NÉV NÉLKÜL
Ezt írtam három napja
egy üres word-fájlba:
Név nélkül.
Úgy hangzik, mint egy cím,
és kifejez valamit,
amit név nélkül kéne kifejezni.
Három napja,
hogy ezen gondolkodom.
Hordozom magamban,
mintha egy név lenne.
Közben meglátogattam
anyámat, apámat.
Fölidéztem egy felakasztott kutyát
gyermekkoromból.
Egy kellemes éjszakát
töltöttem Emesénél.
Egy reggel tojást ettem
és elolvastam egy mordvin történetet
bizonyos Haaka vadászról.
Dúdoltam egy dalt, mely így hangzik:
„Jönnek már a kis békák,
a kis békák, ta-tam-tam-tam.”
Hazafelé jövet
nem vettem észre semmit.
Azon kívül, hogy a sarki vegyesboltnál,
eszembe jutott:
ma van az év utolsó napja.
Jövőre talán, ha egyebet nem is,
megnövelhetném a szakállamat.
Amikor beléptem az ajtón,
valami sejtelmem támadt.
Ezt később így tudtam megfogalmazni:
a fogolytábor lesben áll
sarló kutyák ugatnak
nincs neve a szavaknak
a fogolytábor lesben áll
Most kellene átlépnem
általánosabb síkra.
Kissé magam fölé emelkedni,
hogy zuhanórepülésben
érkezzek e költemény végéhez.
DECEMBER
Ez itt a tél.
Pár behavazott ág.
Tisztogatom az egérszaros szobát.
Nem nagyon, csak épp hogy
köztük én is elférjek,
s fekhelynyi ágy, ha jönne,
Emesének.
Na és tovább.
A csempe.
Megtartani ezt még.
A másikat lebontotta apám,
s ez sem képvisel már túl sok eszmét.
Nem melegít, tudod,
csak tüzel.
Holnap karácsony.
Beérem ennyivel.
Még annyit sem,
hogy bár ingre vetkőzzek,
s ha jő az este, üvegből borozzak.
Figyelem, hogy hámlik
bőre egy festékes doboznak.
Ha megszomjaznék,
hóval oltom szomjam.
Erősebb kéne,
de most itt csak bor van.
S mi még?
Talán a Maros.
Befagyott.
Fotónak épp takaros
lenne, ha lenne fényképezőgépem.
S a kosár, mit a nyáron
vettem egy cigánytól.
Fát hasítok, megrakom, ciba.
Lépkedek a hóban.
Kirántja valami
az időt is alólam.
Valami akad mindig.
Emlék, szó vagy ember.
Ha ez se lenne,
tényleg csak szeszekkel
lehetne kibírni,
noha így is.
Semmit se jelent,
amibe véletlen belebotlasz.
S hogy miért kell erről írni? –,
attól is csak egyre rosszabb
lesz a képlet.
Ideje lenne végre
abbahagyni az egészet.
FALTÓL FALIG
Mostanra már az erdők is alig.
Ami maradt, elfújta a szél.
Szoktam sétálni ugyan,
de kerülöm az erdők roncsait,
folyópartokat.
Csak fotókat nézek: mosolygó sajnálattal.
Ma este például százhatvanötször
sétáltam át a szobát.
A hangszórókból szólt valami metál.
Ismétlésre állítottam,
04:05 hosszú a track,
max hangerőn
sétám sebessége kábé 2 km/óra,
de untam kiszámolni,
hányszor futott végig ezalatt a szám.
Az ilyesmi úgy is csak fontoskodás.
Közben próbáltam nem gondolkodni:
Keresztes Szent János szerint
ugyanis csak a kezdők elmélkednek,
a haladók már csak szemlélődni szoktak.
Tehát próbáltam haladóvá válni
a „lélek sötét éjszakájában”.
Az eredmény kissé eltér a várttól:
tetovált fejjel saját
lelkemre vadászok,
torkomban világítanak
az üvegszilánkok.