Így hát angolosan távoztunk, az eső szerencsére elállt, Dórémi a biztonság kedvéért elemelt még egy térdig érő, fekete vízlepergető kabátot a bejáratnál lévő fogasról, melynek hosszú derékpántja tekintélyt parancsolóan lengedezett. Akárhogy is, tényleg jól nézett ki.

A mindenit, mondtam megszaporázott lépteit figyelve. Mintha tudnád, hová megyünk.

Először a bankba, mondta.

Na ne, mára elég volt a hülyéskedésből.

Miért? Van jobb ötleted? Ahogy elnézem, nem vagy a helyzet magaslatán, kedves fiacskám. Egyébként nem kell betojni, csak beszélni akarok ott valakivel, aki segíthet. Te addig elmész Soluna vőlegényének lakására, ahol az a fiatal kurva túllőtte magát. Csakhogy nem sikerült még azonosítani, mert valaki szépen lehúzta róla az összes létező bőrt.

Ez már a harmadik variáció, amit hallok. Gondolom, nem ez lesz az utolsó.

Ez csak annyit jelent, hogy valami tényleg történt, a szentségit.

Igen? És ki a szerencsés férjjelölt?

Nem fogod elhinni, Pásztor Boldizsár, régiségkereskedő. Pici bolt, nagy autó, aztán még nagyobb és két lakás és nyaraló és lovarda, aztán egy sittes komornyik, no meg egy tizennyolc karátos személyi tanácsadó. Na? Kezded már kapizsgálni?

Ő is?

Igen, ő is. És Soluna rájött. Mert a vér nem válik vízzé, igaz? Persze, ilyen távlatból hígabbnak tűnik itt az élet, ugyanakkor mindenki tudja, hogy ez nem igaz.

Miután elváltunk, a Szélkerék utca felé vettem az utam, a felhők ernyedten foszladoztak és látni engedték a lassan sötétedő eget. Zömmel négyemeletes téglaépületek fogadtak és egy nagyobbacska kápolna, néhány parkoló autó, csupasz díszfák, egy olykor talán kellemes park, összesen két darab, erősen lelakott paddal.

A kilences számú háztömb előtt matuzsálemi korú asszony sepregetett, valószínűleg csak ő tudta már, hogy mit. Otthonkája kék virágokkal volt díszítve, rajta hasított bőr, prémes mellény, fején egy ormótlan nagy kötött sapka, lábán strandpapucs, melyből kikandikáltak sárgás, meztelen lábujjai, és cseppkövekhez hasonlatos körmei. A kaputelefonon ott virított a Pásztor B. felirat, beütöttem a hozzá tartozó kódot, az azonnali berregés némileg meglepett, gondolkodásra azonban nem volt túl sok időm, úgyhogy beléptem a lépcsőházba és fölgyalogoltam a harmadikra. A lakás ajtaja arasznyira nyitva volt, bentről halk zene szűrődött ki, és sült hús illata, először bárányra tippeltem, később kiderült, hogy súlyosan melléfogtam. Semmilyen rendőrségi szalag, pecsételt zár és hasonlók.

Kopogásomra egy női hang felelt, utasított, hogy fáradjak bentebb és zárjam be magam mögött azt a kibaszott ajtót, elvégre nem barlangban bérel szobát. Az előteret naprakész sterilitás ragyogta be, és mint egy koszfolt álltam ott meg tétován. Aztán előlépett az örökké izgága lény, kezében törlőruha és pohárban pezsgő.

Jesszusom, te vagy az? Három flancos hónapja, hogy elmentem érted abba a porfészekbe, mondta. Hát időzíteni, azt tudsz. Gyere, igyál valamit, ramatyul nézel ki. És milyen a szállásod, kellemes? Meg tudom hosszabbítani még egy héttel, ha érdekel. Senki nem ellenőrzi ezeket az úgynevezett piti nyereményeket, ez pusztán egy elnevezés a titkos szobafoglalásra és különböző közpénzekből való finanszírozására, úgyhogy ne aggódj, egyikünknek sem kerül egy fillérjébe sem. Bár, ahogy elnézem, te maradtál a körülményeid foglya. Mondd csak, jól érzed ebben magad?

Ivott egy kortyot, jobb kézfeje csípőjén nyugodott, majd kegyetlen lendülettel folytatta –

Na, gyere bentebb, most itt lakom, persze, csak ideiglenesen, a lakótársam az állandó bérlő, én sokat utazom mostanság, azazhogy még mindig és egyfolytában, most is csak három napig maradok, szóval Memi, szegény kiscsaj, egy picit ki van bukva, a pasija miatt, valami fotós, Mezei vagy Préri…

Réti?

Igen, ő lesz az, szóval átvágta, az a hapsi kész szélhámos, úgyhogy Memi nagyon magába fordult, és egyik este úgy berúgott, hogy összeesett itt a konyhában, egy futár vette észre, mert az étteremből olykor házhoz is szállítanak, legalábbis próbálkoztak vele, de biciklivel ugyebár nem túl praktikus, viszont egy ilyen pici városkában, ennyire csekély megrendelés mellett, no igen, de még így is, azt kell, hogy mondjam, jól jött néha egy-két emberkének, szerencsére azt a cigányfiút nem ejtették a feje lágyára, reflexből cselekedett, és a szomszéd felügyelete mellett betörte az ajtót, így találtak rá Memire, aki addigra már altatókkal is megtömte magát. Erre kell megérkeznem, hát nem borzasztó? Mindenki meg van bolondulva, az anyám azonban ebben is felülmúlhatatlan, rigolyái kezdenek megszilárdulni túláradó érzelmei mentén. Ha túl közel merészkedem hozzá, kapcsolatunk dermedni kezd, mint valami zsíros kocsonya, ha pedig picit magára hagyom, önsajnálat lepi el, egyébként pedig folyamatosan átkokat szór, általában ilyenkor merül föl a te neved is, apa. De hagyjuk ezt, nem ezért vagyunk itt, szerencsére, bár elképzelni is nehéz, hogy ti valamikor együtt éltetek. Az a kevés fotó és történet, olyan mintha utólagos kitaláció lenne. Azon sem csodálkoznék, ha egy napon kiderülne, hogy nem is a ti lányotok vagyok. No mindegy, inkább mesélj valamit te.

Elnéztem, ahogy tesz-vesz, megnézi a római tálban a nyulat, vékony cigarettát szív, mozdulatai aprólékosan megtervezettek, mindezek pontosan passzoltak aktuális életképzete kompozíciójába. A kislányom már tagadhatatlanul nem kislány, gondoltam, de hogy mikor vált nővé, lehetetlennek tűnt eldöntenem. Valószínűleg ott sem voltam.

Eladtam a házat, és mindent, ami benne volt, mondtam. Otthagytam a munkám és az élettársam. Vásároltam egy fegyvert, hogy megöljem magam. Nem sikerült, és most itt vagyok.

Soluna kezében összeroppant a vékony falú pohár. A falnak dőlt és lassan lecsúszott egy sámlira.

De hát mi történt?

Nem tudom.

És most mi lesz?

Nem tudom. Anyád hol van? Légy őszinte, nem külföldön él, igaz?

Igaz.

Akkor hol?

Mit akarsz tőle?

Látni szeretném.

Soluna a térdeire hajtotta fejét és hangosan zokogni kezdett, meg akartam érinteni, de ellökött magától és kiabálni kezdett.

Hogy rohadnál meg! Te aztán tudod, hogyan tegyél tönkre mindent, egyszercsak megjelensz váratlanul, és közlöd, hogy itt vagy ugyan, már megint fölégetve az összes hidat magad körül, de nulla elképzeléssel a továbbiakról, mert egy nagy nulla vagy, azért! Tudd meg, hogy őt várom vacsorára, éppen azzal a céllal, hogy az átmeneti összeköltözésünk részleteit megbeszéljük! Erre anyagi okokból, de azért szükség van, mármint az összeköltözésre, meg mit tudom én, miért, miért zavarsz megint mindent össze? Menj el! Tűnj el innen! Nem hallod? Fogd magad és tünés! Ne nézz így rám, hanem fogd azt az ócska kabátod és takarodj!

A nagyapádnak igaza volt, mondtam, aztán a fél üveg pezsgőt zsebre vágtam. Gyerek kezébe nem való.

A vénasszony az egyik padon bóbiskolt a hűvös szélben, vesszőseprűje előtte hevert a földön. Fölvettem és nekitámasztottam a térdének, erre fölriadt és kérdőn rám meredt.

Szereti a pezsgőt?

He?

Szokott tintázni?

Mit csinálok?

Letettem mellé a palackot, aztán intettem neki, hogy igya meg. Hosszan bámult utánam, míg el nem tűntem az egyik sarkon.