„Ez a vén, egészen vagyontalan turkomán magán kívül volt örömében, hogy az ég vendégeket küldött neki, s örökké feledhetetlen marad előttem az a valóban érzékeny jelenet, midőn egyetlen kecskéjét leölte, hogy megvendégelhessen bennünket.”
(Vámbéry Ármin Dervisruhában Közép-Ázsián át című könyvéből)
Ha a google internetes keresőjébe beírjuk a „vendéglátás” kifejezést, turisztikai szolgáltatások tömkelegével találkozunk. A szónak ismerszik azonban egy klasszikus, csaknem elfeledett értelme is, amely nem a haszonszerzés, hanem a kölcsönös segítségnyújtás gondolatának hírnöke. Yudit Kornberg Greenberg 2008-ban kiadott összehasonlító vallástörténeti munkájában a vendéglátás (hospitality) gondolatának csaknem egyetemes jelenlétéről ír, olyan világvallások hagyományaira hivatkozva mint a hinduizmus, buddhizmus, judaizmus, kereszténység és iszlám.
Jenei Péter fiatal debreceni teológus társadalomtudományos megközelítésben vetette össze a vendégszeretet ókori és modern szokásait. A tradíciót az emberiség időn, téren és kultúrákon átívelő alap-szokásaként definiálja, amelyre az ókori görög és a közel-keleti kultúrák döntő hatással voltak. A szakrálisan gondolkodó ókori ember és a felvilágosodás nyomán megszülető, de-szakralizált nyugati ember ontológiai különbségét jól érzékelendő, John Koenig idézetét kölcsönzöm: „A vendégszeretetre úgy tekintettek, mint az egyik támpillérre, amelyen az erkölcs nyugszik, ezen pedig az egész univerzum áll.” Az ókori ember a szokást nem udvariassági, hanem kötelezettségi alapon gyakorolta, míg a modern ember individuális motivációkat mérlegel. A fejletlen infrastrukturális és gazdasági körülmények között a vendégszeretet egyben túlélési ösztönt jelentett, amit a vallásos tradíció emelt szent kötelességgé.
Érdemes figyelmet szentelnünk arra a talán eszmetörténeti jelentőségű mozzanatra, amikor a turizmus, majd tömegturizmus elterjedését követően a modern nyugati ember újragondolta a vendégszeretet hagyományos koncepcióját.
Az utazás alternatívái: régi-új hagyomány
Mind a magyar, mind a román sajtó foglalkozott érintőlegesen a kölcsönösségen alapuló – később internetes – utazási hálózatokkal, melyek története a második világháború utáni Egyesült Államokba vezet vissza. Az írásnak ebben a részében a jelentősebb hálózatok rövid összefoglalóját adom.
Ulf Hannerz egyik tanulmányában a világpolgárt így rajzolta meg: „A valódi kozmopolita magatartás elsősorban egy adott irányultságot, készséget jelent, hogy a másikkal foglalkozzunk. A kozmopolitizmus intellektuális és esztétikai nyitottság a másmilyen kulturális tapasztalatok felé […]”.
A kezdeti kísérleteket is egyfajta kozmopolitizmus hatotta át, de főleg a nagy világégés nyomán létrejött emberi jogi mozgalmakból táplálkozott. Az utazási hálózat mint idea gyökerei 1949-re nyúlnak vissza, amikor az egyesült államokbeli Bob Luitweiler megteremtette a servas mozgalmát (eszperantó nyelven szolgálatot jelent). A servas ekkor még nem szervezeti, hanem mozgalmi formában létezett, amelyet a pacifista és háború elutasítása miatt börtönviselt amerikai alapított. A mozgalom tagjai egy önkéntességen, erőszakmentességen és közösségi felelősségvállaláson alapuló társadalom létrehozásán munkálkodtak. A servas az Egyesült Nemzetek Szervezetével (ENSZ) szoros együttműködésben tevékenykedik, így például a nemzetközi emberi jogokkal foglalkozó ENSZ-konferenciák rendszeres résztvevője.
A szervezet utazási modellje főbb jellemvonásaiban megegyezik az azóta létrejött, hasonló jellegű szervezetekével. A képlet egyszerű: a vendéglátó előzetes egyeztetés alapján fogadja az utazót. Az „egymásra találás” immár az internetes weboldalakon történik, a biztonságot leginkább a profil adatgazdag kitöltése, a másikról hagyott referencia, és a szálláskérés elutasítására/elfogadására való jog garantálja. A servasnál továbbá – a jelentkezés feltételeként – egy készített interjúban is helyt kell állni. A vendéglátásért cserében munka vagy anyagi juttatás nem kérhető, a projekt az önkéntesség és önzetlen segítségnyújtás elvein alapszik. Célja a kultúrák közötti megértés elősegítése úgy, hogy az idegen vidékek és kultúrák anyagi helyzettől függetlenül megismerhetővé váljanak. Talán legfőbb előnye, hogy az idegen (vendégfogadója által) helyi perspektívából nyer betekintést az utazási céljául választott társadalomba.
Bár a servas (http://servas.org/) a legnagyobb hagyományú a hasonló jellegű szervezetek között, relatív kisszámú közösséget tudhat magáénak: több mint 100 országban alig 15 ezer regisztrált tagja van. Noha szellemi elkötelezettsége és a civil szférában való mély beágyazottsága figyelemre méltó, az elmúlt időszakban veszített súlyából.
A német Veit Kühne által alapított Hospitality Club (http://www.hospitalityclub.org/) sokáig az európaiak legjelentősebb hálózataként működött. A 2000-ben alapított szervezet nagy hangsúlyt fektetett a közösségi összejövetelek szervezésére, ahol a régióban élők, vagy éppen arra utazók találkozhattak egymással. Mára a Hospitality Clubnak nem sokkal több mint 646 ezer tagja maradt, más szervezetekhez hasonlóan többségük a fejlett nyugati országokban élnek. Valamikor a legvirulensebb hálózat volt, de napjainkra – a menedzselés hiányában – létszáma leapadt.
A Hospitality Clubnak egy vele csaknem egyidős oldalhajtása az ausztráliai alapítású GlobalFreeloader (http://globalfreeloaders.com/). Adam Staines, egy huszonéves fiatal öt évig tartó világjárását követően úgy döntött, hogy létrehozza saját hálózatát. A többi szervezethez képest a legfőbb különbség, hogy itt szigorúbb felfogású kölcsönösséggel találkozunk: csak annyiszor fogadhatják vendégül az embert, ahányszor ő is vendégül lát valaki mást. A közép-kelet európai országokban nem igazán vert gyökeret, tagjai sokkal inkább Ausztrália, Új-Zéland, és az egykori Brit Birodalom más utódállamaiban lelhetők fel. A GlobalFreeloadernek világszerte több mint 93 ezer regisztrált tagja van.
A jelenleg legnagyobb tömegeket megmozgató hálózat az amerikai Casey Fenton által beindított CouchSurfing (http://www.couchsurfing.org/). A világ több mint 100 ezer városában jelen van és hat milliós (!) taglétszámmal büszkélkedik. Kiemelendő, hogy a CouchSurfing számos közösségi fórumot is működtet, térségünkben is aktív közösségeket hozva létre. Ha csak a kolozsváriakat vesszük, a rendszernek több mint 3 ezer használója ismert (több mint 1300-an szállást is biztosítanak). A 2004-ben alapított szervezet kvázi fogalommá vált, de némi iróniával azt is mondhatnánk: „egyeduralkodóvá” (de erről később).
Az ismereteim szerint legfrissebb kezdeményezés a 2007-től datálható BeWelcome (http://www.bewelcome.org/), amelyet egy francia non-profit önkéntes szervezet részeként hoztak létre. A főleg nyugat-európai országokban elterjedt szervezet taglétszáma dinamikusan növekszik, jelenleg valamivel több mint 40 ezer. Az alapítók a Hospitality Club tagjai közül kerültek ki, de később jelentős számban csatlakoztak volt couchsurferek is. De miért is veszített népszerűségéből ez utóbbi szervezet?
Hagyománytörés
Noha a CouchSurfing retorikája fennállása óta attól volt hangos, hogy mindig megmarad nonprofitnak, mégis 2011-ben feladta korábba státusát és – ígéretét megtörve – profitot termelő szervezetként jegyeztette be magát. Belső szabályzatukat radikálisan megváltoztatták, Casey Fenton és Dan Hoffer alapító tagok megállapodtak a tulajdonlásról, majd részvényeket adtak el a Benchmark Capital és Omydiar Network nagyvállalatoknak. A cégüket „Jobb világ az utazás által” (Better World Through Travel, Inc.), meglehetősen jól csengő névre változtatták, de kommunikációjukban megtartották a régit, amely hajdanán egy egész más szellemiséget képviselt. A kardinális változtatások a közösség jelentős részében bizonytalanságot és felháborodást szültek. Az ennek nyomán megfogalmazott követelések főbb gondolatait közvetítem itt.
A pontba szedett követelések az elégedetlen couchsurferek hangja egyben, amelyet egy svájci tag hozott nyilvánosságra tavaly ősszel.
Az új belső szabályzat (https://www.couchsurfing.org/n/terms) egyik legvitatottabb pontja a személyes adatok kezelésére vonatkozik (4.3). Ebben olvasható, hogy ha bárki tartalmat tölt fel a weboldalra, ezzel a tulajdonost feljogosítja arra, hogy örökké, a világon bárhol, visszavonhatatlanul, díjmentesen és minden jogkörrel felruházva használja, sokszorosítsa, nyilvánosságra hozza, módosítsa, összevágja, (mások által) forgalmazza és reklámozza a felhasználó személyes adatait bármilyen formában, bármilyen jelenlegi és később létrehozott médiában, bármilyen céllal, beleértve az arra való jogot, hogy a nevét, az arcképét, a hangját és identitását használják.
Itt figyelmeztetnek, hogy az „örökké” kifejezés a személyes adatok későbbi sorsára vonatkozik, amit a felhasználó azok törlése után sem tud befolyásolni. Olyan más internetes hálózatok esetén mint a facebook vagy a google+ ezek nem megengedettek. De elég csak a facebook 2010-ben kirobbant botrányára gondolni, amikor a felhasználók adatainak tárolási ideje miatt megszorításokat alkalmaztak. A „visszavonhatatlanul” kifejezés megint csak aggodalomra ad okot, ez magyarán a módosítás lehetőségét vonja meg a felhasználótól. Az pedig, hogy a személyes adatokat „minden jogkörrel felruházva” hasznosíthatják, azt sem zárja ki, hogy azokat más cégek számára forgalmazzák.
Egy másik követelés a profilok indokolatlan megsemmisítését lehetővé tevő rendelet (12.) ellen lép fel. Ebben a pontban olvasható, hogy a felhasználó belépését bármikor, előzetes értesítés nélkül, belátásuk szerint, a felhasználó iránti kötelezettségvállalás nélkül, akár indokolatlanul megtagadhatják, deaktiválhatják, vagy törölhetik a felhasználó profilját és minden feltöltött tartalmat és/vagy megakadályozhatják az adatokhoz vagy szolgáltatáshoz való hozzáférést.
Az új szabályzat bevezetőjében olvasható, hogy bármilyen szabályzatban vagy irányelvben alkalmazhatnak változtatásokat, amit azonnal feltüntetnek a honlapon, de a felhasználó ezekről nem kap előzetes értesítést. Ezzel a közösséget fosztva meg attól a jogától, hogy beleszólhasson a rendszer (korábban önkéntes/közösségi alapon történő) működésébe.
Jogi körmönfontságra utal, hogy az adatvédelmi irányelvek (Privacy Policy) arról biztosítják a felhasználót, hogy hozzájárulása nélkül nem oszthatják meg adatait, míg a belső szabályzat (Terms of Use) – kimondván, hogy a két szabályzat közti ellentmondás esetén az utóbbi dönt – jogot formál arra, hogy a felhasználó adataival bármit megtehessen.
A couchsurfing eredeti törekvését alapjaiban rengeti meg az antidemokratikus és adatvédelmi jogokat semmibe vevő belső szabályzat, és az egyes országokkal való jogharmonizációs törekvés (14.4). A couchsurfing eredeti törekvése szerint globális közösségek létrehozását tűzte ki célul. Az említett cikkelyben olvasható, hogy amennyiben a felhasználó országának jogszabályai a szervezet új belső jogszabályaival nem összeegyeztethetők, szolgáltatásukat nem veheti igénybe. Jelenleg folyó európai jogi kutatásokból immár világosan kitűnik, hogy az európai jogrendszer nem kompatibilis az új belső jogszabállyal. Ez nem jelent kevesebbet, mint hogy a couchsurfing leköszönne a legtöbb európai országban.
A világ legjelentősebb vendéglátó utazási hálózata tehát valóban „egyeduralkodóvá” vált, de nem csak a (pillanatnyi) népszerűséget uralja, hanem a személyes adatainkat is. Igazából nem történt más, mint a vendégszeretet újraértelmező, a háborútól megundorodott 20. századi ember arcul csapása. A szervezet tagjai joggal tartanak attól, hogy a couchsurfing a néhány éve San Fransiscoban létrehozott Airbnb sorsára jut (a felhasználók pénzért kínálják otthonukat szállásul), amely nemesebb eszmék szigetszerű továbbélését sorvasztaná el; a tét nem kevesebb, minthogy fenntartható-e a klasszikus értelemben vett vendégfogadás kortárs újjáélesztése?
