Ajánló a szeptemberi lapszámokhoz

Szeptemberi ajánlónk ezúttal
Enesey Diána és Bodrogi Csongor közös munkája

  1. szeptember 6.

A szeptemberi négy lapszám is sok-sok izgalmas szöveget foglalt magában. Ezúttal a Tiszatáj, a Kalligram, az Alföld és a Székelyföld irodalmi kínálatából válogathatnak az olvasók. A színes palettát szemlélteti Bodrogi Csongor és Enesey Diána közösen elkészített ajánlója is. Csongor a Kalligram és a Tiszatáj szeptemberi anyagából válogatott, míg Diána az Alföld és a Székelyföld írásaiból szemezgetett. Az eredmény pedig alább olvasható, verseket, kisprózákat és tanulmányokat elegyítve.

 

A TIZEDIK: Szántai Márk: Reymonton túl: az Oravecz-próza világirodalmi kontextusa (Steinbeck, Zola, Kafka, Dos Passos) (tanulmány) [Kalligram]

Aki olvasta Oravecz Imre hatalmas regénytrilógiáját, az aligha felejti el. Hogy mi ennek a lassan hömpölygő szövegvilágnak a titka, azt talán úgy is megragadhatjuk, ha irodalmi párhuzamokat keresünk. A hagyományos Móricz-, illetve Reymont-hasonlítások azonban számos lényeges mozzanatát nem képesek megragadni ennek az egyedülálló vállalkozásnak. Szántai Márk tanulmánya ezért javaslatot tesz rá, hogy hasonlítsuk a regényt más munkákhoz, az Édentől keletre, az AmerikaA föld vagy A manhattani kalauz szövegvilágaihoz. A motivikus és regénypoétikai hasonlóságok segíthetnek abban, hogy fölismerjük és jobban megértsük a regénytrilógia világirodalmi kontextusát, kitágítva ezzel saját értelmezési horizontunkat. [B. Cs.]

A KILENCEDIK: Gömöri György: Leonard és Virginia, 1940 (vers) [Alföld]

 

Ez a vers évtizedeken (olykor évszázadokon) és műfajokon átívelő irodalmi összekapcsolódást tárja elénk, hiszen Virginia Woolf és Leonard Woolf a versének két főszereplője. A virágok és a háború képe mint két ellentétes pólus jelenik meg, akárcsak Virginia Woolf Mrs. Dalloway című írásában. Túl lehet-e emelkedni a virágokban megtestesülő hétköznapi szépséggel a háború borzalmain? Egyáltalán túléli-e a szépség mindezeket a szörnyűségeket? Gömöri versében Leonard érdektelen marad a háborúval szemben, míg a Mrs. Dalloway-ben Clarissa igyekszik a virágokra és az ünnepségre koncentrálva, ha csak kis időre is, de megfeledkezni a háború utáni állapotok fájdalmáról. Hasonlóképp a The Mark on the Wall című novellában, a háború gondolata elől elzárkózva a falon maradt csiga-nyomon elmélkedik a női karakter. Gömöri azonban megfordítja ezt, nála a férfi menekül az íriszek szépségébe. Vajon sikeres ez a menekülés? [E. D.]

A NYOLCADIK: Kézdi Imola: Megszegtük (vers) [Székelyföld]

Kézdi Imola Székelyföldben megjelent versei a szerelmi képeket vallásos, keresztény, bibliai motívumokkal, emellett a fekete-fehér kontrasztra építő ellentéteket is kiválóan egyesítik, a magány és a szerelem témájában. A Megszegtük című verset emelném ki, amelyben az egymásnak tett ígéret megszegése, annak minden fájdalmával és keménységével tárul elénk, különleges, ízleléshez fűződő képekkel. Ám ez az íz nem egyszerűen keserű, ez a magány íze, amelyet Kézdi Imola a homok ízéhez hasonlít. A megszegett ígéret után ott marad a ,,ropogó” hiány, s talán a fogak közé szorult homokszemek is. Hogy miért olyan fontos a rágás, az ízlelés? Itt az utolsó vacsora lesz a záró, s talán a központi kép is. A kedvessel minden vacsora utolsónak tűnt, talán a folyton ott motoszkáló szószegés miatt. Ugyanakkor minden csókot elsőnek érzett. De vajon nem júdáscsókok voltak-e? [E. D.]

A HETEDIK: Borda Réka: A zsugorodó takaró (kispróza) [Alföld]

Az Alföld prózai kínálatában Borda Réka írása egy hétköznapi problémát jár körül, kíméletlen őszinteséggel és érzékletes metaforákkal. Egy idősödő pár hálószobája a helyszín. A férfi szemszögéből láttatja a már elmúlt szerelmet és fakulóban lévő szeretetet. Különös feszültség húzódik a szeretni vágyódás és a megunt másik iránt táplált heves, ám negatív érzelmek között. A nőtől érkező közönyre a férfi már-már undorba forduló gondolatokkal válaszol. Nemcsak a szavak, az érzetek és hangok is a kikopott boldogságot mutatják be: a hűvös szoba, a férfi nyugtalan ébrenléte, a párja szolidaritást nélkülöző horkolása, a ,,kinőtt” takaró. Mind-mind a szeretet hűlt helyét ábrázolják. Egyet leszámítva: a becézést. Mit jelenthet ez, a birtoklás egyfajta kifejezését? Puszta megszokást? Az idő és az érzések visszafordítására irányuló törekvést? Egyáltalán miről is szól ez a szoba hűvösével azonos mértékben kihűlő szeretet? A férfit bosszantja párja közönye. Ő akarja kezdeni az érdektelenséget. Lehet, hogy az egész csak verseny, játék a figyelemért. A kapcsolatuk nem más, mint az érdeklődés elvesztése és annak visszaszerzéséért folyó harc folytonos hullámzása? [E. D.]

A HATODIK: Szörényi László: Dédatya (tanulmány) [Tiszatáj]

Vajon hatott-e Zrínyi Szigeti veszedelmére Dante Isteni színjátéka? A magyar eposz értelmezőinek többsége korábban határozott nemmel felelt e kérdésre. Szörényi László igen alapos szövegismeretről árulkodó tanulmánya komoly érveket hoz föl amellett, hogy Zrínyi igenis tudatosan merített az Isteni színjátékból olyan elemeket, amelyek eposzát a keresztény mitológiához kapcsolhatták. A gondolat csírája már ott van a „Zrínyi Miklós jelentőségét a legmélyebbre hatolva felismerő, legzseniálisabb költő, egyúttal tudós, a magyarországi összehasonlító irodalomtörténet tulajdonképpeni megalapítója, Arany János” nagyszabású tanulmányában is. A forradalmi felismerés egészen új horizontba állíthatja a Szigeti veszedelmet, és vadonatúj értelmezési lehetőségeket nyithat meg. [B. Cs.]

AZ ÖTÖDIK: Giuseppe Conte: A névtelen vízbefúltak imája (Szkárosi Endre fordítása) (vers) [Tiszatáj]

A Tiszatájban egy egészen csinos kis válogatást találhatunk kortárs olasz költők verseiből. A változatos anyagot Kerber Balázs, a szövegek válogatójának értő kommentárja vezeti föl. Ebből megtudhatjuk, hogy Giuseppe Conte azok közé az inkább kevesek közé tartozik, akik nyíltan hozzászólnak közéleti, aktuális kérdésekhez is a költészetükben. A választott vers címe önmagáért beszél; a migrációs válságnak az emberi oldalát világítja meg a költemény, azokról emlékezik meg, akik az Afrikából való elmenekülés közben vízbe fulladtak. Csakugyan imáról van szó; a megkapó és megindító szöveg a tengert szólítja meg, hogy fogadja be a halottakat, és emlékezzen meg róluk. [B. Cs.]

A NEGYEDIK: Halász László Freud húga, avagy az őrültség irodalmi szerepe (esszé) [Alföld]

Hány árnyalata van az őrületnek? Az Alföldben az őrültség irodalomban betöltött szerepét hívja segítségül Halász László, így kívánva választ adni erre a kérdésre, Freud húga, avagy az őrültség irodalmi szerepe című írásában. Két, Freudhoz kötődő regényt vesz górcső alá, D.M. Thomas A fehér hotel című munkáját és Smilevski Freud húga címet viselő írását. Utóbbi regényben folyton váltják egymást a valóságos és fiktív szálak. Az őrült húg például a fikció oldalához tartozik, az irodalmi szál az ő alakján keresztül bontakozik ki. Az őrültség számtalan formában felléphet, lehet fájdalmas üresség vagy épp őrjöngés. Az irodalmi formái is sokfélék: Goethe, Shakespeare, Racine, Brontë, sőt még Jókai neve is felmerül az őrültség tartós vagy átmeneti válfajainak tematizálásakor, a szerelemmel összefüggésben. Ám Dosztojevszkij, Thomas Mann, Zweig és Fitzgerald sem maradhatnak ki, ha az őrültség irodalmi jelenséget elemezzük. Hogyan kapcsolódik az őrültség az önmagaság kérdéséhez? Valóban megnehezíti az önértelmezést? Vajon minden kornak megvan a maga őrültsége? Vagy van egyetemes őrültség? Az irodalmi referenciák és az őrültség megnyilvánulásainak sűrű szövedékében olvasva-bolyongva felmerül a kérdés, hogy nincs-e mindannyiunkban egy cseppnyi őrület. [E. D.]

A HARMADIK: Czilli Aranka: Titok (vers) [Székeyföld]

Czilli Aranka Székelyföldben megjelent verse mindannyiunk közös élményét, a hiányt dolgozza fel, talán ezért is ragadtak meg nála a gondolataim. Persze egyéb oka is van, különleges ez a hiány-ábrázolás, ugyanis implicit módon az üresség és a teljesség kettősségében feszül a hiány érzése, a rombolás és az építés, a szülés és a meghalás képein keresztül. Úgy tűnik, a hiány egy reciprok létezést von maga után. Ennek legszembetűnőbb példája a ,,fordított eső”, amely abban hull, aki hiányol, s akkor, amikor már nem látja azt, akit hiányol. Ám a fordítottságnak egyéb megnyilvánulásai is vannak, mégpedig a külsődleges bensővé válása. A másik mozdulatai gyakran bennünk élnek, emlékként. De lehet-e több egy emléknél a másik ember megőrzött mozdulata? Lehet-e sajátunkká, leképezhetjük-e? Mit is jelent újraszülni ezeket önmagunkban? Mindenesetre az emlékezés is kétoldalú. A mozdulatok, hangok, szavak újbóli felidézésének éltető ereje van, de a hiány negatív oldala az idő múlásával túlnő az emlékek előhívásának derűjén, így őröl fel. Az örömteli emlékezés szülte pillangó bábbá válik: fordítva születik, születése a halál. [E. D.]

A MÁSODIK: Schillinger Gyöngyvér: Mostantól majd (próza) [Kalligram]

Schillinger Gyöngyvér prózája olyan, mintha végig magasfeszültségben íródott volna. A röviden pattogó, cikázó mondatok tudatáramszerűen vezetnek végig emlékeken, gondolatokon, reményeken, miközben epikus történet leírásaként is működnek. Egy 38 éves férfi a súlyos betegségen átesett nagyanyjával él egy házban, és miközben magánélete válságba került (feleségétől elvált), a külvilág történései folyamatos szorongásban tartják. A nyomasztó szöveg egyik legfőbb hatáseleme éppen a nyomasztás; mintha sehol sem lenne nyugalom, béke, biztonság, maga az otthon sem az intim megbékélés helyszíne. A reményt egyedül a pipázás adja, de már maga ez is sejteti, hogy a szövegnek bőven van társadalomkritikai, az egyéni szenvedéstörténeten túlmutató dimenziója. [B. Cs.]

AZ ELSŐ: Alberto Bertoni: Metamorfózis (vers, Kerber Balázs fordítása) [Tiszatáj]

A vers egy különleges metamorfózisról szól. A beszélő én azt az időt említi, amikor majd „mind a ketten fák leszünk”. Vagyis vélhetően a halál utáni állapotról van szó (bár ez persze már értelmezés kérdése). Ebben a sajátos, átalakult állapotban az első dolog a teljes felejtés lesz, majd végül egy megtisztultabb, természetbe simuló emlékezés, két fűzfavessző, egy madár két szárnyának emlékezése. A csodálatosan tiszta költőiségű szöveg a belesimulás, a megkövesedés, a nyugalom szavait közvetíti, egy emberen túli érzékelés lehetőségéről ad számot. [B. Cs.]

 

A ráadás örömeiből (Halmai Tamás széljegyzetei Szécsi Margithoz)

Mindaz, aki tudja, hogy az értelmezést a versre „ráadásul kapja” (hogy a kötet József-Attilás párhuzamait elorozzam már bevezetőül…), azt is sejtheti, hogy a versolvasás tiszta és magányos öröme nem kiváltható a versértelmezés(ek) pótlékával, s végképp nem helyettesítheti azt. Erre persze csak korosztályi-iskolás keservek után jóval megkésve jön rá az olvasó ember, mikor már meglehetős eszköztára nyílik meg, értő olvasatok különpolca nyílik arra is, hogy egy-egy verssor megnyitásával miféle új tájak felé tekinthet tova. Ennek eszköztára sokféle, cselei és tájképei, analógiái és színterei is sokfélék, de talán sosem elég a gyarapításuk. Kiváltképpen akkor, ha annyira kevéssé ismert és „népszerű” költő művéről van szó, amilyen Szécsi Margité is.

Halmai esszék, kritikák, versek, történetek és bölcsességek, „korrektúraglosszák” és olvasókönyvek mellett számos monográfia szerzője is: Takács Zsuzsa, Székely Magda, Gergely Ágnes, Rába György, Bátori Csaba, Iancu Laura, Bertók László szerepeltek már munkái között, s most Szécsi Margit költővilágába vezet be minket. A kötet a költőnő halálának harmincadik évfordulójára jelent meg a Cédrus Művészeti Alapítványtól Kleopátra aranyhajói. Szécsi Margit-széljegyzetek címmel (2020, Budapest, 84 oldal). A rövid verseket sorra kerítő kötet a szerzői saját szavakkal így fejeződik be a „Kiköthet-e kertben a bárka” kérdésre költői kérdésre:

„a túl igaz szót nem érti a fül,
Az megmarad zenének, szerelemnek,
mágiának és más kacér titoknak.
De már almafa s fű csobog körül”.

Önnön elemzéseit saját poétikával díszíteni – ez már üzenet. Aranyhajót ígért a kötetcím is, de itt a találkozás olyan játékával és játékosan igaz szavával köt össze, melyben a megmaradt szerelem zenéje és a kacér titok a megértő tudás almafáját csobogja körül búcsúzó szavakkal. Egész kötete ekképpen poétikus ugyanakkor – vagyis a verselemzés elemzésének valaminő egzakt kritikai talajt döngölni itt kellően költőietlen gesztus lenne, maradok inkább a szépecske kiadvány „illatolásánál”. Ez Szécsi Margithoz is jobban illik, a címlapfotó „Kleopátrás” tónusában szénakazlat illatoló költőnőhöz is, meg Halmai megértő prózájához és illedelmes szövegtaglalásaihoz (még utólagos önkritikus megjegyzéseihez is, melyekkel leírt szavait szimatolja újra és formálja egzaktabbra…).

A kötet két „szinten” épül föl, s az utolsó, 20. verselemzés záró sora is megerősít: „Létszintek közt közlekedik, akinek szíve van”. Nos, a kötet írásai az alkalomhoz illesztett bevezető esszével indulnak („…ahogy csodára nézni illik”. Előszó egy ünnepi identitáshoz) – melyben első soraival exponálja a tartalmat: „avantgárd népiesség és elégikus szürrealizmus: Szécsi Margit (1928–1990) … költészete – a mágiás anagrammáktól a kötetnyitó mottóepigrammákon át a delejes hosszúversekig – a szenvedély nyelvét beszéli akkor is, ha szerelmet vall látomásos vershőseinek, akkor is, ha groteszk humorral enyhít külvárosi kínt – s akkor is, ha hallgat, mint koldusjogar királynői kézben” (8. old.). Rövid, de annál gazdagabb utalásokkal teszi folytonossá a „szerelmes csóknak és bornak” bemutatkozó költői önképet, melyben tisztán láthatóvá teszi, hogy „Szécsi verseinek beszélője mítoszi sugalmakból, hiedelmes képzetekből származtatja önazonosságát. A pátoszos versnyelvi magatartás – ez a gyönyörű-barbár szakralitás – akárha nagyszabású végletekre szerződött volna, mintegy ’vérben, füstben, nehéz aranyban’ állandósítva kilétét” (10.). A folytatás „parázs példái” Halmai kézműves retorikájában olyan visszarévedést és mélyértelmű kalandképességet sugallanak, amihez még versolvasó embernek sincs kellő patetikus eszköztára. Egész esszéje dúskál „a szerelmes én-te viszony identitást teremtő-megtartó hatalmáról visszatérően” mennyei híreket közlő verssorokban, ezekből boglyát halmozó költői közelítésekben. S ez csupán a „felhang” a sorokról szakaszokra, hangokról jelentéstartományokra, képzetekről asszociációkra szökellő interpretációhoz, melyekben a húsz költemény a „szakrális erény” és „az öndefiníció harcos ártatlansága” között találja meg a hommage és az ars poetica konfesszióit, transzcendens „túlnani dimenzióit”, s a „beszédes lázongás… gyermekkori mitológiákat és kalandor metafizikát közölve hévvel-lélekkel” árnyalatait idézi meg Szécsi „történelmet és Bibliát is ismerő karcos eleganciája” folytonos szövegolvasatával, „líraiság és gondolatiság egymást föltételező” kiteljesedései révén (12-13.).

Árulkodó talán, egyben a narratív szerkezetet is megidéző, saját „néhány belátás és ajánlat” mutatóba kínált változatait címsorosító alakzata, melyek az „ünnepi identitás” összképét teszik sejthetővé: Erkölcs, igazság, ethosz – Tengeri nosztalgia – Vers, költő, költészet – Az olvasónak is van felelőssége… – Hogyan éljük meg hagyományainkat? – Ars poeticává rajzolt önarcképek – Csodalátó tekintet – Égi hazánk dicsérete – A vers mint ének, az ének mint mágikus aktus – A boldogság – mint történelmi missziónk – Ecce Homo – A testi létezés múlhatatlan méltósága – Kondortól Krisztusig – A humor lélektana – és önismereti etikája – Európa ma is időszerű küldetése”. Tanító kérdésével, mely a megértő alázat méltóságát sugallja, a „Kondorról és Nagy Lászlóról szólván” is megfogalmazott vállalást sejteti: „a mindenség magyarul” (18.). S már csupán ráadás, midőn „a Nagy László – Szécsi Margit-féle verstudat távlataihoz” keres „nyelvi-poétikai, szociális-kompassiós és gondolati-spirituális síkon is közelebb kerülési” utakat, hermeneutikai távlatokat, hogy Szécsi teljesebb költészete „nemcsak érthetővé, de megérthetővé is” válhassanak ez ünnepi identitás megértési kísérleteivel.A kötet egész második része (23-74.) e megértések meggyőző kísérlete, létszintek között közlekedő szíves próza. Nem kritikai gesztus mindezt egy másik olvasatba szuszakolni, s nem is ételmező gesztus minderre valami csámpás szalmakalapot tenni az értő olvasat máshogy-értő oktondiságával. Így csupán annyi marad hátra, megkérjek minden lehetséges olvasót: ne engem, Halmai Tamás kötetét tessen inkább olvasni…! Abból több marad meg „zenének és szerelemnek”!

 

(Halmai Tamás)

Okkal; Vakond

 

Okkal

Vagy ok, vagy nem ok
Az, hogy vagyok
Nem vagyok oktalan
Talán egy kicsit dologtalan

Nem vagyok okos
Sokkal inkább kos
Ha bosszantanak mindig ok
Hogy Fejjel a falnak szaladok

Néha bajok okozója
Gyermekek homokozója
Magam okolom
Ha nincs is okom

Ide-oda fordulok
Olyan is akad, koldulok
S lehet ez néha sok(k)
De van, kinek pont ok!

 

Vakond

Nem kecses alakom
A föld alatt lakom
S én magam ásom
Saját önnön lak-ásom

Kényes földmunka
Egésznap unva
Kertedet feltúrva
Tűrve hideget-meleget

Szeretnek, utálnak
Nem neveznek butának
Ügyesen kaparok
A vendéged maradok

Ha kirúgsz akkor is.

 

(Illusztráció: Margaret Isobel Wright: Children in a Sandpit)

Luis Cernuda: Fáradt vagyok

Tollat növesztett rám a fáradtság,
szépet, mint a papagáj tolla
azé, aki repülni nem tud vele,
csak folyton gagyoghat róla.

Fáraszt, hogy hirtelen a semmiből
romokként fekszenek a házak;
fárasztanak engem a dolgok, amik
selymes lüktetéssel fordítanak hátat.

Maga az élet az, ami elfáraszt engem,
a halálhoz erőt kéne magamon vennem;
belefáradtam, hogy fáradtnak kell lennem,

és életem könnyed tollak közt, bölcsen,
mint az ismerős, szomorú papagáj, töltsem,
a papagáj,  ami örökké fáradt bennem.

Bakó Judit fordítása

Illusztráció: Paul Klee

 

 

São Roque; A kötéltáncos

 

São Roque

Az apró város minden porcikája
hullámverések ritmusán dobog,
mohás tüdővel vágyait zihálja;
a szó, a testes portugál borok
úgy folynak szét s tovább az utcakőre,
mint ébredés utáni kába álom,
a fény előtör, s házfalakra dőlve
hosszan mereng el életen, halálon.

Egy egyszerű ének csapong merészen,
körém fonódik, hív, a partra vonz,
fiúcska áll a könnyű, déli szélben,
gitáron játszik, sír, az arca bronz.
Örök-magát kutatja, s ott találja
a kéken át a végső, méla hangig,
amíg a mély atlanti csend magánya
a tejszín-fellegek fölé magaslik.

 

A kötéltáncos

Bukott kimérák, kígyónyelvűek,
miért e mérhetetlen lárma?
Ki az, ki most kötélen járva
életet tanul?

Mitől ragyoghat boldog-szótlanul?
Szívében nem rág rusnya féreg,
s a kételyek, ha egyszer végleg
földre omlanak,

fölötte már nem győz a holt anyag,
s nem tapsvihar, mi égbe rántja,
mert Eggyé lett erő a vágya,
földöntúli szép.

Ha majd a fényre félsz nélkül kilép,
ahonnan mások sárba estek,
hiúság, püffedt cédatestek,
emberglóriák,

csak nézz tükörbe, öntelt, holt világ,
gazdája lelki pestiseknek,
s hallgasd, füledbe mit sziszegnek
Káin sarjai.

Ott fent e zajt már rég nem hallani,
s nem vakmerő, ki hinni bátor,
hisz tudja jól, meghalhat párszor,
mégis élni fog.

 

(Illusztráció: Leonora Carrington: Play Shadow)

A SZÁNDÉK; A PISZKOZAT KÉRDÉSEI; VASÜNNEP; VAN, MERT VAN

 

A SZÁNDÉK

Azután lesz a vers.
Ragyogásában döglött lovak
idomtalan játékát sejtem.
A tavaszt fogom abban temetni.
Zöld füvön járnak majd sötét csikók,
elébem áll a semmi.
És megint megkérdezem: hová
lehet itten majd temetni?

Aztán majd vers lesz.
Tükörkép párás üvegben, kérdezem
majd: kire lehet itten nevetni?
Állok majd, mint háromkirályok, fövegben,
hónom alatt apró krisztusokkal, süvegben:
forgatom őket, zene a cigány szelekben –
hallgatom: verebek kútja. Csönd!
Takarnám apró szentjeim – borítanak!

Cipeljétek már magatok! – mondom,
de átbotlok minden koboldon, menedék
nem lesz, se nő, és nem lesz szerelem,
rendszerem magamról lebontom:
kisjézus áll majd, mint a kés.
Gonosz lesz és boldog, mint a kevés
dolgokon örvendő dolgok. Szentjózsef
szívére vésett hallgatás.

 

A PISZKOZAT KÉRDÉSEI

Az időt ki metszi fel,
kimondva az értelem látomását?
Eljövő sebeim látva
ki lesz a boldog lárva,

ki mondja húsom messiását?
Ki az a létező messzi,
ki a ködöt és havazást
arcomra ereszti:

ne lássak újra!
Csontomból a madárkás
hideget, a félelmet
bőrömig ki fújja?

Rossz lázak rángatnak,
tudom a törvényt.
Ha gyilkoltam, önként,
tettem, ami történt.

A férc időt kézzel ki tépi,
biztos tudással ki súgja:
nem leszel háza,
sem húsa az alázatnak.

 

VASÜNNEP

Borzasan futó vizek:
szemembe ütő ezüst tavasz.
Estében ömlő nyár-arany,
rozsdában hűlő őszidő.
Jön a túlélés tele: a vas.

Mert minden percben ott zizeg
a beláthatatlan fent s a lent,
végtelent szőnek az évszakok,
a legszebb gyűrű a néma vas:
a Vele fogadott szép vigasz.

 

VAN, MERT VAN

Az Egy indoka

Az Egy falkába verődik,
egy parancsra öl, mert
egy szabály dolgozik: az éhség –
és megmarad annak, mi volt: az Egy.

Az áldozat öltözik, gyilkosa húsába költözik,
vérévé lesz, felölti ruháját, életét,
önléte vackára tér: húsvéti létezés.
Ölés van, egybeölelés. Egyremegy.

Zálog az idő, ablakrésen áttolt letét,
szűnik a szívütés, vele a kétség,
dús partú medrében múlik a múlás,
fénnyé foszlik a sötétség: megremeg.

A van annyit jelent, hogy elrohan,
szűnik a szüntető azután.
Elnézést kér a szelíd préda sután,
gyilkosává oldódik, mire a nap lemegy.

………..Folyóparton ülsz, isten fölrobbant tükre olvad
………..a lencsébe gyűlő alkonyatban,
………..szemed csukódik, dél felé ömlik a jó idő
………..– mire szemed kinyílik: az már egy más folyó.

(Illusztráció: Fábián István: Kérdezte bárki a csatalovakat?; sárkányfogvetemény; Ikarosz; kéve)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info