szerelmi költészet

én nem tudtam, hogy a szerelem ilyen
almalét venni a sparban
közösen fűszerezni a csirkét
fogkefével várni a másikat

nekem senki se szólt, hogy a szerelem
vasárnap délután nézni, ahogy alszol
miközben kint biciklizni tanul a szomszéd gyerek
és a helyedre feküdni, miután elmentél

azt mondták, héja-nász
azt mondták, gyötrelem
te most mégis lassú folyóként
töltesz fel engem csenddel és jósággal

mire megkérdezném, hogy
ez tényleg csak ennyi-e
színültig vagyok
és forrni kezd a víz

 

Kék

Nagyon fáj néha az
Hogy a tenger valójában nem kék
Minden cseppje ámítás
És vajon mi egymásban
Hogyan tükröződünk,
Kérdeném, ha hallanál
Te vagy tőlem kék
Vagy én tőled fehér
Akárhogy is, hazugság ez is
És a te cseppjeid elgurulnak előlem
Mint a higany
Csak a sós íz a számban
Az az igaz
Az a tenger
Az a Te

 

Hiány

hiányod úgy bujkál bennem
mint egy alattomos nátha
azt remélem
egyszer hátha
kitüsszentem véletlen
hiányozhatna a hiány?
nem maradna
talán hátra
semmi, csak az
„egészségünkre”

 

(Illusztráció: Elisa Trueman: Painting of a Summer’s Day)