Fák

(Nemes Nagy Ágneshez)

Hajszabálytalanság,
csontszilárdulás,
a napkorong alakja izzadásban.

tanulni kell a maghasadást.
viszkető kezemre gyulladástan.

és kérgeimre ráfeszülve árnyam,
s a tájakat, mint keskeny forradást
nem tapintani a méhnyakszájban,
amíg a szálak szívedbe döfik drótjaik.

 

Konzerv

Hiányzom magamnak, mint halnak a rablét,
gerincestől kiáradó fogak között,
sebeket pikkelyül, minden meghajol,
nevet a hold szája, a nyíló fémélben
kihasadó növények, ringatja magzatvíz,
rugdalom rá törékeny porcaim,
a csak-nyílnák már ki-keményedésben.

 

Hüllők

A póruson keresztül vért lélegzik a bőr,
megcsúszik a tintanyálka, öklére szárad,
mezőnyi léghajók a tüdőben. A cső kiduzzad,
a hártyán átszakadó csontok zavaros kalcitvázát
süti a nap. Egy gyerek paplanja hüllő nyelve,
egy másik torok mérgez és simogat. Ott csúszik
a kövek között, ahogy meg-megakad.
A szervek, mint szúrt sebek, átvörösödnek.
A hólyag egy fulladó tükörben hátrahagy.

 

(Illusztráció: Leonard Aitken: Leaf Design I)

 

Bajoroknak fődjén keresztfának dűlve
jegyzém fel e verset, falevélre, kűre.
Két férfiút hallék, tán szellemek vótak,
ők diktálták nékem magyarul e szókat.

Az őseink, mondták, nem valának birkák,
s bár az új tanokat rájuk vassal irták,
útjokról letértek, két szemük kisírták:
Krisztust egymást között Fa Jankónak hítták.

Nem vót rossz ő csakhát kilehelte lelkét,
s az gonosz papjaik szemünket kiverték.
Papoltak, raboltak, nagy volt lelki terhük –
az bűneiket már nehogy mi szenvedjük!

A Mitrász-kultuszig nyúlott el a karjuk,
szent angyalok egyszer, máskor vótak varjuk.
Állhattunk vigyázz-ba, imára térgyeltünk,
egy vala a vége: megtöreték testünk.

Fából vaskarika, okkultista majmok,
mindig terme nálunk szédítésben bajnok.
Ez sokat nem árta, tenyerénél fogva
figg a keresztfáján évszázadok óta.

Semmi nem változa meg soha magátúl,
csodát váró népek kikopnak a mábúl.
Addig várod te is, leesik az állad;
törekedj a Jóra, attúl Menj-be szállhatsz!

Isten akkor segít, ha segítsz magodon:
ez legyen a jelszód a vándorbotodon!
A józan eszét a nép is vegye elő,
bennünk él az Is-te-en: egységben az erő!

 

(Illusztráció: Kamila Kokoszynska: Holy Cross)

 

Weöres Sándor 107, Rongyszőnyeg 4.-ihletés

Egy szoba vagy egy szekrény épp úgy a
titkok álruhája és épp olyan pontosan fejezi
ki és rajzolja körbe tartalmát, mint az irónia.
Egy szobáról az ablaka mesél a legtöbbet és
a padlón nyomot hagyó koppanások visszhangja az
egyetlen zene, ami nem zavarja a falakat.
A falakat, amikről a sarkok tudnak a
legkevesebbet – találkozásukból belső,
csukva felejtett horizontok születnek;
komolyságot imitálnak a tér végtelensége és
bohémsága mellé. Hogy a szekrénynek, a
személyes terek legősibb barlangjának
közege adódjon, hogy az ablakon át
minél irányítottabban áramolhasson be a
fény, hogy minél biztosabban találjon oda
a két ajtó közti hosszú és vékony csíkhoz,
hogy beférkőzve sosem öregedő
barlangrajzokat hagyjon odabent – amiken
keresztül nem látszol át, mert
ahogy értelmezed őket, az
mindennél jobban jellemez.

 

(Illusztráció: Pixabay)

 

a polgármester rendkívüli
fertőzést rendelt el

*

szerdától lezárják
a kurvás parkolóhelyet

*

a halottak közül
senki sem hunyt el

*

magas színvonalon folyik
a tévoktatás

*

könyvtár lett az istállóból
istálló a könyvtárból

*

aki valós tényt híresztel
mi lesz a büntetése?

*

cukrászok azért terjeszthetnek
krémhíreket?

*

anyám könnyű
patomechanizmust ígért

*

kicsi gyere velem
immunközösségbe

*

a boltban ne fogdossuk végig
egymást ha lehet

*

ki tette fel az i-re
a pontyfilét?

*

kötötűgyulladás
is lehet a vírus tünete

 

(Illusztráció: Catrin Welz-Stein)