Voltak pillanatok a délelőtt folyamán, amikor legszívesebben fogott volna valami éles tárgyat és kivág egy darabot a háta közepéről. Most pedig ez a nyamvadt öngyújtó nem akar működni. A lányok már figyelik. Margó a fogai közt tartja a cigarettát anélkül, hogy hozzáérne a nyelvével. Leguggol a hotel falának vetve a derekát, reccsen a térde, de alig érzi a gerincén fel-alá liftező fájdalomtól. Nyolcadik napja takarít, reggel héttől délután háromig. Mára már csak három szobája van, de a pillanat, amikor a trolit a tisztítószerekkel és a szennyessel együtt végre beguríthatja odalent a mosodába, távolinak tűnik, mint a boldog nyugdíjas évek.

Mióta kijár cigizni egy kicsivel könnyebb, de a dereka így is majd’ leszakad mire az ötödik-hatodik szobához ér. Alig bírja felhúzni a king-size ágyneműket, mégis ő kapja a Royal-szobákat, Jelena sose bízná ezekre a csitrikre. Továbbá minden hétfőn ki kell porszívóznia azt az ocsmány, kopott szőnyeget a hallban. Mintha a nyugdíjas vendégkört érdekelte volna más a törülközőn, a háromszori étkezésen és persze a kísérteteken, pontosabban a titokzatos gyereksíráson kívül. Azt ugyan kereshetik. Nincs itt más csak por.

Hideg a fal, ahogy nekinyomja a derekát. Nem maradhat sokáig ebben a pozícióban, különben nem fog tudni felegyenesedni. A gyújtó lángját folyton elfújja a tenger felől érkező jeges szél. Az Orkney szigetek fölött – néhány hasonlóan apró szigetvilágot leszámítva –nincs más, csak az óceán, egész az északi sarkig. A világ vége; megnézte a térképen. A magyar ügynökségek bámulatos tehetséggel dugták el őt és néhány ezer sorstársát Skócia legeldugottabb szegleteibe. Fél óra alatt Kirkwallban van, ha nagyon kell valami, a műszak után azonban csak egyetlen helyre kívánkozott, az ágyába.

Végre belobban a gyújtó. A lányok tőle pár lépésnyire karattyolnak. Egy mukkot sem ért; ezt a durva skót akcentust képtelen megszokni. A szlovák kolléganők, akikkel szóba elegyedik, nincsenek itt, a harmadikon vannak, az oldalszárnyban. Legalább Kevin kijöhetne egy percre. Megkérné, hogy masszírozza meg a hátát egy kicsit az este. A fiú keze kemény és érdes a mosogatástól, és neki pont erre van szüksége. Ha a mellét olyan lelkesen tudja szorítani, talán a hátával is elboldogul.

Nyílik a bejárati ajtó, de a Kevin helyett Stuart lép ki rajta. Margó gyorsan beleszív a cigarettába, néhány pillanatig farkasszemet néznek, aztán a hotelmenedzser bólint és csatlakozik a lányokhoz. Margó próbálja nem felköhögni a füstöt, ami véletlenül lecsúszott a torkán. Legalább nyolcszor bele kell szívnia, mire leég.

Jelena, a takarítók főnöke érkezik. Nem közösködik senkivel, egyedül áll a ködben. Margó magán érzi felettese pillantását, elfordítja a fejét a kérdés elől: Te dohányzol? Néhány pillanatig senki sem beszél, úgy állnak csendben az ólomszínű tengerrel szemezve, mintha a kísértethotel falának füstelvezető kürtői volnának.

Igen, dohányzik. Legalábbis úgy csinál. Bámulatos, milyen sokat jelent a hátának ez a négyszer tíz perc. Még így is korábban végez a többieknél, így legalább nem kell besegítenie a lustábbaknak, hogy készen legyenek időre. A taktika bevált, persze mikor egyik-másik fruska „elfelejt” bejönni reggel, borul az egész. Mivel a hotelben lakik, Margó legfeljebb akkor hiányozhat, ha halálos beteg. Öt év alatt egyszer aludt el, Jelena fejvesztve dörömbölt az ajtaján.

Margó a nő arcát lesi. Vajon ő mit hozta erre a helyre? Legalább húsz éve felügyeli a szobákat ezen az isten háta mögötti helyen. Rebesgették, hogy évekkel ezelőtt volt valakije, de amióta ő itt van, nem látta soha senkivel. Ami azt illeti, mosolyogni se látta. Mi elől menekül?

A főnök biztosan neki is ajánlatot tett már. Azért nem csatlakozik a nevetgélőkhöz? Margó kicsiket szippantott, nehogy letüdőzze. Még szerencse, hogy a főnök ilyen gáláns, nem simogat, nem nyúlkál; csupán lehetőségeket kínál. Extra szabadnapok, kisebb szobák, jobb falatok a vendégek kosztjából, az ócska staff-menü helyett. Margó az ő szemében csupán egy újabb ágrólszakadt a vadkeletről, az ő baja, ha nemet mond a pártfogására.

Halkan felnevet, mikor eszébe jut, milyen undorral beszélnek ezek a javarészt még iskoláskorú skót lányok a főnökről. A mézesmadzagot viszont remekül tudják húzni előtte. A főnök meg a nagy számok törvénye alapján néha betalál. Egy ilyen helyen, mint ez, a legapróbb előnyök is számítanak, erre a lányok is hamar rájönnek az első hónap után.

Pillantása összeakad a Stuart-éval. A főnök arcán csillognak a dioptriák, háta mögött a lányok feje körül füstglória. Margó cigije félig van, könnyezik tőle, de talán nem veszik észre. Milyen szánalmas kis trükkökre kényszerítik. Hirtelen úgy tűnik neki, a világ egyetlen dohányzásra kijelölt terület, ahol pletykák repkednek, kapcsolatok szövődnek. Ha nem gyújtasz rá, valamiről lemaradsz. A szájából ő is lassan, már-már érzékien engedi ki a fehér ködöt és hálát érez, amiért nem látja tőle a többiek pillantását. Kezd elmenni a józan esze. Mi a fenét művel?

Jelena eldobja a csikket, és Margó arra gondol, jobb is, hogy Kevin nem jött ki. E pillanatban meg se tudna szólalni a torkát kaparó füsttől. Meg aztán mit is mondana neki? Az ilyesmit nem lehet csak így, kedélyesen pöfékelve. Mostanában alig beszélnek már. Talán majd este, ha a fiú átkopog hozzá. Ha átjön még egyáltalán.

Van még hátra a blázból, de elege van ebből a játékból, inkább visszamegy dolgozni. Felegyenesedne, de valami nagyot reccsent a hátában, felszisszen a fájdalomtól. Gyorsan vissza guggolásba! Ezt már elszívja, aztán lassan, a falhoz támaszkodva megpróbál újra felállni.

Ezek meg mit néznek?

Nagyon szív a csikkből, és leküldi egy nagy korty hideg levegővel együtt. A nyelőcsöve máris, akár egy bedugult kémény. Ez nagyon rossz, mindjárt megfullad! De kocázásért nem jár szünet. Neki nem.

Még mindig őt figyelik.

Tudják.

Persze, hogy tudják, rá van írva az arcára. Jó ég, csak el ne bőgje magát előttük! Vajon miből jöttek rá? Délelőtt belehányt az egyik vendégszoba vécéjébe, de azon a folyosón egyedül volt. Stuart szeme két pirított mandula a lencsék mögött, a lányok enyhén tátott szája. Miért az ő méhében kotorászik mindenki? Ugyanolyan hely ez is, mint ahonnan jön, csak itt Taliskert mérnek pálinka helyett.

Vagy csak képzelődik? Hat évvel ezelőtt mintha már azelőtt kiszagolták volna, hogy ő maga megbizonyosodott róla. El se akarta hinni, hogy a Kemenesi Ferkó nem rohant rögtön világgá, mikor megtudta. (Vajon mi lehet vele?) Mindenesetre apja nadrágszíja egyedül ezért maradhatott a szekrényben, arra az esetre tartogatva, ha az elkényeztetett kislánya netán valami őrültséget kívánna tenni. Egy Szilágyi lány nem megy küretre. Margónak viszont fogalma se volt, mit kezdjen egy gyerekkel tizenhét évesen, csupán a záradó vasajtót látta benne, ami addig tágra nyitva, konfettivel és virágkoszorúval várta, hogy végre kilépjen rajta. Azt mindenesetre a doktor figyelmeztetése nélkül is tudta, hogy több hasonló dobása nincs, ha még valaha is anya akar lenni.

A köhögés felszabadító érzés volt. Elnézte a hotelfőnök udvarhölgyeit, ahogy rajta vigyorognak, a máris kicsit koravén arcokat, csillogó szemeket. Épp ennyi idős volt, mikor az apja elkergette hazulról. Nekik bizonyára van hova hazamenniük. Vagy mást is kitagadnak a huszonegyedik században egy abortusz miatt? Ő csak élni akart még egy kicsit, ugyanúgy, mint ezek a szerencsétlenek. Még ha nem is pontosan így képzelte. Talán elmehetne egy nagyobb városba, mondjuk Edinburgh-ba, úgy megnézné végre a távoli jelent, amiről annyit olvas a neten. Vagy az olyanok, mint ő meg Jelena sose jutnak ki innen?

Most már biztos, hogy Kevin nem fog átmenni hozzá este. Ez a tíz perc kész megvilágosodás. Miért is menne? Az ég szerelmére, még csak huszonegy éves. Ahogy a lányok, úgy ő sem fog sokáig itt dekkolni a civilizáció legszélén. Miért is hagyta rábeszélni magát a tablettára, amivel egyszer már megjárta? Mert Kevin “nem fürdik zokniban”? A Szilágyi ágon termékenyek a lányok, ahogy az apja büszkélkedett vele. Részéről az egyetértés.

Nem kell egy unoka, apus?

Anyus már pedzegette; állítólag kihullt az öreg méregfoga a többivel együtt. A tékozló lány talán hazatérhet.

De hova haza? Hat évet nem lehet csak úgy visszacsinálni és folytatni mindent, mintha mi se történt volna. Elfelejtették, és ő is elfelejtett mindenkit.

Az utolsó slukk már nem is olyan rossz. De mégis… mintha rúgott volna a baba.

Képtelenség. Még legalább másfél hónapig nem érezheti. Megsimogatja a hasát, az se baj, ha látják. Több füst nem lesz. Legközelebb arrébb megy, talán le egészen a partig, ahol már nincs szem előtt.

Oda ahol a köd úgy gomolyog a tenger felett, akár a gyógymedencék felett a gőz.

Margó érzi, ahogy selymesen körbeöleli, belegázol, amíg a lába leér, aztán tovább, egészen, míg vajúdni nem kezd. Szinte nem is érzi, ahogy kicsusszan belőle, csak amikor végtelen gyengédséggel végigsimít a lábán, és tovasiklik a mélybe. Egyedül marad, mint még soha, a víz körülötte visszahűl a valódi hőmérsékletére, de addigra már olyan a bőre, mint egy kagyló páncélja.

Alig találja meg a hotel bejáratát, Jelenát se veszi észre, pedig hozzá beszél. Csak az emeleten tér valamennyire magához. Még három szoba. A háta egyetlen tömb, de másnap végre szabadnap. Áthajózik a szárazföldre, Thursóba, ahol van gyógyfürdő és masszás, akkor is, ha az egész napja rámegy. Ha Kevin mégis felbukkanna, ma akkor sem engedi be. Rendbe kell jönnie valamennyire addig a napig, amelynek az estéjét a bárban fogja tölteni, egy félreeső asztalnál, akármilyen döntést is hoz. Reméli, hogy a jót fogja. Mert ha utána éjszakánként gyereksírás jön a falakból, akkor már csak egy választása marad.

 

Illusztráció: Orkney szigetek.