A SZÁNDÉK

Azután lesz a vers.
Ragyogásában döglött lovak
idomtalan játékát sejtem.
A tavaszt fogom abban temetni.
Zöld füvön járnak majd sötét csikók,
elébem áll a semmi.
És megint megkérdezem: hová
lehet itten majd temetni?

Aztán majd vers lesz.
Tükörkép párás üvegben, kérdezem
majd: kire lehet itten nevetni?
Állok majd, mint háromkirályok, fövegben,
hónom alatt apró krisztusokkal, süvegben:
forgatom őket, zene a cigány szelekben –
hallgatom: verebek kútja. Csönd!
Takarnám apró szentjeim – borítanak!

Cipeljétek már magatok! – mondom,
de átbotlok minden koboldon, menedék
nem lesz, se nő, és nem lesz szerelem,
rendszerem magamról lebontom:
kisjézus áll majd, mint a kés.
Gonosz lesz és boldog, mint a kevés
dolgokon örvendő dolgok. Szentjózsef
szívére vésett hallgatás.

 

A PISZKOZAT KÉRDÉSEI

Az időt ki metszi fel,
kimondva az értelem látomását?
Eljövő sebeim látva
ki lesz a boldog lárva,

ki mondja húsom messiását?
Ki az a létező messzi,
ki a ködöt és havazást
arcomra ereszti:

ne lássak újra!
Csontomból a madárkás
hideget, a félelmet
bőrömig ki fújja?

Rossz lázak rángatnak,
tudom a törvényt.
Ha gyilkoltam, önként,
tettem, ami történt.

A férc időt kézzel ki tépi,
biztos tudással ki súgja:
nem leszel háza,
sem húsa az alázatnak.

 

VASÜNNEP

Borzasan futó vizek:
szemembe ütő ezüst tavasz.
Estében ömlő nyár-arany,
rozsdában hűlő őszidő.
Jön a túlélés tele: a vas.

Mert minden percben ott zizeg
a beláthatatlan fent s a lent,
végtelent szőnek az évszakok,
a legszebb gyűrű a néma vas:
a Vele fogadott szép vigasz.

 

VAN, MERT VAN

Az Egy indoka

Az Egy falkába verődik,
egy parancsra öl, mert
egy szabály dolgozik: az éhség –
és megmarad annak, mi volt: az Egy.

Az áldozat öltözik, gyilkosa húsába költözik,
vérévé lesz, felölti ruháját, életét,
önléte vackára tér: húsvéti létezés.
Ölés van, egybeölelés. Egyremegy.

Zálog az idő, ablakrésen áttolt letét,
szűnik a szívütés, vele a kétség,
dús partú medrében múlik a múlás,
fénnyé foszlik a sötétség: megremeg.

A van annyit jelent, hogy elrohan,
szűnik a szüntető azután.
Elnézést kér a szelíd préda sután,
gyilkosává oldódik, mire a nap lemegy.

………..Folyóparton ülsz, isten fölrobbant tükre olvad
………..a lencsébe gyűlő alkonyatban,
………..szemed csukódik, dél felé ömlik a jó idő
………..– mire szemed kinyílik: az már egy más folyó.

(Illusztráció: Fábián István: Kérdezte bárki a csatalovakat?; sárkányfogvetemény; Ikarosz; kéve)