– Akkor most zenéljünk egy jót! – vetettem fel, és próbáltam Laciék felé terelni a népséget.

– Most?! Ne hülyéskedj már – mondta Laci, aki egy ideje kedvetlenül kullogott mögöttünk zsebre tett kézzel.

– Igen, most!

– Messze vagyunk tőlünk.

– Aha, kábé két sarokra.

– Igeeen, én is zenélni akarok! – rohangált Rekettyés Józsi fel-alá széttárt karral.

– Össze fogjátok hányni a próbatermet – vetette közbe Laci.

– Valamikor fel kell avatni. Mi bajod van?

– Nem akarom, hogy így gyertek át.

– Már hogyan?

– Hát részegen.

– Itt senki se részeg! – kajabált bele Józsi.

– Nézzél már magadra! – szólt rá Laci ingerülten, de Józsi csak vigyorgott.

– Inkább igyál még egy kortyot – kínálta Józsi.

– Nem.

– De igen.

– Na jó.

Laci kelletlenül megadta magát. Hógolyóztunk még egyet, és feléjük vettük az irányt. Öt perc alatt felértünk hozzájuk. Senki sem volt rosszul, s hogy ne is legyen, Laci kukoricát pattogtatott, és körbekínálta a galerit. Aztán mindenki elmarta a saját hangszerét, leszámítva Imit, aki leült egy székre, és intett, hogy kezdhetjük.

Laci dobolt valami számomra érdektelen ütemet, én gitároztam, Dini bőgőzött, Józsi egy Jim Morrisont idéző, apollói mozdulattal magához kapta a mikrofont, rögtönzött egy összefüggéstelen dalszöveget, amit roppant hamisan énekelt, Imi pedig felugrott a székre, és léggitározott. Mikor meguntuk a sehová nem vezető zenélést, Imi kölcsönkérte a kotrómat, hogy bemutassa a tudományát. Látva erőfeszítését, ahogyan próbálta megfogni a pengetőt és egyúttal ölében tartani a gitárt, teljesen elnémultunk, és egytől egyig őt néztük.

– Na, milyen?! – kérdezte lelkesen, aki végig a húrokra meredt, mialatt A felkelő nap házát játszotta.

– Egészen jó lesz – feleltem szelíden.

– Tényleg? Játszhatok még egy kicsit?

– Persze, ráérünk.

– Most dobolj nekem, Laci!

És Laci dobolni kezdett, Imi pedig feltekerte az erősítőn a hangerőt. Dini mögé hajolt, megfogta merev, kacska kezét, és vezette, Imi pedig nagyokat bólogatott közben. Én is odaálltam az idegesítő tanácsaimmal, de Iminek mindez nagyon jólesett. Józsi lehunyta ekkor a szemét, és énekelni kezdte a dal szövegét, hozzávetőleges pontossággal. Álmos és hamis hangja volt, fél percen belül hülyét kaptam tőle. Ennél már csak az összhatás volt rettenetesebb. Végignézve magunkon és hallgatva e képtelen, fülsértő dilettantizmust, egyre ingerültebb lettem, és nem szóltam többet Imihez.

– Játsszunk inkább Nirvanát!

– Egyelőre gyakorlunk – nézett rám Dini szemrehányóan, aki még mindig Iminek segített. – Tessék, kövess minket – és kezembe nyomta a bőgőjét.

Jó negyedóráig bukdácsoltam velük együtt, folyton ugyanazt a néhány akkordot ismételtük, hogy Imi megtanulja végre, aztán gondoltam egyet, és mégis belekezdtem a Sliverbe.

– Én ilyen szarra nem ütök – csapta le Laci a dobverőit. Erre felkaptam a fejem.

– Tessék?!

– Utálom a Nirvanát, nem akarok ilyen zenét játszani. Erre mindenki elhallgatott.

– Hogy mondhatsz ilyet?

– Úgy, hogy egy szar zenekar, és kész!

– De ez a kedvenc bandám!

– Sajnálom, akkor is egy rakás szar primitív szar!

Dini felszisszent, mert tudta jól, hogy Laci kényes pontomon talált. Nagyapámra gondoltam, aki mindig azt tanácsolta a vagány nagyanyámnak, hogy ha felmérgeli magát, előbb számoljon el húszig, és csak akkor szólaljon meg. Én ötnél tovább nem bírtam a számlálást. Laci váratlan ingerültsége az osztálytársaim kirohanásait idézte, amit nem volt kedvem tovább hallgatni.

– Laci, te félsz – mondtam szokatlanul mély hangon, mint aki éppen akkor ébredt.

– Nem félek. Hogy jön ez ide?!

– De félsz, mert nem azt kérdezted, hogy „ugyan mitől”, hanem egyből letagadtad. A Nirvanáról és rólad beszélek. Szerinted mitől félsz?

– Most mit kell velem szórakozni?

– Félsz a Nirvanától, mert nincsenek igazi érzéseid. Vagyis lehetnek, csak nem állsz velük beszélő viszonyban, és sosem fogod átélni őket. Betemetett lélekkel születtél. Ezért utálod azt, akinek vannak ilyen érzései, és képes a zenéjével felszabadítani azokat. Veszélyesnek és ijesztőnek tartod a Nirvanát, nem szarnak. A Nirvanát lehet szeretni vagy nem szeretni, csak utálni nem lehet.

Laci értetlenül hallgatott végig, de láttam, hogy gyülemlik benne a düh.