttak senkit. Továbbra se mozdulunk, árnyékokba húzódva fekszünk, kimerülő beszámolóktól tehetetlenül. Túlontúl rezzenéstelen tengerrel van dolgunk, mondják. Mindössze a második nap, hiányzó célozgatások; ilyen feltételek mellett vádaskodásokat követő dulakodáshoz és vérontáshoz hetekre volna szükség. Hogy itt mégsem egy fiúról vagy tengerről lehet szó, éjjelre kiderül. Mozgolódás támad. Az árbocrúd! ordítják. Nyikorgás, érzem, hátam mögül csavarodik, pont, mint faragóból a ceruza. Aztán, egyszerre nincs sehol. Széthullást ölelő csönd, képtelenségről árulkodó. Biztosra veszem, a fiú szólít: elhallgattad, amire utasítva lettél. Amennyire csak tőlem telik, a hang után kapok: semmit. Pallók csúsznak szét lábaim alól, mondhatni, szabályosan, felesleges kalimpálásokat mellőzve süllyedek. Történjék bármi is néhányunkkal közben, szokatlan így sikítozni. Pedig megnyugtatóan hideg a víz, hirtelen nincs más, lehetőség szerint ebbe kapaszkodom, mielőtt végérvényesen elnyel.

Mit hord itt össze, öreg? hüledezik Káró. Hiszen augusztus van.

Éppen ez az.

Mit akar ezzel mondani?

Mindezen dolgok miattad vannak. Meglepő gyorsasággal és erővel vág Káró vállára, aki megtántorodik a fájdalomtól. Újabb csapás, fejre mért. A fiú ügyetlenül hárít. Elszálló bot, kopog egy sort, kanálisba szédül.

Hát ezért nem szerepel, szuszogja a támadó, ahogy földre huppan.

Káró fölkapja cókmókját, ásító sikátorba fut.

Azt üzenik, kiabál az öreg utána, de már nem hallja, mit.

(Illusztráció: Sea Storm Thundering – Community Artists Group )

1 főre

Először is, már a nevelés korai szakaszaiban tudatni kell a gyermekkel, hogy hogyan becsülje meg jó sorsát. Fontos, hogy már az első otthon töltött, átbömbölt éjszakák idején kapja meg a legfontosabb jó tanácsát. Elsőként tehát adjunk hozzá egy kiskanál anyai “most aludtad ki magad, meg is etettelek, kaptál inni is, pelusod tiszta, konkrétan nincs semmi okod arra, hogy üvöltsd, szóval ha nem fejezed be 2 percen belül kapsz egy olyat, hogy egyből lesz miért sírnod”-ot.

Miután évekig ezt a lépést gondosan adagoltuk minden egyes felesleges hisztinél, itt az ideje, hogy beállítsuk a szexuális irányítottságát, hisz ahogy azt a gondoskodó nagybátyánk is megmondta: azt bele lehet és bele is kell nevelni a gyerekbe. Így, mikor szocializálódni kezd az óvodában, aprítsunk fel 3 csipetnyi nagybácsis “angyalkám, mindegy, hogy neked a fiúk vagy a lányok tetszenek, a lényeg, hogy majd jó férj legyen belőle”-t.

Ezzel eléggé megkavartuk őt, így adhatunk neki jó 10 évet, hogy teljesen kihűljön.

Mikor már látunk rajta egy kis stabilitást, és a pubertáskor jeléül szolgáló néhány kis pattanást az arcán ideje, hogy újra munkához lássunk, és elkészítsük a gyermek lázadó korszakát.

Először is, vegyünk a következő 5-6 évre elegendő “na mizu a fiúkkal?” és “ha ilyen görbén tartod magad, nem lesz soha barátod” kijelentéseket a szinte soha nem látott rokonoktól, és ezt lehetőleg havi egyszer juttassuk el hozzá. Nagyobb sikert érünk el, hogyha ezt pont a frissen érkezett menstruációja közepén adjuk be neki.

Apropó menzesz: mindenképp értesítsük az egész családot arról, ha a gyermek nagylány lett, hisz a sulival és a saját magával való szenvedés közepette, rendkívül megerősíti a szervezetét néhány “jaj, amikor nekem jött meg először” sztori az összes nőnemű családtagjától.

Ha már egészségügy, figyeljünk arra, hogy időben keverjük bele az apai “Édes kislányom, hát vegyél már fel egy kurva papucsot, a jó Isten áldjon meg, és ne mászkálj mezítláb a kövön mert senki sem fog veled kórházba menni”-t, hogy az önmagáról való gondoskodásnak is legyen elég ideje megfőni.

Ízlés szerint lehet még a pubertáskori beégetéseket fokozni, az intenzívebb ízek kedvelőinek: lehetőleg egy nagyobb családi összejövetelen öntsünk hozzá egy deci “ha borotválod a hónaljadat, sokkal hamarabb visszanő- és erősebb is lesz a szőröd”-et egy random nagynénitől, vagy piríthatunk hozzá néhány “jaj drágám, hát ilyen kikerekedett arccal tiszta apád vagy”-ot is. (Itt pikánsabb ízt kapunk, ha az apja több, mint 100 kiló.)

Természetesen ne felejtsük el a sulis tanácsokat sem: egy nagy tálba keverjünk ki egy sógoros “tanuljál csak, az a fontos, menjél egyetemre, és ha elvégzed, felregisztrálhatsz a diplomás társkereső oldalra ahol már csak találsz magadnak valakit”.

Mikor a gimis éveiben elkezd a másik nem iránt érdeklődni, formázzuk meg “ahhoz hogy sikeres nő legyen belőled, KELL egy férfi az életedbe” alakúra egy kis szomszéd nénis “van barátod? Nem baj, ha nem néz ki jól, tanulj meg ügyesen főzni, aztán etesd addig, amíg nemhogy RÁD mozdulni, de MEGmozdulni sem lesz ereje” segítségével.

Amikor már hivatalosan is nagykorú lett, sütőbe rakás előtt kenjük le a “kislányom, mikor nagyapád azt mondta, hogy ami külön-külön jó, az egyben is finom – azt az ecetes paprikára és a tejfölre értette, nem az alkoholra” öntettel, ami azért is fontos, mert ha ezt a lépést kihagyjuk akkor nagy valószínűséggel szorosan kötődni fog az alkoholhoz, de bűntudatot nem érez majd, hisz “a pálinka az mindenre gyógymód, a szomszéd 70 százalékosra sikerült almaborát meg már udvariasságból is el kéne fogadni, különben megharagszik ránk” mentalitással fogja leélni az életét.

Végezetül, mikor kivesszük a sütőből és a várva várt felelősségteljes leány helyett egy, a szexuális irányítottságában kételkedő, 21 évesen még mindig serdülő, kissé valóban alkoholista leányt kapunk, aki ugyan jószívű, meg jobb napokon elsüt 1-2 poént, viszont határozottan NEM csak egy főre lett elegendő, ne keseredjünk el: ahogy az a nagymama örök-érvényű receptes-könyvében is meg van írva: mindegy mi lesz a gyerekből, a lényeg, hogy tökéletes soha ne legyen.

Illusztráció: KATHRIN HONESTA  – Drowning in thoughts