Följegyzés magamhoz

Negyvennégy éves vagy
és még király se voltál
Ahol föláldozzanak
az sincs kész!
Az oltár

 
Képek az idő értelmezéséhez

Csillagidőben
porszempillanat
fénymutatóval
roppant óralap

Mintha nem élnék
heverek hanyatt
Szivemben hajnal
agyam alkonyat

 
Ellenpontok

1.
Csillag nem kérdi
mért vagyok?
Fölizzok-e vagy
kihunyok?

2.
De már kiül
szélütött ágra
a lehullt madár
szomorúsága

 
Gyerekjátékok

1.
A csillagokkal mi legyen?
Hogy szépen elaludjanak
rájuk hunyom a szemem
Többé nem jön föl a nap
A mélyet és a magasat
kint s bent összekeverem

2.
Ez a hazám ez a szép
Hej komondor-Badacsony!
Dunántuli bari-dombok
ne fussatok szerte-szét
Mint kolomp szól ez a homlok
Veri isten az egét

 
A pillanat határai

1.
Előbombázták a multat –
A vakolat alatt arcok
Arcok idők porló rétege
A felhám alatt is felhám
Majd hirtelen áttéglásodik
bőrünkön a ház
szemünkből kiáll a gyerekkor
csiga-terelő ostornyele
s fülünk mögött édes ricsajba kezd
a borzas verébfészek
Nevetésünkre kinyilik
a világ üvegteteje

2.
Homályosak a nap határai
anyám rézkarc-arcán
Az idő nem sejtes-atomos
növekedés-szaporodás
Mig sóhajai keritést fonnak
meggörbülnek az udvar fái
dróton akad a kutyaugatás

Már nem a távolodót
csak a nyomokat kergetem
a hóban és nézem nézem
milyen lehetetlenül követik
egymást nesztelenül
e halovány világból
át a fehér agymezőkre
ahol beláthatatlanok
a pillanat határai

 

 

(Illusztráció: Amber Maida)

Öt elefánt

            Five Elephants

 

sétál felém.

Amikor a reggel még fagyott

könnycsepp az agyban, jönnek

keletről, ormánytól farokig,

esetlen balerinák.

 

Miként mondjam el nekik, hogy egész este

visszautasítottam a vigasztalást? Öt esernyő,

öt fűzfa, öt híd és az árnyékaik!

Ormányukat felemelik, az égbe akasztják,

berontanék, szétrepeszteném

 

a citrom- és kvarcgubót. Mondhatnám róluk,

hogy öt emlék, de

igazságtalan lennék.

Inkább a szívben menedéket kereső kavicsok.

Elvonulnak mellettem. Megfordulok, követem őket,

 

órákig nem találkozunk senkivel.

 

 

Geometria

            Geometry

 

Bebizonyítok egy tételt, és kitágul a ház:

az ablakok kicsapódnak, lebegnek közel

a mennyezethez,

a mennyezet sóhajtva elrepül.

 

Miután a falak mindentől megtisztulnak,

csak az átlátszóságtól nem, a szegfű illata

velük távozik. Kint vagyok a szabadban

 

és fönt az ablakok pillangókon függnek,

ahol metszik egymást, felcsillan a nap.

Valós és bizonyítatlan helyre tartanak.

 

 

Gyukics Gábor fordításai

(Illusztráció: Emily Penso)

Az idegen, aki te vagy

Árnyéka: test. Ő: testtelen,
de mozgó, s mozgató elem.
Átlát rajtam, míg nincs jelen,
ám elillan, ha föllelem.

Madártalan száll, semmi szárny:
magán átbucskázó hiány.
Nem kiváló, nem is silány,
csak gyöngéd gyöngéid iránt.

Öntudatoddal üldözöd?
Ösztöneidbe költözött!
Minél inkább nélkülözöd,
annál több hozzá a közöd.

*

(Gyöngyök közt pancsol a varangy,
göröngyként gördül az arany –
az idegen, aki te vagy,
nem ér utól, bár el se hagy!)

 

 

 

(Illusztráció: Yellow Conundrum, Regina Valuzzi)

Köd

Szivárog, ránk jön a köd,
pöffeszkedik november,
ropognak lépteink
az elmúlt időben,
elég volt két nap
az erdőket letarolni.
Vihart játszik a szél,
már azt se holnapután.
Jéggyöngy és hólomb
szaporodik a fákon.
Bennünk a kétségek,
hiányok.

 

Gyökerek hallgatóznak

Halvány nekrológ –
a még halványabb arcokon
semmi elevenség.
Voltomról mit se tudok majd,
akkor csak szél lesz,
virág lesz és
gyökerek hallgatóznak.
Amit nem mondtam el,
(örökre kimondatlan)
nem tud arról,
kizúg elősuhog –
voltunkhoz nincs köze,
hangja is csak annyi,
mintha lapát-földek dübögnek,
aztán már az se,
ahogyan én se,
ahogyan én
és mindenki más odamaradt.

 

Vers

Isten bocsássa meg,
ha van – kínáljon meg ebéddel!
Angyali autón megyek,
világol vörös galagonya fényjel.
Jó combú felhő-galambokat
édesgetünk, nyüzsgéssel telik a kis asztal,
szenteltvizet üres kupa ad,
koccintgatunk szabad akarattal.

És látom kurták az Isten ujjai,
azért a szent mesét kiszopja
könnyedén ez a poliglóta,
ha akarja, minden szent verset
átkölt, és újabb Szent Írást szerkeszt,
miként az első legszentebb cseppet,
melyből folyó született.

Aztán az Istennel kerékpárra szállva
hajtunk cseresznyézni. Körben édeni táj
vázákban földi sás-vadon,
ordasok lebzselnek parlagon.

Majd hirtelen megáll, és mintha mit sem
tudnék azt mondja:
ő Isten.
És nyújtja a látcsövét, hogy lássam,
hol van a galaktikában
a Föld, és sorolja,
hogyan és mióta tart a procedura,
hogy téved csalhatatlan – s meg nem unva
küldi szelek szárnyán ötletkéit a földre.
Ha Isten hinné magát,
bizony mondom, reményért sűrűn könyörögne.

Ökrök mennek, szarvukon a nap,
alkony billegteti asztalomat.
Én Isten gyógyszeréből bekapok,
és meggyógyulok –
ha majd meghalok.

 

 

 

(Illusztráció: Grievous Life, Crystal Yang)

Versek Tündének

Belőled, belőlem

Belőled valamim mégis megmaradt:
én maradtál meg belőled szívem.
Belőlem valamid néked is maradt:
te maradtam meg belőlem – tenéked.

Miféle tájakról

miféle tájakról indultál
miféle ágyakon keresztül
miféle vágyakon keresztül
miféle ágyakba jutottál

miféle ágyakból indultál
miféle vágyakon keresztül
miféle tájakra jutottál
miféle ágyak tájékára

 

Forgácsok egy fakeresztről

Miért ne

Még kettőt, esetleg hármat lépvén:
ott állnál pontosan a világ végén.
S onnét hová? Még egy lépést elébbre?
Hogy: nyaktörés!?
Ha megéri, s ha van miért: – miért ne!

Fogyó hold

Még egész az elejin
higgyétek el feleim
nem látszódott ki a vég
se enyém se a tiéd.
De már úgy a közepén
fogyó hold lett a remény
hogy aztán a végire…
– Hogy is lett a végire?
– Tudjátok mit kedvesek:
járjatok a végire!

Ugyanazok: ugyanazért

Az óra ütött. Szedelőzködj.
Nem mondom: tán szebb véged is
lehetett volna (ha volna szép vég
egyáltalán). – Hát most már hétrét
görnyedve indulj! S ne szájhősködj:
hogy igazad volt… s hogy téged is…
mint annyi mást… stb. stb. stb.
S hogy ugyanazok… S hogy: ugyanazért…

Amióta kerek a világ:
(nyugodj bele) hogy téged is
igen: éppúgy mint annyi mást!
S igen: mindig ugyanazok!
S igen: mindig ugyanazért!

 

 

(Illusztráció: Bubbles, Andrea Yajko)

A tűz éneke

vörös tarajom vörös tarajom
égből lopott vörös tarajom
karmos gyökerem karmos gyökerem
földből szökött karmos gyökerem
tojásom fészke szirt horpadása
köszörülője fagy csikorgása
pelyhes vesszőcskét sastollú fává
molyhos fiacskát tölgylombú madárrá
Nap kotlós-anyám világra költött
sziklán megültem lapultam fűben
patak árkában hegy szorosában
széna-taplómra míg rátaláltam
körülöttem tücsöktüskés mező
az éjszaka cserjéi körülöttem
lábujjhegyen áll fölöttem az ég
lábujjhegyen áll fölöttem a csillag
kova-acél-szikrát ütök
gyors lobot vet széna-taplóm
szökkenek talpra szökkenek szárnyra
talpra szökkenvén tölgylombot sarjasztok
szárnyra szökkenvén sastollat terítek
megszegett nyakkal felütött fővel
országnak ormán világnak ormán
Nap kotlós-anyámig Hold nevelő-nénémig
szárnyas csillagokig ágaskodván
a láng a láng a láng a láng
vörös tarajom vörös tarajom
égből lopott vörös tarajom
karmos gyökerem karmos gyökerem
földből szökött karmos gyökerem
a tűz a tűz a tűz a tűz
mélyet magassal magasat méllyel

éneklem a tűz énekét

 

 

 

(Illusztráció: Donna Blackhall)