Nem véletlen[i]

 

Szigeti Máté zeneszerző munkáival, fájdalom, most találkozom először, pedig lett volna alkalmam hallani őket. A Hermina galéria művészcsoportjának egyik zeneszerzőjeként Budapesten is találkozhattam volna vele, aztán meg itt, Angliában, hiszen nyolc éve él kint, a PhD-jét is a Southamptoni egyetemen szerezte, és 2012 óta aktív résztvevője a brit komolyzenei szcénának éppúgy, mint a magyarnak.

Darabjai, hosszú idő után emlékeztetnek arra, hogy a jó zene drog, a jóféle kísérleti meg, kétszeresen az. Ülök a folkestone-i garzonom karanténmagányában, és flesselek. Kristálycsengésű női hangok kántálta Wittgenstein idézetekre és vonósokra. Lucifert flesselem, ahogy Ádámot húzza ki a korszakok e kiábrándító teréből és idejéből, bele az értelembevetettség valami kubricki, hideg űrjébe.

Most „néma berkek” jönnek. Mennél némábbak, annál eseménydúsabbak: hangzó képek sorai, fúvósok, vonósok és ütősök festik a tájakat, meg a csendek. Rövidek, hosszúak is. Kicsiny képeket, meg nagy tablókat sorol elő a dinamika – méretüket az idő határozza meg, a temporális keretek, mozgalmasságukat a felhasznált hangok.

A Keleti vonalak aztán már konkrét látványélmény is, nem csak a hangok mentén előrajzolódó „trippelés”. Egy performansz. A zenei kísérlet során a művészek ollóval esnek a grafikus kottáknak – 4 perc 55 másodperc csöndes ollónyiszogás és papírzizegés során a véletlen beépül a kottákba – hogy aztán felhangozzon a furulyák hisztérikus rianása, szaggatott pityegése, és a közülük kiollózott csendek. Ez a darab Peternák Anna festőművészt ihlette a zeneműhöz hasonló kísérleti munkákra: a véletlen játékát használva, digitálisan torzított festményei a grafikus kották látványvilágára, de a furulyaszó meg-megtörő dinamikájára is rímelnek. A festmények és a performansz csakúgy, mint a Keleti vonalak megnyírt kottái a Hermina Csoport Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében rendezett „Átjáró” című kiállításán voltak láthatók, hallhatók.

 

 

 

 

(„Szegény Spányi… hol vágja el?”-sorozat. 10,5 x 29 cm, akril, papír, szkenner. Szigeti Máté kottái és Peternák Anna scannerrel torzított képei a Hermina Alkotócsoport „Átjárók” című tárlatán, Az MKE Barcsay Termében, 2019-ben.)

Akinek felkeltette az érdeklődését ez a fiatal zeneszerző, vagy már ismeri, és újra hallaná, kis szerencsével és észszerű vírusintézkedésekkel, októberben hallhatja is munkáit Budapesten. A hat darabból álló Gamba-szonáták sorozata kerül előadásra a budapesti FUGA-ban, 2020. október 18-án. Hiánypótló esemény lesz ez, ahogy Szigeti mondja, hiszen a darabok a gambák „holt” nyelvén (muzeális vonósokról beszélünk) még nem szólaltak meg.[ii]

A Gamba-szonáták kompozíciói hűen tükrözik Szigeti munkamódszerét éppúgy, mint neo-avantgarde kísérleti érdeklődését. Szigeti munkájának két meghatározó fázisa a dekonstrukció és az újjá formálás, az elemek újszerű relációkba állítása vagy új kontextusba helyezése. Ahogy ő fogalmaz, fontos összefüggést lát e megközelítésmód és a történelmi narratívák újraírásának napjainkban megfogalmazott igénye között. E munkafolyamat során olyan zenei struktúrákat, notációs rendszereket igyekszik létrehozni, amelyeket más még nem járt be, miközben tisztán zenei síkon tartja vizsgálódásait. A szerző személyes döntése pusztán a felhasznált anyagról és a zenei keretrendszer szabályairól határoz: a felhasznált hangszerekről, a játékszabályokról, melyek mentén a kompozícióban dolgozni engedi magát. A többi aztán már e rendszeren belül, valahol a véletlen műve. Az így kialakított határok mentén olyan zenedarabok születnek, amelyek azt az érzést keltik a hallgatóban, hogy a darab hangjai kerülgetnek valamit. Ezt a kerülgetést, és annak mentén ezt a blind-(esetünkben inkább deaf-)spotként jelentkező hiányt Szigeti többféle kísérlet során teremti meg. A 4. szonáta például egy „talált” reneszánsz zenemű hangjait kerülgeti, amint a kölcsönzött zenei anyagra saját absztrakt szabályrendszerét húzza: a zenedarab első két hangján túl minden továbbit kikerül a komponálás során, megtartva azonban az eredeti kotta minden más notációs elemét. A torzítás nyomán megfoghatatlan, melankolikus fantomként bujkál előlünk az eredeti zenemű, jelenléte még akkor is érezhető, ha a hallgató nem ismeri a kiindulásként szolgáló darabot. A 2. szonáta esetében Szigeti egy tíz elemre szűkített hangkészletből hoz létre véletlen-műveletek segítségével dallamokat, majd ezek hangjaira dúr és moll hármashangzatokat épít úgy, hogy azok egymásba fűzése nem igazodik a reneszánsz kompozíciós szabályaihoz. Az árnyalatnyi különbségekkel előadott repetíciós mozzanatok, vagy az azonos hangmagasságon, de másik hangszer(ek)en felcsendülő hangok mind az ismétlés lehetetlenségéről beszélnek, és azt vizsgálják, mit idéznek elő egy darabon belül ezek a nüanszok.

A szonátákból tehát annak ellenére hiányoznak a reneszánszban munkálkodó zenetörténeti törvényszerűségek és idiómarendszer, hogy a választott hangszerekben (gambák) erőteljesen meg is jelenik a korszak. E kettősség mentén a Gamba-szonáták olyan furcsa, nem létező múltra reflektálnak, ami mögött nincs, nem lehet valós emlékélmény. A repetitív kompozíciós rendszerekben rezegtetett feszültséget hallgatni olyan, mint valami deja vu-szerű emlékezés egy meg-nem-történt múltra, vagy a nyelvünk hegyén a szó, amit mégsem találunk sehogy.

Szigeti Máté weboldala https://mateszigeti.com/ címen érhető el, munkái folyamatosan frissülő listában a Soundcloudon, a https://soundcloud.com/szmate-1 linken hallgathatók.

[i] Tisztelegve Szigeti munkamódszere előtt meghagytam azt a címet, amelyet a szövegszerkesztőm a dokumentum első, automatikus mentésekor felajánlott (én meg, az írás hevében, ráhagytam). Mint minden „alkotás” ez a cikk is annyit változott az első mentés óta, hogy e szókapcsolatnak sincs már nyoma benne. De valahol mögötte, ott van az a verzió is, és itt meg – nyomai miatt –, ez a hiány.

[ii] Ha valaki ízelítőre vágyna a közelgő koncert előtt: a szonáták kortárs vonósokra áthangszerelt verzióiból kettő elérhető Soundcloudon.

Peternák Anna weboldala a http://www.peternakanna.hu/ címen érhető el.

(Bélyegkép: Írásvetítő_hermina. Peternák Anna: „Szegény Spányi… hol vágja el?”-sorozat. papír, akril, írásvetítő. 2019.)