Pont erre van szükségem.

Felváltom a nővérét az olvasásban, a gyerekeim valószínűleg nem sejtik, hogy én is tudok olvasni, mondjuk, legyen a Csodaszarvas, mit gondol, erős váltás?

Egyszer meg kellene érkezni oda, ahol vagyunk.

Maga hisz benne? Mármint a szarvasban. Szimbolikus értelemben.

Szerintem szépapáink megették. Teljesen hétköznapi értelemben.

Ez elég kiábrándultan hangzik.

Azzal fogta magát, és küldetésszerű magabiztossággal fölállt, sóhajtott egyet és halk léptekkel otthagyott. Kisvártatva megjelent Almenóra, sírt. Leült mellém és a nyakamba borult.

Mi baj van, kérdeztem.

Nem tudom, mondta. De még egy kicsit bőgnék itt, ha nem bánod. Bár tudom, hogy ez így egy kissé sablonos.

Ugyan már, Almenóra, mondtam és megsimogattam a halántékát, mely érintésre selyempapírrá változott. Mindjárt jobb kedvre derülsz, ha elmondom, hogy apa fürödni ment.

Micsoda? Hová?

Hát a fürdőszobába. Nem hallod a vízcsobogást? Ő lesz az.

És mit szólt Rachely?

Se köpni, se nyelni nem tudott, inkább a gyerekeinél keresett védelmet. Ugye tudod, miért vagyok itt?

Igen, Soluna miatt jöttél.

Úgy van, mondd el, amit tudsz.

Rendben, mondta és leült egy meghatározhatatlan színű kanapé szélére. Körülbelül két hete Soluna eltűnt, kezdte. Pedig alig egy hónapja, hogy újra felbukkant, ez a legfurább az egészben. A lakásán egy hullát találtak három nappal az eltűnése után. Egy fiatal nőt, kifestve, parókában. A halál oka szívelégtelenség. A tizenkét szúrást csak ezután kapta, többet egyelőre nem lehet tudni, hírzárlat van. Némelyek úgy vélik, egy jókora blöffel állunk szemben, mint rendesen.

Engem az érdekel, hogy találkoztál-e vele?

Nem, sajnálom. Azt hittem, ezentúl bármikor összefuthatunk, ezért nem siettettem a találkozást, valahogy megelégedtem azzal, hogy újra a közelben tudtam őt.

Értem. Mindenesetre köszönöm a felvilágosítást és örülök, hogy jól nézel ki, annak különösen, hogy már nem kell púderezned a szemed környékén. Bocsáss meg, most még el kell intéznem egy-két halaszthatatlan ügyet, de ígérem, még ma visszajövök, ha másért nem, hát hogy az apánkat kihámozzam ebből a házból, mielőtt átvenné az uralmat.

Tudok segíteni?

Kedves tőled, de nem akarom, hogy segíts. Elég, ha apára vigyázol egy kicsit.

Leó, kérdezhetek valamit?

Hát persze, tessék.

Ugye nem akarsz senkit sem megölni?

Az arcán csokorba szedett ráncok, orrcimpái remegtek, ujjai büszkén pihentek vaskos combjain. Mostoha emlékek szálltak meg, tagadhatatlan kegyetlenkedéseim, aztán valaha pergő nyelvű, igaz tanúm a vádlottak padján, amint megtagadja a Bibliát, de aki esküszik rám, és akit azóta nem láttam.

Nem, már nem, mondtam.

Pecsételt egy puszit a homlokomra, aztán azt mondta –

Réti nem a te embered, időzített bombán ül, akárcsak Rachely. Ne foglalkozz velük, egyedül csak Solunával törődj.

És Uzel Tarla?

Neki ehhez semmi köze. Ne aggódj, pusztán kulturális nézeteltéréseink voltak, és különben is, már vége közöttünk. Néha eszem nála egy gyrost, ennyi az egész. Úgy-ahogy, de mindenkinek rendben van itt az élete, hidd el, csak kissé más a leosztás, mint anno.

De Almenóra, minket megaláztak, hát nem emlékszel? Pont ezek az emberek, amikor apa még az újságnál dolgozott.

Túl kíváncsi volt, ráadásul a végletekig beképzelt, piszkosul karrierista firkász. Le is puffanthatták volna, amikor belenyúlt a darázsfészekbe, ezt ne feledd. Te is csak éppen el tudtál menekülni, hátrahagyva az egész addigi életed, és mondd csak, megérte?

Nem tudom, miről beszélsz, hiszen nem volt választásom.

De volt, ahogy most is van. És most nem az úgynevezett halaszthatatlan ügyeidről van szó, ugye tisztában vagy vele? Senkit nem érdekel majd, hogy hol jártál, és mit tettél eddig, egyébként sem vagy túlságosan bőbeszédű ilyesféle dolgokban, de nem is ez a fontos, hanem ha már egyszer újra idesodort valami mit tudom én, milyen szél, kezdj vele valamit. Mert mi lesz, ha megtalálod Solunát, hm? Mit mondasz neki?

Fogalmam sincs. Nem gondolkodtam még ezen.

Hát éppen itt az ideje, szólt Almenóra, majd hirtelen szájához emelte mindkét kezét, hogy elfojtson egy sikolyt.

Amint hátrafordultam, Dórémit pillantottam meg kopaszra borotváltan, mellesleg bajusszal, de nem is ez volt rajta a legkülönösebb, hanem az öltözéke, mely barna vászonnadrágból, krémszínű ingből, bézs mellényből, fehér bőrcipőből és egy sötétzöld filc kalapból állt, melyet egyelőre a kezében tartott.

Benéztem kicsit a szekrénybe, mondta. Most már mehetünk.