Weöres Sándor 107, Rongyszőnyeg 4.-ihletés

Egy szoba vagy egy szekrény épp úgy a
titkok álruhája és épp olyan pontosan fejezi
ki és rajzolja körbe tartalmát, mint az irónia.
Egy szobáról az ablaka mesél a legtöbbet és
a padlón nyomot hagyó koppanások visszhangja az
egyetlen zene, ami nem zavarja a falakat.
A falakat, amikről a sarkok tudnak a
legkevesebbet – találkozásukból belső,
csukva felejtett horizontok születnek;
komolyságot imitálnak a tér végtelensége és
bohémsága mellé. Hogy a szekrénynek, a
személyes terek legősibb barlangjának
közege adódjon, hogy az ablakon át
minél irányítottabban áramolhasson be a
fény, hogy minél biztosabban találjon oda
a két ajtó közti hosszú és vékony csíkhoz,
hogy beférkőzve sosem öregedő
barlangrajzokat hagyjon odabent – amiken
keresztül nem látszol át, mert
ahogy értelmezed őket, az
mindennél jobban jellemez.

(Illusztráció: Pixabay)