A kötetekből kimaradt novellák

 

A Hókirálynő-problematika nemcsak a kötetekbe beillesztett novellákban jelenik meg, hanem az életmű nagyobb részét kitevő, kötetbe fel nem vett írásokban is. Időrendben haladva az első ilyen átalakult mese a Palincsay (1912) című novella, amelyben ismét az emésztő szerelemé a főszerep. Palincsaynak gyönyörű felesége van, de az asszony megcsalja őt – többször is, katonatisztekkel. Amíg Schmith mézeskalácsos és Molnár József megöli a maga hűtlen Hókirálynőjét, addig Palincsay elkergeti, és aztán egyedül emészti magát. Hálószobájában – mintha őrizni akarna valamit a közös múltból – soha nem takarít többé. A válás után önként nyugdíjba vonul, s attól kezdve az tölti ki minden idejét, hogy az utcán lófrál, és csikkeket gyűjt.

 

Palincsay másként reagál felesége hűtlenségére, mint a mézeskalácsos és a kőműves, mert ő költőibb lélek náluk. Rajztanár, aki maga is fest, művészember, lelki rokona A kályha diákjának és A vörös Eszti orvostanhallgatójának. „Sokat beszélt Istenről, Shakespeare-ről, Schopenhauerről és Tolsztojról, továbbá a spiritizmusról és Platen természetes gyógymódjáról.” Azt is megtudjuk, hogy Palincsay csalódása előtt „kedves, jószívű ember volt”, akit mindenki szeretett az iskolában. A komisz asszony ugyanúgy tönkreteszi Palincsayt, mint A kályhában a lány a fiút, de itt már a gyilkos kályha benne van Palincsayban. Egy nyári napon felakasztja magát.

 

Az Úszóverseny (1912) című novella alcíme szerint „Egy nagy nő férjének elbeszélése”. A nagy nő Párkányi Júlia írónő, aki tárgyként kezeli a férfiakat: megszerzi, használja, aztán eldobja őket. Férje, Benedek egy szép bajszú selyemfiú, csak úgy élhet mellette, ha cserébe elnézi neki kicsapongásait, különös szeszélyeit. Az írónő a férjét dísztárgynak tekinti maga mellett, de ez Benedeket nem zavarja, örül, hogy egy levegőt szívhat a csodás asszonnyal. Kapcsolatukat jól jellemzi, hogy az asszony tegezi Benedeket, ő viszont magázza feleségét.

 

A történet helyszíne egy úszóverseny, ahol Párkányi Júlia találkozik a monarchia legjobb úszójával, a fiatal Corinthy Artúrral. Júlia régóta feni a fogát Corinthyra. Végignézi az úszó produkcióját, és megkívánja őt. Máris előállt a Hókirálynő és az elcsábítandó fiú kettőse. A fiúnál idősebb nőben nem nehéz a Hókirálynő késői utódát megtalálni, főleg ha megnézzük külsejét is: kékszemű, szőke, hatalmas termetű, az arcéle elefántcsontszínű. A nő leendő áldozatát Benedek a következőképpen jellemzi: „Fehér bőre szinte világított, mint egy asszonyé, a mozdulataiban szerelmi tapasztalatlanság büszke és mégis naiv bátorsága nyilatkozott meg.” Corinthy tipikus Kay, mielőtt még az üvegszilánk beleesett volna a szemébe, mielőtt a vágy megkísértette volna.

 

A történet folytatása is a Hókirálynő meséjét követi. Ahogy Benedek írja: „Júlia nem kínozta soká magát, hiszen a dolog azzal, hogy ő megkívánta ezt a férfit, lényegileg már el volt intézve. Meghívta a bajnokot másnap teára.” Hogy ezen a teán és utána mi történik, az Csáthot már nem érdekli. Csupán egy mondattal jelzi a novella végén, hogy Corinthy soha többé nem lett bajnok, miután viszonyt kezdett Párkányi Júliával.

 

Az írónő különös teremtmény: amit tesz, az alapján lehetne kurtizán is, de ahogy teszi, már mégsem. Ezzel a különös asszonyi természettel találkozunk az Irén mamában is. Olyan elegáns, olyan „nett”, hogy a legnagyobb erkölcstelenséget is elnézzük neki. Ennek a nőnek az alakját talán a kurtizánként élő, de mégsem úgy viselkedő vörös Eszti előlegezi meg.

 

Az Egyiptomi József (1912) című novella témájában emlékeztet a Mesék, amelyek rosszul végződnek-ciklus Második meséjére, amelynek József nevű főhőse nőgyűlölő lesz, mert „nem akadt Putifárnéja”. A Hókirálynő alakja és a fiatal fiút elcsábító Putifárné között nem nehéz a kapcsolatot megtalálni. Az Egyiptomi Józsefben Putifárné neve nem hangzik el, de a történet hasonló a bibliai történethez. Zalai Jóska elmeséli barátjának, hogy álmában Egyiptomban járt, és ott találkozott egy zsidó asszonnyal, akivel szerelmi kéjeket élt át. Az asszony „huszonöt-harminc évesnek látszott. Nagy és erős hajlású orra a cimpák könnyed és finom vonalaival adta meg arcának a jóságos és buja jelleget. (…) A szemek alatt gyönyörű kék karikák tanúskodtak az asszonyi tudás és életöröm gazdag esztendőiről. Az ajkak teltek, kárminpirosak és nedvesek voltak.” Ez az asszony nem a Bibliából ismert Putifárné, hanem inkább az élveteg Irén mama, aki mindent tud a testi szerelemről. Irén mamához hasonlítja „erkölcstelen erkölcsisége” is: férje van, akit megcsal, Csáth félrelépését mégis inkább hősi tettnek, mint bűnnek tünteti fel. Bár az asszony fiatalabb Irén mamánál, azért már benne van a hókirálynői korban. Az asszony – a képek tanulsága szerint – Csáth későbbi feleségére, Jónás Olgára is hasonlít.

 

Az Olga-név konkrétan is megjelenik az író leglíraibb novellájában. A Kisfiúk (1913) – amely a legközvetlenebb, legtermészetesebb nyelven elbeszélt Csáth-novella – az első szerelem története. A Kisfiúk a Schmith mézeskalácsoshoz, a Palincsayhoz és az Egyiptomi Józsefhez hasonlóan történet a történetben. A szerző a Duna-parti korzón találkozik régi ismerősével, Orosz Elekkel, aki elmesél neki egy „egészen egyszerű, de végtelenül szomorú” történetet gyermekkori pajtásairól. A történet apropója, hogy séta közben megpillantanak egy „termetes, majdnem kövér, de mégis arányos és szép járású hölgyet”, akiben Elek felismeri hajdani iskolatársát, a kis Olgát.

 

A történet igazi hőse azonban nem Olga, hanem a már évtizedek óta halott Ödön, akinek első szerelme Olga volt. Az első szerelem jelensége összefügg a Hókirálynő-jelenséggel. Az első szerelem az első kihívás, az első érzéki élmény. A Hókirálynő-elmélet mindhárom alapnovellájában (A kályha, A vörös Eszti, Anyagyilkosság) megtalálható. Ráadásul ötödik osztályos gyerekekről szól a történet, akik annyi idősek lehetnek, mint a Hókirálynő szereplői. További kapcsolódási pont, hogy Olgát felnőttként látjuk először a novellában, telt idomú nőként, a történetben azonban gyerekként vesz részt. Olgának „okos, kis fekete egérszemei voltak, kissé kreolos arcszín. Formás, vékony nyakacskája. Apró kezek. Duzzadó mellecskéi fölött megfeszült a fehér batisztkötényke.” Megjelenik tehát a felnőtt nő és a gyereklány kettőssége.

 

A csók, amely az elcsábítás, a megrontás kelléke, természetesen elcsattan, mégpedig egy kapualjban. Ödön boldog, és utána állandóan csókolózni akar, ám Olga húzódozik. Ödön imponálni akar Olgának, azt gondolja, futballsikereivel újabb csókokat nyerhet, azonban túl görcsös, a sorsa ellen küzd. A novella csúcspontján, a gimnáziumi futballbajnokság döntő meccsén a tehetségtelen, ám hősiesen küzdő Ödönt a kirohanó kapus fejbe rúgja. A fiú néhány óra múlva meghal. Halálos ágyán is folyvást a száját csücsöríti, és a kis Olgát hívja, mintha a lány csókja megválthatná a haláltól. Ödönt végül is az öli meg, hogy mindenáron meg akar felelni a lánynak, hogy képtelen elhinni: a szerelem misztériumáért nem kell megküzdeni. Ha közvetett módon is, de az első szerelem öli meg.