„Lesi Zoltán költő” – írja a Daphnis ketskéi fülszövegében Szepesi Attila, az elsőkötetes szerzőről,
hiszen a költő „nem okoskodik”, hanem az anyanyelvet hagyja érvényesülni, gondolkodni. Milyen nyelven szólal meg ez a költészet? A könyv címe és a mottója (Berzsenyi idézet) már jelzi, hogy valami történik itt a nyelvvel.
A mottó irányadó lehet az olvasás tekintetében: „Hogy ortográphiám és interpunctióim hibások, igen tudom; ennek oka az én tanulásom módjában és charakteremben van.”. Felkészíti az olvasót és felmenti saját magát abban a tekintetben, hogy az archaizált versektől nem várható el a nyelvtörténeti hűség – ha a kötet olvasásmódját Berzsenyihez és korához kötjük –, valamint arra is rámutathat, hogy a hibák, nyelvi játékok, esetleges nyelvrontó elemek mint eszközök vannak jelen a kötet verseiben.
Az idézet erőteljesen kijelöl egy irodalmi hagyományt, ugyanakkor jelezhet egyfajta kánonon kívüliséget is, hiszen felidézheti Kölcsey Berezsenyi kritikáját, s így akár egy irodalmi vitát is az olvasó eszébe juttathat. Berzsenyi Dániel költészetének megidézését motívumok szintjén a „barna Lolli” és a többször előkerülő Zephyr szó is erősíti (Tánczoló Hórák; Musákhoz;Bikficz).
Hiba volna azonban ezt a kötetet kizárólag Berzsenyi költészetéhez kapcsolni. A Daphnis ketskéi nem szerepvers-kötet, mint Weöres Psychéje, és nem csupán egy korszak irodalmához kapcsolódik. Az archaizált nyelv és az ókori motívumok használata persze erősen a klasszicista irodalomhoz köti, de intertextuális vonatkozásokban sokkal szélesebb hagyományt szólaltat meg. Lesi Zoltán verseiben nem csak „Lolli” bújik meg, de olyan vonatkozásokkal találkozhatunk, mint: „Eliramlik / a lángsugarú nyár”; aztán: „fenség, / eljön a tél is?”; valamint: „mindégnapi gyógyszerem / add meg nekem ma…”. A Petőfi-idézetet nem lehet nem észrevenni, ahogy a Miatyánk kiforgatása is nehezen kerülheti el az olvasó figyelmét, ám a Babitsra utaló allúzió már nem ilyen egyértelmű, de feltétlen felidézhet egy kötetcímet (Herceg, hátha megjön a tél is).
A görög kultúra jelenléte is meghatározó. Daphnis a görög mitológiában a sziciliai pásztorok hérosza és a bukolikus költészet feltalálója, egy nimfa és Hermész fia. A pásztorköltészet mint az idilli, természeti lét, a szerelem költészete Lesi Zoltán verseire szinte kivétel nélkül érvényes. Tartalmi szinten is merít a görög kultúrából, mítoszok szereplői (Nárcis, Páris, Heléna), istenek (Zeusz) is szerephez jutnak (Nárczis némasága; Páris; Ursa Major).
Lesi Zoltán lírai érzékenységét dicséri, hogy a kötetben különböző versformákkal él, ezek közül a legszembeötlőbbek a szonettek. Rímei leggyakrabban az abab abab cdc dcd klasszikus képlethez igazodnak (Páris; Mezzetin), bár változatokat is felfedezhetünk, főleg a háromsoros versszakok képlete tér el cde cde módon (Álmafák árnyán; Lerágott csont).
A költő azonban nem csak a verselés területén jeleskedik, az olvasót többször nevetésre készteti nyelvi humorával. A humor forrása sokszor az oda nem illő szavak használata, ahol nagyon erőteljesen kiütköznek a stilisztikai, nyelvtörténet szempontjából időbeli különbségek. Olyan elemek beépítésével él, amelyeket az archaikus nyelvhasználat kivet magából. Ezekre jó példa lehet a „Gyöngyfényű popsik” (Páris), a kötet nimfáihoz képest a „nimfomán túzok”, vagy különböző tárgyak megjelenítése: „Eltévedt hajnal-madár, / mélykékben fuldokló uszósapka” (Küprisz). A példákat lehetne fokozni a „hangos reklám”, a „Diszkófény, bálba’ / tánczoló Hórák” típusú nyelvi játékokkal (Küprisz; Tánczoló Hórák). Máskor olyan képek váratlan ábrázolása teremti meg ezt a hatást, mint a Mezzetin idilli hangvételt megütő költeményben az „Összenyomott hangya” és a „Feltört ülep”.
A többértelmű kifejezések használata is jelentős szerephez jut. Kiemelhető ebben a vonatkozásban a „kell-bimbó”, ahol a kell, a kellem és a kelbimbó szavak egymásra játszása révén jut a jelentés sokszorosításához. A „ketskék” is többletjelentéssel egészülhetnek ki a Mádrigál vers kapcsán, ahol „ketseskén” ring a gém, így a kecsesség szó is az értelmezés körébe kerül. Ilyen a „kegyló” szó is, ahol a kagyló mellett a kegy szó különválaszthatósága jut szembeötlő szerephez. A „kegyló” más szempontokból is érdekes lehet, zártsága és formája révén. Nárcisszal kapcsolatban (Nárczis kegylója ciklus), aki önmaga csodálatából nem tud kiszakadni a zártság, ugyanakkor a forma okán a női nemiszerv megfelelőjévé is válik („Szűz kegyló kínálja / magát egy jonatánért”).
Külön kiemelném az Árkádia és Amorett verseket, amelyek szinte tükörképversekként működnek, noha az egyikben „feredő leányok”, a másikban „feredő vitorlá /s”-ról van szó. A két költeménynek több azonos szókapcsolata van, változatlan formában, ismétlésjelleggel a „tsapódó víz”, a „zöld ruhátskák”, míg a „tíz vörösbegy”-ből kisebb változással „vörösbegyek” lesznek. Az Amorett tipográfiája ráerősít a „tsapodó víz” nyitóképre hullámzó sorai miatt.
A versek képiségét erősíti a domináns a színhasználat, legtöbbször a kék, sárga, rózsaszín színek fordulnak elő. Leghangsúlyosabb mégis a kék, mely érezhető funkcióval nem bír ugyan, de felidézheti Novalis kék virágját, mely a boldogság szimbóluma és a bukolikus alaphelyzethez is társítható, s a kék virág a nefelejcs szerepében fel is bukkan a kötetben.
A Daphnis ketskéi bővelkedik a nyelvi humorban, intertextuális vonatkozások, költői játékok jellemzik Lesi Zoltán formaérzékről is tanúskodó könyvét. Mint első kötet remek munkának látszik, a versek egysége, összetartozása hangulati és formai szinten is kétségbevonhatatlan. Ugyanakkor az utolsó versek felé haladva már kezd egyhangúvá válni a koncepció, ami felveti a kérdést: vajon mennyire működtethető hosszútávon ez a típusú költészet? A versek egy időn túl már nem adnak újszerű élményt, talán pont az az egység, ami egyrészről a kötet javára írható, rejti magában a monotonitás veszélyét is, de szerencsére a Daphnis ketskéiben ez a veszély épphogy csak felüti fejét. A kötet összességében jól megszerkesztett, szellemes alkotás, s reméljük, hogy a fiatal író tarsolya még korántsem merült ki, és megismerhetjük önálló, stílusjátékoktól mentes hangját is.
Lesi Zoltán: Daphnis ketskéi, Bp., Fiatal Írók Szövetsége, 2009.