Dóka Péter összes bejegyzése

Csáth Géza és a Hókirálynő

Mesék a századelőn

 

H. Ch. Andersen meséskönyvei ott sorakoztak a századelő polgárcsaládjainak könyvespolcán, akár csak Ludwig Bechstein, a Grimm testvérek és az Ezeregyéjszaka meséi. A századelő magyar írói közül sokan hallhattak, olvashattak gyermekként Andersen-meséket, a mesék lírai hangulata és meseszövése helyenként tetten is érhető műveikben – motívumai és jellegzetes alakjai azonban szinte soha. 1 Mire a tehetséges gyermekek íróvá értek, messze kerültek az Andersen-mesék konkrétumaitól. Az emlékekben szívesen elmerülő Kosztolányi és Karinthy is megidézik gyermekkoruk kedvencét, ám távolról visszanézve, nosztalgiázva. 2Csáth Géza a nemzedék egyetlen írója, akinek művészete szorosan összefonódik Andersenével – talán azért is, mert a fiatal írónak még nem volt ideje kinőni Andersen bűvöletéből. 3

 

A vörös Eszti című Csáth-novelláben „Andersen bácsi” személyesen is megjelenik, és megszólítja a történet főhősét. A novellában Csáth azokat az Andersen-meséket is tételesen felsorolja, amelyeket a főhős legjobban szeretett. Ezek – a novellában használatos címekkel – Az anya története, a Hókirálynő, A piros cipők, A rettenthetetlen ólomkatona és a Bodza anyóka. Csáth csonkán maradt regényének első fejezetében, a hagyatékából előkerült Első fejezetben a Pestre érkező orvostanhallgató is polcára teszi – kedvencei közé – Andersen könyvét. 4 Publicisztikájában is megemlékezik Andersenről. Friss könyvekről (1906) szóló szemléjében Gárdonyi Géza A hét katicabogár című kötetével kapcsolatban említi. Kedvencei, a „varázsfiókos szerzők” közé sorolja Csehov, Emerson, Gárdonyi, Bródy és Arany mellé. 5

 

Csáth Géza maga is írt meséket, de művei közül nem ezek állnak Andersen meséivel a legszorosabb rokonságban. Csáth meséi a századelői mesekultusz részei. Századelői értelemben minden mesének számít, „ami nem volt tradicionális, nem volt anekdotikus, ami szemben állt és szembeszállt az »élet prózájával.«” 6 A mese legfontosabb elemének a jelképet tartották, a kor műmeséiben nem a fabula volt a fontos, hanem az atmoszféra. A mese iránti rajongás a mesélés kultuszát is jelentette: a kor meséiben rendre megjelent egy szereplő, és elmondott egy történetet az életéből.

 

Csáth novelláinak közel egyhatoda századelői értelemben vett mese, azonban ezek a mesék novellisztikájának leggyengébb részéhez tartoznak, és szinte kivétel nélkül legkorábbi írói korszakának termékei. Első novelláskötetét még megterhelik ezek az írások, a másodikban egyetlen mese sincs, a harmadikban egyetlenegy található, az utolsó kettőben egy sem. A mesék nagyobbik része a köteteken kívülre szorult, csupán lapokban, folyóiratokban jelent meg. Gyakori, hogy Csáth a második közléskor a „mese” szó címben való szerepeltetését is megszünteti. Így lesz a Mese a lányokról (1905) – Történet a három leányokról (1908), a Mese az estéről (1907) – Este (1908). 7 A meseszerűség fokozatosan eltűnik Csáth művészetéből, ahogy egyre több konkrétummal – névvel, helyszínnel stb. – dolgozik. Ugyanakkor az egyik Andersen-mesének, A Hókirálynőnek a motívumai folyamatosan jelen vannak Csáth novelláiban.

 

Andersen meséi különböznek a 19. század egyéb meséitől. Nem olyan vaskosak és nyersek, mint a Grimm-mesék, nem olyan kalandosak, mint az Ezeregyéjszaka történetei, és az a finomkodó líraiság is hiányzik belőlük, amely Oscar Wilde történeteit jellemezi. Előfordulnak benne csodás alakok – sellő, tündér, boszorkány –, de gyakoribb, hogy hétköznapi személyek – gyufaáruslány, katona – vagy pedig érző tárgyak, antropomorfizált állatok válnak főszereplővé. Andersen korának díszletei között kereste a meseszerűséget, a hétköznapok között találta meg a csodát.

 

Csáth A vörös Eszti című novellában nemcsak Andersen-mesék címeit sorolja fel, hanem azt is elmondja, hogy novellája főhőse hatéves korában kapott az apjától egy Andersen-kötetet, amely aztán legkedvesebb könyve lett. 8 Ennek a képeskönyvnek nem egyetlen modellje volt. Az 1908-ig megjelent Andersen-kötetetek között egyben sincs meg együtt valamennyi mese, illetőleg ha a mesék egy híján megegyeznek A vörös Esztiben felsoroltakkal, akkor a címek mások. Hevesi Sándor fordítása óta A rendíthetetlen ólomkatona címen ismert mesét a századelő fordítói közül egyetlen ember fordította úgy, ahogy azt Csáth A vörös Esztiben említi: Mikes Lajos. Kétségtelenül övé a századvég legjobb Andersen-fordítása. 9 Könyvében megtalálható ugyan az öt meséből négy, mégpedig a megfelelő címekkel, ám a számunkra legfontosabb, A Hókirálynő nem. Csáth tehát nem egyetlen meséskönyvre emlékszik vissza, hanem saját maga alkot egy kötetet azokból az Andersen-mesékből, amelyeket A vörös Eszti című novellában szerepeltetni akar. Mindössze három olyan Andersen-fordítás létezik, amelyet Csáth gyermekkorában ismerhetett. Ha a továbbiakban hivatkozom valamely Andersen-mesére, az ebben a három könyvben megtalálható. 10

Lábjegyzet:

  1. Andersen meséinek hatását a magyar irodalomra eddig kevesen vizsgálták. Máig úttörő jelentőségű Trencsényi Waldapfel Imre 1966-os Hans Christian Andersen in Ungarn című munkája, amelyben a szerző kompozícióbeli hasonlóságokat és szövegegyezéseket mutat ki Andersen meséi és Madách Imre Az ember tragédiája című műve között. A századvég írói közül leginkább Szini Gyula novelláinak /Trilibi, Bábsütő, Rózsaszínű hó/ sajátos, kicsit szomorkás hangulatú mesevilágán ismerhető fel Andersen hatása. (Tóth Árpád 1914-ben a Nyugatban megjelent írása  /Die gelbe Kalesche/ említi is Andersen nevét a Bábsütő című történettel kapcsolatban. A novella főhőse, akinek szerelmi csalódása miatt meghasad a szíve, valóban anderseni hős, hasonló az állhatatos ólomkatonához – ugyanakkor a meghasadt szív motívuma Oscar Wilde-nek a boldog hercegről szóló meséjét idézi.) Krúdy novellavilága is őriz valamit az Andersen-mesék melankolikus, biedermeier hangulatából, Téli út című novellájában el is hangzik Andersen neve.
  2. Kosztolányi Dezső fent említett versében vall gyermekkora Andersen-élményéről, Karinthy Frigyes Kosztolányi Elzára emlékezve írja Mindszenti litánia című versében: „Ahogy te meséltél nekem, titokzatosan suttogva / Mikor kisgyerek voltam, Andersent és másokat / Amitől művész lettem magam is”.
  3.   Andersen hatásáról Csáthra először Bóka László ír, a legrészletesebben pedig Pomogáts Béla. A két legjelentősebb Csáth-kutató, Dér Zoltán és Szajbély Mihály nem tesznek fontos észrevételeket az Andersen-hatással kapcsolatban. Bóka észreveszi, hogy Csáthra jellemző a tőmondatok és többszörösen mellérendelő mondatok használata, illetőleg az élőbeszéd dinamikája. Ezzel kapcsolatban említi meg Andersen nevét, akinek meséi felolvasásra voltak szánva. Kiemeli A vörös Eszti autobiografikus értékeit, és megemlíti műveik stílusbeli hasonlóságait. (BÓKA László, Csáth Géza novellái (Bölcsészetdoktori disszertáció), Bp., 1937.) Pomogáts Béla A vörös Eszti című novella szerkezeti elemeit vizsgálja, legalábbis a tanulmány alcíme szerint. Valójában leginkább a századelő szecessziós, a „gyermekkor tündéri világának” újrateremtésével próbálkozó novelláknak sémáját húzza rá A vörös Esztire. Nem tartom indokoltnak, hogy Pomogáts az elbeszéléssel kapcsolatban folytonosan a „messze tűnt gyerekkor” élményét hangsúlyozza, hiszen a novella félreérthetetlenül a gyermekkor lezárásáról szól. Pomogáts legnagyobb érdeme az, hogy észreveszi: a történetben elhangzó mesecímek olyan meséket takarnak, amelyek szoros motivikus összefüggésben vannak magával a történettel.
  4. CSÁTH Géza, Mesék, amelyek rosszul végződnek, szerk. és kiad. SZAJBÉLY Mihály, Bp., 1994, 547-553.
  5. CSÁTH Géza, Rejtelmek labirintusában, szerk. és kiad. SZAJBÉLY Mihály, Bp., 1995, 98-101.
  6. ALEXA Károly, Világkép és novellaforma a XIX-XX. század fordulóján, Új Írás, 1987, III, 82-88.
  7. CSÁTH Géza, Mesék, amelyek rosszul végződnek, szerk. és kiad. SZAJBÉLY Mihály, Bp., 1994, 559-565.
  8. Csáth a rokonainak és a feleségének írt leveleit is „Józsi” néven írja alá, a Józsika című novella, melyet volt dadájának ajánlott, szintén életrajzi indíttatású.
  9. ANDERSEN Összes meséi, Bp., 1904, ford. Mikes Lajos
  10. ANDERSEN Meséi, ford. GYŐRI Ilona (ARNDT Pál átdolgozása), Bp., 1890. ANDERSEN Meséi, ford. ismeretlen (OSZK-ban sérült példány), Bp., Lampel-kiadvány, 1890. ANDERSEN Válogatott meséi, ford. MÓKA bácsi (HALÁSZ Ignác), Bp., 1894. Természetesen elképzelhető, hogy az OSZK-ban nem található meg minden magyar Andersen-kiadás, és az sem zárható ki, hogy Csáth a fenti háromból egyik könyvet sem ismerte. Tanulmányom végkövetkeztetése szempontjából azonban ennek nincs jelentősége: motivikus összefüggések értékéből és fontosságából nem von le az sem, ha a közvetlen hatás kizárható.

Lucifer

Kistestvért szerettem volna, de végül cicát kaptam, mert azzal is lehet játszani. Tiszta fekete volt, csak a homlokán virított egy fehér folt.

– Hogy fogod hívni? – kérdezte anya.

Vonogattam a vállam, mert nem jutott eszembe semmi név.

– Azt se tudom, hogy kisfiú vagy kislány.

– Fiú – mondta apám, aki az ajtóban állt, és cigarettázott.

– Akkor hívjad Lucifernek – mondta anyám.

– Azt nem tudom, mit jelent.

– Az az ördög – felelte anyám. – Lucifer az ördög, és ez a macska pont úgy néz ki. A fiúk azok mind kis ördögök úgyis. Az vagy te is.

Így lett a cicából Lucifer, és először nem szerettem, mert az jutott eszembe, hogy kistestvér helyett van. De aztán megkedveltem, mert olyan érdeklődve nézett mindig, mintha meg akarná kérdezni, hogy érzem magam, meg mi volt velem az iskolában. Más úgyse kérdezte, mert a szüleim akkoriban sose értek rá. Ezért hát elmeséltem mindent Lucifernek, aztán rákötöttem egy madzagra egy ceruzát, és azt rángattam előtte, ő pedig kapdosott utána a mancsával. Így játszottuk mindig végig a délutánt.

Már majdnem féléves volt a Lucifer, amikor anya egyszer csak azt mondta:

– Ki kell herélni.

Nem tudtam, hogy mi az a kiherélés, erre anya elmagyarázta, és én úgy megijedtem attól, amit mondott, hogy meg se tudtam szólalni, csak a fejemet ráztam. Apa közben bejött a szobába, és ő is a fejét rázta.

– Nem kell kiherélni. Az egy nagyon kegyetlen dolog.

– Akkor majd elkódorog, és jól agyonverik – így anyám. – Ezek elmennek a világ végére is a lány macskához.

– Hát majd visszajön – mondta apám.

– Ne okoskodjatok – mondta anyám. – Nekem lesz igazam.

És aztán Lucifer tényleg elkódorgott, de ezt csak én vettem észre, mert a szüleim akkor se értek rá. Csak negyedik nap mondta anyám:

– Tudtam, hogy a kurva dög el fog menni.

És sírva is fakadt rögtön, és kiment a szobából.

Aznap este láttam a tévében egy filmet, amiben egy lány azért imádkozott, hogy a szerelme ne haljon meg a háborúban, és akkor én is imádkoztam lefekvés előtt, hogy jöjjön vissza hozzánk a Lucifer. És működött is az ima, csak az volt a baj, hogy nem mondtam, hogy ugyanolyan egészségesen jöjjön vissza, ahogy elment.

Este volt már, elég sötét, amikor Lucifer nyávogását meghallottam. Ott álldogált az ajtó előtt, és először nagyon örültem, de amikor felém indult, láttam, hogy a két mellső lába kifelé görbül, nem is tudott rájuk állni, csak a két hátsóval lökte magát előre. Akkor berohantam apáért, ő is megnézte a Lucifert, és azt mondta, hogy ez a macska biztos napokig jött haza, és hogy valaki jól megrugdosta, úgy törhetett el a lába. És hogy mi vagyunk a hibásak, mert el lett babázva a cica, ő mondta is anyának, hogy ezt így nem szabad. Hogy a Lucifer azt hitte, hogy minden ember olyan jó, mint én, és nagy bizalommal ment oda egy idegenhez, aki aztán belé is rúgott rögtön.

Erre nem tudtam mit felelni, csak elkezdtem sírni, anyám meg üvölteni kezdett apával, hogy miért kell ilyeneket mondani. Apa akkor a karjába vette a cicát, autóba ült, és elvitte a kórházba. Mi pedig anyával addig a konyhában várakoztunk, és anya még jobban sírt, mint én. Csak két óra múlva jött haza apa, és azt mondta, nem sikerült a cicát megmenteni, nagyon sajnálja, és kiment a szobából. Anya utána ment, és hallottam, hogy sokáig kiabálnak egymással, azt gondoltam, a Lucifer miatt, hogy nem vigyáztak rá eléggé. Aztán hirtelen csönd lett, és apa egy nagy bőrönddel lépett ki a szobából. Megállt előttem, és csak nézett.

– Nem szabad sírni – mondta végül, és láttam, hogy elkezd folyni a könnye. Aztán adott két puszit, és kiment az ajtón. Ebben a pillanatban anyám felüvöltött a szobában, de olyan hosszan, mintha nem is akarná abbahagyni, aztán magára csapta az ajtót.

Egy ideig vártam, hogy anya kijön majd a szobából, és akkor beszélgetünk kicsit, de nem jött, úgyhogy megmosakodtam, lefeküdtem az ágyra, és a Luciferen gondolkodtam. Végül elaludtam, és azt álmodtam, hogy délután van, és jókat játszunk a cicával, rángatom előtte a madzagra kötött ceruzát, apa és anya meg az ajtóból néz minket. Aztán arra ébredtem, hogy anya az ágyam szélén ül, és a hajam simogatja.

– Igazad volt – mondtam anyának. – Ki kellett volna herélni, és akkor nem megy el sehova. Akkor még most is itt van velünk.

Anya nem felelt, csak simogatta a hajam nagyon sokáig. Aztán felállt, és én azt hittem, már nem is mond semmit, de az ajtóból még visszafordult.

– Majd lesz egy másik Lucifer.

És kiment a szobából.