Egy nap arra ébredek…,

hogy ablakomat kivágva kelteget a reggeli szél. Az az érzésem, haragszik rám, esetleg figyelmeztetni akar. Kótyagosan botorkálok ki a konyhába, álmosan vetek egy szokásos pillantást a napi sajtóra. Belém fagy a szar, ahogy elolvasom a címlapon a szalagcímet:

A RENDŐRSÉG ÚJABB ILLEGÁLIS SZERENCSEJÁTÉKBARLANGOT LEPLEZETT LE MÚLT ÉJJEL! S ott áll mind, a sok ismerős arc, jó barát, akikkel megannyiszor cserélt már gazdát a pénzünk. Most láncra verve, mint a kutyák. És Editke a háttérben, a rendőri sorfal mögött áll, diadalmas mosollyal aszott arcán.

– Láttad a mai Blikket, bazd meg? – hívom remegő hangon Gegét.

– Láttam, bazd meg!… Anyámnak múltkor meséltem, hogy mostanában milyen fasza helyekre járunk, és mindig milyen kurva jól érzem magam, aztán most egy kurva cikk miatt habzó szájjal vágja arcomba az újságot. Így ébredtem. Egy darabig nem találkozhatunk.

– Úgyis megfáztam.

Napokig feküdtem lázasan, betegen, jólesett most anyám gondoskodása, és volt időm gondolkodni is. Az elmúlt hetek életem eddigi legaktívabb időszakát jelentették. Máskor is el szoktam járni esténként, de most több, egymást követő nap teljesen kikészítettem magam. A világról alkotott képem is teljesen megváltozott.  Ismeretlen szituációkkal kerültem, a sokat megélt atyai öregember oltalma alatt. Valóban közelebb érzem magunkat egy nagyszerű forgatókönyv megírásához Gegével.

Fel akartam hívni Mihályt, hogy kifejezzem a hálámat, de rájöttem, nem tudom se a számát, se a címét. Gyakorlatilag a keresztnevén kívül semmit. Nem foglalkozom ezzel, hiszen megbízható ember, kedves, segítőkész. Folyamatosan jegyzetelem a tőle hallottakat, s biztos vagyok benne, hogy Gege is hasonlóképpen tesz. A fontos mondatokat szóról szóra vetem papírra, például „meg kell járni a Poklot, ahhoz, hogy a Mennybe juss”, vagy „a tárgyi tudás nem más, mint felesleges ismeretek halmaza, amellyel tündökölhetsz egy megfelelő társaságban”. A bűnről is sokat beszélgetett velünk, a felelősségvállalásról, stb. Belemélyedtünk egy tartalmas, mély beszélgetésbe,. Jólesett egy ilyen tapasztalt emberrel megvitatni ezeket a kérdéseket, hiszen ezekről eddig anyámon kívül senkivel nem tudtam beszélgetni, vele pedig túl sok a tabu akadt egy-egy beszélgetés közben.

Felsoroltatta velünk eddigi bűneinket, s nevetve konstatálta, hogy tiszták vagyunk, mint a ma született bárány. Azt mondta, fontos, hogy játsszunk a tűzzel, mert ez adja meg az élet sava-borsát. Igaza van, bassza meg! Tegnap láttam pár srácot valamelyik kocsmában, ahova az éjszaka forgószele sodort, ahogy a mosdóban bespuriznak. Rohadt egy szokás, de tetszett az a szenvedély, ahogy ezrest megcsavarva szippantották egy személyiről a port, majd utána vízzel kiöblítve a zacskót még a maradékot is kiitták, hogy ne menjen kárba semmi sem. Úgy éreztem, egyszer nekem is ki kell próbálnom.

Egy hét telt el talán, vagy egy hónap, hogy nem láttuk egymást a többiekkel. Napi teendőm végeztével beugrottam pár régi helyre, a többieket keresve, s úgy a tizenkettedik helyen, T.-ben megtaláltam őket. Gege és Mihály sziluettje szürkéllett a dohos talponállóban, előttük talán rekesznyi üres üveg tornyosult.

– Na, jó napot kívánok! – köszönök, bár kissé dilettánsnak hiszem magam, úgy érzem, kimaradtam valamiből – Régóta nem találkoztunk.

– Tedd le a segged, fiam, és igyál velünk. – mosolyog rám a jó öreg. Látom, hogy leszarja a kissé számonkérő modoromat , láthatóan az érdekli, hogy itt vagyok végre. Jobb kedvem lett, leültem. Egy darabig némán figyeltem beszélgetésüket, bele-beleszólogattam. Láttam, nagyon megértik már egymást, hát irigykedve próbáltam meg konfrontálódni hamar, mutatni, milyen kibaszott fontos tagja vagyok a társaságnak. Látom Gegénél a jegyzeteket, szóval valószínűleg nem lopja a napot annyira, bár igaz, ami igaz, ránézésre már nem a régi, látszik az arcán, hogy a szesz vette át az uralmat fölötte. De boldognak tűnt. Sok jó szöveget hallhatott az elmúlt napokban. Tudom, újra el kell foglalnom régi pozíciómat. Várakozón tekintek hát rájuk.

– Fiaim, teljesen le vagyok égve. – szólal meg Mihály.

– Én is! – válaszol síri hangon Gege.

Nálam volt még párezer forint, amit anyám adott a menzára, bár nem fizetem már két éve, úgyhogy egy darabig állom a köröket, de jó ütemben fogyasztunk, hamar kimerül a keret. . Gege hirtelen megböki a vállamat, hogy kövessem. Az utcára kiérve közli velem, most kurva nagy szarban vagyunk, ha nem teszünk valamit, mert Mihály gyakran hőbörög, hogy nekünk soha sincs pénzünk és hogy így, úgy, amúgy. Azt mondja, félő, hogy megunja a társaságunkat, besokall és továbbáll, és akkor mi a szarhoz kezdünk?!

Nem nagyon tud most lekötni az anyagiassággal, inkább az utcát figyelem, lassan feltűnik, iszonyú környéken vagyunk. Ráadásul lomtalanítás van, ezrével rajzanak ki lyukaikból a guberáló emberi roncsok.  Észreveszek egy fura alakot a szemközti, világító lámpa alatt. Mintha egy nagy virágcsokor lenne a lábainál és jegyzetelgetne egy kis papírra. De nincs időm jobban szemügyre venni, mert Gege egyszer csak nagyon határozott hangon szólal meg mellettem:

– Srácok, mi igazán nem akarjuk, hogy bármelyikőtöknek baja essen. Szerintem amúgy ne nagyon szarakodjatok, a haverom elég türelmetlen ember. Látjátok, gondolom, hogy mit tartok a kezemben, és én esküszöm a kurva anyátok életére, hogy a bordáitok közé baszom, ha próbálkoztok! Na, gyerünk, apukám, te meg vedd el tőlük, amit gondolsz – fordult felém –, ti persze nem mozdultok.

Gépiesen tettem, amit mond, fel sem fogtam, hogy mi zajlik. A telefonokat, pénztárcákat, karórákat sietve tettem zsebre, miközben Gege minden kétséget kizáróan élvezte a helyzetet, szívtelenül mosolygott a két szerencsétlen kisfiú arcába, akik, hogy elengedte őket, sírva rohantak a fényben úszó körút felé…