Az átalakult mesék

 

A Hókirálynővel Csáth Géza leghíresebb novellájában, az Anyagyilkosságban (1908) is találkozhatunk. Az Anyagyilkosság az eszmélés novellája, az erőé, amely a kétértelmű, szánalmas dolgok elpusztításáról szól. A gyilkosok valószínűleg két nagy csoportba oszthatóak. Vannak, akiknek komoly erőfeszítésükbe kerül a gyilkolás, ilyen a Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovja, és vannak született erős emberek, amilyenek a Witman-testvérek. Raszkolnyikov olyan szeretne lenni, mint ők. Ez utóbbiak nem tévelyegnek, magától értetődően tudják, mit kell tenniük. Akit megölnek, Raszkolnyikov áldozatához hasonlóan bevallottan értéktelen személy – Witmannénak csak azért bocsáthatjuk meg értéktelenségét, „mert végre is két szép és erős fiút hozott a világra.”

 

A két fiú a kamaszkorba lépve nagy szemekkel csodálkozik rá a világra. „Nagyúri foglalkozásnak ismerték föl az élést, s öntudatlanul és korán a saját szükségleteikhez formálták az időt.” A Kosztolányi Esti Kornéljából is ismerős állatkínzásos jelenetek ¹, amelyeket csaknem ugyanilyen formában Csáth másik novellájában, A kis Emmában is megtalálhatók, valóban dermesztőek. Különösen azért, mert a fiúk nem ostoba, állati módon gyilkolnak és boncolnak, hanem minden idegszálukkal a látványra koncentrálnak, minden pillanatukat a titkok megismerésének vágya tölti ki: „Arról beszéltek, hogy a madár tulajdonképpen csak egy ház, ahová a Kín beköltözik, és ott lakik, míg csak a baglyot meg nem ölik.” A fiúk megváltozott viselkedése egy tőről fakad Kay különös konokságával, amelyet a szemébe hullott szilánk idéz elő. Az élet szépségét a kínzás és a fájdalom jelenti, a legfőbb gyönyör egy perverz módon való szeretkezés egy nővel. A lég asszonyai folyvást ott lebegnek körülöttük, és hozzájuk érnek melleikkel és bőrükkel: ők a vágyak, melyek folyamatosan megkísértik a fiúkat.

 

Az Irén nevű lány, akihez a fiúk járnak, feltehetően kurtizán, aki nyilvánosházban lakik. „Ezalatt körös-körül ajtók nyíltak ki halkan, és fiatal lányok fejei tekintettek ki rajtok; csakhamar azonban nesztelenül visszahúzódtak a fejek.” Krúdy és Hunyady Sándor novelláiban jóval plasztikusabb a vöröslámpás házak leírása – Csáthnál minden álomszerű, a terek zártak, nincsenek hangok, minden túlvilági fényben ragyog. Egy másik novellájában (Ismeretlen házban, 1909), ahol az elbeszélő IO, a prostituált után kutat, az előzőhöz hasonló képpel találkozhatunk: „Hogy az első emeletig értünk, láttam, hogy ajtók nyílnak ki körös-körül a folyosón, és színes ruhájú lányok néznek bennünket.”

 

A két fiú a náluk idősebb és a szexualitás terén tapasztaltabb Irénben találja meg azt az érzéki objektumot, ami Kay számára a Hókirálynő, a fiatal orvostanhallgató számára pedig a vörös Eszti volt. „Ebéd után a szobájukba zárkóztak, és a lányról beszéltek; megállapodtak abban, hogy amit tapasztaltak, az összehasonlíthatatlanul felülmúlja összes eddigi kalandjaikat, még a bagoly kínzását is.” Ha megnézzük, hogyan alakul novelláról novellára – A kályha, A vörös Eszti, az Anyagyilkosság során – a vágy motívuma, láthatjuk, hogyan fogalmazza meg ugyanazt a problémát Csáth egyre határozottabban, és hogyan válnak szereplői egyre életerősebbé, egyre felnőttebbé – és egyre brutálisabbá. A gyilkosság az Anyagyilkosságban természetes és tiszta, a két testvér úgy öl, hogy nem szennyezi be magát: „ruháikon sehol nyoma sem volt a vérnek.” És miután a kést még egyszer beledöfték anyjukba, holott arra már semmi szükség nem volt, „ágyba bújtak, és az izgalmaktól holtra fáradva, pár pillanat múlva már mind a ketten mélyen aludtak.”

 

A befejezés ugyanaz, mint Csáth korábban írott novelláiban, a Torban és a Trepov-novellában (vagy a Monarchia másik nagy írójának, Kafkának a Testvérgyilkosság című novellájában): valami szörnyű esemény után, amelynek lelki traumát kellene okoznia, hirtelen legyőzi hőseit az anyag valósága: elfáradtak a megpróbáltatásokban. Vannak Csáthnak rosszul alvó hősei is, de ők éppenséggel nem élték ki azokat a vágyaikat, amelyeket a fent említett novellák szereplői. Az elfojtott vágyak Csáth novelláiban – a pszichoanalízis tanainak megfelelően – nagyobb kárt tesznek az ember lelkében, mint a kiélt vágyak, lett légyen szó akár gyilkosságról is. Az Anyagyilkossághoz epilógus csatlakozik: hajnalban a fiúk kipihenten és boldogan indulnak a lányhoz, és onnan az iskolába.

 

Az első történetben a megoldás a halál: a szerelmes fiút megöli barátja, a kályha. Ez romantikus megoldás, wertheri. A következő írásban, A vörös Esztiben nincs megoldás. A főszereplő ráébred, mi az a gyöngéje, amely tönkreteheti életét – és ennek tudatában él tovább. Az Anyagyilkosság szereplőinek hitvallása, hogy olyan életet kell élni – akár kegyetlenség elkövetésének árán is –, amely az ember egyéniségéből következik.

 

A hajnal, az ébredés motívuma mindhárom novella végén megjelenik. A kályha főhőse reggelre holtan fekszik a kályha mellett, az orvostanhallgató, Józsika lényegében gyógyultan ébred szobájában, a Witman-testvérek kipihenten indulnak az iskolába. Csáth szereti az ébredést, a reggelt – gondoljunk például Hamvazószerda című bábjátékára, amely A varázsló halálának egy változata –, mert a túlélés szimbóluma. Megvált a lidércnyomásoktól, az álmoktól.

 

A Hókirálynő más novellákban

 

Csáth Géza negyedik novelláskötete, a Schmith mézeskalácsos (1912) a leggyengébb Csáth-kötet. Az Andersen-mesék nyomai egyedül a címadó novellában figyelhetőek meg. Schmith mézeskalácsos esetét egy kitalált meséből ismerjük meg: az elbeszélő Lőcsén lát egy nyakazó bárdot, és erről eszébe jut egy történet, amelyet barátnőjének el is mesél. A történet szerint a gazdag, szeretetre és nőre éhes Schmith megnősül, a gyönyörű Évát veszi el, a zsugori Paul Walter lányát. Boldoggá tenni azonban nem tudja a „feketeszemű, pirosarcú, forró” lányt, „aki hevesen és erőszakosan vágyik a teljes, tökéletes boldogság egy pillanatára.”

 

Schmith szerelme az elfojtott szexualitású ember első nagy szerelme a nő iránt. Ebben a történetben már a Hókirálynő meséjének egy földhözragadtabb, eltorzítottabb változatát ismerjük meg. A Hókirálynő a közönséges kurtizán vonásait veszi fel, a mézeskalácsos pedig lelkében őrzi a kielégítetlen gyereket. A történet gyilkosságba fullad: amikor Schmith egy fiatal férfival rajtakapja a feleségét, megfojtja. A gyilkosságnak ez a módja a leggyakoribb Csáthnál, már egyik korai novellájában, a Fekete csöndben (1905) megjelenik, ahol szintén a féltékenység – a testvér iránti féltékenység – az oka. Schmithet végül lenyakazzák.

 

Csáth Géza ötödik kötetében, a Muzsikusokban (1913) található a Schmith mézeskalácsos párnovellája, a Rozi. Itt mesei körítésnek már nyoma sincs, a novella lényegre törően kezdődik: „Rozira sokszor mondta az anyja: – Ebből az lesz. Nem az lett. Férjhez ment.” Az „az” szócska természetesen kurtizánt jelent, és a novella lényege, hogy Roziból természetesen mégis „az” lett. Férjhez megy a fiatal Molnár Jóskához, az óriás termetű kőműveshez, aki érzéki vágyat és félelemmel teli izgalmat vált ki benne. Jóska külsőre ellentéte a hüllőszerű Schmithnek, de valójában lelki rokona. A történet eseményeit az határozza meg, hogy Jóska, Schmithhez hasonlóan nem tudja teljes mértékben megszerezni magának a nőt, nem uralja a lelkét. A mézeskalácsost és kőművest összeköti az is, hogy mindketten túl kacér nőt vettek el. Jóska egyre féltékenyebb, és amikor végül in flagranti találja feleségét, agyonüti őt egy falról leakasztott bárddal. A vágy adta erő, amely az Anyagyilkosságban az anya ellen fordul, itt – Schmith mézeskalácsos történetéhez hasonlóan – a szerelem tárgyára vetül vissza, őt pusztítja el.

 

A Muzsikosok-kötetben olvasható az Irén mama című novella is, amelyben szintén találhatunk Hókirálynő-motívumokat. A történet szerint Sentei Sándor elvesz egy hétköznapi, jelentéktelen nőt, hogy annak anyjával, a tündéri Irén mamával szerelmi viszonyt folytathasson. Irén mama olyan, mintha Maupassant, Stendhal vagy Balzac regényeiből lépne elő, Bori Imre szavával szólva az „erkölcstelen erkölcs” megszemélyesítője. ² Vidéki femme fatale, akinek alakjában a Hókirálynőre is ráismerhetünk.

 

Az asszonynak már a neve is árulkodó. Ugyanúgy Irénnek hívják, mint az Anyagyilkosság fiúkat megrontó kurtizánját. Az Irén névvel további hat Csáth-novellában találkozhatunk. A Történet egy gyógyszerészettan-hallgatóról című írásban Irén „rossz nő”, akitől a főhős valószínűleg vérbaját kapja. A Tálay főhadnagyban Irén Tálay felesége, aki egy szeretkezéssel, melynek során „édes és mohó volt minden tartózkodás nélkül”, visszahódítja férjét. Szintén az erotika megtestesítője Irén a Költő megtérése című írásban. Ő a költő múzsája, aki „rettenetesen tudott csókolni.” A maradék három novellában (Eroica, Prutyi, Részletetek Mariska naplójából) Irén mellékszereplő. Valószínű, hogy személyes motiváció a névadás oka. Csáth egyik töredékesen maradt színdarabjában, a Fiúk, Lányok-ban a darab előtti jegyzetben a következőket írja Irén neve mellé: „komisz, szép, kurva”. ³

 

Irén mamát Hókirálynővé teszi idősebb kora is: ő az érett nő, aki elcsábítja a fiú-férfit. A novellában megjelenik a Hókirálynő pár-alakja is, a kellemes társnak jó, de szeretőnek nem való Sárika-Gerda. Már az Andersen-mese ismertetésénél említettem, hogy a Hókirálynő és Gerda alakja szorosan összefügg, igazából ketten alkotnak – mint ebben a novellában is – egyetlen nőt: az eszményit.

 

A díszoklevél a Muzsikusok-kötet utolsó novellája. Kisvárosi történet, hősei iskolás fiúk, akik rajonganak a helyi színház üdvöskéjéért, Csengey Irma színésznőért. Mondhatni, ebben a novellában a Hókirálynő falkástul csábítja el a fiatal fiúkat. A novella a gyermekkort idéző írások közé tartozik, szabadkai helyszínek jelennek meg benne. A fiúk rajongása a tiltott színházért Heinrich Mann Ronda tanár úr (1905) című – (Kosztolányi Dezső fordította – könyvére emlékeztet: itt Csengey Irma színésznő a csábos Lola. A fiúk hódolatuk jeléül díszoklevelet készítenek, ám végül nem adják át, mert a színésznő a szobalányával letagadtatja magát. A fiúk az albérlet kapuja előtt várakoznak, amikor megpillantják Csengeyt egy kopott katona oldalán. Amikor rádöbbennek, hogy ideáljuk milyen olcsón adja magát, egyszerre felnőnek. Díszoklevelük, rajongásuk jelképe eltűnik, az egész ügyről nem is beszélnek többé.

 

A Hókirálynő ebben a novellában kisszerű teremtés. A fiúk vágya hozza létre, és alakítja valamilyenné. Amikor rájönnek, hogy nem olyan, amilyenné vágyuk tette őt, kiábrándulnak belőle. Hogy a vágy ruházza fel Csengeyt megnyerő tulajdonságokkal, bizonyítja, hogy a színésznőről nagyon kevés leírást kapunk, holott Csáth szereti részletesen jellemezni nőalakjait. Csengeyről annyit tudunk meg, hogy „igen szép arca van.”

 

A történetben végig jelen van az elfojtott szexualitás. A fiúk Csengey színészi tehetségét dicsérik, ezzel szemben akciójukat, amelynek során az oklevelet oda akarják adni, művészi rajongásukhoz nem illően titokban tervezik. Érzik, hogy valami tilos dolgot tesznek, ezért is rémülnek meg, amikor találkoznak az utcán iskolájuk igazgatójával. A kiábrándulás is akkor következik be, amikor világossá válik számukra: amire ők annyira vágyakoznak, azt egy kopott huszár is elérheti.