Felírtam a listára Elődöt, és gratuláltam neki. Fájdalmas, távolba révedő szemmel, gyenge mosollyal köszönte meg, homlokán már a hadba vonulók szomorkás felhője úszott.

A névsort bezártuk az irodába, a százados meghagyta, hogy Előd vigye magával a hajnali gyülekezőre. Aznap mindannyian felöltözve, fegyverrel az ágyak mellett tértünk aludni.

Négy előtt tíz perccel az alegységügyeletes körbejárt, és felébresztette a húsz önkéntest. Akkor már valamelyest kijózanodtam, de így még rosszabb lett. Folyamatos hányinger és fejfájás gyötört. Nem tudtam aludni, néztem, ahogy a tizedes a mozdulatlanul horkoló Elődöt rázza. Hiába.

− Hagyd, majd én! − mondtam neki, s kikászálódtam az ágyból.

Felemeltem az asztal közepén álló vizeskancsót és ittam, aztán Elődnek is töltöttem egy pohárral. Az ágyához léptem, megráztam a vállát.

− Előd! Ébredni kell!

Semmi. Kitartóan rázogattam és szólongattam vagy egy percig, mire magához tért. Zavaros szemein át bokszoló majmokat láttam a fejében.

− Mi a fasz van? − kérdezte durcásan.

− Kelj fel, indulnod kell!

− Hova?

− Az alakuló térre, a gyülekezőre.

− Milyen gyülekezőre?

− Battonyára kell mennetek, a román határhoz!

− Kinek?! Nekem?!

Nyeltem egyet.

− Tudod! Megvédeni a magyar hazát és szabadságharcos honfitársaidat.

Bambán és egyúttal dühösen meredt rám.

− Na menj a picsába!

Visszafordult a falhoz, fejére húzta a takaróját. Tanácstalanul néztem a kezemben tartott pohár vizet. Megráztam Elődöt.

− Ha nem mész le, megfenyítenek. Felírattad magadat a listára. Harckészültségben

komolyan veszik az ilyesmit.

Felült az ágyán, kiverte a kezemből a vizet.

− Húzzál már innen, kopasz! Nem érted, hogy nem megyek sehova?! Én írnok vagyok,

baszki, nem tudod felfogni?

Azzal megint visszafeküdt.

− De hát akkor hiányzik egy ember! Te meg felírattad magad a listára! Mint önkéntest.

Pár másodpercig mozdulatlan maradt, aztán hirtelen kipattant az ágyból. Szitkozódva kotorászott rendetlenül lehányt ruhái között, előhúzta a kulcscsomóját, átvágtatott az irodába. Egy perc múlva visszarobogott, és hozzám vágta a listát. Beugrott az ágyba, vadul csapkodva eligazította a takaróját és már alóla szólt ki,

− Jó lesz, ha csipkeded magad, kopasz!

Megnéztem a papírt. Előd a saját nevét vastag filctollal átsatírozta, és a névsor aljára odaírta az enyémet. Nem tehettem semmit.

Hatkor gördült ki velünk a konvoj a kapun. Hasra vett géppisztollyal, az egyik Ural platójának legvégében ültem. Láttam, amikor a század reggelizni indult az épületünk elől. Integettek, hujjogtak felénk, Előd azonban épp csak odapillantott, és rögtön el is fordult.

Már leszerelt, mire visszatértem Battonyáról. A románoknak eszük ágában sem volt megtámadni minket, egy puskalövés sem dördült el a közelemben. Nem is azért mondom.