– Na és Zsolti, mi a helyzet a munkában? Nagy még a hajtás? – Zsoltot barátja kérdezi a vacsora asztal túloldaláról.

– Hahh, ne is mondd, úgy hajtják őket odabent, mint a marhákat. – Dóri nyelve gyorsabban pörög, mialatt Zsolt levegőt vesz, hogy válaszoljon, barátnője már mondja is méltatlankodva. – Szinte alig látom, van, hogy csak este 9-kor ér haza, borzasztó. Ugye mackó, hogy nyúznak téged?

Zsolt szelíden bólogat, és végigsimít Dóri hátán. Vacsora asztalnál ülnek, velük szemben Zsolt barátja Gergő, és friss párja, Noémi bújnak össze két székről egymás felé húzva. A divatos étterem teraszán fiatal párok vacsoráznak, a sportosan elegáns, jóllakni készülő testeken a város éjjeli fényei cikáznak szabálytalanul. Gergő tekintete most visszatalál Zsoltéra, akinek arcán épp egy emeletes turistabusz fényszórója hajt keresztül, és tovább érdeklődik.

– A legutóbbi kiküldetés hogy ment?

Zsolt ismét szóra nyitná száját, de párja lépéselőnyben van, ő be sem csukta:

– Elég nehéz feladatot bíztak Zsoltira, komolyan… Nagy felelősséggel járt meg minden. És ő prímán végigvitte, ugye mackó? Ezért tulajdonképpen még elő is léptethetnék. – Dóri miközben ezt kimondja felvillanyozódik a gondolattól, hirtelen párja felé fordul, és játékosan megböki vállát. – Te tényleg, most, hogy szóba kerül, hát igazán előléptethetnének. Itt volna az ideje! – a lány ellentmondást nem tűrő mosollyal igézi barátját, aki erre inkább lesüti szemét, és szelíden hárít.

– Na, menj már…

Közben Noémi is beszáll a buzdítók táborába:

– Lehet, Dóri mond valamit, hány éve is vagy már náluk?

– Ó, én pontosan tudom! – Dóri rögtön jelentkezik a válasszal – Ugyanis épp akkor kezdtünk randevúzni Zsolttal, amikor 3 éve volt a cégnél. Emlékszem, az első randin megjegyezte ezt az évfordulót. Jaj, Zsolti-mackó látod mikre nem emlékszem? – és pajkosan megcirógatja a férfi állát, aki hagyja. – Szóval ezek szerint lassan 5 éve a cégnél van. Ezt igazán értékelhetnék, arról nem is beszélve, hogy az egyik legjobb emberük.

– Hát… – Zsolt hozzáfűzne valamit, de ahogy kinyitja száját, Dóri sasszeme megakad egy illetlen folton, amit nem hagyhat szó nélkül:

– Jaj Zsoltikám, nézz tükörbe mielőtt kinyitod a szád, nézd ott egy kis spenót – és hegyes ujjával már bent is van barátja szájában, finoman megkocogtatja annak egyik metszőfogát. Zsolt zavartan becsukja száját, és nyelvével serényen sepreget elülső fogain, hogy azok megszólalásra alkalmasak legyenek.

– De édes vagy! – teszi hozzá Dóri elérzékenyülve, és gyengéden kineveti kedvesét.

A többiek elnézően mosolyognak, majd egyszerre mind a poharukhoz nyúlnak. Zsolt alaposan öblöget a sörrel, meg akar szabadulni a makacs zöld levéltől, ami továbbra is ragaszkodik helyéhez a fogán. A baráti párnak hirtelen nem jut jobb eszébe, hát ők is isznak. Dóri pedig előkészíti kiszáradó torkát az est további részére. Amikor leteszi poharát, szeme cinkosan villan, és a szemben ülő Noémihez fordul.

– Éééés…? – kezdi jelentőségteljesen – megtörtént már a bemutatás? – szemgolyója kidülled, szinte kipattan a kíváncsiságtól, ficánkol a széken, közben az asztal alatt Zsolt lábát simogatja.

Noémi szemérmesen pislog a mellette ülő Gergőre úgy mondja:

– Aha. – Egy pillanatra meghitten nézik egymást, majd a lány folytatja. – Gergő anyja meglepően aranyos és…

– Háh, az csak a kezdeti rész! – csap le a félmondatra jókedvűen Dóri és újra harsányan felkacag. – Na jó csak viccelek, meg ne ijedj! Biztos nagyon rendesek Gergő szülei. Jaj, de ezt muszáj elmondanom, szavad ne feledd! – és mutató ujját feltartva int neki, hogy rögtön folytathatja, csak… – A Zsolti szülei, hát ők elképesztőek, micsoda páros! Persze nagyon aranyosak, állati viccesek, meg minden, ugye mackó? Tökre azok, nem úgy mondom. De hát az a néma háború, ami ott zajlik… A múltkor is! – Dóri lelki szemei előtt felsejlenek a szülők, anyós jelölték, és teli szájjal nevet.

Zsolt csendesen rág, szájában újkrumplik és benn ragadt szavak őrlik egymást. Miközben Dóri zavartalanul folytatja mondókáját a szüleiről, a férfi arcára kelletlen vigyor ül ki.

– Ott voltunk egy hétvégét, szombat-vasárnap, hát azt képzeljétek el, Zsolti anyukája egész álló nap beszélt. Esküszöm egy percre be nem állt a szája! Hát hogy tud valaki ennyit beszélni?! De nagyon jófej, olyan dumája van, meg kell bolondulni tőle. Előbb végigmondja az összes helyi pletykát Ancsi nénitől Zoli bácsiig, aztán rátér a fiúkra. Zsolti meg az öccsei. Azok a gyerekkori sztorik a srácokról, meg kell pusztulni a nevetéstől! Ők persze húzzák a szájukat, mert már ezerszer hallották… meg különben is „kínos”, ahogy az öcséd mondja. Pedig irtó viccesek! Nagyon bírom anyukádat mackó! – Most ismét Zsolt felé hajol, két kezébe fogja a fejét, gyors mozdulattal maga felé fordítja a férfi arcát, és egy elismerő csókot nyom a homlokára. Csak úgy cuppan a puszi- plecsni, amelyen a felirat így szól: micsoda nő szült téged, becsüld meg magad! Majd kezei lecsusszannak párjáról, ujjai helyén a férfi nyaka megfeszül.

– Ne haragudj drágám, hogy ezt mondom, de fel nem tudom fogni, hogy képesek így együtt élni. Anyukád annyi mindent mond apukádnak, ő meg, mintha egy másik világban volna, szinte meg se hallja. Csak bólogat, mint egy robot. Néha az az érzésem, hogy 30 éve épp így bólogat. Esetleg néha mond egy ahát. Szegény anyukád, úgy sajnálom, válaszra sem méltatja. A múltkor is, kérdezett tőle valamit, és a Lajos bának gyakorlatilag fel sem tűnt. Meg se hallotta! Egyáltalán nem figyel szegény anyukádra. Jaj, nézzétek! – Dóri váratlanul az égre kezd mutogatni, a két mondat között le sem viszi a hangsúlyt, úgy vált témát – Nézzétek, telihold! Atyaúristen ez mekkora! – és teliholdnyira tátja száját, amibe belevilágít egy elkanyarodó robogós futár lámpájának fénye.

A többiek követik tekintetét, fel az égre, pár pillanatra csendes egyetértésben csodálják a teliholdat, amelynek határozott udvarát még a városi fényáradat sem tudja elhomályosítani.

– Akkor ezért aludtam ma éjjel olyan rosszul. – mondja Noémi teliholdtól megvilágosulva – Megfigyeltem, hogy teliholdkor, kétszer-háromszor is felkelek éjjel. Mindig csak utólag látom, hogy telihold volt. Furcsa ez, nem?

– Áh, dehogy furcsa – mondja Dóri. A lány ismét szónoklatra kész – Tudod teliholdkor az úgy van, hogy…

– Én is nehezen aludtam ma… – Zsolt szokatlan módon félbeszakítja barátnőjét. – És olyan bizarr dolgot álmodtam… – Most egyenesen Dórihoz fordul, aki meglepetésében elhalkul. – Otthon voltunk, reggel ébredeztünk, tudod… a szokásos dolgok. Én kikeltem az ágyból… Hát… Nem is tudom, hogy mondjam… – a férfi egyre inkább zavarban van, már szinte megbánja, hogy belekezdett, mégis kikívánkozik belőle. Mosolyog is meg nem is, alig mer barátnője szemébe nézni – …szóval kikeltem az ágyból, odamentem hozzád, és minden szó nélkül egy óriási pofont lekevertem neked… – Lehajtja fejét kedvese előtt, mint az ítéletre váró bűnös és a földet nézi zavartan. Dóri pár pillanatra elámul, halvány döbbenet fut át arcán, de olyan gyorsan tovaszáll, mint a robogó fénye, és ismét feltűnnek kacagó ráncai.

– Pofon vágtál? – és teli szájjal vigyorog. – Te engem? Hát ez jó! – és már dől a harsány nevetéstől. – Micsoda álom! Ez a telihold miket ki nem hoz belőled? Óriási!

Zsolt szégyenlősen mosolyog, és elnézést kérő csókot nyom Dóri tarkójára. A lány csak egyre jobban nevet, előbb a zavarba ejtő beismerés fültanúira, Noémire és Gergőre, akik hirtelen nem tudják eldönteni, hogy szintén csatlakozzanak-e a kacagóhoz, vagy inkább illemtudóan tovább nézegessék a teliholdat. Aztán ránevet párjára is, nyerítve mondja neki:

– Hát te mennyire édes vagy! Megőrülök! – Dóri elalél a szeretettől, túlárad, kibuggyan és elönti Zsoltot. – Hát megzabállak, mennyire cuki vagy! Még hogy pofon! Hát én megeszlek! Megeszlek! – felpattan székéről, az ülő Zsolt nyakába veti magát, és szelíd harapásokkal és csókokkal lakmározást mímel. Zsolt nevet, Zsolt nyaka feszül. Miután a szeretet-dagály tetőzött, Dóri két laza mozdulattal helyre igazítja ruháját, végigsimít barátja feje búbján, és visszaül székébe. Ismét kisebb csend ül rájuk, egy fesztelen és három feszült kéz nyúl a pohár után némi frissítőért.

– Pedig figyel.  – mondja a kortyot lenyelve Zsolt. – Apukám… tényleg figyel.

Dóri csak kuncog, szirupos koktéljával játszadozik, és tovább cirógatja barátja nyakát, keze akadálytalanul siklik. Zsolt hagyja.

 

Illusztráció forrása: Link.